Titkárnőből rabszolga 1. rész

Amikor reggel kinyitottam a szememet, pontosan tudtam, hogy bár a döntésem határozott és végleges, azért bele fog szakadni a szívem. Látszólag csupán arról volt szó, hogy felmondok a munkahelyemen – ez azonban egyben azt is jelentette, hogy véget vetek annak az őrült, és egyre kilátástalanabb kapcsolatnak, ami a főnökömhöz fűz.

Valamivel több, mint egy éve kezdtem el dolgozni mellette – ő, egy hatalmas vállalat vezérigazgatója, én pedig a személyi titkárnő. Már az első héten lenyűgözött: intelligens, jó humorú férfinek láttam, akinek érdekesen karcos a stílusa, rendkívül kiegyensúlyozott, és piszkosul odafigyel az emberekre. Rám is.
Úgy éreztem, őszintén bízik bennem, beavat a munkájába és a gondolataiba, olyan dolgokat is megbeszél velem, amelyek nem tartoznának a titkárnőre, bár a munkámat kétségkívül nagyon is segítette.
Angolul szinte anyanyelvi szinten beszélt, és az olasz nyelvvel sem volt problémája, a szintén gyakran használt francia már nem volt az erőssége – nem úgy, mint nekem, aki francia tagozatos suliba jártam, és a második évtől már a szaktárgyakat is franciául tanultuk. Ennek köszönhetően gyakran elkísértem a francia partnerekkel való tárgyalásaira, tolmácsolni, jegyzőkönyvet vezetni, vagy akár helyben megfogalmazni egy szerződés néhány lényeges pontját.
A megbeszélések után többnyire együtt ebédeltünk, ha elhúzodott, vacsora követte – egyre több időt töltöttünk együtt, és végül levett a lábamról. Külsőleg mindig is vonzott, de ennek még ellen tudtam volna állni. Az egyénisége, a stílusa azonban végleg rabul ejtett. Csodálatos partner, csodálatos szerető volt: "tanulta" a testemet, nagyon figyelt, mit, hogyan, mikor, mennyire élvezek. Adagolta és megvonta a kéjt, pont úgy és annyira, hogy minden pillanatban vágyjak rá, ha együtt vagyunk, és hogy a kielégülés mindig fergeteges, mindent elborító élmény legyen.

Nem szeretném a "love story" minden részletét elmesélni. Felesleges is. Eljött az az idő, amikor kezdett úgy tűnni: bár szexuális partnerként még mindig igényt tart rám, a lelkem, a személyiségem már korántsem érdekli annyira. Egyre többször fordult elő, hogy a "munkaebédet" nem egy jóízű beszélgetés, séta, valamilyen érdekes esti program követte, hanem egy gyors, rövid szex az autójában.