Talán 6. rész

– Dr. Cannon – szólított meg a főúr –, kérem fáradjon a kommunikációs szobába. Professzor Fimenti várja.
– Köszönöm, máris megyek – álltam fel és megfogtam a whiskymet.
– Bocsásson meg Dr. Cannon, de sajnos a belső szabályzatunk nem engedi meg, hogy italt vigyen a kommunikációs szobába.
– Ez nem ital, ez Glennfidich – méltatlankodtam.
– Igazán sajnálom, de bármennyire is igaza van, a szabályzatunk őrá is vonatkozik.
– Ok, rendben – sóhajtottam és a kezébe nyomtam a poharamat miközben rákacsintottam. – De kérem nagyon vigyázzanak rá, nehogy valami kóbor szellem belefulladjon.
A kommunikációs szoba természetesen a legmodernebb eszközökkel volt felszerelve. Amint beléptem épp Ellie beszélt.
– ... szóval valami nagy dolgot talált ki, de azt hiszem még ő sem tudja, hogy mit is valójában. De itt is van majd elmondja ő, ha képes rá. – fejezte be és rám kacsintott. Úgy nézett ki mintha semmi sem történt volna, mintha nem is lett volna teljesen kiborulva nem sokkal ezelőtt.
– Üdv Titus – szólt Fimenti, ahogy beértem a kamera látómezejébe, és helyet foglaltam Ellie mellett. – Ha igaz amit Ellie mond, akkor máris sikerült újabb felfordulást csinálnod, pedig még alig éltük át az előzőt.
– Biztosított ez a vonal? – kérdeztem komolyan, nem véve a lapot a könnyed indításra.
– Nem – váltott ő is megérezve a hangomban valamit. – De ahhoz egy pár percet várnunk kell.
Elfordult és valamit magyarázott a látómezőn túl valakinek.
– Nos, elintézik, de mondj valamit, mert szeretném tudni, hogy miről van szó.
– Megtaláltam az első lépést az áttörés felé. – mondtam tömören. Semmi kedvem nem volt bővebben elmondani, hogy miről van szó.
– Igen, és hogyan? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian.
– Nos, Ellie letérdelt elém és ez annyira felzaklatott, hogy rögtön belém villant a megoldás.
– Mi?! – nézett egy pillanatig furcsán aztán rájött, hogy tényleg nem akarok semmit sem mondani nyilvános vonalon. – Mindjárt visszahívlak egy biztosított, vonalon, de addig is azt ajánlom, hogy mindketten térdeljetek le és imádkozzatok, hogy megérje nekem ez a herce-hurca.
– Puff neki! – szólalt meg Ellie, ahogy elsötétült a képernyő. – Sikerült felizgatnod, de most azután tényleg jónak kell, hogy találja az ötletedet, mert irtó dühös lesz.
– És akkor mit csinál? Leszedi a fejem vagy mi?
– Még ilyen távolságból is, ha akarja. – vigyorodott el.
– Miért, hol van?
– Tokióban.