Az erényöv 1. rész

Hol volt, hol nem volt élt egyszer nagyon régen egy angol király és felesége. A királyt nagyon szerette a népe és a király is szerette a népét. Meg is tett mindent a népért mindent hogy a szegények és gazdagok háború nélkül boldogan élhessen egymás mellett.
A királynő megajándékozta férjét egy . A kis hercegnő érkezését nem verték nagydobra csak páran tudtak érkezéséről. Egyik nap így szólt a királynő férjéhez.
– Drága férjuram most már muszáj lesz a népnek elárulni születésének hírét mert. – mondta a királynő.
– Várjunk vele még egy darabig még nincs itt az ideje. – válaszolta a király.
– Nem akarok teveled vitába szállni de muszáj a friss levegőre vinni. – mondta a királynő.
– Rendben gyönyörű feleségem legyen ahogy te akarod beszélek az írnokkal és a főtéren meghívom a népemet és együtt bekeltjük lányunk érkezését. De most lehetne egy kérésem. Jöttek komédiások a vár udvarára nem mennék le egy kicsit mulatni? – kérdi a király.
– Megy akarod ünnepelni a lányod születését? – kérdi a királynő?
– Ha már be fogjuk jelenteni akkor már ennyit megérdemlek hogy egy kicsit ünnepeljek. – mondta a király.
– Dadus! – kiáltott a királynő.
– Itt vagyok felséges királynőm szolgálatodért esedezem. – Jött sietve a dadus.
– Dadus mi most lemegyünk megnézni a komédiásokat te meg vigyázz a lányunkra. – mondta a királynő.
– Felség jobban fokok rá vigyázni mint a saját életemre. Csak menyetek és mulassatok. – mondta a dadus.
– Hadvezér ide hozzám. – kiáltott a király. Kis idő múlva szaladva érkezett egy katona.
– Felség miben állhatok szolgálatodra? – kérdi a hadvezér.
– Mi most egy kicsit elmegyünk mulatni. Te és pár katona őrizzétek ezt az ajtót senki nem lépheti át a küszöbét csak a dadus. Ameddig nem térünk vissza a dadus szava felér a királynőjével na azért nem kel hadat üzenni senkinek. Ha valami baj lenne a komédiások között leszünk. Gyere feleségem menyünk és faljunk fel egy ökröt. – mondta a király és elmentek. Az udvaron nagy volt a vigadalom, kardnyelők, tűzokádók, óriások, törpék nevetették meg a népet. A hordókat csapra verték, malacokat nyársra tűzték. A király és a királynő is csatlakozott a sokasághoz, sorra járták a bazárokat, végig kóstolták az ételeket és amelyik különösen ízlett azt megjutalmazta.
– Férjuram itt van egy jós kérlek menyünk be jósolja meg a jövőnket. – mondta a királynő és bement az egyik sátorba ahol egy idősebb cigány nő ült egy gömb előtt.
– Gyertek beljebb már vártalak benneteket. – mondta a jós.
– Te boszorkány honnét tudtad hogy mi be fogunk hozzád jönni? – kérdi a király.
– Felséges királyom te biztos most tréfálsz velem. De hogy a kérdésedre feleljek onnét tudom hogy jósnő vagyok. – mondta a jósnő.
– Miből tudsz jósolni? – kérdi a királynő.
– Tudok tenyérből, kártyákból, szemből, és gömbből is. – válaszolta a jósnő.
– Na akkor te jós most a királynőnek jósolj valamit. – mondta a király.
– Felség, felséges asszonyom lehetne egy kérésem mielőtt most jósolni kezdenék? – kérdi a jósnő.
– Persze. – válaszolta a királynő.
– Először is elnézést kérek ha netán letegezem felségeiteket, mert oly ritkán tisztel meg jelenlétével íj nemes személyiség és néha lefelejtem hogy kivel is állok szemben. – mondta a jós.
– Mivel ez a bűnöd megbocsátható ám csak nyugodtan letegezhetsz de csak mi közöttünk mások előtt soha értetted. – mondta a király.
– Na leányom akkor kérem szépen a nemes kezedet had jósoljak belőlük. Már látom is. Te nem régiben leány ajándékoztad meg az uradat. – mondta a jósnő.
– Ezt meg honnan tudod hisz szigorúan titokban volt tartva? – kérdi a király.
– Mint az előbb már mondta jós vagyok. – Mondta a jósnő.
– Jó ezt bármelyik szolgánktól megtudhattad. – Mondta a királynő.
– Igen ha akartam volna megtudhattam volna de bevallom nektek hogy nem kérdeztem meg senkit. De hogy elhiggyétek nekem most elárulom nektek a lányotok nevét. – mondta a jósnő.
– Ha a lányom nevét megmondod amit csak ma találtunk ki és csak ketten tudjuk a föld kerekén senki más akkor elhiszem neked hogy te jósnő vagy és meg jutalmazlak. – mondta a király.
