Egy hét boldogság

A lány, Gabriella, 17 éves volt. Szülei születése után árvaházba adták, Gabi ott nevelkedett. Az életről semmit se tudott, nem tudta, mi van az intézet falain kívül. Nem vágyott másra, csak őszinte szeretetre. A fiú, Ákos, 21 éves, borzasztóan felelőtlen volt. Az utca nevelte, hiszen otthonról a pénzen kívül mást sem kapott.

Gabi gondosan összehajtva rakta holmijait az utazótáskába. Másnap korán reggel indulnak az intézettel a Balatonra. A kislány mérhetetlenül boldog volt, egy hét szabadság, vízpart és gondtalan sütkérezés állt előtte. Azt is tudta, hogy jövőre betölti a 18-at, így ez az utolsó ilyen nyara. Minden olyan csodálatosnak indult. Gabi már az első nap megpillantotta a strandon Ákost. Persze Ákos is észrevette Gabit, ami nem csoda, hisz kevés férfi volt, kinek ne akadt volna meg a szeme a formás combokon, gyönyörű melleken és a kerek popsin. Emellett szőke göndör haja és tengerkék szeme még vonzóbbá tette a lányt. Másnap Gabriella a délelőtti szabadidejét sétálással töltötte. Visszahúzódó természetéből adódóan szívesen sétált egyedül. Ilyenkor sokat gondolt arra, hogy egyszer majd családja lesz, két szép gyerekkel, akiknek mindent meg fog majd adni. Gabi leült a mólóra, lábait a vízbe lógatta. Csodálta a víz tükrén táncoló napsugarakat.

Hirtelen valaki megszólította:
– Szia! Leülhetek? – Ákos volt az. – Szia... persze – felelte a lány. Megfordult. Fürtjei pajkosan omlottak arcába, elmosolyodott, majd elkapta tekintetét.
– Köszönöm! Amúgy Ákos vagyok, tudod itt van nyaralónk.
– Én Gabriella vagyok, az intézettel jöttünk egy hétre.
– Intézet? – Kérdezte a fiú csodálkozva. És elkezdtek beszélgetni. Gabinak jól esett, hogy valaki megérti. Még soha nem érezte, hogy odafigyelnek rá. Az egész olyan hihetetlennek tűnt. Az aznapi kimenő véget ért. Gabinak indulnia kellett vissza a szállásra. Nem tudta, mi volt az az új furcsa érzés, amit érzet, csak azt tudta, fontos számára a fiú, és nem tud másra gondolni. Gabi a nyaralás során összes szabadidejét Ákossal töltötte.