A szerelmes tenger

Michel felugrott a fedélzetre. És kikiáltott a kikötői fiúnak, hogy oldja el a kötelet. Tudós volt. Na, nem tenger kutató, de a vizek világával foglalkozott. A nagybátyjától örökölte a hajót. Halász volt a nagybátyja a nyugati partokon, Franciaországban. Michelnek nem kis összegébe került, amíg a hajót átszállítatta a Földközi tengerre, és átalakítatta tengerkutatóvá.
A rengeteg kiadásért, és fáradságért, most kárpótolta a gyönyörű idő. A délutáni dagállyal akart kifutni. Megindult hát a nyíltvíz felé. A víz tükörsima volt. Michel boldogan itta magába a sós levegőt. Fél keze a kormánykeréken volt. A motor kellemes hangon duruzsolt.
Michel idén volt harminchárom éves. Magas volt, és napbarnított. Görög arcéle, és göndör, szőkésbarna haja vonzotta a nőket. Nem is hagyta ki a lehetőséget, ám az igazi szerelme a tenger volt. Boldogság fogta el, attól a szabadság érzéstől, ami akkor fogta el, amikor már nem látta a partot a nyílttengerről.
Most is már csak egy apró csíknak látszott a part. A sirályok rikoltozva keringtek a hajó körül, le, lecsapva egy-egy halrajra. Michel bekötötte a kormányt, aztán kiment a hajó baloldalához, és leengedte a periszkópot a tengerbe, olyan kétszáz méterre. Csodálatos látvány tárult elébe. Valóban egy hatalmas hering raj kellős közepén utazott. Testük meg, megcsillant a napsütésben. Hullámoztak oda, vissza, hogy az esetleges ragadozókat megtévesszék.
– No, akkor nekem is lesz vacsorám – mosolygott Michel, és leeresztette a halászhálót. Pár perc, és visszahúzta. A hálóban vagy száz hal fickándozott. A férfi kiszedett ötöt, és a többit visszaborította oda, ahonnan jöttek. Az öt halat agyoncsapkodta, majd átvitte őket a hajó elejére. Éles kése vajként metszette fel a halak bőrét. A belsőségeket a vízbe dobta, mire a sirályok éktelen veszekedéssel csaptak le rájuk, és falták fel az ingyen ebédet. Hamarosan egy csomó halszelet sorakozott a feldolgozó asztalon. Michel lement a kajütbe, és nejlonzacskókért, és kiadagolta a halakat, aztán levitte őket a fagyasztóba. A vacsorának valót, természetesen a mosogatóba rakta, aztán felment ismét a fedélzetre. A feldolgozó asztalra tengervizet mert, és jól lesikálta. Szerette a rendet.
– Milyen bőkezű vagy, mindent megadtál – kiáltott a víz felé, aztán huncut mosollyal mondta – Na akkor lássuk, hogy még mit rejt a mélységes gyomrod:
Azzal ismét a periszkóp fölé hajolt. A heringraj szanaszét futott, mert delfinek csaptak közéjük, és rafinált köröket leírva kapdosták el őket. Amikor jóllaktak, vidám táncba kezdtek. Kiugráltak a vízből, őrült iramba kergették egymást a hajó alatt. Öröm volt nézni őket. Aztán csaptak kettőt, hármat a farkukkal a víz felszínén ezzel búcsúzva Micheltől, és elszáguldottak.
Michel visszament a kormányhoz. Leült a kis asztal mellé, ami be volt nyomorítva a kormányosfülkébe, és feljegyzéseket készített a látottakról. Ekkor érezte először, hogy valaki figyeli.
– Talán egy potyautas – gondolta, és hirtelen visszafordult, de csak egy párszem víz csillogott a lemenő nap fényében. Mikor végzett, meghatározta a helyzetét, majd a tengerészeti térképen megnézte, hogy nem ütközhet-e valamibe, Irányba állította a hajót, és lement a kabinjába. Megsütötte a halat, megette, majd lefeküdt aludni.
Mikor felébredt hajnalban, egy kissé viharosabb volt a tenger. Főzött hát egy csésze kávét, öntött bele egy kis rumot, és felment a kormányhoz. A szél kergette a hullámokat és a hajó ide-oda himbálódzott. Pirkadt. Az égalja narancssárgán égett.
– Hamarosan eláll a szél – gondolta a férfi, és úgy is lett. Mire teljesen felkelt a nap, a szél alábbhagyott. Ám a nap csak halványan sütött a palaszürke felhők mögül. Michel végre ismét leköthette a kormányt, és lement reggelit csinálni. Rántottát készített, majd felment a fedélzetre enni. Nekidőlt a korlátnak, és amúgy a serpenyőből evett, kanállal.
A tenger haragos zöld volt, és az enyhe szél, még mindig apró tarajokat fodrozott a tetejére.
– Haragszol rám valamiért? – kérdezte tréfásan a férfi a vízbe bámulva, mire, mintha csak a tengertől kapott volna választ, suttogó hangot hallott:
– Nehmmmmmm – a férfi ismét forgatni kezdte a fejét, de nem látott senkit.
