Főiskolai Kalandok - Kép a tükör mögött 3. rész

Könnyen, és korán ébredtem. Előző este ittam is, fáradt is voltam, össze is vertek, későn is feküdtem, mert szeretkeztem, mégsem tudtam pár óránál többet aludni. Csütörtök volt, ismét üres szobában keltem fel. Szokatlan volt, mert Niki ilyen helyzetekben szokott készülődni haza, ha nem is ebben az időpontban. Úgy véltem, egy zuhany segíthet kiöblíteni az agyamat, meg ha már egyszer aludni nem tudok, akkor ne az ágyban hánykolódjak, hanem kis felfrissülés után akár kezdhetnék is magammal valamit. A hideg vízsugár csak a testi regenerálódást segítette, belül még szarabbul lettem minden csepptől. Bevillantak a képek az utolsó szeretkezésünkről, pontosan abban a zuhanyzóban, beugrott az is, hogy a portásnőt tényleg megijeszthettem, mert nem jelentette az esetet, vagy legalábbis még nem tudtam róla. Azon filóztam, vajon miért csak szex volt köztünk Nikivel?

Visszaemlékeztem az első találkozásunkra még gólyatáborban, amikor a felsősök szívattak minket, játékokat találtak ki. Bekötötték a szemét, meg egy másik lányét is, és a nyakamba kellett vennem, a másik lányt pedig egy másik srácnak hasonlóképpen. Aztán Nikinek a kezébe adtak egy pohár kefirt, meg egy kanalat, és meg kellett etetnie a másik lányt vele, még mindig bekötött szemmel, persze. Szegényke nagyon bénázott, és az eredményt a ruháim sínylették meg, mert több jutott rám, mint a lány szájába. A forduló végeztével Niki utánam jött a mosdóba, és segített valamennyire eltüntetni a foltokat. A tekintetünk sokszor találkozott kacér mosolyok kíséretében, és kezeink akkor már gyengéden érintették a másikét. A vetélkedő éjszakába nyúló szórakozás volt, és a jókedv, valamint a gátlások bontogatása érdekében a felsőévesek előszeretettel itattak minket, Niki pedig könnyen vette a . lett, mondanom sem kell, és eljött az első alkalom, hogy hazasegítettem őt. Minden hátulütője ellenére nagyon élvezetes este volt, és sokat nevettünk együtt, majd minden formalitás nélkül elköszöntünk az albérletének ajtajánál. Nem akartam hatása alatt udvarolgatni neki.

Párszor még láttam azon a héten, majd az első fizika órán egymás mellé is ültünk. Úgy tett, mintha alig emlékezne rám, vagy lehet, hogy tényleg alig derengett neki, hogy ki vagyok. Aztán minden fizika órán beszélgettünk, megismertük egymást, a vonzalomnak pedig semmi jelét nem mutatta. Hónapokkal később, az első menzai buliban, amibe elmentem összefutottunk újra, és megint ivott, aztán behívott táncolni. Mindig utáltam táncolni, de nem lehetett neki nemet mondani, és nem is bántam meg, mert ritka izgatóan mozgott, rám szinte nem is volt szükség, de jó volt ott állni, és nézni őt. Sokszor hozzámbújt, félreérthető, és egyben félreérthetetlen mozdulatokat tett, egyértelműen fel akart izgatni. Sikerült is neki. Aztán jött egy lassú szám, ami alatt átkarolt, és én is aktívabban ki tudtam venni a részemet az eseményekből. Eleinte csak simogattuk egymást, és kétségtelen, hogy a másik teste iránti vágy, a kíváncsiság is vezérelte őt, ahogy az vezérelt engem is. Megcsókolt, és legnagyobb meglepetésemre a legenyhébb sem érződött a nyálában, aztán már nem s foglalkoztam mással, csak a ritmusos mozgással, és vele a karjaim közt. Boldognak éreztem magam egy pillanatra.

