Hazakisértem egy lányt

Szombat este fölmentünk a Várba a haverokkal egy kis kikapcsolódásra. Élőzene volt, jó kis dzsessz, Jávori dobolt. Viszonylag sokan voltunk ott, meglepődtem, hogy lányok is jöttek nagy számban, holott eddig azt hittem, nem népszerű a nők között ez a fajta zene.
Folyton meglepetéseket okoznak a nők – ezt – azt föltételezek róluk, aztán kiderül, hogy a legtöbb dolog nem úgy van ahogy gondoltam. Bár most is bennem ült a gyanú, hogy csakis azért jönnek ilyen helyre a barátnőikkel, mert úgy tudják, hogy bizonyos fajta férfiak itt csoportosulnak zenét hallgatni, aztán ahol sok a férfi, ott nagyobb a vadász szerencse nekik is. Habár ennek a teóriámnak meg ellentmond, hogy lám én is két haverommal jöttem ide, holott engem nem érdekel, hogy itt viszonylag nagyszámban csoportosulnak a férfiak. Engem a zene vonzott, de a másik kettő már jövetben arról pusmogott, hogy csajozni akarnak. Majdnem beszóltam nekik, hogy akkor inkább discoba menjenek – most meg kiderült, hogy ők tudták jól, igenis jelentős felhozatal van itt a nőkből. Nyilván a disco a csajoknak sem nagyon megfelelő, ha olyan pasit keresnek, akivel beszélgetni is lehet, nem csak...
Persze, ha tudtam volna, hogy itt ma nem a zenehallgatás lesz a program, hanem mustra (oda – vissza), akkor inkább a drapp nadrágomat kellett volna fölvenni, az vadi új, és jó hosszú combom látszik benne. Azzal a patentos farmeringgel egészen dögös.
De ezek itt, nem figyelmeztettek, hogy nők is lesznek, most aztán ebbe a kitérdesedett gatyába jöttem, meg ez a kockás flaneling is elég agyonmosott már.
Ott egye a fene, alapvetően tetszik a zene, jól érzem magam, ezek ketten meg csak had illegessék magukat.
A pulttól elhoztam három , csak úgy pohár nélkül, és a rendszer nélkül rakott karosszékek közé iparkodtunk, viszonylag középre – már a jó hanghatás miatt ugye. Én nyomulok célirányosan a karosszékek felé, de ezek ketten, mint az alvajárók, csak a szemük sarkából követik az irányomat, elsősorban inkább jobbra – balra tekintgetnek, hogy hol ülnek csoportosan lányok, mondjuk kettesével, hármasával. Mert 5 – 6 lányhoz odacsapódni – na ahhoz már komoly elszántság kell. Nem is értem, hogy ha nagyobb csoportban vannak a lányok, akkor miért olyan elutasítóan pökhendiek velünk. Nyilván egymás előtt vagánykodnak, vagy ilyesmi? Legjobb, ha magában ácsorog egy lány, vagy kettesben (mert akkor legalább tudhatja az az érdeklődő srác, hogy ha hárítva van a közeledése, akkor az tényleg neki szólt, nem pedig a barátnők csapatának adott kamaradarab).
Korai még leülni, a zenészek is ott ácsorognak a pultnál, a hallgatók is mozgásban vannak mind. Bizonyára azért tétováznak a haverjaim is, mert majd csak akkor akarnának dönteni, hogy hová is telepedjenek, ha már látják, hogy hol vannak a lányok, a tetszősebbek, vagy akik pasik nélkül vannak. De nekem ez nem szempont, mert én tényleg a zenéért jöttem.
Kicsit bosszantott azért a helyzet, mármint hogy elmegyünk szórakozni, és én csak utólag tudom meg, hogy csajozni jöttünk az egész dzsessz klub csak ürügy volt. Gyakorlatilag nem is beszélgetünk, mert folyton csak tekergetik a fejüket, amerre elhúz 2 – 3 nő.
