Belépő az Édenbe 1-2. rész

Első fejezet

A tenger kékje még nem teljesen bontakozott ki az éjszakai sötétségből. A hullámok lágyan nyaldosták a sima fövenyt. Piciny halászhajók vitorlái tűntek föl a láthatáron, most tértek vissza az éjszakai halászatból. A part még kihalt volt. A szállodák ablakai álmosan pislogtak a tenger felé. Eva szomorúan ült a Grand Hotel éttermében. Nagy zöld szeme lassan megtelt könnyel, végigfolyt az arcán, és belecsöppent a kávéjába. Ahogy nézte a barna, rezgő folyadékot, agya bezárt kapui elkezdtek remegni, majd lassan kinyíltak. Az emlékek bizonytalanul sodródtak elő.

Adammal egy bulin ismerkedtek meg. A haverok egyből elkezdték őket ugratni.
– Ebből még esküvő lesz! Itt az örök pár! – Paradicsom levet nyomtak a kezükbe, és nevetve kérdezték, hogy hányra várják a kígyót. Ők csak álltak zavartan és félszegen vigyorogtak, aztán egy óvatlan pillanatban mindketten kisurrantak. A liftbe egyszerre szálltak be. Egy emeleten keresztül zavartan pislogtak, aztán felszabadult nevetésben törtek ki. Mikor már kezdtek levegőt kapni, a fiú megszólalt:
– Na, ezek jól elrontották az esténket! De tudja mit? Szúrjunk ki velük, és üljünk be valahova vacsorázni! – Eva csak egy pillanatig gondolkozott, aztán igent mondott. Most nézte csak meg rendesen a fiút. Sötétbarna haj, kék szem. Arca markáns. Teste arányos és ruganyos. Talán csak a füle volt egy kicsit nagy, de Eva szerint az is jól állt neki. Keze hosszúkás, szinte már karcsú.

Tipikus sebészkéz. Kuncogva gondolt arra, hogy nem bánná, ha már ma lefeküdhetne vele.
Már régen nem gondolt ilyesmire. Öt évet járt egy fiúval. Igazi diákszerelem volt. Már az esküvő is ki volt tűzve, amikor a fiú autóbalesetben meghalt. Mikor megtudta, sírt, de legbelül érezte, hogy nem bánja, hogy nem kell hozzá mennie. Egy évig nem ment sehová, így illett. Második éve nem volt senkije, így volt rendjén. De ez az ember itt mellette a liftben ellenállhatatlanul elindított benne valamit.

A vacsora finom volt, a vendéglő családias, Adam pedig kedves, udvarias és nem tolakodó. Megtudta, hogy a férfi egy kereskedelmi cég főmunkatársa, nőtlen, szeret színházba, koncertre járni. Rajong a francia filmekért és a futballért. Ha talál egy nőt, aki ezektől a dolgoktól tűzbe jön és még hajlandó legalább három gyereket szülni, azonnal feleségül venné. Eva ötöt akart. Az esküvő fél év múlva lett megtartva.
Ott álltak az angliai kisváros, Faversham templomának lépcsőjén. Adam fekete szmokingban, Eva pedig talpig fehér csipkében. Kezében vöröslő rózsacsokor, fülében égő tüzű gyémánt, mely izzásba hozta zöld szemeit is. Mélyvörös haja csinos frizurába volt feltűzve. Szív alakú arca sugárzott a boldogságtól.

A fényképész még csinált róluk egypár fotót, aztán az ifjú pár konflisba ült és hátuk mögött a dudáló, éljenző násznéppel együtt átvonultak Adam lakására, a fogadásra. A háromszobás lakás pillanatokon belül megtelt szülőkkel, barátokkal, unokatestvérekkel, nagybácsikkal és nagynénikkel. Rengetegen voltak még így is, hogy Adam rokonai közül csak egy páran jöttek át az Államokból. A szülei már nem éltek, így csak az apja bátya és családja képviselte a rokonságot.
Mindenki jól érezte magát, csak az ifjú férj és a főnöke, Ben Moorgen között alakult ki egy furcsa párbeszéd.
– Nem! – mondta hangosan Adam, mire a főnöke átadott neki egy borítékot és halkan súgott neki valamit.
– Megmondtam, hogy soha többé! – kiáltotta most már kétségbeesve Adam, és a férfihez vágta a borítékot. Eva kikerekedett szemmel nézte a jelenetet. Ben Moorgen most felvette a borítékot, letette a mellette álló kisasztalra, odalépett az asszonyhoz, udvariasan kezet csókolt neki, aztán távozott. Pillanatnyi csönd támadt utána. Végül Adam megszólalt, hogy ez tiszta bolond, és a társalgások fonalát ismét felvették. Evát hirtelen rossz érzés fogta el, de a vendégek hamar kiverték a fejéből. A boríték pedig ottfelejtődött az asztalkán.

