4 perc

4 perc nagyon rövid idő lehet. De arra elég, hogy életünk filmje leperegjen a szemünk előtt.

Egyenletes, hosszú sípszó... Figyelem! Kezdődik a vetítés!

Első perc:

Eszeveszett pörgés, villámlásszerű fehér-kék-sárga fények villódznak, sírás, lüktetés, szédítő zsongás, zsibog mindenem.

A kavargó, homályos filmkockák lassacskán kikristályosodnak. A képek megelevenednek: új autót kaptam, csodaszép, még az ajtaja is nyitható. Születésnapom van, 6 szál gyertya világít a tortán. Az öreg fényképezőgép kattog, mosolyalbum telik.
– Gyere, gyere! Én is akarok adni neked valamit!
– Sötét van itt, félek!
– Gyere már! Ülj ide szembe! Látod?
– Neee, nem szabad! Meglátnak!
– Most mi van? A többieknek tetszett!
– Másnak is mutattad?
– Persze!

Fellibbenti apró kis szoknyácskáját, virágmintás bugyiját félrehúzza, elakad a szavam. Sose láttam ilyet. Két vékony, rózsaszínű, csupasz húscsík simul egymáshoz. Ilyenen a lányok?! Nézném még, de az elemlámpa fénye kihuny, ő pedig felpattan.
– Soha többet nem mutatom meg!

Pedig megmutatta, 12 évvel később.

Második perc:

Mindenki jól fésülten, makkos cipőben, kopottas öltönyben feszít. Anyámon tarka mintás, csipkés nyakú ünneplő, haja szoros kontyban.
– Fiam, nagy nap ez a mai! – hallom apám érces hangját – Mostantól a magad lábán kell, hogy megállj! Eddig tudtunk taníttatni, ezután neked kell gondoskodnod magadról.

Ballagásom nem emiatt lett emlékezetes.
– Táncolsz velem ma este?
– Fáradt vagyok, inkább hazamennék – szemében csalafinta mosoly villan.
– De még csak most kezdődött!
– Akkor csak sétáljunk! Bamba vagyok és irtózatosan naiv. Látszik, hogy a fiúk később érnek. Sötét bozótos helyre vezet. Megáll a rekettyés közepén, kisimítja arcából kócos, göndör fürtjeit, kezét összekulcsolja a háta mögött, és kérdőn néz föl rám.
– Na?
-???
– Csókolj már meg, te mamlasz! – nevet megszégyenítően.

Közelebb lépek, remegő kézzel megfogom az arcát, idétlenül próbálok és ajkam lassan ajka felé tolom. Ő nem sokáig habozik, rám tapasztja száját, nyelvét átdugja, és vadul körözni kezd vele. Eltávolodunk egymástól, és csillogó szemekkel várja a hatást. Nem esett jól, nyálas volt és rideg, ennél sokkal nagyobb élményre számítottam. Tekintetemen látja a csalódottságot, durcásan hátat fordít, és csak áll ott mozdulatlanul.

A legjobb barátom volt születésem óta, de sose néztem rá nőként. Sőt, egyetlen lányként fiúsítva lett a csapatban, még azt is megengedtük, hogy velünk focizzon, pecázni is elvittük, csak egyet volt tilos: előttünk . Idétlen volt, hogy ő csak guggolva tud, bár mentségére legyen mondva, állva is megpróbálta, de jobbnak láttuk, ha ettől inkább eltekintünk. A guggolva pedig nem férfias cselekedet, ezért azt titkolnia kellett. Hivatalosan is fiúnak nyilvánítottuk, és ő nem ellenkezett. Fiúsan viselkedett, igazi vadóc volt, disznó vicceket mesélt, tőle tanultam káromkodni, az első cigit is tőle kaptam. Később is velünk jött, de ennek már nem örültünk annyira. Bámultuk a nagy mellű, széles csípőjű, hosszú hajú lányokat, egymást túllicitálva ábrándoztunk, hogy hova nyúlnánk nekik, de a lányok ügyet sem vetettek ránk. Málészájú, taknyos kölykök voltunk. Mi persze őrá fogtuk a sikertelenséget, nem jönnek a csajok, mert ő ott van.

Egyszer rajtakapott, miközben magamat simogattam. A csak kölcsönbe kapott, alig használt újság kiterítve előttem, gyönyörű, duzzadt mellű, sötét bimbós lányok álltak, ültek, feküdtek rajta, ágyékuk feketén csalogatta a tekintetet. Nem bírtam magammal, be kellett, hogy nyúljak a nadrágomba. Rekorder voltam a cimborák közt, most sem kellett 2 percnél több. Már a levezető húzásokat végeztem, mikor belépett. Vádlón rám nézett, én pedig a föld alá készültem süllyedni.
– Gusztustalan vagy! Inkább egy nővel csináld! Tetszett a gondolat, de hát jelentkező sajnos egy sem volt. Akkor még nem gondoltam, hogy majd éppen ő lesz az.