– Felséges királyom a lányodat Laurának neveztétek el és holnap után fogjátok bejelenteni születését a néped előtt. – mondta a jósnő és hirtelen az arcán a félelem jele rajzolódott mint aki nagy szörnyűséget látott.
– Mi van csak nincs valami baj mert a lányom nevét pontosan eltaláltad és azt is megmondtad hogy mikor fogom nagydobra verni érkezését. Úgyhogy bármi is legyen az elhiszzük neked.
– Semmi baj csak elgondolkodtam, volt itt az előbb egy szegény lány és most azon jár az eszem. – mondta a jósnő s közben az asztalról felemelt egy pakli kártyát és megkeverte majd mindegyiket felfordította majd megint összekeverte és megint kirakta és még egyszer kétszer megcsinálta ezeket a műveleteket de a kártyalapok mindig pontosan ugyanazokat mutatták.
– A tenyered és a kártyák is pontosan ugyanazt árulták el nekem. Hosszú életed lesz és boldogan fogsz élni férjeddel és a leányoddal együtt. Ellenség nem fenyeget. – mondta a jós.
– Köszönjük szépen a jóslatot. – mondta a királynő.
– Nesze itt ez a tarisznya arany jutalmad jeléül. – mondta a király és kiment a sátorból. Miután a király és felesége elmentek a jósnő is kiment a sátorból és az első katonához ment.
– Hé te katona beszédem lenne veled. – mondta neki a jósnő.
– Mond te cigány. – mondta a katona.
– Mint láttad a király és a felesége az előbb a sátramban járt kérlek téged meny a királyhoz és csak annyit kell neki mondanod hogy a jósnő azt üzeni hogy nem mondott igazat és minél előbb jó volna ha eljönne a sátramba. De ezt a nem szabad hallania a királynőnek. – mondta a jósnő.
– Ha! Te cigány mit nem gondolsz örülhetsz hogy az előbb tudtál beszélni a királlyal. – Mondta a katona.
– Itt van ez a tarisznya arany kérlek meny oda és mond el neki amit az előbb elmondtam neked. – mondta a jósnő és visszament a sátrába. A katona meg elkezdett szaladni a király felé.
– Felséges királyom kérlek várj meg üzenetet hoztam. – kiáltott messziről a katona.
– Fújd ki magadat és utána ki vele milyen üzenetet hoztál a számomra remélem jót. – mondta a király.
– Elnézésedért esedezem felséges királynőm de meg kellett ígérnem hogy csak a király halhatja. – mondta a katona.
– A királynő előtt nincsen titkolni valóm úgyhogy csak mond bátran. – mondta a katona.
– Ígéret megszegni azt nem szép dolog úgyhogy én előre megyek csak beszélgessetek nyugodtan a kapunál megvárlak. – mondta a királynő és elment.
– Na kivel de megígérem ha nem fontos lenyakaztatlak. – mondta mérgesen a király.
– A jósnő akinél előbb felséged járt azt üzente hogy nem mondott igazat és kéri hogy meny vissza minél előbb a sátrába. – mondta a király.
– Hogy mi?? Nem mondott igazat a királyának nyomban felakasztani. – mondta a király.
– Bocsánatodért esedezem felség hogy vitába szállok parancs ellen. Tegyük fel ha én most nem mondanék igazat a királyomnak akkor nem szólnék önként róla főleg pont annak akit becsaptam. Itt valami másról van szó eléggé megvolt rémülve a boszorkány. De a legfurcsább hogy odaadta nekem a fizetségét egy olyan semmiségért hogy szoljak felségednek. Nem túl sok ez a fizetség? – kérdi a katona.
– Várj meg itt katona. – mondta a király és a felesége után ment.
– Elnézésedet kérem drága feleségem de egy nagyon fontos ügyben el kell mennem. A kincstárba valaki betört. Ígérem sietek. – mondta a király és elindult visszafelé.
– Katona most én visszamegyek a jósnőhöz szedj össze pár emberedet és vegyétek körbe a jósnő sátrát és ha szólok akkor gyertek be. De csak ha szólok.
– Itt vagyok te jósnő na ki vele miben nem mondtál nekünk igazat. De vigyázz mert most az életed a tét. – mondta dühösen a király.
– Felséged most arra kérlek hogy most egy kis időre ne légy király csak légy ember egy szerető férj és szerető apa kérlek válaszolj. menni fog? – kérdi a jósnő.
– Talán. – válaszolta a király.
– Vissza tudsz gondolni a kártyalapokra? – kérdi a jósnő.
– Persze ha jól emlékszem egy párszor ugyanazok a lapok jöttek ki. – válaszolta a király.
– Igen így volt mindig ugyanazok jöttek ki. Most megint kirakom neked és azután minden lapról elmondom hogy micsoda. Ezek a lapok voltak azok? – kérdi a jós.
