A Császár kertje 15. fejezet

Végre élvezhetővé vált az idő. A gyerekek kivonultak a dombokra, és a dézsákban csúsztak le a lankákon. A császári pár gyakran ment ki megnézni a rajcsúrozó lurkókat. Vu Ven – Sziung végre örülhetett, mert a császárné annyira vágyott a látása után, hogy nem akart hazamenni.
Így hát, délutánonként, amikor a legmelegebb volt, hat, nyolc udvarhölggyel, és udvaronccal kimentek a hegyhez. Tüzet raktak, és teával melegítették magukat. A kis társaságot pedig körülfogták a testőrök.
– Látod, majd ha a mi is így fog játszani – simult oda az asszony a férjéhez mosolyogva – az pedig könnyű csókot lehelt az arcára.
A cselédek eközben pedig cukormázba mártott dióval a kis társaságot. Jól szórakoztak körülbelül egy óráig, aztán visszaültek a szánokra, és hazahúzatták magukat az erőslábú mongol lovakkal.
Kifagyva, kipirulva érkeztek meg a palotába, hogy meleg fácánlevessel csillapítsák éhségüket. Aztán a császárnét átvitték a másik szobába, ahol már meleg fürdő várta. Bőrét bedörzsölték finom teaolajjal, fejét, vállát masszírozták. Kipirult arccal, felmelegedve került ismét az udvar elé. Testét finom selyembe göngyölték, lábait pedig puha, meleg papucsba bújtatták. Estig udvarhölgyei körében maradt, a császár pedig visszavonult a tanácsnokaival.
Egy ilyen gyönyörű nap után az ágyban, Jü Sziangh – Liun, Vu Ven – Sziung ölében ült. A hasát simogatva élvezte kedvesének bőrét.
– Hogy rugdal a ! – az előző mese óta nem mondta, hogy a fia – Majd vigyáznunk kell, hogy a nevelői ne kényeztessék agyon. Nem szeretném, ha kényeskedő udvaronc lenne belőle.
– A nevelését én fogom felügyelni. Nem taníthatják majd akárkik! – mondta határozott hangon az asszony.
– Erre a válaszra vártam – mosolyodott el a császár, és kedvese melleivel kezdett játszani. Az asszony félig megfordulva, megcsókolta kedvesét. Ajkuk összeforrt, nyelvük pedig simogatóan töltötte be a másik száját. Jü Sziangh – Liun érezte, ahogyan férje szerszáma egyre jobban megmerevedik. Aztán a császár lejjebb csúszott, majd az asszony beleült a merev kéjrúdba, és visszadőlt a férfira. Lassan mozogtak. Vu Ven – Sziung előre nyúlt, és kedvese gyöngyöcskéjét izgatta, hozzá, hozzáérve a már erősen domborodó hashoz. Az asszony kéjesen nyögdécselni kezdett. Az iram gyorsulni kezdett, a Császár oda figyelve, kezével izgatta kedvese hajlatait. Az asszony hatalmasat élvezett, a császár pedig kihúzta kedveséből a falloszát, mire az asszony elnyelte, és kielégítette a császárt.
Az orvosok már nem javasolták, hogy a császár a magját asszonya hüvelyébe engedje.
– Kár, hogy nem szabad már teljes szerelmet élnünk – bújt a császárhoz a császárné.
– Jövő hónaptól még ezt sem szabad.
– Tudom – mosolygott Jü Sziangh – Liun – bár a tudósok gyakran tudatlanok.
– Szerintem, erről szól a következő meséd – cirógatta meg a császár felesége arcát.
– Igen – nevetett az asszony.