Amikor hajnalban elment az utolsó vendég is, Eva elkezdte felszámolni a romokat. Adam a háta mögé lépett és finoman nyakszirten csókolta. Eva úgy érezte, mintha áramot vezettek volna a testébe. Lassan megfordult és mélyen a férfi szemébe nézett. Lehúzta a szmoking nadrágjának zipzárját, és elmosolyodott.
– Mióta áll? – kérdezte.
– Amióta megláttalak a ruhában.
– Ó szegényke nagyon szomjas lehet.
– Gyere, adjunk inni neki – mondta a férj. Eva bement a hálószobába, Adam pedig kerített két tiszta poharat és egy üveg hideg . Belépett a hálószobába és elállt a lélegzete. Eva anyaszült meztelenül feküdt a franciaágyon. Haja vörös zuhatagként omlott a vállára és telt kebleire.

Térdeit enyhén szétnyitotta így hívogatóan bukkant elő vöröses szőrzete. Az esküvői csokrából kihúzott rózsával simogatta az ajkát. Adam érezte, hogy ez most más lesz, mint azok a lopott kis órák, amiket itt töltöttek, vagy Eva szüleinek a lakásán mikor azok nem voltak otthon. Az asszony az esküvőig ott lakott még. Ledobált gyorsan mindent magáról, aztán az ágyhoz lépett. Szájon csókolta az asszonyt, aztán állon, majd nyakon, aztán a két melle közé bujt. Eva kéjesen felnyögött. A köldök következett. Felnézett kedvese arcára, majd gyöngéden széthúzta a térdeit. Először a puha szőrbe lehelt bele, majd a szeméremajkakra tapasztotta a száját. Eva felsikított a gyönyörtől. Mikor végül felesége örömét kielégítette, fölállt, és töltött.

– Úristen ez rám fért. Ilyet még sosem csináltam, de nagyon jó. – mondta Eva. A férj csak nevetett. Hímtagját beledugta a , és megdöbbent kedvesének. Ő lassan a szájába vette, és egyre nagyobb élvezettel dolgozott rajta. A férfi egyre jobban zihált, majd robbant. Eva szája és melle tele lett férje magjával, amit élvezettel ízlelgetett. Sokáig feküdtek egymás mellett és , meghitten beszélgettek. A férfi egyszer csak gyöngéden megfordította az asszonyt és hátulról belehatolt. Hosszan elnyújtva szeretkeztek, majd elaludtak egymás karjában.

Második fejezet

Adam még aludt, mikor az asszony felkelt mellőle, és újra nekilátott a rendrakásnak. A poharakat kihordta és belerakta a mosogatógépbe. A maradék a kukába ment, a tányérok pedig a második turnusba kerültek. Ezután pedig a hamutartók következtek. Ekkor találta meg a borítékot.
– Jó nehéz. Talán pénz lehet benne – gondolta Eva. – De miért tiltakozott annyira Adam? – A boríték nem volt lezárva, hát kinyitotta. Egy útlevél esett ki belőle, meg egy csekk, és egy több oldalas levél. Az útlevélben a férje képe volt, de egészen más név. Remegve kezdte olvasni a levelet:
"454-es kód, olvasás után megsemmisíteni!
Cél: Szaddam Husszein megsemmisítése

Mód: ENSZ megfigyelőként eljutni az elnök közelébe, majd kézfogásnál a mellékelt indián nyílméreggel impregnált tűvel megszúrni. "
Eva nem kapott levegőt a döbbenettől. Az akta leírta, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy hogyan kerüljön többször az áldozat közelébe, hogy a végén nyugodtan tudja végrehajtani az akciót. A tűt a kabátujjába kell beleszúrni úgy, hogy a kézfogásnál a másik önkéntelenül belenyúljon. A méreg a vérbe jutva leukémiás tüneteket okoz, majd hetek múlva halált.

