Emlékek

Úr Isten, milyen mimóza ez a srác! Már vagy két órája dumál, én meg nem is tudom követni! Pedig már akkor eldöntöttem, hogy le akarok feküdni vele, amikor meghívott egy a sátorban! – gondolom, miközben az utolsó cigimre gyújtok rá. Ő csak beszél, beszél, én meg kihasználva az időt, jól megnézem: magas, szálkás. Nem egy Adonisz, de nekem tetszik, van benne valami... Jé, milyen szép keze van! Hosszú, de nem túl vékony ujjai, ápolt körmök. Oda vagyok a férfikezekért. A hangja is kellemes: csak beszélhetne már valami másról, mondjuk rólunk... Elfekszem a stégen, élvezem, ahogy a meleg fa hozzáér csupasz vállamhoz. Ő oldalra fordul... épp valami Laciról, vagy Sanyiról, vagy kiről beszél.
– Jól van, cicám, majd mesélhetsz róluk, ha már végre felszedtél! "Hoppá, hoppá. Ez egy kicsit valóságosnak hatott. Jesszus, ezt kimondtam, nem csak gondoltam! Ajjaj, de furcsán néz rám! Jaj, Zora, miért kell neked mindig többet inni a kelleténél. Na, ebből most hogy magyarázod ki magad? "
– Ö... öööö... bocs, folytasd csak!
– Mit is mondtál? "Ha már végre felszedtél"?
– Ö... ööö...
– Na jó, azt hiszem, igazad van. Félénk vagyok, ugye? "Nem baj, én szeretem a félénk fiúkat! " – gondolom, ügyelve arra, hogy most már véletlenül se mondjak ki semmit, és közelebb csúszok hozzá, megérintem az arcát, és megcsókolom.

Puha az ajka. Visszacsókol. Hanyatt dönt a mólón nagyon finoman, és óvatosan harapdálja az ajkaimat. "Félénk... de milyen jó az illata! " Becsúsztatom a kezem a pólója alá, érzem a meleg bőr követelőzését! "Nem mer kezdeményezni... " Felhúzom a hátán a pólót, csak addig hagyja abba a csókolást, amíg kibújik a felsőből. "Még mindig semmi... Simogass már! " Kiveszem a derekam alól a kezét, és a mellemre rakom. Finoman masszírozni kezdi, majd otthagyva benyúl a szoknyám alá, keze a szeméremajkakat keresi, felsóhajtok...
– Hé, Gábor, itt vagy? – hangzik a közelből. "Hát így hívnak... " Felkapja a pólóját.
– Bocs. – súgja, és puszit nyom a számra. – Ígérem, bepótoljuk. Mondjuk holnap este?... Ö... Zora, hadd mutassam be Laci barátomat, tudod, alig vártad, hogy megismerhessd! – nevet és rám kacsint.

Szinte hallani, ahogy száll a füst, olyan csönd van a kollégiumban.