Még nem ért véget a szünet, javában sodródtak az emberek előre – hátra, amikor valamit félhangosan odaszóltam a közelebb álló barátomnak, s ekkor az előttünk csoportosuló nagyobb társaságból váratlanul megfordult az egyik lány, a haja csak úgy lendült utána, amilyen hirtelen megpördült, és ugyanazzal a mozdulattal átölelte a nyakamat, hozzám simult, és két oldalról puszit kaptam.
Na jól van, én is meglepődtem, mert abban a gyönge világításban nem ismertem föl azonnal, hogy kicsoda az illető, de a két barátom úgy meglepődött, a szájuk is tátva maradt. Ők nem tudták, hogy korábbról ismerem a lányt, hanem csak azt látták, hogy ez a karcsú, fiatal, jó formájú baba rám olvad és lesmárol.
Igazából nem is lesmárolt, csak puszit kaptam, de utána nem húzódott vissza, hanem fogta még a nyakam és a hozzám simuláson sem lazított. De láttam rajta, ahogy csillogott a szeme, ahogy előre döntötte a fejét, miközben valami mélyről jövő morgással konstatálta, hogy olyan vadászzsákmányt vett birtokba éppen, ami miatt idejött.
Végülis nem volt nagyon ellenemre a dolog, csakhogy korábban nem ilyen volt közöttünk a kapcsolat, csak úgy szimplán, lazán ismertük egymást. Valami buliban táncoltunk is párszor – bár tényleg, ahogy visszaemlékszem, már akkor is küldözgetett jelzéseket felém. Habár nem eléggé voltam fogékony a jelzéseire. Nem azért, hogy nem tetszett volna a leányzó, mert egyébként jó kis keményhusu, ruganyos járású, szépen domborodó mellekkel. Hanem valahogy nem gerjedtem rá olyan fokon, hogy többet is ki akartam volna hozni belőle, mint egy kis táncolgatás, vagy egy kis legális simogatás.
De őrajta látszott, hogy őszintén örül nekem – jól esett látni, hogy ennyire szívesen veszi a társaságomat. Máris hívott, hogy álljunk félre a zsivajból.
Két haverom elképedt szemekkel követett minket, ahogy a székek káoszából kisasszézunk a fal mellé. Odamentünk a nagy ablakok elé, ahol a nehéz, sűrű szövetfüggöny be volt húzva (nyilván azért, hogy a zene ne legyen visszhangos a visszaverődéstől – mégiscsak jobb az akusztikája, ha kicsit elnyeli a magasakat, mint ha kongana).
A lány csak annyit kérdezett, hogy feszélyez-e engem az ő társasága? De amikor mondtam, hogy nem mondanám, hanem inkább szívesen vagyok vele (mi egyebet felelhettem volna? ), akkor máris elértette, és átkarolta a derekamat, a vállát hozzám döntötte, úgy tűnt, arra rendezkedik be, hogy meghitten hozzám simulva fogja hallgatni a szünet utáni részt.
Visszapillantottam az elárvultan hagyott srácokra. Egyikőjük vigyorogva felemelte a hüvelykujját felém, a másik meg elhúzta a száját. Nem annyira rosszallóan, de láttam, hogy savanyú a szőlő.
Visszajöttek a zenészek, leültek a többiek is, és a második félidőben nem is foglalkoztam
semmi egyébbel, csak kinyitottam a fülem, a szemeimet meg becsuktam. Úsztam a taktusok között, az agyamban vert a dob, és egészen mélyen belém zúdult a zenéjük. Teljesen megszűnt nekem a világ – hogy ki dől a mellemnek, ki fogja a derekamat. Sajnáltam, hogy sose tanultam hangszeren játszani, mert amennyire élvezni tudom, ha hallgatom, bizonyára örömemet lelném benne, ha magam is zenélhetnék.
Amikor aztán vége lett – sajnáltam, hogy máris vége – még hosszú percekig csak álldogáltam a függöny előtt, mint aki mozdulni sem akar, őrizné még a hangok lüktetését minél tovább.
A többieket nem taglózta le ennyire, hanem fölpattantak a székekből, beszélgetve, nevetgélve indultak a kijárati ajtók felé. Én nem mozdultam még, kicsit fogva tartott a varázs.
