A különös asszony 1. rész

Ez az asszony tényleg nagyon különös. Tulajdonképpen senki nem tud róla semmit, és mégis, mindenki ismerni véli.
Egy bizonyos. Gyönyörű, nagy háza van, teli titokzatosnál titokzatosabb szobákkal, folyosókkal, föld alatti alagúttal. Igen, ez az ő vára, ha úgy tetszik. Az asszony sudár termetű mindig fekete, földig érő, a rómaiak tógájához hasonló ruhát hord. Senki sem látta még másban. És ugyan így senki sem látta még az arcát félig eltakaró, titokzatos fekete álarc nélkül.
Az emberek körülbelül ennyit tudtak róla. A többi mind csak találgatás volt. Számtalan pletyka kelt szárnyra arról, hogy mért hordja az álarcot, hogy mért fekete tógában jár, hogy honnan van ekkora lakása...
Mindezek mellett a "foglalkozása" is különös volt. Azt rebesgetik, hogy mielőtt a vidéken letelepedett, mondhatni normális, civil életet élt. Azt viszont senki sem tudja, hogy mivel foglalkozott. Most mindenesetre (jó néhány éve) olyan pároknak segít, akiknek a kapcsolata szakadék szélén áll. Még pedig meglehetősen különleges módon. A szerelemnek, közös élményeknek egy olyan oldalát mutatja be nekik, amiről eddig maximum csak fantáziáltak. Az együtt eltöltött idő, szenvedés és erotika egy olyan színfoltot visz a kapcsolatokba, egy olyan új dimenziót nyit meg a párok előtt, aminek segítségével rendszerint ismét jóra fordul kapcsolatuk. Az elv ilyen egyszerű. És ez az asszony mindezt véghez is tudja vinni. Megvan hozzá minden eszköze, ami kell.
Általában egy időintervallumban 1-2 párral foglalkozik, hiszen így csak rájuk tudja irányítani minden figyelmét. Így aztán igen hosszú várólistája van, hiszen egy párral legalább 1-2 hónapig foglalkozik. Persze ez alól kivételt képeznek azok a "vendégek", akik régi "páciensek", és visszatértnek egy-egy alkalomra. Ővelük soron kívül törődik.
Zalán és Amália. Első alkalom. (Február 1. )
Zalán és Amália már régen vártak erre a napra, most mégis kicsit félve csöngettek a hatalmas kapu előtt. Egyszerre csak kinyílt a szerkezet, és ők nem tudták, mi tévők legyenek. Hiszen nem jött eléjük senki, azt sem tudták, merre induljanak. Egyszerre csak megszólalt a kapu melletti hangszóróból egy kemény, női hang:
– Jó napot! Ne ácsorogjanak már ott, nem azért jöttek, ugye? Jöjjenek szépen át a szemközti ösvényen, majd forduljanak balra, és a kisajtón lépjenek be a házba. Ott várom önöket!