Tizenötödik mese:
A tudósról és az erdei lányról

Két dinasztiával ezelőtt, a császári tudós a nyugati tartományokban kereste az akkori császárnő derékfájdalmára a füveket. Ahogy kóborolt az erdőben, elszakadt a szolgáitól. Hiába kiabált, hiába rázta a nála lévő csengettyűt, nem kapott választ. Lassan rásötétedett, és meghallotta a tigris ordítását.
Futni kezdett hát, mögötte hallatszott a fenevad lépteinek nesze. Hamarosan ritkulni kezdtek a fák, majd a tudós egy tisztáson találta magát, ahol egy házacska is állt. A tigris feltűnt a tisztás szélén, és már majdnem utolérte zsákmányát, amikor kivágódott a házacska ajtaja, és egy asszony lépett ki rajta. Két ujjal jeleket rajzolt a levegőbe, és rákiáltott a tigrisre.
– Háj, báj, helovaj, erre többet sosem járj! – azzal a nagymacska megfordult, és visszakotródott az erdőbe.
A tudós megtorpant, de az asszony rászól:
– Ne ijedj meg. Én neveltem, az anyját megölte egy vadász – azzal beinvitálta a házba. A tudós fázott és éhes volt, így elfogadta az invitálást.
A házban kellemes meleg volt, a tűzhelyben vidáman pattogott a tűz. Az asszony hellyel a tisztára sikált asztal mellett. Hamarosan kenyér és leves is került elé. A tűzhely mellől egy macska óvakodott elő. Az öregasszony morogva vett ki neki egy kis húslevest az üstből.
– Azt a fránya éhenkórász macskáját, hát nem hagyod a vendéget enni? – mondta a dörgölődző cicusnak, miközben hűtögette neki a levest. Még előkerült egy sánta , két szárnyatörött vadlúd, egy sün. A tudós nevetve kérdezte:
– Anyóka, maga minden beteg jószágot összeszed a környékről?
– Tudod, amit az ostoba ember tönkretesz, azt én megpróbálom kijavítani.
– De hisz, maga is húslevest főzött – dohogott a vendég.
– Valóban, de tudod én nem a vadászatot ítélem el, hanem a pazarlást. Amikor megölik az állatot, vagy megsebesítik, és otthagyják. A legfurcsább jövevényemet még nem is láttad – bökött a fejével az ajtó felé az asszony. Egy lány lépett be rajta. Olyan tizenhat év körüli lehetett. Koszos volt tetőtől talpig, ruhája rongyokban lógott róla.
– Hát ő meg miért ilyen piszkos? – kérdezte a tudós, hiszen a ház ragyogott a tisztaságtól.
– Nem hajlandó megfürödni. Retteg valamiért a víztől.
– Miért nem kérdezi meg tőle miért fél?
– Kérdeztem, nem válaszolt. Nem beszél semmit, pedig megvan mindene hozzá. Hall is, de szegény talán évekig élt magában az erdőben, mint az állatok. Ülj csak a tűzhely mellé Drágaságom, mindjárt kapsz te is levest – szólt az anyó a láthatóan rettegő lányhoz, aki hatalmas szemeket meregetett az idegenre. Minél messzebb kerülve a férfitól, leült az odakészített takarókra, kezébe vette a tál levest, és mohón enni kezdett.
– Bizony fiam, – ült le az anyó maga is az asztalhoz egy tál levessel – úgy szedtem össze szegény lányt a dombon túli völgyből. Teljesen anyaszült meztelen volt, és tetőtől talpig csupa sár. Bogyókon élhetett, meg madártojáson. Alig bírtam hazahozni. Karmolt, rúgott tépett. Aztán amikor megraktam a tüzet, oda ült, ahol most is van, és élvezte a meleget. Valamelyik nap sikerült úgy, ahogy megmosdatnom, meg ráadnom egy régi ruhámat, de látod megint, hogy néz ki?
A lány befejezte az evést, és, boldog mosollyal nézett az anyóra miközben a tálat felé nyújtotta.
– Mond azt lányom, hogy kérek még – hajolt oda hozzá az anyó, de a lány megrázta a fejét, és csak a tálat dugta az asszony orra alá.
A tudósnak megtetszett a koszos kis ördög, ahogyan magában nevezte. Az anyó ágyat vetett neki a belső szobába, ám a tudós rosszul aludt. Egész éjjel a lány járt az eszébe.
Reggel aztán előkerültek a kísérői is. Egész éjjel keresték, és most örömmel látták, hogy semmi baja. A kis csapatot leültette a ház előtt az anyó, és teával őket. Aztán mindenki ledőlt, és pihentek egy keveset. Addig a tudós a házban beszélgetett az anyóval.
– Köszönöm, hogy megvendégeltél Anyó!
– Az csak természetes.
– Lenne még egy kérésem.
– Mond csak fiam.
– Adja nekem a lányt.
– Nem az enyém, ha elmegy veled, vigyed.

Az indulásnál pedig megfogta a lány kezét, és húzta magával, az pedig nem tiltakozott. Az Anyó rázta a fejét, és sejtette, hogy miért is megy el olyan könnyen tőle a lány, csak azt nem tudta, hogy jól tette-e, hogy elengedte.

A Fővárosba érve a tudós elintézte hivatalos dolgait, aztán fürdőt készíttetett a császárnénak, majd sietett a lakosztályába, ahol egy tisztalapú könyvet vett maga elé. Kinyitotta, majd az első oldalra ezt írta:
Vad, erdőben talált leány. Kora, hozzávetőlegesen tizenhat év. Épnek, egészségesnek látszik, nem beszél.
Első kísérlet, megfürdetése.

Hatalmas dézsát hoztak be a szobába, majd levetkőztették a lányt. Az szégyenkezve, riadtan állt a szoba közepén. Szeme kereste, hogy hová is menekülhetne. Ám senki sem . A tudós odalépett hozzá.
– Mitől félsz? A víz nem bánt. Ilyen tiszta leszel tőle, mint én. Fürödj meg a kedvemért.
A lány tagadólag rázta meg a fejét. A tudós belenyúlt a vízbe, aztán nedves tenyerét a lány elé tárta.
– Nézd milyen finom meleg! – a lány ujjait a férfi tenyeréhez érintette, és nevetve kapta el ismét.
– A kezedet dugd legalább bele – kérlelte a férfi. Ismét egy tagadó fejrázás volt a válasz.
– Miért félsz ennyire a víztől? Bár el tudnád mondani – óhajtotta a tudós, mire a lány heves mozdulatokkal mutogatni kezdett. A tudós nem nagyon értette, de valami áradásról beszélt, meg fuldoklásról.
– Szegénykém – simogatta meg a szurtos kis arcot a tudós, aztán behivatott elvett egy törölközőt, bevizezte, és azzal törölte meg a lány kezét.
– Így jó? – kérdezte a lányt, akinek jólesett a víz melege. Bólintott. A tudós pedig végig dörzsölte a kis testet a vizes kendővel. A lány pedig csak állt, és mosolygott. A gondos mosdatással bejárta a tudós a lány testének minden hajlatát. Előtűnt a kosz alól finom puha bőre, és a tudós meglepetten állt az előtt, amit elővarázsolt. A lány gyönyörűen szép volt. Puha, hosszú köntöst adott rá, majd gyékényt terített a tűz mellé, és puha állatbőrökből készített helyet neki. A lány egyből elfoglalta azt, a tudós pedig visszaült az asztalához, és beleírta a könyvbe:
Valószínűleg egyszer majdnem vízbe fulladt. Talán akkor maradt egyedül. Nem megy bele a fürdővízbe.

Teltek a napok. A tudós mindent leírt, amit a lány tett. Esténként lemosdatta, aztán már engedte, hogy a dézsa felett megmossa a haját. A tudós szava is elakadt, ahogyan utána a tűz mellett szárítgatta az éjfekete tincseket.
Aztán észrevette a tudós, hogy a lány mindent ért. Valószínűleg beszélni is tudna, csak valami nagy megrázkódtatás miatt nem akar megszólalni.
A lány pedig szépen fejlődött. Már nem habzsolta a levet állat módra, hanem kanállal ette. Aztán már sülteket is kapott. Sovány, csontos teste kezdett kigömbölyödni.
Ügyesebb is lett. Ha behozták a tudósnak a teát, már ő töltötte ki. Apró kezei először csak remegve fogták meg a kanna fülét, aztán egyre határozottabb lett. Mozdulatokkal irányította a cselédeket.
Egy este aztán észrevette, hogy a lány mellbimbói megkeményedtek, ahogyan mosdtatta, és a lány szemei furcsa tűzben égtek. A könyvbe ezt jegyezte be:

Furcsa, eddig nem tapasztalt reakciók. Valószínűleg megindultak az asszonyi nedvek.

