Szupernóva

Kate-nak hívnak. Arról szeretnék most írni nektek, hogy 25 évesen hogyan vett fordulatot az életem. Akkor már 7 éve férjnél voltam, de nem volt. A férjem egy kisváros hivatalnoka volt. Mindig is csinos voltam. A hajam természetes szőke, a szemem kék, a bőröm pedig hófehér. 170 centi magas vagyok, 55 kiló, rendszeresen tornázok a mai napig. 95D-s mellemet csak még inkább kiemeli karcsú testem. Már tini koromban fejlett volt a testem, megmutatott minden domborulatot, nem csoda, hogy az iskolában minden fiú szerelmes volt belém. De ezek a dolgok nem bolygatták fel túlságosan az életemet. Ott ismertem meg a férjemet is, előtte lényegében senkim nem volt. Tulajdonképpen boldognak érezhettem volna magam békés életemben. Semmi problémám nem volt, sem a testemmel, sem a lelkemmel. A szex soha nem volt túlságosan fontos az életemben, de a házasságomban ezzel is elégedett voltam. Azonban volt egy megfogalmazhatatlan érzés mindig a gondolataimban. Mintha hiányzott volna valami, de soha nem tudtam szavakkal leírni.

Azon a nyáron egy bibliaszemináriumra kellett utaznom Dallasba. Az út kb. 3 óra volt autóval. Mielőtt elindultam, megcsókoltam a férjemet és megígértem neki, hogy vigyázni fogok az úton, és ahogy megérkezem, felhívom a motelból.

Minden gond nélkül közeledtem Dallas felé az autópályán, amikor is terelőtáblák figyelmeztettek arra, hogy az út egy rövid szakaszon le van zárva. Lehúzódtam és elővettem a térképem, hogy megnézzem, legrövidebb úton hogyan érhetek most el a célomhoz. Semmi gond: ha letérek egy kisebb útra, akkor csak pár kilométerrel kell többet mennem, mint az autópályán. Sajnos az autóm néhány kilométerrel a város előtt elromlott. Félrehúzódtam és felnyitottam a motorháztetőt, hogy megnézzem a motort, habár semmit nem értettem a kocsikhoz. Csak abban reménykedtem, hogy jár arra valaki mielőtt rámesteledik. Forró júliusi nap volt, melegem volt és a blúzom is átizzadt.

Megnyugvással láttam, hogy kis várakozás után egy furgon félrehúzódott az úton és megállt az autóm mögött. Két nagydarab férfi szállt ki belőle, és a kocsit megkerülve előre jöttek a nyitott motorházhoz. Először kicsit megijedtem ettől a két óriástól, félve néztem rájuk, de megnyugtató hangon, kedvesen kérdezte egyikük:
– Segíthetünk?
– Igen. – válaszoltam és már mosolyogtam.
Mindketten a motor fölé hajoltak és néhány perc múlva rá is jöttek a hibára: