Szürkekabátos

El kell mondanom, hogy az előtt soha nem voltam síelni, ebből kifolyólag, lövésem se volt hozzá, hogy milyen is ez az egész. A társaság nagyon jó volt, és ezért nem sokat gondolkodtam, hogy menjek e vagy ne; én is befizettem az útra. Egy rendkívül hideg reggelen indult a busz. Mindenki gyorsan túl akart esni a csomagok bepakolásán, és habár már senki nem volt gyerek, mégis tülekedés alakult ki lassacskán a busz csomagtartója előtt. A síléceit is természetesen pont nekem kellett kiejtenem a kezemből, amit gyorsan a kezembe is nyomott egy szürkekabátos férfikéz, de időm nem volt megnézni kié, mivel azzal voltam elfoglalva, hogy ezzel az előzékeny reakcióval összepiszkolódott a kabátom.

A buszon folytatódott a tülekedés. A barátnőm Lilla, már leült és a busz homályából kitűnt vad kalimpálásával:
– Nati! Nati! Ide... menj már innen! Nem látod, hogy itt vagyok?! Menj már arrébb!! – fűzte hozzá lelkes invitálásához a többieknek szóló rendreutasításokat. Ő már csak ilyen. Nem ismertem mindenkit a csapatból, ami éppenséggel nem, hogy zavart volna, de még izgalmasabbá tette az egész kalandot. Lilla – nagy megrökönyödésemre – már a legtöbb ismeretlen számára előre beharangozott, amit egy kicsit bántam, mert jobb szeretek meglepetés lenni.

Mire a nagy dulakodásnak végre vége szakadt a buszon is, és mindenki megtalálta a helyét, kezdtem magam úgy érezni, mint valami osztálykiránduláson. Mindenütt kószáltak a süti , és amolyan "mindenki itala" üvegek, amik időről időre valakit lelöttyentettek. Egy ideig nagyon élveztem játszani az "új lány" szerepét, de csak addig, amíg mindenki csak egyedül konstatálta, hogy "Ni csak! Téged nem ismerlek! ". Ilyenkor ugyanis egy gyors bemutatkozás és pár udvarias szó után könnyebb volt megjegyezni az illetőt magamnak, mint a helyem elfoglalása utáni pillanatban bekövetkezett hirtelen bemutatkozók között kiigazodni, ki kicsoda. Ha egy zajos buszon ugyanis egy tucat ember körbevesz, akkor nem garantált a bemutatkozás eredményessége. Szóval az út első felében még senkit nem mertem a nevén szólítani, a nélkül, hogy előtte Lilla véleményét ki ne kértem volna az illető kiléte felől.

Történetem elején egy kicsit jóindulatú voltam az idővel kapcsolatban, mert az a reggel igencsak hajnal volt: 2óra.