Az este folyamán még többször összetalálkoztunk, aztán a buli vége felé kiültem a Menza előtt egy lépcsőre és vártam, hogy mikor jön ki. Vártam egészen addig, míg már csak olyan kevesen maradtak, hogy egyértelműen megállapíthattam, Niki már régóta hazament. Nélkülem. Fizika órán nem beszéltünk a történtekről, és mintha nem is történt volna semmi, ugyanúgy ment tovább az életünk. De minden szerdán a Menzán egymásnak estünk, és már haza is kísérgettem őt, míg egy alkalommal meg nem jegyeztem, hogy nálam pont a szerda estéken üres a koliszoba.
– Akkor miért nem megyünk inkább hozzád? – kérdezte erre Niki. Igazából válasz nélkül váltottunk irányt, mert a gondolataim inkább akörül jártak, amiért hozzám megyünk. A portán a nő rossz szemmel nézett minket, és Niki már akkor is rátett egy lapáttal a viselkedésére.
– Ki a lány? Nem ebbe a kollégiumba való, nem mehet fel!
– Na de kérem! 360 diák lakik itt, ne mondja már, hogy néhány hét alatt az összes arcot megjegyezte volna.
– Akkor kérem az igazolványát.
– Nincs jó állapotban, és már akkor sem volt, amikor elhagyta a szobáját. Véletlenül fenthagyta az igazolványát, de majd visszafelé megmutatja. Ugye? – kérdeztem Nikitől, aki csak legyintett egyet, és rángatott a lift felé.
– Maguk azt hiszik, hogy nem látom mit csinálnak? Ilyen züllött fiataloknak nem való a főiskola sem, nemhogy a kollégiumi ellátás.
– De diploma nélkül lehet, hogy nem tudnánk elhelyezkedni, és egyszerű portásként öregednénk meg. Nem igaz?
– Maga! Hogy lehet ilyen szemtelen?
– Maga kezdte. – feleltem, de akkor már tűntem is el a lifthez vezető ajtó mögött.
– Lehettél volna kedvesebb is vele. – mondta Niki.
– Talán. Lehet, idővel nem ezt mondanád róla. – És milyen igazam is lett.

Fent, a szobámban egy szokványos, férfias rendetlenséggel fogadtam, majd gyorsan mindent arrébb dobáltam, amivel sikerült felhívnom a figyelmét arra, hogy még a többi ágyon is az én cuccaim miatt nem lehet férni. Reflexből kapcsoltam be máris a számítógépet, amit értetlenül nézett, és kérdezte, hogy miért tettem. Elindítottam némi zenét, külön listám van ugyanis olyan esetekre, ha hangulatot akarok kelteni. Láttam az arcán, hogy tetszik neki a zene, de amint leültem mellé, ő máris elkezdett nézelődni a szobában. Kérdezgette, hogy mi az enyém, mi honnan van, mit miért tartok ott, ahol. A polcon lévő fotókat is megtalálta, és úgy mutogattam meg neki őket, hogy a karja alatt nyúltam át, miközben a válla fölött kukkoltam át, bár többet néztem a ruhájába, mint a fotókra. Amint a képek végére értünk, már épp csókot leheltem volna a nyakára, de ő szembefordult velem, és szájoncsókolt. Karjaimat fontam volna köré, de ő hátralökött, rá az ágyra. A fene, hogy semmi nem volt jó neki úgy, ahogyan én csináltam, de nem is zavart ez igazán, hiszen haladtunk a magunk módján.

Láttam, hogy húzza le a nadrágját, úgyhogy én is nekiláttam az enyémnek, ő mégis azzal a szűk farmerrel előbb boldogult, mint én a saját nadrágommal, úgyhogy gyorsan lerántotta rólam, és miközben fölémtérdelt már a topjától is megszabadult. Fel akartam ülni, hogy mögényúlhassak és kikapcsoljam a melltartóját, de folyton visszalökött, aztán elkezdte a pólóm alatt masszírozni a mellkasomat, kitért a hasamra, bordáimra, a vállamnál pedig lehúzta rólam a pólót, és az ujjhegyeivel játszott rajtam. Jó érzés is volt, meg valahogy fel is spannolt, pedig nem tett többet, csak tapogatott, és figyelte a reakciómat, aztán az ajkaival táncolt végig rajtam, apró csókokkal kényeztetett, és a szemei mintha azt mondták volna: "Nyugi, csak élvezd! " Hát úgy is tettem, amíg fel nem ült rajtam, és ki nem kapcsolta végre magának a melltartót. El viszont nem vette volna a kezét, helyette kislányos nevetés mellett felkelt az ágyról, és elindult a kapcsoló felé.

Lekapcsolta. Volt szíve, és lekapcsolta, amikor pedig én is felültem, megfogta az egyik kezemet, és rátette a mellére, majd a kérdéseket csókkal kerülte ki. Összességében imádtam a stílusát a csajnak, hogy ilyen kiszámíthatatlan, és félős határozottságában is könnyedén hoz döntéseket. Bár az a kapcsoló nem tartozott a jó döntések közé. Legalábbis eleinte azt hittem. Aztán mikor kezdtem felfedezni a testét, szinte megkönnyebbültem, hogy nem látom. Na nem mintha ne lett volna veszteség, de jobban tudtam figyelni a tapintásokra, jobban éreztem a testét, az ujjaim, a tenyerem pontosabban fel tudták térképezni a testét, mint akkor, amikor fényben érintkeztünk. És mintha tudta volna, sokkal szívesebben foglalkoztam így az ő kényeztetésével, hiszen mint férfi, a vizualitásra hagyatkoztam, és annak hiányában az élvezetek valahogy kivetültek az előjáték nagyobb fontosságára. Ha nem láttam, amit csináltam, akkor jobban szerettem csókolgatni a mellét, a bimbóit, a nyakát, a hasát, a köldökét, és a szeméremdombját is. Aprócska pamacska volt csupán, amit találtam, az is rövidre vágva, meg egy kis borosta egyéb helyeken, és duzzadt nagyajkak, amelyeket próbáltam ugyan elképzelni, aztán már csak az arcbőröm érzékeire hagyatkoztam.

És neki is álltam céltalanul nyalakodni, amiről nem tudtam leszokni, főleg egy ismeretlen puncinál, majd irány a csikló felkutatása. Akkor kezdett az önfeledt nyögésekbe, akkor hallottam meg először az elfulladó sikolyokat tőle, és félve attól, hogy idővel túl hangos lesz, inkább váltottam, és fölé emelkedtem, hogy belé hatolhassak. Ő erre mégis összezárta a lábait, és az mondta: "Még ne! " Nem értettem, hiszen már bőven elég nedves volt, és kétségtelenül elég felizgult is. Feltérdelt, nekem háttal, és a karjaimnál fogva közel húzott magához. Először azt hittem, hogy azt szeretné, ha hátulról hatolnék be, aztán amikor a kezemet a lábai közé vezette, értettem meg, mit akar. A nyelvemhez hasonló módon izgattam a csiklóját, a változást az hozta, hogy a nyögéseit csókokkal tudtam elfojtani. Ez egyre nehezebb feladatnak tűnt, mert ahogy az ujjaim gyorsultak, úgy került egyre közelebb az orgazmushoz, és lassan már visított a fogaim közt, és végül nem bírta megállni, előrebukott egy párnára, úgy adta ki magából az ordítást, miközben élvezett.