Ahogy ott áll most előttem, hátat fordítva nekem, életemben először úgy nézek rá, mint egy igazi nőre. Most nem nadrág és ing van rajta, mint máskor, combközépig érő bő szoknyája láttatni engedi vékony, hosszú lábait. Fenekén egyenletesen rendeződnek el a szoknya ráncai, csak sejteni lehet, hogy dombjai szép ívűek, formásak. Dereka karcsú, szinte két kézzel átfogható, háta egyenes tartású, nyaka vékony, szépen ívelt. Vállait szabadon hagyja a pántos kis ruha. Kicsit lesüti most a fejét, vállig érő szőkésbarna fürtjei az arcába buknak. Nyomorultul érzem magam! Valamit mondanom kellene. Közelebb lépek, átfogom a derekát, és a vállára csókolok. Meg sem rezdül. Édeskés illat csapja meg az orrom, nahát, még parfümöt is használ! Megérintem a vállát, szép gömbölyű, a bőre pedig csodálatosan puha. Cirógatni kezdem a nyakszirtjét, ujjaimat betúrom a bozontos tincsek közé. Megborzong, érzem, hogy jól esik neki. Nagyon-nagyon lassan végre megfordul, nagy, könnyes szemekkel néz rám, mókás kis pisze orra szipog egyet-kettőt, végül elmosolyodik.
– Csodálatos vagy! – szólalok meg bátortalanul.
– Tényleg tetszem?
– Nagyon!

Nem hazudtam, tényleg tetszett. Nem volt nagy mellű, széles csípőjű, húsos, markolászni való fenekű, mint álmaim asszonyai, mégis megindul a bizsergés a gyomromból az ágyékom felé, ahogy a derekát átfogom, és közelebb húzom magamhoz.

Törékeny karjait körbefogja nyakam körül, felágaskodik, és puha, meleg csókban forrasztja össze ajkainkat. Nyelveink átsétálnak egymás szájába, lehelete meleg, nyála édes, mindjárt megőrülök! Alányúlok a könnyű kis nyári ruhának, felhúzom egészen derékig. Cseppet sem ellenkezik. Óvatosan kibújtatom a ruhából, és tekintetemet melleire összpontosítom. Nincsenek nagy mellei, de formásak, előgömbölyödnek, meginognak a mozdulatoktól, bimbócskájuk világosbarna. Megérintem, kíváncsian várom, eltol-e. Nem, hagyja magát, lecsukja a szemeit. Ujjaimmal a bimbók körül körözgetek, hajlítgatom ide-oda őket, megpörgetem, morzsolgatom. Elindul az ő keze is, gyengéden végigtapogatja a nadrágom, aztán megmarkolja legférfiasabb testrészemet. Gyönyörű!

Lesodrom csípőjéről a vékony bugyit, ki is lép belőle azonnal. És ott áll előttem, teljesen csupaszon, mindenre készen. Hamvas, lágy és kívánatos. Letérdelek elé, megérintem fekete szőrbozontját, kicsit szétnyitom. Nedvesen csillog a közepe, vágata vérbő, puha, selymes és meleg. Becsúsztatom az ujjam szeméremajkai közé, ő pedig szétterpeszti a lábát, hogy jobban elférjek. Föl-le csúsztatom az ujjam, ragyog rajta édes nedve, érzem, ahogy lüktet lágy húsa az érintésem miatt. Széthúzom nyílását, két hüvelykujjamat egyszerre húzgálom föl-le szeméremajka belső peremén, mintha masszíroznám, látom, hogy mindjárt elolvad. Én nemkülönben!

Harmadik perc:

Szép esküvőnk van, meghívtuk a fél falut. Anyám végigkönnyezte a házasságkötést, apámnak is fátyolos a tekintete, de nem inog meg. Tartom magam a szokásokhoz, éjfélkor bevezetem arámat a hálószobába, hogy végre elvegyem szüzességét.

Hogy vártuk már ezt a pillanatot! Tétováztunk korábban, merjük-e, vagy mégse?! Aztán végül nem mertük. Talán én voltam a konzervatívabb, be akartam bizonyítani, hogy szeretem, és nem csak a teste kell nekem. Pedig mennyit sóvárogtam! Ő persze cicázott, csábított, élvezte, hogy elepedek. A legváratlanabb pillanatokban (családi ebédek során az asztal alatt) nyúlt oda a lábam közzé, megmarkolta, megdörzsölte, aztán nevetve nyugtázta, hogy megdöbbenek, de cselekedni már nem merek. Pedig legszívesebben hanyatt döntöttem volna, és faltam volna a testét, ahol csak érem. Nem volt ez másképp, ha kettesben maradtunk sem. Már a tekintetével felingerelt, olyan kacéran villant zöld szeme, hogy a vérem egyből aláereszkedett. Tüzes volt, mint egy igazi vadmacska! Csak a simogatásokig jutottunk el, de ez is mennyei élvezeteket okozott. Egy idő után azonban ennél már többre vágytunk.