– pontosan ezek voltak azok. – válaszolta a király. A jósnő elmagyarázta neki hogy melyik lap mit jelent.
– Tehát ezzel azt akarod mondani hogy a feleségem beteg és hogy megfog halni? – kérdi a király.
– Sajnos igen. De remélem hogy most az egyszer tévedek de én soha sem szoktam. – mondta a jós.
– Hívom az ország legjobb orvosát, boszorkányokat is ha kell csak hogy megmentsék az életét. – mondta a király.
– Sajnálom de rajta már semmi sem segít. Ez a betegség nem jár fájdalommal se szenvedéssel elalszik és soha többé nem ébred fel ezen már senki sem tud segíteni. Tudom mi a következő kérdésed mi ez a betegség? A szülést nem bírta túl gyenge volt hozzá a szervezete. Sajnos 100 nő közül 1 belehal a szülésbe valaki azonnal valaki egy pár hétre rá és semmi gyógymód nincsen rá. De kérlek ne büntesd ezért a lányodat. Apropó a lányoddal kapcsolatban is van egy rossz hírem. – mondta a jósnő.
– Ugye öt nem fogom elveszíteni? – kérdi a király.
– Nem dehogy nem erről van szó. Mikor elmentetek én a gömbömtől megkérdeztem mi lesz a lányoddal és elárulta nekem hogy nagy veszély fenyegeti a 18. születésnapján. A veszélyt nem tudom megmondani mert valami nagyon gonosszal állok szemben és csak egy sötét alakot tudtam kivenni. – Mondta a jósnő.
– Tehát valaki a lányomat veszélyezteti. Megtudod mondani valaha hogy ki az? – kérdi a király.
– Talán de nem garantálom hogy sikerülni fog. – mondta a jós.
– Meg tudnád nekem is mutatni hogy mit láttál a gömbödben? – Kérdi a király.
– Sajnálom de te tiltattad be a fekete mágiát és te magad adtad ki parancsba aki ezt űzi azt máglyán kell elégetni. – mondta a jós.
– Mivel a lányomról van szó ezért neked a tilalmat feloldom de csak neked úgyhogy csak nyugodtan csináld.
– Rendben. Északi szél, déli szél, a jó boszorka segítséget tőletek kér megidézlek fekete mágia. Ekkor a gömb belsejében egy felhő keletkezett miből villámok csapódtak ki.
– Királyom kérdezz te a gömbtől. – mondta a jós.
– Te gömb én Anglia királya vagyok kérlek téged áruld el nekem milyen veszély fenyegeti a lányomat. – kérdezte a király. A gömbben egy vár tornyában egy lány egy ágyon feküdt, majd egy sötét alakzat rávetette magát a fekvő lányra és hangosan nevetett, majd vége lett és a gömb kitisztult.
– Én is pont ennyit láttam. Ha megtudlak nyugtatni a lányod nem halt meg csak mélyen aludt. – mondta a jós.
– Lehetne még egy kérésem? – kérdi a király.
– Persze. – válaszolta a jósnő.
– Megtudnád nézni a gömbödben hogy mire számíthatok a feleségemmel kapcsolatban? – kérdi a király.
– Persze. Északi szél, déli szél a jó boszorka segítséget kér. Megidézlek fekete mágia. Kérlek téged fekete mágia áruld el nekem hogy mi lesz a királynővel? – kérdi a gömbtől a jósnő. de a gömb nem felel.
– Északi szél, déli száll a jó boszorka segítséget kér. Megidézlek fekete mágia. Kérlek téged fekete mágia áruld el nekem hogy mi lesz a királynővel. Nem felel valami rossz elérzetem van most jobb lesz ha sietsz haza. – Mondta a jósnő. A király felpattant a székről és elkezdett szaladni. A sátornál levő katonákat fellökte.
– Felség Valami baj van? – kérdi az egyik katona de a király nem válaszolt csak szaladt.
– A kaput. – kiállott a király.
– Katonák most tegyétek azt amit mondok. – mondta a jósnő.
– Mit mondtál a királynak? – kérdi a katona.
– Majd ha itt lesz az ideje megtudod de most szerintem jobb lesz ha a mulatság végtér. Erre az országra nagy bánat vár. – mondta a jósnő.
– Nem tudom mért de hiszek neked te boszorkány. A mulatság érjen véget a hold fent van már az égen királyunk már alszik régen. Csak a tücskök hegedüljenek szép álmot ennek a népnek! – kiáltották a katonák. A király pedig rohant végig a tróntermen át egyenesen fel az emeletre, fellökte az udvari bolondot aki így mormogott.
– Nini a király mint a veszett ló megbokrosodott. – mondta az udvari bolond. A király berontott felesége hálójába ki már mély álomra hajtotta a fejét. Próbálta szépszóval ébreszteni, becézgetni de a jólétre szenderült királynő már többé nem felelt.
