A meccs 2. rész - Zora revansot vesz

Még hallottam a kárörvendő vigyorgást, de a kéz, és a hozzá tartozó erős valaki húzott magával. Nem vette le rólam a kendőt, de azt mégis tudtam, hogy nem a városban, legalább is nem a belvárosban vagyunk. Furcsa vasszag volt – innen gondoltam, hogy valami gyártelepen lehetünk. Távolról zene szólt, és engem is arrafelé vezettek. A kéz már nem a karomat markolászta, hanem a kezemet fogta meg. Puha és meleg volt az érintése, olyan ismerős.
– Te vagy az? – kérdeztem már vagy két perc séta után. Nem felelt. – Remélem, Te vagy. – folytattam. – Hiányoztál. Hova viszel? Nem válaszolsz? Mi ez a játék? Ugye, tudod, hogy haragszom Rád! Nem elég, hogy hónapokig nem hívsz, most meg ez a hülyeség.
Csak beszéltem, és beszéltem, a kéz meg csak vezetett. Elég magas lehetett, mert nagyokat lépett, alig bírtam követni. Hirtelen megállt, egy nagy vasajtót nyitott ki, és bevezetett egy terembe. Ahogy becsukódott a kapu mögöttünk, úgy halkult le a zene, de a basszust még így is a gyomromban éreztem: talán koncert volt valahol a közelben, vagy diszkó. Körülbelül a terem közepén állíthatott meg, és egy székre ültetett. Ekkor engedte el először a kezemet. Hallottam a távolodó lépteit, és már egyáltalán nem éreztem viccesnek a helyzetet. Amikor becsukódott az ajtó, kezdtem komolyan félni, hogy hol lehetek, ezért pár kiabálás után úgy gondoltam, eljött az idő, hogy levegyem a kendőt.

Mivel még hosszú percekig (persze lehet, hogy csak pillanatok voltak) nem történt semmi, ezért megfogtam az anyagot és lehúztam az arcomról. Már elég régóta rajtam volt a szemfedő, így nem csodálkoztam, hogy pár másodpercig nem látok semmit, de amikor továbbra is sötét volt minden, akkor már kezdtem furcsállni a dolgot. Aztán megnyugodtam: csak lekapcsolták a villanyt. Remek, akkor induljunk, és keressük meg. Igen ám, de merre van az ajtó? (Logikusan, a kapcsoló valahol a bejárat mellett van. ) Pár lépést tettem az egyik irányba, amikor valaki megfogta a vállam. Akkorát sikoltottam, hogy ijedtében ő is elengedett, én meg legalább öt évet öregedtem. Aztán persze újra megérintett, most a kezemet fogta meg: ugyanaz a meleg érintés volt, mint korábban a taxinál. Megfordultam: csak egy ismerős szempár villanását tudtam kivenni a homályban.
– Halálra rémisztettél! – mondtam, de persze időközben rájöttem, hogy valószínűleg erre ő is rájött. – Visszajöttél? – kérdeztem az alaktól. – Illetve, el sem mentél, igaz?