A lógás

Csütörtök, hajnali 5 óra. Fáradtan, betegen ért engem a reggel. Megmérem a lázam. Hát persze, hogy 38, 7. Megpróbálom kikönyörögni, hogy hadd ne kelljen suliba mennem, de házisárkány nem engedi. Kifogás... túl sokat hiányoztál már...
Nincs mese, irány suli, de zúg a fejem. Gyengének érzem magam, alig kapok levegőt, fáj a tüdőm.
Összeszedem magam, felöltözöm, és felteszek egy halvány sminket, elvégre lehet az ember csinos akkor is, ha éppen dögrováson van... Irány a busz.
Persze elszunnyadok rajta. A végállomásnál felébreszt valaki. Leszállok. Nagyon nem vagyok jól.
Beérek a suliba, Ő már ott ül a büfében. Jé, és vett nekem előre kávét... De édes, tudta, hogy mi kell nekem. Bár felébredni a kávétól sem sikerült.
Mondanom se kellett neki, hogy rosszul vagyok, látta rajtam. Győzködött, hogy menjek inkább haza, mert a végén össze fogok esni, de én tudtam, ha hazamennék, házisárkány leszedné a fejem. Bíztattam, hogy nem fogok összeesni, mert annyira rosszul azért nem vagyok.
Az első óra valahogy eltelt, de már nem nagyon emlékszem rá. volt, mert a szemem alig bírtam nyitva tartani, de valahogy vége lett. Persze az egész osztály cseszegetett, hogy a végén még elkapják tőlem, de én igyekeztem a tömegtől félrevonulni.
A második órán feleltem, vagyis próbáltam, de végül is sikerült egy 4-est összehoznom, de könnyebb lett volna, ha jól vagyok.
Ő lejött értem, és azt mondta, hogy nincs mese, elvisz engem haza, hozzájuk, nem tudja meg senki, és szerez nekem igazolást, de ne tegyem tönkre magam. Sokáig győzködött, de beleegyeztem. Így felültünk a buszra, és hazamentünk. Nála megvetette az ágyat, készített nekem egy forró teát, és miután megittam, betakart. Annyit mondott:
– Pihenj nyugodtan, itt nem zavar téged senki.
Én pedig nehezen bár, de elpihentem. Már lényegesen jobban éreztem magam, mert kitisztult az orrom, és jól esett a nyugalom. Lehunytam a szemem, de nem tudtam elaludni. Csak élveztem a pihenést.
Egyszer csak szuszogásra lettem figyelmes, majd gyengéd cirógatást éreztem az arcomon. Kinyitottam a szemem, és ott Ő ott feküdt velem szemben. Hirtelen nem tudtam, hogy mit gondoljak. Lecsesszem, hogy ezt nem lenne szabad, vagy bújjak hozzá, vagy ne tegyek semmit. Végül csak annyit kérdeztem:
– Te meg mit csinálsz? – De a szám már mosolyra húzódott. Ő erre:
– Csak néztem, ahogy alszol. Nagyon szép vagy.