Az akció 1998. januárjától két éven belül végrehajtható. A csekk 10 millió dollárról szólt, és ugyanennyit ígértek, ha a "munka" sikerül.
Eva csak ült a nappali szőnyegén a széjjelszórt papírok között és nem akart tudni semmit, de már késő volt.
– Végigolvastad? – szólalt meg a háta mögött a férje. – Most már mindent tudsz rólam.
– Igen, azt, hogy gyilkos vagy!
– Nem, drágám, én az USA egyik vezető ügynöke vagyok!
– Nem, hanem gyilkos, gyilkos, GYILKOS!!! – kiáltotta az asszony, felugrott és elkezdte a férfit ököllel verni, mire az gyöngéden, ám határozottan a nappali egy nagy fotelébe erőltette. Eva szeme úgy villogott, mint egy macskáé, de a kiabálást abbahagyta.
– Eva hallgass meg, ha utána soha többé nem beszélsz velem, megértem, de kérlek, hogy egy kicsit figyelj rám. Először is azt tudnod kell, hogy őszintén szeretlek, és hogy nem akartalak átverni, de nem mondhattam el, hogy mi a foglalkozásom. Az a szabály, hogyha a házastárs tudomást szerez a dologról, az ügynöknek nevet kell változtatni, és el kell tűnnie.

– Neked hány feleséged van? – sziszegte Eva.
– Nem volt még.
– És mi a neved?
– Adam Wagner. Ami a házassági levelünkön is áll.
– És ezt higgyem is el?! – nevetett gúnyosan Eva.
– Drágám...
– Nem vagyok a drágád!
– Szóval a munkám abból áll, hogy olyan embereket likvidáljak...
– Jó szó a !
– Nem feltétlenül gyilkolok. Legtöbbször csak lehetetlenné tesszük a helyzetet, hogy ne jöjjön létre valami esemény.
– Például?

– Például beépülünk terrorszervezetekbe és szabotáljuk a merényleteiket. – Evát egy pillanatra csodálat töltötte el, aztán megkérdezte:
– Hány embert öltél már?
– Tíz éve csinálom már és még csak kettőt.
– Kiket?
– Az egyik egy bankár volt, aki veszélyeztette az ENSZ anyagi bázisát, a másikról nem akarok beszélni. – Eva sürgetően nézett rá.
– Diana hercegnő sofőrjét.
– Hogyan?
– Lelőttem egy kocsiból.
– És ezért haltak meg hárman! Ezért karamboloztak?!

– Igen, muszáj volt. A hercegnő barátja, Al – Fayed kém volt. Fontos anyag volt nála, és nem tudtam másképp hozzájutni.
– Ha jól tudom, egy ilyen nagy meló után visszavonulhattok.
– Én szeretem ezt csinálni. Na nem gyilkolni, de a szervezés, meg az akciók izgalmasak. Eva, nem szólok a főnöknek, hogy tudod a dolgot. Maradj velem! Én néha elutazom pár napra, aztán hazajövök, mintha üzleti úton lettem volna.
– Nem! – mondta határozottan a nő. Elhagylak!
– Jól gondold meg. Ha most elmész, soha többé nem látsz! – Eva lassan felállt, határozottan a szekrényhez lépett. Elővett egy táskát, beledobált egy pár dolgot, bezárta, majd az ajtóhoz ment.
– Isten veled – mondta. – Majd a többi dolgomért eljövök a jövő héten. – Azzal elment.

Adam egy darabig csak állt, majd a telefonhoz lépett. Amíg tárcsázott, forrt benne a düh. A főnöke az első pillanattól ellenezte az "angol nő"-vel való kapcsolatát. A partin is azért csinálta a botrányt, hogy Eva biztosan elolvassa az anyagot. El is tüntethette volna, de az, végképp tisztességtelen lett volna az asszonnyal szemben.
Most kicsöngött a telefon. Egy női hang szólt bele.
– Halló!
– Halló, itt a 249.! Kérek egy gyors felszámolást.
– Nyugtáztam! – felelt a hölgy. Adam letette a kagylót, majd így szólt:
– Ben Moorgen, Te leszel a harmadik ember, akit megölök!

Folyt. köv.