Pár pillanat után lihegve bújt ki a párna mögül, és kérte, hogy kapcsoljam fel a villanyt, azt mondta, mutatni szeretne valamit. A nagyvillany fénye bántott, ezért a mosdó felettit kapcsoltam fel helyette, így a szoba is hangulatosabb lett. Niki hason fekve, apró terpeszben terült el az ágyon, és úgy könyökölve nézett rám. Le sem tudtam venni a szemem a fenekéről, legszívesebben azonnal rávetettem volna magam. Szerencsére eleve azt akarta, hogy a fenekét nézzem. Pontosabban a rajta lévő tetoválást mutatta meg, ami egy ábrázolt, és azt mondta, hogy Max a neve. Gyerekesnek tartotta, hogy ezt külön szóba hozta, szó se róla, én is, viszont közel kerültem a popójához, a lámpa fényénél jól meg is nézhettem magamnak, és már nem is tudtam ellenállni. Meg kellett puszilnom, aztán végignyalogattam mindenfelé, csak Max-et kerültem ki, aztán a gerinchajlat mentén csókolgattam végig a hátát, a lapockák között, amíg azt nem éreztem, hogy a farkam a két formás gömb közé nem ért.

Niki is érezte, mert tolta hátra a csípőjét, én pedig már éreztem, hogy ezzel az egész Max tetoválás dologgal ez volt a cél, de mielőtt még megtettem volna az utolsó, vagy inkább első lépést, még megtorpantam. A füléhez hajoltam, és súgva kérdeztem, hogy nem kell gumi? "Tablettát szedek. " felelte, és ez nekem elég volt. Még csak a makkom volt bent, de már egész testében remegett, és egy pillanatra az én izmaim is legyengültek. Ezt az érzést szerettem a legjobban, mert az orgazmussal ellentétben ezt csak partnerrel együtt lehetett elérni. Két test összhangba kerül, eggyé válik, majd lüktetni kezd, mint életalkotó szerv. Persze védekezésnél az "életadót" el lehet felejteni, az érzés, a tudat mégis megmarad, szinte az egész emberiség sorsa... mégis egy árva gondolat nem tér el kettőnkről akkor, nem létezik senki más, csak Niki és én.

Mindebből semmire nem gondoltam azokban a pillanatokban, csak mozogtam benne, miközben ő ismét a párnába rejtette arcát, vagy inkább a hangját. Kis idő elteltével mozdulatai egyértelművé tették, hogy máshogyan is szeretné, én pedig hagytam, hadd mutassa meg, mire gondol. Először arra tippeltem, hogy egyszerű misszionárius pózra váltunk, de még mielőtt újra beléhatoltam volna, a nyakam mellé emelte lábait, és a csípőjét is feljebb emelte. Nem is volt annyira különleges, mint meglepő. Mint amennyire meglepő volt, hogy milyen jó érzés is úgy mozogni, bár éreztem, hogy azon még tudnánk javítani. Oldalt pillantva láttam, hogy a lepedőt marcangolja, mint akit , és a hangok, amiket kiadott is azt sugallták volna, holott teljesen biztos voltam benne, hogy az élvezet teszi ezt vele. Lassan lecsúsztak a vállamról a lábai, és a karjaim tartották félterpeszben, hátrafeszítve őket, így én is közelebb hajolhattam Niki arcához. Ő is egyre közelebb emelte fejét, fogai közt lihegve, tartva vissza a nyögéseket, többszöri próbálkozás után érthetően kimondta, hogy mindjárt, pont akkor, mikor már az ajkaink is összeértek. Abban a pillanatban, hogy a szánk érintkezéséből csókra váltottunk, mindketten átéltük az orgazmust, bár a sajátom miatt az övéből leginkább az maradt meg, ahogy a csók közben nyüszít, és ezt szerettem is benne mindig.

