Utazás közben 2. rész - A titokzatos ismeretlen

Egy fekete lánnyal kerültünk egymás mellé. Hamar szóba elegyedtünk. Hamar kiderült róla, hogy egyetemi hallgató. Jogásznak tanul, ösztöndíjas a Columbia egyetemen. Mint elmondta, tanulatlan családja nem értette törekvéseit, kénytelen volt szakítani velük. Nem is tudott volna továbbtanulni, ha nem kapja meg az ösztöndíjat, amit jórészt fekete bőrének és női mivoltának köszönhet, ugyanis az állami egyetemeknek egy bizonyos százalékos arányt fekete bőrűekkel, egy másik részt lányokkal kell betölteniük. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy "két legyet ütnek egy csapásra". Színes bőrű lányokat vesznek fel. Így történt ez az ő esetében is. Mindenesetre keményen tanult, önmagának is be akarta bizonyítani, hogy méltó volt a bizalomra. Közben a családjával teljesen megszakadt a kapcsolata, több éve, hogy nem is látta őket.

Beszélgetés közben felvetettem, volt-e olyan érdekes szexuális élménye, amit szívesen elmesélne nekem. – Izgalmas szexuális kaland? No, várjunk csak. Aha, azt hiszem, megvan. Hát, úgy vélem, csakugyan annak nevezhető. Tudod, amióta a családommal nem vagyok jóban, még karácsonykor sem szoktam hazamenni. Tavaly karácsonykor a szobatársnőm megsajnált és meg hívott magukhoz ünnepre. Én örültem neki, mert tudod, nem igazán lélekemelő egyedül szentestén, egy alig pár négyzetméteres kollégiumi szobában. Ha meg kimész az emberek közé, a tömegben csak még magányosabbnak érzed magad. Szóval, szívesen elfogadtam Winifred meghívását, különben sem voltam még soha úgynevezett fehér középosztálybeliek ünnepén. Tudod, nálunk a Harlemben kicsit másképp néz ki az ilyesmi. Már egy nappal karácsony előtt megérkeztünk. Egy kicsit féltem, hogy hogyan fogadnak majd, de várakozáson felül kedvesek voltak. Kis város lévén, a sok rokon folytonosan áramlott az egyik házból a másikba, azt sem tudtam, ki kicsoda. A szenteste napján is ugyanígy ment minden, ráadásul időnként két – három télapót is összehozott a véletlen egy házban. Persze fogalmam sem volt, kiket rejt a ruha és az álszakáll, hiszen ahhoz azt kellett volna tudnom, kik hiányoznak éppen, ez azonban teljesen reménytelennek tűnt. Őszintén szólva nem is foglalkoztam vele. Pompásan éreztem magam, még én is kaptam ajándékokat, és mindenki nagyon barátságos volt hozzám.