Kis bizonytalansággal a hangjában megkérdezte a lány, hogy hazakísérem – e? Hát persze, miért is ne. Ugyan nem egyfelé lakunk, ő az Újlipótvárosban, de szívesen sétálgatok vele, majd beszélgetünk, vagy valami. Ő javasolta, hogy inkább a lépcsőn menjünk le a Várból a rakpartra. Bár az egy kicsit kerülő. Úgy látszik romantikára vágyik, vagy csak sétálni akar ő is, egy kis csöndet az intenzív zene után.
Már kinn jártunk a Halászbástyán túl, a fedett lépcső környékén, amikor eszembe jutott, hogy a barátaimnak nem szóltam semmit, oda se intettem, hogy sziasztok, megyek, vagy mi, csak eljöttünk.
Kicsit volt, hogy nem emlékeztem a lány nevére, rövid név volt, egyszerű, de nem jutott az eszembe. Míg mentünk lefelé, zömmel ő beszélt, én csak hallgattam, s a nyelvem hegyén ízlelgettem a női neveket, vajon melyik tartozhat hozzá. Talán két szótagos. Nem Erika, nem Krisztina, inkább Irén vagy inkább...
Váratlanul ért, hogy megrángatta a karomat. Vádaskodott, hogy nem figyelek rá, nem is feleltem a kérdéseire.
Megtorpantam én is a lépcsőfordulóban. Megpróbáltam belenézni az arcába, de itt a kanyarban aztán végképp semmi fény nem volt. A lépcső tetején pislákoló gyönge égő fényereje idáig már nem ért el, a kanyar után a következő izzó meg már csak a lépcső aljában fénylett, de csak közvetlen a közelébe terített le valamekkora fénytócsát, idáig a kanyarig nem világított.
– Na bocsi, hogy nem figyeltem oda eléggé, épp azon spekuláltam, hogy milyen másik nevet adnék neked szívesebben, mint ami vagy.
– Miért, mi bajod van az Évával?
– Ja, azzal semmi, pont jó lesz...!
– Na, akkor tényleg nincs kedved csókolózni egy kicsit? – kérdezte újra.
– Dehogynem. Hallottam ám, hogy ezt kérdezted az előbb is, csak akkor még gondolkodtam! (na milyen klasszul kivágtam magam? ).
Túl sok gondolkodásra aztán már nem is hagyott időt, hanem átfogta a nyakamat, és hozzám simult. Első meglepetésemben hátraléptem, a lépcsők kőfala volt mögöttem. A lány nekem dőlt, és máris lecsapott a számra.
Csak egy futó pillanatig gondoltam rá, hogy el kéne tolni, nem kell nekem ez az egész ügy, hogy túlzás ez, amennyire rám telepszik. Na jól van, végül is egy kicsit megcsókolhatom, ha már így alakult, mit kell ennyit gatyázni? Már rég csókolózunk, én meg még mindig azon hezitálok, hogy részt akarok-e venni ilyesmiben vele, vagy inkább nem.
Meglepően finom volt a csókja. Némelyik lánynak fogalma sincs róla, hogyan kell élvezetesen csókolózni. Vagy felsérti a számat, olyan erővel esik neki a dolgoknak, vagy akkorára tátja a száját, hogy akár fogorvosnak érezhetem magam, vagy esetleg csak odatartja, de nem játszik velem, vagy pedig egészen kiszorítja a nyelvemet, ő akar beköltözni a helyére. De ez a lány nem volt olyan elsöprő. Szenvedélyes volt ugyan, de gyengéd is. Eleven ajkai játékosan mozogtak, és nem csak a számra tapadtak, hanem az arcomra, szememre, nyakamra is, cirógatott mindenütt, amerre járt. Egyre inkább élveztem. Átkaroltam a derekát, éreztem, hogy fölszabadultan fölsóhajt. A nyakamról könnyű röppenéssel simogatásra indultak az ujjai. A hajamba szántott, markolgatta, gereblyézte. Jól esett.