Már lassan egy órája álltam a hidegzuhany alatt, és csak a múltra gondoltam, az emlékekre, melyeknek legtöbbje szeretkezés volt. Átmostam magam még egyszer mindenhol, és visszamentem a szobámba. Nem lettem se frissebb, se jobb kedélyállapotban addigra sem, mikor Marvin benyitott.
– Hallottad a híreket?
– Na mi az? Bush is itt volt a Főiskolai Napokon? – kérdeztem.
– Majd utánanézek. A helyzet az, hogy Dani elmegy. Jövő évtől itthagyja a fősulit, bár ezt a félévet még befejezi.
– Fasza! Búcsúparti?
– Nagyobbat terveznek. Valószínűleg lemegyünk a Balcsira, de még nem biztos, és még odébb is van. Holnap estig el kell dönteni, mert holnap lesz a szülinapja is, és ott mondjuk el neki, akármit is találunk ki.
– Tudod, hogy benne vagyok mindenben. – feleltem.
– Ja, meg ahogy látom, szarsz is mindenre. Gáz van?
– Olyasmi.
– Kérem dőljön hátra. – kezdte Marvin, komolyra torzított hanggal, és már szinte hallottam a folytatást. – Akar beszélni róla?
– Tudja Dr. Marvin, az úgy volt, hogy... – és kiöntöttem a lelkem.

Jól is esett, meg az a barom Marvin talán még segíteni is tud. Bár nem tudok róla, hogy egész évben lett volna egy barátnője is, de az összes jó csajt ismeri a fősulin. Beleértve Nikit is.
– Szóval igaz, amit a többiek mondtak. – állapította meg, miután befejeztem a történetet.
– Mit mondtak? – kérdeztem meglepődve.
– Hogy elmentél azzal a modell csajjal, és magadnak tartottad meg.
– Mintha az lett volna a célom!
– Ha netán érdekelne, amennyiben nem szólsz, nem is veszem észre, hogy elvertek. A helyzetről a véleményem az, hogy szereted Nikit.
– Nem mondod! Egyéb újdonság?
– Úgy értem, hogy mélyen, szerelemből, és ő is téged. Itt mindenki azzal arcolna, hogy ágyba vitt egy modellt, te meg lelkiismereti válságban vagy. A probléma inkább az, hogy Niki már biztosan tudja, és ha meg akarod tartani, akkor meg kell beszélned vele.
– Megtartani? Hiszen együtt sem vagyunk. Nem is voltunk.
– De igen, megtartani. Nem volt más fiú az életében, mióta idejött, csak te, és sokat beszélt nekem rólad. És szeret, ha nem is mondta ki. Amúgy meg mindenki úgy tekinti, hogy ti jártok, csak ti nem.
– Én akartam. Ő viszont...
– Ő viszont az utóbbi két hétben nagyon maga alatt volt, és ha nem beszéled meg vele, akkor rosszabb lesz. Elveszítheted, mint barátot is. – Ezzel be is fejezte, és kiment.

Volt valami abban, amit mondott. Ha nem is teljesen értettem vele egyet, de abban igaza volt, hogy meg kellett beszélnem a dolgokat Nikivel. Fizika. Mindkettőnket meghúztak első félévben, és másodjára is egy időpontba vettük fel, hogy beszélgethessünk közben. Végül is senkit sem zavartunk, csak egymást. Az óra elkezdődött, és Niki sehol, pedig direkt korábban jöttem, hogy legyen időnk beszélni. Aztán mégis megjelent az ajtóban, de meglepetésemre végig sem nézett a termen miattam, hanem odalépett az előadóhoz, susmogtak valamit, majd leült az első sor legszélső székére. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Na mondom, majd óra után elkapom. Vagy ha lesz szünet, akkor aközben, de nem mindig szokott lenni. Már elment egy óra és nem volt szünet. Lassan már be is fejezhette volna. Egyszer csak Niki felállt, az előadó bólintással jelezte, hogy rendben van, és elmehet. Szándékosan csinálta. Vajon mit mondott neki Melinda? Az ajtót, és az órámat egyszerre szuggeráltam, hogy legyen már vége az előadásnak, és elsőként robbantam ki a teremből, le a lépcsőn, egyenesen Niki albérlete felé.

