A bosszú

Sziasztok! Ez egy fiktív történet, bár azért van némi valóság alapja. Ez életem első nagyobb lélegzetű, komolyabb írásműve, remélem némelyeknek tetszik majd.

Sejtettem, hogy az elkövetkezendő néhány órában megint gyilkos mennyiségű dohányfüstöt fogok belélegezni, mert noha én nem dohányzom, volt osztálytársaim ezt megteszik helyettem is bőséggel. Mégis örültem ennek az estének. Az ország egy távoli csücskében kezdtem egyetemre járni, elszakadtam a barátaimtól, akik közt most ültem. Egytől-egyig nagyon szerettem őket, sokat nevettünk együtt, sokuknak sírtam is már a vállán, így aztán értük még a tekintélyes nikotinfelhővel is hajlandó voltam megbirkózni. Épp vidáman csacsogtam egyikükkel, mikor valaki hihetetlen gyengédséggel forró levegőt lehelt két lapockám közé, majd finoman megcsókolta nyakszirtemet. Csaknem kiesett a borospohár a kezemből, miközben a velem szemközt ülő barátnőm döbbent arcába bámultam. Elismerem, a ruhám kivágása tekintélyes volt, mégsem azért vettem fel, hogy bárkit is elcsábítsak vele, főleg hogy bár hónapokkal ezelőtti, de szerelmi csalódásból próbáltam kilábalni. Igyekeztem hangtalanul rávenni Csillát, hogy legalább mimikával vezessen rá, ki áll mögöttem, de ez sajnos nem jött össze. Kénytelen voltam megfordulni, annál is inkább, mivel a mögöttem tanyázó valaki a pólóm és a nadrágom között kivillanó csupasz bőr simogatásába kezdett. Hirtelen lendülettel megfordultam a padon, és szemben találtam magam azzal, akit már hónapok óta igyekeztem kiverni a fejemből.
– Na már csak ez hiányzott nekem – gondoltam reménytelenül, miközben erőltetett vigyort indítottam útjára felé. Leült mellém, és mesterkélten rajongó tekintetét le sem vette rólam, amíg meg nem győződött róla, hogy belül most már halálra röhögöm magam. Hiábavaló volt minden próbálkozásom, mármint hogy haragudjak rá. Bár legszívesebben forrtam volna a dühtől, képtelen voltam erre. Kezdett gyanússá válni a játék, főként, hogy egyszer az életben már alaposan pofára ejtett. Drasztikus módon értem akkor földet a néhány napos felhők közt lebegés után. Hát igen, és mindezt neki köszönhettem. Románcunk anno mesébe illően indul, de záros határidőn belül önmaga dugába dőlt.