Sőt. Egyre inkább belemelegedtem én is. Már nem csak hagytam az ölelését, fölvillanyozott, ahogy a jó meleg törzsét hozzám nyomta. Fogtam a derekát, és érintőlegesen simogattam a ruháján keresztül. Egész jó formájú lány.
Amikor elszakadt a számtól, és a torkomat, meg a nyakamat kezdte csókolgatni, már úgy ítéltem, hogy a mai este legnagyobb szenzációja ez a lány. Belemarkoltam a fenekébe, jó ruganyos fogás esett rajta. Ő meg kicsit oldalra fordítva az arcát, odahajolt a fülemig és megnyalintotta a cimpámat. Annyira izgatónak éreztem, hogy egy ilyen meleg női test hozzám simul, a melle itt hullámzik az enyémhez szorulva, két marokkal gyúrogatom a fenekét, miközben ő cuppogva szopogatja a fülemet, hogy bizony nagyon is hasznos volt, hogy a lépcső kőfalának vethettem a hátam, mert annyira elgyöngült a térdem, hogy nem tartott volna meg a lábam, ha nincs támaszom.
Már akkorára duzzadtam, mint egy zászlórúd. Ahogy szorongattam a fenekét, az ágyékát az enyémhez préseltem, éreznie kellett, hogy ruhán keresztül majd felnyársalom. (Milyen szerencse, hogy nem az a világos új nadrág van rajtam).
Visszatért az ajkaimhoz, hogy csókolózzunk újra, de én csak belesóhajtottam, belelihegtem a szájába:
– a fülemmel csináld, még a fülemmel!
Hihetetlenül izgató volt. Szopogatta a cimpát, gereblyézgette a hajamat, a tarkómat, a nyakamat, én meg úgy éreztem, hogy ekkora merevedésem tán még sose volt. Már fájt a feszülése, inkább még jobban hozzászorítottam a lány ölét. Muszáj volt éreznie, hogy milyen kívánom, mert már annyira szorítottam a fenekét, annyira keményen hozzászorultam a hasához, hogy pontosan tudnia kellett, hogy mit akarok.
Kicsit széjjelterpesztette a lábait, szinte lovagló ülésben rányomakodott a farmerom dudorjára. Éreztem, hogy egyre hevesebben dörzsöli hozzá magát ehhez a dudorhoz – úgy bugyin keresztül is jól átmehetett az inger, mert hiszen a fülembe annyira közvetlenül fújta bele a lihegését, hogy már annak hallatán is érzékelni lehetett, hogy merre jár.
Gondoltam rá egy futó pillanatig, hogy el kéne tolnom őt, hogy hozzáférjek a cippzáromhoz, mivelhogy annyira felizgult állapotban voltunk, hogy a tényleges befejezésig már csak végső másodpercek kellhettek volna. De nem bírtam változtatni a testhelyzeten.
Nem bírtam volna eltolni magamtól töredék másodpercre se, meg hát ő is annyira hozzám nyomta az ágyékát, hogy érezhető volt, hogy nem hagyná eltolni magát.
Amit meg a cimpámmal művelt, az erotikus volt, különösen azok a finom kis cuppogások, melyek közé mélyről, torokból közésóhajtott.
Nem fokoztuk a dörzsölés tempóját, hanem – tudomisén – valahogy azt gondoltam, hogyha nem gyorsítok, csak ezzel az intenzitással folytatjuk, akkor időlimit nélkül akármeddig bírjuk.
Meglehet, hogy én tényleg képes lettem volna tovább is, de egyidejűleg olyan támadás ért minden érzékemen, ami már túlment minden határon. A fülkagylómba beletolta a nyelvét, az ajkaival összeszorította a cimpát, és az orrán kiáramló meleg levegő borzolgatta a fül környéki hajszálaimat. A kis terpeszét összezárta, és a két combja közt fogva maradt a farmerom előredudorodó közepe. Jó keményen befogta a satuja közé. És ahogy előre – hátra hintáztatta magát a közészorult dákómon (meg én is segítettem, ahogy a csípőjét szorítva dörzsöltem magamhoz őt), szóval mindezekkel együtt már nem lehetett se megszakítani a folyamatot, vagy eltolni őt, se tovább húzni a helyzetet. Olykor felhorkantott, motyogott valamit, nem értettem. Éreztem a mellkasommal, hogy reszketünk az érintkezési pontjainkon, de különösen ő. Vibrált az egész melle, a hasa is, és még a farmernadrágomon keresztül is pontosan érezhető volt, ahogy vibrált az ágyéka.
