A kirekesztett

A busz felkavarta az út porát, ahogy kihajtott a megállóból, szelével megborzolva az út menti bokrokat és a vándor hosszú barna haját. Táskáját a hátára vetve állt a járdaszigeten, a valaha sötétbarna, most már inkább fekete, bokáig érő bőrkabátjában. – Idáig jutottam! – gondolta, és szemét összeszorította a porfelhőben. A másik oldalon egy étteremnek keresztelt kocsma látványa kezdett kitisztulni. Bement. A kopott ajtó mögött füstfelhő fogadta. A fémkeretes asztalok talán fele volt foglalt. A sárgás lambériával burkolt pult mögött, egy kopaszodó férfi poharakat törölgetett, egy valaha fehér ronggyal. Ahogy belépett megszűnt az alapzaj, mindenki felé fordult, a pultos keze is megállt, és talán a füst sem lebegett arrébb egy – két pillanatig. Ahogy leült egy bárszékre, minden újra éledt, de a törölgető kopasz rá sem nézett. Folytatta a munkát újabb és újabb poharakkal.

A vándor végigkotorászta zsebeit, összeszedte az utolsó filléreket is, majd halomba rakta maga elé.
– Legyen szíves! – hívta fel magára a figyelmet.
– Igen! – lépett hozzá a pultos, kezében még mindig a törlővel és egy pohárral.
– Adjon egy és annyi , amennyi kijön ebből! – és áttolta a fémhalmot a másik oldalra. A kopasz ledobta a rongyot a fémborítású pultra, megszámolta az aprót, és végtelen unottsággal töltötte meg a poharakat. Egy korsó és három feles. Ennyi volt a vándor összes vagyona. Egyből magába döntötte az első kis pohár tartalmát, utána egy hosszút kortyolt a . Megtörölte a száját, majd tenyerével az elmattult fémborításra csapott.
– Legyen szíves!
– Mi kell, már megint?
– Munka! Van erre valami lehetőség?
– A legjobb helyen jár! Akar pultos lenni? – a rongyot átdobja, majdnem eldőlnek a poharak. – Mert nekem ma lett elegem!
– Akarok! – mondja, szemében és arcán a teljes meglepettséggel.
– Akkor mindjárt be is állhat! – és egy szintén lambériás ajtón át, otthagyja őt, és a munkaterületet.

Már kötény nélkül tér vissza, egy dzsekiben, mögötte egy fiatalabb, de megállapíthatatlan korú, kissé testes nővel.
– Hé! Nem is mondtad, hogy milyen jóképű! Szóval maga lenne az?
– Igen!
– Csinált már ilyet!
– Nem is egyszer!
– Na jól van! Fel van véve! Úgy sem tudok mit tenni! Jöjjön hátra, hogy megbeszéljük a részleteket.