Berontottam a lépcsőház ajtaján, pont szembe a csomagjaival bíbelődő Melindával. Földbegyökereztek a lábaim, hogy most mi lesz.
– Szia! – köszönt és két puszit nyomott az arcomra.
– Har... haragszol?
– Miért kellene? Volt egy jó esténk, és nem is lehetet volna több, nem is számítottam, nem is terveztem többet. Te voltál, aki áldozatot hozott az estéért.
– De egy szó nélkül hagytalak ott.
– Volt rá okod. Megértem. – közel hajolt, és adott egy csókot a számra is. – Igazából nekem kellene bocsánatot kérnem, azért, amit tettem. Még nincs minden veszve. – intett a lépcső felé, jelezve, hogy Niki fent van.
– Ezért mész el? Rád is haragszik?
– Tudod, általánosban az összes srácnak én tetszettem. Azoknak is, akik neki tetszettek.
– Értem. – mondtam, és már indultam volna, de valami még hátravolt. – Talán még találkozunk. Sok sikert. – és azzal felrohantam a lépcsőn. Kopogtam, és Niki úgy nyitott ajtót, mintha tudta volna, hogy én vagyok az. Rögtön megfordult, rám se nézett.

Összekuporodott a fotelbe, és egy plüsstigrist szorongatva nézett maga elé.
– Szia Niki! Azt hiszem, beszélnünk kellene.
– Jó, te kezded. – mondta elhaló hangon, és tovább nézett előre.
– A tegnap este... nem úgy alakult, ahogy terveztem.
– De azért élvezted, nem? – vágott közbe, és már nem is tudtam, hogy folytassam. Nem tudtam semmit sem mondani, ami engem védett volna. És nem is akartam.
– Tudom, hogy elrontottam, de nem akarlak elveszíteni.
– Melinda elmesélte, hogy mit tettél érte az este. Arra már nem volt szükség, hogy elmondja, milyen módon köszönte meg neked. Rájöttem magamtól, amikor hazaértem. De megtörtént volna egyébként is.
– Azt hiszem, igazad van.
– De ha én nem küldelek el, hanem melléd állok, és vállalom ami veled jár, akkor nem.
– Nem a te hi... Miért? Mi jár velem?
– Féltem, hogy belédszeretek, és akkor már késő volt.
– De miért félsz? Én kiállok melletted.
– Ahogy tegnap is?! – tört ki belőle, és igaza volt. – Voltam már szerelmes. Mielőtt elkezdtem inni. Ezt itt senki nem tudja, de nagyon szörnyű volt, amikor vége lett, és elmondta, hogy ő nem szeretett. Csak kihasznált, és én szenvedtem..

A szemei megteltek könnyekkel, én pedig melléültem, de nem tudtam, hogyan fogadná, ha közelednék, ezért csak ültem.
– Tudod, hogy én mitől féltem az utóbbi két hétben? Attól, hogy tényleg vége köztünk mindennek, és tegnap már el is hittem. Most pedig... attól tartok, nincs már visszaút. Pedig én is szeretlek. – Átkarolt és a vállamon sírt tovább. – Nem foglak kihasználni, és másnak sem hagyom. Ígérem. – Még sokáig ültünk ott egymást ölelve, és fogalmunk sem volt arról, hogyan is fogjuk folytatni a kapcsolatunkat, vagy folytatjuk-e egyáltalán. Azt hiszem lelőhetem a poént, hogy folytattuk, de azon a délutánon valami megváltozott köztünk. Ahogyan én visszagondolok arra az időre, olyan volt, mintha az agyunk tudat alatti jeleket küldött volna a másiknak arról, hogy szükségünk van rá, és a dekódolás ideje kicsúszott a kezeink közül. Talán soha nem is értettük meg a pontos üzenetet. Nem mondhatnám, hogy megbocsátott nekem és még egy ideig nem felejtettük el az akkor történteket, mégis bízott bennem, kötődött hozzám, és ami a legfontosabb: Szeretett!

Vége