BitchyB és a zöldszemű szörnyeteg

BitchyB-vel már elég régóta együtt voltunk ahhoz, hogy amikor megkérdeztem összeköltözünk-e, egy mosoly és egy csók kíséretében rögtön igent mondott. Az ilyesmi egy halódó kapcsolatot is feldobna egy kicsit, úgyhogy minket, akik közt kisebb zörgéseken kívül nem volt soha semmi probléma, megint a kezdeti lángoló időszakba repített. Legalábbis ahhoz hasonlóba. Ez egészen addig tartott, amíg fel nem bukkant egy pici felhő és egy rövid ideig el nem takarta a napot. Ez a történet erről a pici felhőről szól.

Az összehurcolkodás ugye abból áll, hogy mindketten hatalmas dobozokba pakoljuk a személyes tárgyainkat, hogy aztán közös dolgokat neveljünk belőlük, mialatt együtt lakunk. Persze ilyenkor mindkét fél megpróbál minél több saját dolgot, esetleg szokást közössé tenni. Nekem például egy baromi ronda Tiffany-lámpát kellett megszoknom, neki pedig egy avítt festményt, amin egy nyomott almát próbált valaki megörökíteni (valószínűleg hónapokig, mert a végeredmény inkább hasonlít egy aszalt szilvához). Mindegy, én szerettem. Ezekkel a dolgokkal nincs is semmi baj, az ember szívesen alkalmazkodik, mert annál többet ér majd számára a kapcsolat, minél többet teszel érte, nem? Dehogynem.

A baj akkor történt, amikor egyik nap a munkahelyemen megszólalt a telefon és kedvesem megkérdezte, mikor érek haza. Ebben nem lett volna semmi különös, de a hangján hallottam, hogy valamiért másképp cseng, de nem tudtam belőle kiszedni, hogy ennek mi az oka: 'Semmi-semmi, majd ha hazaérsz megbeszéljük' Ez az ami olyan imádnivaló a nőkben. A további napom azzal telt, hogy próbáltam kitalálni, mit rontottam el, vagy mennyire legyek szomorú, ha azzal fogad, hogy az almám végképp leaszalta magát a falról és most darabokban hever a földön. Talán még ezt bántam volna a legkevésbé.

Hazaértem, a lakásban még mindig a költözködés nyomai fogadtak: dobozok, könyvek, tányérok mindenhol. A kép ott barnállott a falon (akkor még sem ez lesz a baj), BitchyB pedig a kanapén ült és tiszta durca volt. Előtte nagy halomban fényképek, levelek hevertek.
'Nem téptem szét őket, mert nem akarom, hogy egy hisztis libának tarts, de velük nem szeretnék összeköltözni' – mondta szomorúan és a kupac fényképre bökött.