Nem bántam meg 2. rész - A folytatás

Egyszerűen nem találtam a helyem. A mindennapos, megszokott mozdulatokkal dolgoztam ugyan, de az a szerda este belerágta magát a gondolataimba. Nem tudom, hogy mi történt velem, illetve nagyon is tudom, de, hogy mitől vesztettem el annyira az eszem, azt egyszerűen fel nem foghatom.

Már régóta elhatároztam, hogy rendelek magamnak egy "mütyürkét", s aznap délután a neten kalandozva ezt meg is tettem, de hogy egy vibrátor tulajdonlásának tudatától annyira kívánjam a kielégülést, hogy munkaidő után, egy erotikus kis történet elolvasása közben a saját íróasztalomnál masztizzak, azt soha nem gondoltam volna magamról. S ráadásul, mintha végig figyelt volna. Akkor este, mikor hazaindultam vettem csak észre, hogy ő még bent volt, s csak abban reménykedtem, hogy az irodáink közötti viszonylag hosszú folyosó az esetleges árulkodó hangokat – együttérzőn – elrejtette.

Másnap reggel, mikor bevittem hozzá a heti értékesítési jelentést, mintha kaján, de megértő mosolyt láttam volna rajta. Csak a jelenléte is elég volt ahhoz, hogy teljesen elvörösödjek, s az, hogy esetleg "úgy" látott, egyszerűen megőrjített. Egész délelőtt azt figyeltem minden mozdulatán, hogy ad-e valami jelet, összeszoruló gyomorral azt vártam, hogy zöld szemei egyszer csak megszólalnak:
– Láttalak! Bizony! De aztán nem. Ő ugyan úgy viselkedett, ugyan olyan kimért és kedves volt velem, mint máskor. Délutánra aztán megnyugodtam. A szégyenérzet teljesen elmúlt, de maga a lehetőség, hogy látott, ott bujkált bennem, s mit tagadjam, a gondolat teljesen felpörgetett.

Délután ötkor ültem be a kocsiba. – Irány haza! – bíztattam magam. A kislányomat még a hét végén – anyámmal közös unszolásuknak engedve – levittem szüleimhez, így alig vártam már, hogy hazaérkezve körülvegyen az otthon ismerős csendje és az üdítő zuhany alá állhassak. Hazaérve ledobtam magamról a gönceim és a forró vízcseppek és gőz hatására telesen ellazultam, de miközben a szappannal végigsimítottam magam éreztem, az a kis pajzán gondolat továbbra is, mint egy alig pislákoló parázs, ott lapul bennem...

Bár korán volt, úgy döntöttem, hogy inkább gyorsan betelepszem az ágyba, és kihasználva a csendet, az oly régóta vágyott, gondtalan olvasásnak szentelem az estét.