– Felséges királyom valami baj van? – kérdi a dadus.
– Hagyatok bánatomban magamra csak egy papot akarok látni itt de nyomban. Feleségem jobb létre szenderült csend legyen három teljes napon keresztül akit meglátok azt fel kell akasztani. Csak az kerülhet színem elé akit hívatatok. – Mondta a király.
– Felséges királyom bocsánatodért esedezem hogy megzavartak bánatodban de had hozzam ide a leányodat, Ilyen bánatban jobb ha a család együtt van. – mondta a dadus.
– Legyen hozd ide a lányomat. Az öröknek mond meg hogy ennek az ajtónak a küszöbit te és a lányom és a pap lépheti át senki de senki más. – mondta a király. Így is lett a dadus bevitte a királyhoz a lányát és hivattatott egy papot. A harangok megszólaltak és három teljes napig szomorúan kongtak. A nép szeretett királynőjük elvesztését nagy fájdalommal három teljes napig gyászolta, nem mulattak, nem beszéltek csak a szél és suttogta a nép gyászban él.
– Hozzátok nyomban szemeim elé a jósnőt aki ezt a rémhírt megjósolta. – mondta a király.
– Felséges királyom parancsolod hogy vasra verve hozzuk ide azt a boszorkányt? – kérdi az egyik katona.
– Nem! Csak hozzátok ide és aki egy újjal is hozzáér azt felköttetem ezt megparancsolom. – mondta a király.
– Felséges királyom nem kell a jósnőért küldeni senki itt van ő már hajnalok hajnala óta. – mondta a dadus.
– Hívjátok a jósnőt. – mondta a király.
– Hé te jós na lódulj befelé de ízibe. – Förmedt rá az egyik katona.
– Te katona hogy merészelsz így beszélni a vendégemmel. Legyen ez intő példa aki király vendégét trágár módon leszidja, az nyomba legyen a tömlöc lakója. Vigyétek tömlöcbe azt a nyomorultat. – Dühösen mondta a király.
– Had csak felséges királyom, én már megszoktam az ilyen bánásmódot. – Mondta a jós.
– Nem ebből nem engedek! Na jó legyen. Legyen hát a büntetése egy hét tömlöc, víz és kenyér. – mondta a király már nyugodtabban és a katonát elvitték azon nyomban. Bezárták a vár tömlöcébe, patkányok és denevérek közé.
– Gyere ülj le ide te ide beszédem lenne te veled. – mondta a király.
– Hallgatlak királyom. – mondta a jósnő.
– A mai naptól a vár legmagasabb tornyába beköltözöl, kapsz ételt, italt bőséggel csak a veszélyről időben értesítened kell. – mondta a király.
– Állok szolgálatodra felséges királyom. De akkor a fekete mágiára és a gömbömre is szükségem lesz. – mondta a jósnő.
– Felség a fekete mágiát magad tiltattad be aki csak szóban is illeti azt máglyán kell elégetni. – pattant föl a helyéről az egyik pap és hangosan figyelmeztette a királyt.
– Köszönöm hogy ő szentséged figyelmeztetett az én törvényemre de ennek a jósnak kivételt teszek. Nemes cél érdekében és... – mondta a király de a jósnő közbeszólt!
– Felség most már beszélned kell a lányod érkezéséről. – mondta a jósnő halkan a királynak.
– Tisztelt udvari tanács el kell nektek árulnom valamit amit nem tarthatok titokban. Megboldogult feleségem halála előtt egy leány ajándékozott meg engemet és a népemet. A lányomat Laura hercegkisasszonynak hívják.
– Éljen boldogan Laura hercegnő! – Kiáltotta valaki a tanács közül.
– De mért titkolta el felség leánya születését? – kérdi a pap.
– Bevallom hogy nem tudom. De a legjobb magyarázat szerintem az hogy még akkor nem jött el az ideje. – mondta a király. A dadus odaadta neki a lányát és a karjára fektette.
– Elnézést felség de jobb lesz ha most elviszem a kis Laurát mert oly törékeny és oly gyenge szegény. – mondta a dadus.
– Csak nincs valami baja? – kérdi a király.
– Nincs komoly baja csak kéne neki anyai tej mait az úr elvett tőle, de már egy két árva csecsemőt felneveltem életemben. – mondta a dadus és levitte a picit.
– Felség mi szükség van a jósnőre? – kérdi a hadvezér.
– A jósnő figyelmeztetett egy távoli ami a lányomat fenyegeti. – mondta a király.
– És felséged hisz neki. Szerintem csak jól akarja magát érezni. – mondta a kincstárnok.
– Én elhiszem neki, mert a feleségem halálát megjósolta. – mondta szomorúan a király.
– Milyen veszélyről van szó tudnak a katonák segíteni? – kérdi a hadvezér.
– A veszély még oly távoli ne beszéljünk róla. – Mondta a király. Teltek a napok, a hónapok és már a kis Laura már be is töltötte az ötödik esztendőt. A születésnapi ceremóniára a szomszédos királyságokból is hívtak vendégeket. El is jöttek több mint százan. Volt ott egy bűbájos ismeretlen női egyén akiben a király ismerősét nem vélte fél.
– Ki vagy te gyönyörű idegen téged nem ismerlek? – ment oda hozzá és kérdezte tőle.
– Elnézést kérek a betolakodásért de azt hiszem hogy nagyon eltévedtem én Grúzia királyságát keresem.
– Hát valóban eltévedt a hölgyemény mert nagyon messze van innét Grúzia. De ügye nem azt akarja mondani hogy egyes egyedül vágott neki ily hosszú útnak? – kérdi a király.
– Nem persze hogy nem. Tudja útközben banditák támadták meg a hintómat és az őröket felakasztották, a szolgálókat elhurcolták. Nem tudom hogy sikerült megszöknöm előlük de egy biztos már három teljes napja bolyongok egyes egyedül. – Mondta az idegen.
– Pihenj meg nálunk szép idegen, egyél igyál mi beléfér, vendégül látlak a váramban maradhatsz csak bátran. De árúd el már becses nevedet. – mondta a király.
– Felség én Viktória hercegnő vagyok Nagy-Britannia királyának egyetlen leánya. – mutatkozott be az idegen.
– Felség lehetne egy kérésem? – kérdi Viktória.
– Mond csak bátran. – mondta a király.
– Hosszú út áll mögöttem, ha megmosdhatnék valahol az nagyon jó volna. – mondta Viktória.
– Szolgák ide hozzám! – kiállott a király.
– Szolgálatára felség. – mondta az egyik szolga.
– Az ifjú hölgy becses vendégem. Csináljanak neki egy jó fürdőt. Vessenek meg egy ágyat a számára virág kerüljön az asztalára. – mondta a király. A szolgák sietve elindultak és mindet ahogy a király parancsolta mindent megtettek. Este a vacsoránál Viktória hercegnő nem jelent meg.
– Nem látta senki Viktória hercegnőt? – kérdi a király.
– Apuci én találkoztam a nénivel én megkérdeztem tőle hogy nem jön vacsorázni de azt mondta hogy nincs ruhája amit felvehetni. Apuci az a néni szegény? – kérdi Laura.
– Nem kislányom nem szegény csak hosszú út áll mögötte és az úton banditák támadták meg és elvették mindenét. Azonnal hozzák ide a szabót és a vendégnek vigyenek fel vacsorát. – Mondta a király. Kis idő múlva megérkezett a szabó és a küldött ennivaló is visszaérkezett.
– Mi történt hisz ebből senki sem evett? – kérdi a király.
– Felség én felvittem a vacsorát de a hercegnő úgy alszik mint mit a finom tej. Nem volt szívem felébreszteni. De mivel tudtam hogy mért hivatja a szabót voltam bátorkodni a hercegnő egyik ruhadarabját hogy is mondjam, elcsenni. – mondta a szolga.
– Vétkedet megbocsátom. Te szabó ez a ruha lesz a méret. Reggelre egy pár ruha kéne. – mondta a király.
– Felség olyan lesz a ruha mintha ráöntötték volna. – Mondta a szabó.
– Reggel a ruhát add át a dadusnak hogy az ifjú hölgy ezután hordhassa. – mondta a király. Reggelre el is készült a ruhával. A dadust szép álmából felébresztették aki bevitte az új ruhát a hercegnő ágyához. A hercegnő mikor felkelt nem hitt a szemének új tiszta ruha várta, fel is vette ízibe. Mintha rá öntötték volna. Most boldogan ment lefelé mert a reggelit már megterítették rég s rég.
– Felség Viktória hercegnő. – mondta az ajtónyitó. A király mikor meglátta Viktóriát elállt a lélegzete.
– Jól aludt kis kegyed? És a ruha hogy tetszik? – kérdi a király.
– Istenien aludtam. A ruháról meg ne én mondjak véleményt. De honnét tudták a méretemet? – kérdi Viktória.
– Az egyik szolgám műve volt. Felvitte a vacsorát de mivel mélyen aludt ezért kénytelen volt visszahozni de nem csak a ételt hozta vissza hanem kegyed egyik ruhaneműjét is. A szabóm meg mesteri munkát végzett. Kincstárok a szabónak egy tarisznya aranyat fizetség jeléül szolgáltasson ki. – mondta a király.
– Köszönöm szépen a vendéglátást. Elnézést az udvariatlanságért és remélem hogy megbocsátanak együnk végre mert már két napja csak bogyókat ettem és ha nem jutok ételhez akkor csak a csontvázamban gyönyörködhetnek. – Mondta Viktória.
– Ne törődjön most az illemmel csak egyen amennyi csak kell. – mondta a király és nekiláttak a reggelinek. Viktória mit aki világ életében nem evett mást, mint a kiéhezett vad úgy vetette rá magát az ételre.
– Felséges királyom a jósnő kér bebocsátatást. – szólt az ajtónyitó.
– Engedjék be. – mondta a király.
– Mondd te jós reggeliztél már? – kérdi a király.
– Engedelmével még nem – válaszolta a jós.
– Akkor foglalj helyet és egyél velünk és közben csak nyugodtan mond mi hírt hoztál nékem. – mondta a király.
– Felség köszönöm a szívélyes meghívást. Valóban híreket hoztam néked. Az éjjel furcsa érzés fogott el a veszély már azt hiszem itt is van de nem tudom hogy ki vagy mi mert nagyon erős erősebb mint én vagy te magad nem látom az arcát, nem hallom a hangját csak a fekete ismeretlent. – mondta a jósnő.
– Az őrséget megduplázni de azonnal. A lányom ajtajánál és ablakánál mindig álljanak őrt. – Mondta a király.
– Milyen messze lehet a veszedelem? – kérdi a hadvezér.
– A veszély még nagyon távolt. De mégis közel van. Lehet hogy az erdőben madár képét felöltve, lehet hogy a várban valahol jól elrejtőzve, de mint mondottam az egész csak megérzés. De gondoltam jobb ha szolok róla. – mondta a jósnő.
– A vár minden apró zugát még az egérlyukat is átkutatni és minden jelentéktelen dologról szokatlan bármiről tudni akarok. Ha éppen a tanáccsal vagy bárkivel is tárgyalok a hírhozó elsőbbséget és bebocsátást nyer ezt megparancsolom. – mondta a király.
– Felség mint mondottam a veszély csak a 18 – dik születésnapkor jön el addig nincs mitől félni. – mondta jósnő. Miután megreggeliztek mindenki elment a maga dolgára. A katonák felforgatták az egész várat de semmit sem találtak.
– Tehát van egy jós aki már tud rólam de jól mondta hogy erősebb vagyok nála, azért nem árt ha megtudok mindent róla. Na mindegy még rengeteg az időm ráérek még a jóssal törődni a királynál végleg itt maradok. Laura szűzi vére és halála megtöri a rám küldött átkokat. – Mondta Viktória.
– Szia néni te valóban hercegnő vagy? – Kérdi Laura.
– Szia ugye te vagy Laura? – Kérdi Viktória.
– Igen én vagyok.
– Laurácska kislányom merre vagy? – Kérdi a dadus.
– Itt vagyok az idegen néninél. – monda Laura.
– Elnézést kérek hercegnő hogy a kislány megzavarta nyugalmában. – mondta a dadus.
– Nincs semmi probléma engem nem zavarnak a gyerekek sőt nagyon is szeretem őket. De mondja csak hol van a kislány édesanya? – Kérdi Viktória.
– A kis Laura édesanyát magához szólította az úr. Isten nyugosztalja tiszta lelkét. – Mondta a dadus.
– Ó szegény kis árva. Tehát a király egyedül neveli a lányát. Hát nem irigylem az ország kormányzása mellet nem sok ideje lehet a lányára. – Mondta Viktória.
– Hát sajnos a királynak meg van a maga feladata de azért megtesz mindent a lánya kedvéjért. Én már nem nagyon bírom öreg vagyok és már sokszor fáradt még szerencse hogy Laurácska olyan kis angyal. – Mondta a dadus.
– Tudja mit menyen csak pihenjen én addig mi játszunk egy kicsit. – Mondta Viktória.
– Én boldogan elfogadnám ezt a nagyszerű ajánlatot de sajnos nem lehet a király megtiltotta hogy bárki is a legyen. – mondta a dadus.
– Dadus menjél pihenj egy kicsit a hercegnőben megbízok nyugodtan rábízhatod szemem fényét. – mondta a király.
– Köszönöm felség nagylelkűségét. – Mondta a dadus és elment.
– Felség megengedi hogy a lánya körbevezessen a várban. Biztos sok érdekeset tud mutatni számomra. – mondta Viktória.
– Szerintem a lányomon kívül csak az építész ismeri a várat. Csak nyugodtan menjenek. – Mondta a király és kiment a szobából.
– Örök. Maguk ketten felügyelnek a lányomra és a hercegnőre. Bárhová is menjenek maguk a nyomukban legyenek. De csak vigyázzanak rájuk csak játszanak. – Mondta a király.
– Gyere megmutatom a szobámat. – mondta Laura.
– Hü ez nagyon szép biztos a király kisseb szobában lakik. – Mondta Viktória.
– Á. dehogy. – mondta Laura. A kislány körbevezette az épületben az ifjú hölgyet. Nagyokat nevettek, a folyósokon szaladtak, a katonák alig értek a nyomukba. A nagy játék hevében véletlenül berontottak a tanácskozás kellős közepébe.
