Vadvirág

Néztem magamat a tükörben, próbáltam mosolyogni, de csak egy vicsorgó alakot láttam magammal szemben.
– Buliba mész te vadorzó! Vágjál már magadra egy jó képet! – mondom magamnak!
– Nem tudok! Nem megy! – mondja földhözragadtabb énem.
– De miért nem? Ez egy vidám buli lesz! Haverokkal, poénokkal, nőkkel! – mi a baj?
– Ott lesz Ő is, hiszen tudod?
– Nem tudom! Nem érdekel! Őt sem érdeklem! Akkor menjen a francba!
– De még nincs veszve semmi! Hiszen olyan sokszor kereste a közelségedet!
– És? Akkor mi van? Semmi! A nagy semmi! Miért? Látsz itt valakit mellettem? Ugye nem? Na ugye! Menj te is a... tudod hová! – veszek össze magammal.

Kinyomok egy negyed tubus hajzselét, eleinte csak ujjhegyeimmel rendezem a tincseket, de nagyon nem tetszik. Feszült vagyok, elegem van mindenből. Jön egy kósza gondolat, engedek neki. Tenyerem közepével megdörzsölöm fejem tetejét, majd körbe az összes hajam. Égnek állnak az összetapadt szállak, úgy nézek ki, mint egy másnapos punk.
– Ez a jó! Na látod! Most olyan fejed kívül is, mint belül! – és tényleg. Fújok rá egy kis meleg levegőt, most már így maradok. Nyitott ujjaimmal közelítve megszurkálom a kézfejemet, az égnek meredő tincs-csomókkal. Tartós! Állapítom meg. Mehetünk! Még egy kis igazítás a galléron, és ellépek a tükör elől.

Önként vállaltuk a segítséget a suliban a festés előtt. Minden táblán, a vakáció felirat cikornyás betűi emlékeztettek a nyárra. Furcsa volt, hogy csak páran lézengtünk a termekben és a folyósokon a megszokott pezsgés után, még is ez tette bensőségesebbé a hangulatot. A székeket és az asztalokat vittük ki a zsibongóba, valamint a képeket és a virágokat szedtük le a falakról, hogy a "festő bácsik" csak is a lényeggel törődhessenek. Az osztályunkból csak hárman jöttünk, Karesz, Timi, és Én. A Karcsi amolyan favágó típusú hozzáállással, csak tette a dolgát, nem érdekelte, hogy ki mennyire termelékeny, talán egymaga is megoldott volna mindent. Hogy én miért jöttem, azt tudtam, de Timi, valahogy nem illett a képbe. Amíg mi öt széket vittünk, addig ő csak egyet, amíg mi egyszer pihentünk, addig ő tízszer.

Nem zavart ez senkit, sőt, tiszteltük lelkesedését.