Néha, álmodban 4. rész

A reggeli nap fénye finoman simogatta Vera meztelen testét. Előző este a szabad ég alatt szeretkeztek, és kint aludtak el, a nyári esték balzsamos levegője megbódította őket, és ott maradtak összefonódva, mint az első emberpár. Nem bánta, hogy Luc még nem kelt fel, így megfigyelhette. Imádta a férfi izmos testét, bár kissé nyakigláb volt, ezt egy csöppet sem bánta. Szerette, ha egy férfi erős, és magasabb, mint ő. Szerelmes volt, most már biztosan tudta, és ez a felfedezés olyan örömmel töltötte el, hogy úgy döntött, csókkal ébreszti Lucast. Szétnyitotta az ajkát, és lassan közelített, nehogy felverje a mozgolódással, mert mindenáron azt akarta, hogy kellemes legyen az ébredés. Már olyan közel volt, hogy érezte arcán a férfi testének melegét, amikor kinyílt az erkélyajtó, és a komornyik megtörte a varázst.
– Egy úr keresi, Mademoiselle Veronique. Vera gyűlölte, ha nevét így ejtették, ennyire franciásan, de most nem szólt rá a cselédre.
– Küldje el, kérem, mint látja, az időpont nem alkalmas.
– Ugyan már, szívem, előttem nem kell szégyenlősködnöd! – csattant fel Jean-Francois hangja az ajtóból. Látom megtaláltad az utódom. Jó választás, pedig ő nem volt benne a noteszben.
– Ne keltsd fel, ez a mi ügyünk! – sziszegte Vera, és mivel semmit nem talált, amit magára teríthetne, meztelenül ment be a társalgóba. Jean-Francois érezte, nem sokáig tud ellenállni a látványnak, de nem szólt egy szót sem, csak némán követte a nőt.
– Nos, mit akarsz?
– Semmit a világon. Camille beteg. Arra kért látogasd meg.
– Azt hiszem, nincs mit mondanom neki. És ne küldj meghívót az esküvőre, mert nem megyek el.
– Haldoklik.
– Van igazság a földön-felelte Vera cinikusan. És nem fertőző?
– Az, de még mennyire, hogy az – válaszolta a férfi és közben az a szörnyen perverz mosoly terült szét az arcán, amit Veronica mindig is gyűlölt.

Ja, és öltözz fel, légyszíves. Tudom, hogy már nem vagy a feleségem, de ez mégis csak túlzás.
– Szégyelled, hogy még mindig feláll, ha rám nézel?
– Szégyellni? Nem. Azt szégyellném, ha nem állna fel! – felelte Jean-Francois kajánul, és bizonyítékul odahúzta Vera kezét. Veronica megdöbbent: exférje farka kőkemény volt. Sosem gondolta, hogy a puszta látványa ilyen lázba tudja hozni.
– Látom, Camille karbantart – dadogta zavartan.
– Igyekszik, de ő csak egy kis lotyó. A közeledbe sem ér.
– Sajnálom, hogy erre nem döbbentél rá, mielőtt megütöttél.