– Hopsz gyere azt hiszem rossz helyen járunk. – Mondta halkan Viktória.
– Felség azt hiszem hogy még nem láttam ilyen boldognak a leányát hogy még ide is berontott. – mondta nevetve a kincstárnok.
– Felség elnézését kérek tudom hogy nem az én dolgom de fogadd el jó tanácsom. A kislánynak pótmama kéne. – Mondta az írnok.
– Köszönöm a jó tanácsot és én is látom hogy a lányom menyire boldog. Mi a törvény a király hazaságáról? – kérdi a király.
– Felség kis türelmét kérem de ezt egy másik jegyzőkönyvben meg kell néznem. – Mondta az írnok.
– Ameddig az írnok távol és már úgyis megzavartak tatunk egy kis szünetet én úgy megszomjaztam. – Mondta a király.
– A király szerelmes a hercegnőbe lakodalom lesz e szép ebben az évben. – kiáltotta az udvari bolond.
– El Hallgass te bolond nem tudod hogy mit beszélsz! – Kiáltotta a király.
– Felség megtaláltam a törvényt ha kívánja felolvasom. – Mondta az írnok.
– Uraim kérem folytassuk a tanácskozást. – Mondta a király és mindenki bement a terembe.
– Írnok mondja talált valamit? – kérdi a király
– Tisztelt tanács. Megtaláltam a kért törvényről szóló irományt kérem hallgassák.
A következő törvény rendeletet őszentsége első Anglia királya hozta 1650 április 15. napján...
– Írnok ki volt Anglia első királya? – Kérdi többen a tanácsból.
– Anglia első királya Olivér király volt. Engedelmükkel folytatnám.
Ami írva vagyon az mind betarttatik.
1. A király csak a rangjához méltó hercegnőt vehet nőül.
2. A király csak akkor nősülhet másodszor ha szeretett hitvesét az úr szólitá magához. De ennek csak a gyász ötödik esztedejében kerülhet sor. A király harmadszor nem nősülhet.
– A törvényt az akkori tanács elfogatta. – Olvasta fel hangosan az írnok.
– Köszönjük. Tisztelt tanács a törvényt mi is elfogadjuk? – Kérdi a király.
– Igen – Hangzott mindenkitől a válasz.
– Bevallom a tanácsnak hogy mikor megláttam Viktória hercegnőt egy furcsa érzés támadt bennem. Ezt az érzést akkor éreztem először mikor megismertem megboldogult feleségem. Atyám ha megkérhetném ki jönne velem a temetőbe hogy engedélyt kérjek a feleségemtől és az úrtól akik fent az angyalok között vigyáznak az álmainkra? – Kérdi a király.
– A temetőbe magad menjél. A templomban meg várlak délben. – mondta a pap.
– Mondásod számomra szent és én így teszem délben a templomodban ott leszem. – Mondta a király és kiment a trónteremből. Elment a temetőbe majd a templomba. Mikor visszatért a várba Viktóriát és a lányát egy ágyban találta.
– Laurának hiányzik a mamája és azt hiszem hogy rátalált a pótmamára. – Mondta a dadus.
– Igen kell neki a mama. De nem tudom hogy a hercegnő midőn vélekedik. – Mondta a király és bezárta az ajtót maga mögött és leült az ágy szélére és nézte őket nem szólt hozzájuk majd végül ő is elaludt.
– A tervem kezd beválni. A király elvesz és Laura lelke meg az enyém lesz. – Mondta Viktória.
– Hü elszundítottam. Jaj elnézését kérem hogy megzavartam de olyan jó volt nézni együtt a lányommal. – Mondta a király.
– Hallottam hogy özvegy maradt. Mesélne a feleségéről? – kérdi Viktória.
– Természetesen de nem itt menyünk sétálni. – Mondta a király és Viktóriával kettesben kimentek a vár kertjébe.
– A feleségem hasonlított kegyedhez. Fiatalok voltunk és szerettük is egymást. Megszületett a lányunk de szegénynek a szervezete túl gyenge volt és magához szólította az úr. – mesélte a király.
– Tehát akkor a lánya és a felesége nem is ismerték egymást? – Kérdi Viktória.
– Nem. Laura születése után egy héttel elhunyt. Látom hogy szereti a gyerekeket. – Mondta a király.
– Igen nagyon szeretem a gyerekeket. – mondta Viktória.
– Hogy tetszik itt nálunk? – Kérdi a király aki nagyon zavarban volt.
– Nagyon szép ország sajnos a miénkben dúl a háború. Amikor eljöttem épen akkor dőlt össze a várunk.
– És mért igyekszik ha szabadna megtudnom a távoli Grúziába? – Kérdi a király.
– Egyszer apámmal már jártam ott és akkor jóléteztem magam és gondoltam egy új életet kezdek. Megismerkedek egy jó képű lovaggal férjhez megyek és boldogan élek.