Aztán éjjel furcsa zajra ébredt. Felkelt, és átment a szomszéd szobába, ahol a lány aludt. A parázsló tűz fényénél látta, amint a lány egyik kezével a lábai között matat. Teste csillogott az élvezettől kicsorduló izzadtságcseppektől. Másik kezében a puha medveszőr lábát tartotta, és azzal cirógatta a testét. Ajkai a régi szavakat próbálgatták, de a kéj beléje fojtotta őket. A tudósban furcsa érzés támadt.

Másnap aztán a mosdatásnál ismét látta, hogy a lány hogyan néz rá. A kislányos mellecskék ismét magukat. A tudós fejében felvillant az előző esti kép a magát kielégítő lányról. Érezte, ahogyan a belsejében megmozdul a férfi. Keze elindult a lány szemérme felé, de aztán abbahagyta. Nem akarta elveszejteni az ártatlanságát.

Sokáig ült a könyv felett, de nem tudott semmit beleírni. Azt hitte, hogy a lány már régen aludt, amikor visszament a szobájába, és lefeküdt. Széthajtotta a selyem köntösét, becsukta a szemét, és a lány gyönyörű testének íveit felidézve, lassan ingerelni kezdte magát. Előtűntek a régi képek. Ahogy először meglátta, ahogy az első mosdatásnál viselkedett. Amikor a haját szárítgatta esténként. Ahogy a teát felszolgálta. A pillanatok, amikor már majdnem megszólalt. Ekkor meghallotta, ahogyan a másik szobában a lány ismét kéjesen nyögdécsel. Elöntötte a szerelem, mely oly lassan szövődött közöttük, és ő is elmerült az extázis tavában.

Másnap kerülték egymás tekintetét. A tudós tudta, hogy a lány kileste, hogy mit csinál. Mégis boldog érzés lett úrrá rajta, és a lány testét egyre jobban kívánta.
A lány is változáson ment keresztül. Amikor kiment a szobából, hallotta, hogy egy régi altatódalt dúdol. Talán még az anyjától hallotta.
Eljött az este. Behozták a dézsát. A lány levetkőzött, és most először bemászott a vízbe. Remegő testtel állt ott, és várta a férfit. Az pedig odalépett hozzá, és ismét mosdatni kezdte. Először az arcát, karját, nyakát. Majd a melleit. A kis bimbók, szinte már tűként szúrták a tenyerét. Aztán egyik keze lesiklott a vízben elmerülő testen, és a lábak közé csusszant. A lány felnyögött, és mohon a férfi eléhajló nyakába csókolt. Az felnézett és szerelmes szeme itta a másik szerelmes tekintetét.
Karja lassan egyik kezével a lány hóna alá nyúlt, a másikkal a lábánál nyalábolta fel, és vitte, amúgy vizesen az ágyába a kedvesét. Közben remegő hangon mondta:
– Szeretlek, szeretlek az első pillanattól fogva. Bár tudnám mi bajod van! Úgy szeretnék segíteni neked! De, most szeress! – Tette le az ágyra a lányt, aztán csókolni kezdte a nedves bőrt, ahol érte. A lány a hajába kapaszkodva irányította. A férfi bekapta az egyik áhított mellbimbót, kezével pedig a másikat ingerelte. A lány nyögdécselve élvezte. Aztán egyik keze lecsúszott a combokhoz, azokat simogatta, becézgette. Majd megkereste a megduzzadt csiklót. A lány szeméből könny csordult ki. Keze a férfi hátát simogatta. Ajka kiszáradt, és mohon kezdte keresni a férfi péniszét. Lábait tágra nyitva fogadta magába a tudóst. Már nem volt szűz, de ez a férfit, cseppet sem zavarta. Egyre jobban felhevültek. A lány lélegzete már el, elcsuklott. Szeme parázsló tűzként nézett a férfi szemébe, majd megnyíltak ajkai, és mint aki most érez rá egy idegen nyelv valamely szavára, mondta ki:
– Sz... ere... tjek. Óh, igen, szeretlek!
A férfi teste erre megremegett, és hallván kedvese csengő hangját, elélvezett, vele együtt pedig a lány is.

A könyv pedig ott állt még hónapokon keresztül az asztalon, de a tudós soha többé nem írt bele.