– Agyamra ment máris az egyedüllét? – kérdezte magától, aztán szomorúan leballagott elmosogatni. Majd elővette a borotválkozó szereit, és a kerek kis ablaknak hátat fordítva borotválkozni kezdett. Egyszer csak a tükörből úgy látta, hogy az ablakon egy női arc néz be. A világ legszebb női arca, ám mire megfordult, ismét eltűnt a jelenség. Hatalmasat villámlott, majd a tenger hirtelen tombolni kezdett. Michel alig tudott elvergődni a kormányos kabinig. Úgy érezte, hogy a hajó oldalán át, átcsapó hullámok vasmarokkal kapnak a lába után, és húznák le a mélységbe magukkal. A szél orkánként tombolt, de még így is kihallotta belőle a férfi, ahogy a víz végigcsapódott a fedélzeten, hogy azt sírja:
– Szeretlek... szeretlek...
Michel bevergődött a kabinba, és bezárta az ajtót. A hullámok ismét felvették a női arc formáját, és könyörgő szemmel fröccsentek szét a kabin ablakán. Michel ezerfelől hallotta:
– Gyere ki... boldoggá teszlek... Szerelmem... Ízleld meg a csókom ízét...
– Nem lehet, megölsz – kiáltotta torkaszakadtából Michel.
– Ne várd meg míg, bemegyek! – sikított a Tenger, és a kis hajót egy hatalmas hullám tetejéről a mélységbe dobta. A férfi gyorsan kikötözte magát. A következő hullám betörte az ablakokat, belemarkolt a férfi karjába, és húzni kezdte magával, de a kötél erősen tartotta. Vad villámok cikáztak az égen, a dörgés egyé olvadt a dühöngő tenger kiáltásaival.
Michel a következő hullám tetejéről vette észre a sziklát. Tudta, hogy vége van. A következő pillanatban a hajó pozdorjává tört alatta, ő pedig csuklóin a szétszakadt kötéllel elsüllyedt a hullámokban.
Fuldokolni kezdett, de aztán rájött, hogy kap levegőt.
– Biztosan valami légbuborékba kerültem – gondolta, de ekkor meglátta ismét a női arcot. Kék szemek, gyönyörű telt ajak, hullámos haj, mely egybefolyt a tengerrel lassan az alakja is kirajzolódott. Tökéletes keblek, lapos has vékony derék, és hosszú formás láb.
– Az én vendégem vagy – mondta lágy hangon.
– Kivagy Te? – kérdezte Michel, mert még mindig nem hitte el, hogy a tenger játszik vele.
– Én a Tenger vagyok, és beléd szerettem. Gyere, szeress Te is – mondta, és felemelte a sziklára. Körülöttük csitulni látszottak a hullámok. A nap lemenőben volt, de a felhők foszlányain keresztül már sápadt fényét szórta a Hold.
Michel lihegve ült a sziklán. A Tenger átölelte és megcsókolta. Csókja íze sós volt, és forró, mint a gejzírek vize. Aztán simogatni kezdte a férfit, de olyan lágyan, mint ahogyan más asszony sosem tud. Megszabadította kedvesét a maradék ruhájától, és melleit ajánlotta fel játékra. A férfi pedig elvarázsolva a csóktól, kezébe vette az egyforma labdákat. Lágy selyemként olvadtak a kezébe. Egyszerre voltak kemények és puhák, a mellbimbók pedig peckesen meredtek felé. Mikor bekapta őket és nyelve játékba kezdett velük, apró cseppek buggyantak ki belőlük, és Michel visszatért gondtalanságához. A Tenger eltávolodott, majd lehajtotta fejét, és elnyelte a férfi ágaskodó péniszét. Szívta, simogatta, a férfi nyögdécselve remegett, miközben a hullámos hajba markolászott, mikor vágya a tetőpontra hágott, az asszonyi démon széttárta lábait, és ölébe fogatta kedvesét.
– Áhhhhh – sóhajtott fel a férfi, a sosem érzett gyönyörtől. A Tenger hüvelye puhán ölelte körül, és minden mozdulatára ezer rezdüléssel válaszolt. Nem hitte, hogy ez még fokozható, de ahogy az asszony mozgott rajta, egyre mennyeibb érzés fogta el. A boldogságtól egyre gyorsabban zakatolt a szíve. A tenger gyönyörű arca Földöntúli boldogsággal aranyozta be. Egyszerre teljesültek be. Michel kilövellte ondóját, a Tenger pedig boldogító hullámzással fogatta azt magába. A férfi lihegve kereste kedvese száját. Forrón csókolóztak, aztán Michelen még egyszer végigsöpört a kéj hulláma, és élettelenül hanyatlott a sziklára.
A tenger szomorú arccal nézett halott kedvesére. Szeméből könny csordult ki, és a halott arcára cseppentek.
– Miért vagytok ilyen törékenyek.? – kérdezte, és elengedte a férfit, aki lassan lebegve szállt a tenger mélye felé, ahol már várták a hatalmas kékség szenvedélyének előző áldozatainak csontjai.