– Tehát akkor ha jól érttettem nincs hová mennie? – kérdi a király.
– Igen felség így igaz. – Válaszolta Viktória.
– Akkor kitől kérhetném meg a becses kezét? – Kérdi a király.
– Felség engem most teljesen zavarba hoz váratlan kérdése. De kérdésére a válaszom sajnos nem tudom Nagy-Britannia lángba borult. A bátyámat megölték a felkelők midőn engem megmentett. – mondta szomorúan Viktória.
– A háború híre ide is elért, jó apád segítséget mért nem kért. Azonnal küldetem a hadamat. – Mondta a király.
– Felség köszönöm a segítségnyújtási szándékát de már túl messze van az én hazám csak én jöttem egy hónapon át. – Mondta Viktória.
– Akkor nincs más mit hogy hozzám jönne feleségül? – kérdi a király.
– Felség én boldogan leszek a felesége. – mondta Viktória és megcsókolta a királyt.
– Viktória királynő na hogy hangzik? – Kérdi a király.
– Hát nem is tudom engem nem a királyság és a hatalom érdekel csak egyes egyedül a férfi érdekel aki szeret és én is viszont szeretek. De azért remekül hangzik. – Mondta Viktória. Ahogy sétáltak egy kis vizeséhez értek.
– Hü de szép és milyen tiszta a vize. – mondta Viktória.
– Igen valóban szép de te szebb vagy nála. – Mondta a király.
– Felség köszönöm a bókot. Gondolom hogy sokan járnak ide felfrissülni. – mondta Viktória.
– Nem ide senki más nem jöhet rajtam a lányomon kívül ide. De te bármikor ide jöhetsz ha kedved szottyanna egy kis lubickoláshoz. A feleségem is szeretett idejárni. Viktória mivel a feleségem leszel kérlek ne szólíts felségnek csak szólíts Edd – nek. Igaz ameddig nem tatjuk meg a szétártás mások előtt sajnos felségnek kell szólítanod de ha kettesben vagy ha a lányommal vagyunk hármasban akkor csak nyugodtan. – Mondta a király.
– Rendben felség azaz Edd. Mély a víz? – kérdi Viktória.
– Igen mély és olyan tiszta hogy még inni is lehet belőle. – Mondta a király de Viktória elkezdett felfelé szaladni egészen a vízesés tetejéig. A király nem ment utána gondolta hogy gyönyörködjön a kiázásban. De Viktóriát nem érdekelte a kilátás. Egy fa tövében levetette ruháját és a mélybe vetette magát. A király nem hitt a szemének csak nézte a lányt mint repül lefelé és mezítelen testét a víz elnyeli. Viktória a vízből fejét csábítón kidugta és a király a szemével a vízbe csalogatta. A királynak földbe gyökeredzett a lába se előre se hátra. Ezt Viktória is észrevette ezért úszni kezdett feléje. A lány odalépett a királyhoz és megfogta a kezét, eztán nem volt más hátra megcsókolta. Közben a királyt szépen levetkőztette. A király nem csak a ruháját vetette le de a gátlásait is eltette egy jó időre. Viktória letérdelt a király elé és lefetyelni kezdte annak hímvesszejét. A király keze megragadta Viktória mellét és annak bimbajával játszadozni kezdett. Miközben az egyik kezével a melleket izgatta a másikkal a lány hátát simogatta.
– Gyere be a vízbe mutatni szeretnék valamit néked. – mondta a király és mind a ketten a vízbe mentek. Ott Edd király a víz alá merült és egy kis víz alatti barlangba úszott.
– Ide szoktam elbújni ha egyedül szeretnék lenni erről nem tud senki. – Mondta a király majd letérdelt a lány elé és a punciját jóízűen kezdte el lefetyelni. Viktória keze a muffját simogatta és néha az újacskáját be dugta. A kis nyelvjáték után a barlang kövére feküdt a király meg hímvesszejét beengedte a szűk de csúszós járatba. Viktória a földről felpattant s a király feküdt le a földre a lány pedig lazán beleült a tökébe. Hól lefelé hól felfelé mozgott néha a popjával is ringatózott. A lovaglásból most már elég a lány letérdelt a király elé hasát a földre a fenekét az égnek emelte így a királyi jogar hátulról hatolt belé. A király már nem bírta soká így hát farkát kirántotta cikória puncijából és a lövedéket a hátára eresztette, majd mind a ketten lihegve a földre rogytak teljesen kielégülve.
– Köszönöm ezt neked. 5 éve hogy nem szeretkeztem. – Mondta a király.
– Nem kell köszönöd. Én boldog vagyok hogy te vetted el a szüzességem. – mondta Viktória. Miután kipihenték magukat kiúsztak a partra, felöltöztek és a várba visszamentek. Pár hét múlva megtartották a szertartást és boldogan élek hármasban.