Gyengéden lefektetem az ágyra, föléhajlok és megcsókolom. Végiggombolgatja az ingem, kihámoz belőle, aztán a nadrágom következik. Nagyon izgatott vagyok! Vajon milyen lesz?! Előbújtatja peckes huszáromat a rejtekéből, marokra fogja majd jól ismert és imádott mozdulatokkal húzogatni kezdi rajta a bőrt. Levetkőztetem én is. Ezredjére is megcsodálom gyönyörű testét, ami most már csak az enyém, hivatalosan is! Hanyatt fordulok, hasamra ereszkedik, csókolni kezd, végig az egész mellkasom. Ágyékomhoz közeledve lassít a mozdulatain, nyelvét előre nyújtja, és lágyan végighúzza meredező péniszemen. Aztán behabzsolja az egészet. Leírhatatlan érzés lesz úrrá rajtam! Ajkával körbeszorít, érzem meleg nyelvét makkom alatt körözni, szívja, húzza, vonja, megőrjít teljesen! Már robbannék, mikor hirtelen megáll, kihúzza péniszem a szájából, odabújik mellém, mint aki jól végezte dolgát, és behunyja szemeit. A Bestia! Persze nem hagyom!

Szétnyitom combjait, és most rajtam a sor, hogy megízleljem érett szilvaként duzzadó ölét. Szétnyitom a kagylóhéjat, belefúrom arcom, és csókolni kezdem. Illata , szép síkos már, nyelvem könnyen csúszkál rajta. Kitapintom a kis csomócskát, és körözni-körözni kezdek rajta. Beszippantom, kiengedem, belenyalok erősebben, gyengédebben. Kipróbálok mindent, ami csak eszembe jut. Aztán fölém kerekedik, elérkezett a pillanat. Először csak odadörgölőzik. Szétnyitja ajkait, én pedig közéfurakszom. Nagyon nedves, isteni érzés! Aztán kezébe veszi péniszem és odaigazítja magához. Lassan, nagyon lassan ül rá, közben az arcát nézem, vajon fáj-e. Nem látom jelét. Már egészen benn vagyok, megmozdul a csípője, óvatosan körözni kezd. Szemeimet lehunyom, átadom magam az élvezetnek. Valami egészen mély érzés kerít hatalmába. Ágyékból indul, a gyomromnál megáll, befúródik, aztán szétterjed minden porcikámba. Perzsel a vágy, ő egyre vadabbá válik, szaporán vonaglik, közben testemre bukik, csókol, szinte már harapdál, markol, szorít, körmével bőrömbe váj... robbanásszerű kéjt érzek, azelőtt soha hasonlót! Fantasztikus!

Az utolsó perc:

Házasságunk jól működik. Boldogság, gyerekek, van minden, ami kell. A fiam ma lett 12 éves, sietek is haza. Biciklit vettem a kölöknek, beállítom a garázsba, mire hazajön az iskolából. Jó gyerek, jól tanul. Tiszta apja! A kislányom meg csupa bűbáj, eleven kis boszorka. Imádom őket! Igazából elértem mindent, amit kitűztem célul. Anyagi biztonság, csodálatos gyerekek, gyönyörű, odaadó feleség. Mindig is erről ábrándoztam, és most már nyugodtan dőlhetek hátra. Az esték a legszebbek. Együtt a család, gyönyörködöm a gyerkőcökben, együtt játszunk, beszélgetünk. Az éjszaka meg az én édes feleségemé. Még mindig olyan tüzes, amilyen kapcsolatunk elején volt. Forr a vére, varázslatos vele a szex, de ez még magában kevés lenne. Az élet minden területén megtaláltam benne a párom, a másik felem. Imádom!

Biciklit a garázsba, így ni! Masni kell rá? Mit fog szólni?! Lehet, kinevet. Nem baj, gyerek még! Masni marad. Zárva az ajtó. Nocsak! Senki sincs itthon?

Levél az ebédlőasztalon:

"Drágám! Életemben először végre igazán szerelmes vagyok! Kérlek, próbálj megérteni! Elvittem a gyerekeket is, az anyjuk mellett a helyük. Sajnálom! "

Gondosan felépített, stabil, boldog életem kártyavárként omlik össze egyetlen pillanat alatt. Meglendül és őrült tempóban forogni kezd velem a világ. Miért? Miért? Miért??? Megválaszolatlan, felesleges kérdések. Űzött vadként cikázok a lakásban, keresek valamit, valamit, de nem találok, üres minden! Az agyam elborul, minden elveszett, mindennek vége!!! Egyetlen kiút van csupán. Kinyitom a gyógyszeres szekrényt.

A filmvetítés itt véget ér, a villódzó képkockák eltűnnek, sötét, hosszú alagút kapujából suhanok a nyugalmat árasztó, meleg fény felé. Egy tünékeny hangot hallok valahol a messzeségben. Gyerekhang. Az én hangja. Sír, zokog, engem szólít.

A hosszú sípszó ritmusra vált. Eszmélek.