Váratlanul elengedte a fülem, és csak nyögött torokból, lihegte rám a forró lélegzetét.
Valójában akkor kellett volna robbannom nekem is, amikor ő rángatózva, nyögdécselve elélvezett.
Nekem a vastag farmer tompította annyira az ingert, hogy ez a ruhán keresztüli dörzsölődés nem vitt el a végkifejletig. Baromi izgató volt, különösen amit a fülemmel művelt, meg nagyon tetszett, ahogy a mellével rajtam hullámzott, de csak addig jutottam, hogy hihetetlenül fölizgultam, de nem volt vége.
Ő elernyedt a karjaimban, kicsit még cirógatta a hajamat, meg a vállaimat, a mellemre hajtotta a fejét, és pihent egy kicsit.
Amikor aztán már egyenletessé vált a lélegzése, hátrébb lépett. Próbált az arcomba nézni, de túl sötét volt, hogy láthatott volna bármit is.
– Na, gyere menjünk mostmár! Baromi jól csókolózol – súgta oda nekem.
Hát még te (gondoltam) de nem mondtam ki.
Megindultunk a lépcsőn lefelé, alig tudtam rakni a lábaimat egyiket a másik után. Úgy éreztem, hogy a nadrágomban egy görögdinnye feszül. Azt hitte, hogy a sötétség miatt botladozom, nyújtotta a karját, hogy kapaszkodjam belé. Feszült az egész ágazat, a gatyámban nem fértem sehogy, szinte fájt az ágyékom minden lépésnél, döccenésnél, ahogy mentünk lefelé a lépcsőkön. Még a rakparton is teljes merevedésben voltam, mégis inkább azt indítványoztam, hogy menjünk haza gyalog – holott csak lassan óvatosan tudtam menni – de semmi villamosra nem szálltam volna föl, mert ott világos van, nem akartam, hogy ő is, meg az összes utas is a nadrágomat vizsgálgassa. Pedig ez nem is az a világos nadrág.
Mire a Margit hídhoz értünk, még mindig merev voltam, de már elég normálisan tudtam járni.
Mégis az egész estéből az az emlék maradt meg legélénkebben bennem, hogy micsoda egy erotikus műsor volt, amit a fülemmel rendezett.

---

Azóta eltelt valami 20 év. Nem kerestem vele a kapcsolatot, megnősültem, azt hittem, hogy már egészen el is felejtettem a dolgot. Tegnap reggel meg fölültem a 18 – as tujára, az egyetlen szabad ülésre lezöttyentem, s venném elő a könyvemet a táskámból, látom, hogy ott ül velem szemben Éva. Még mindig emlékszem a nevére. Belenéztem az arcára, az ajkaira. Azonnal el kezdett bizseregni a fülem, mintha eleven parázs égetné, úgy bizsergett. Ijedten az ölembe kaptam a táskát is, mert máris éreztem, hogy az összes vér egy helyre összpontosul, a huszárom meg vigyáz állásba vágta magát. Persze hogy beúszott nekem az a hazakísérés a Várból a fedett lépcsőkön át.
Még 20 év múltával is ennyire gerjedek erre a nőre, pedig hát már messze nem az a karcsú derekú, ruganyos léptű, aki akkoriban volt. De a szája még most is olyan eleven.
Annyira erősen kívántam őt, hogy a következő megállónál muszáj volt leszállni, ha nem akartam teljesen átáztatni a nadrágomat. Meg kell próbálni megnyugodni, mielőtt beérek a hivatalba – hogy nézek ki ilyen egyértelműen harcrakész állapotban?