Én és az angoltanárnőm

Szép nyári nap van, péntek, délután 3 óra körül. A középiskolám parkolójában mászkálok, a vásárolt kis hangtompítós pisztolyommal, amit a pólóm alá rejtettem. – Már csak tíz perc! – gondolkozok hangosan – csak tíz perc és itt lesz. Elmosolyodok. Arra gondolok, hogy mi vár arra a kis szukára. Már mindent előkészítetem, mindent elterveztem. És már látom őt, vágyaim tárgyát, az angoltanárnőmet, Emmát. Negyven körüli, de még mindig gyönyörű nő, irtó jó mellekkel. Még nem is sejti, hogy mi vár rá a hétvégén és az egész jövő héten.
– Jó napot – köszönök rá.
– Jó napot – köszön vissza, én pedig még mindig úgy teszek, mintha csak nézegetem a tanárok kocsijait. És ekkor nyílik a centrál-zár. Beül. Gyorsan kinyitom a kocsija ajtaját.
– Hát te? – kérdi meglepetten.
– Ne kérdezz semmit! Indíts és hajts! – parancsolok rá, kezemben a fegyverrel. Lenyomom szépen a centrál-zár nyomógombját. Az én foglyom most már.
– Na de mire véljem ezt?
Szépen oldalba bököm a pisztollyal.
– Azt, hogyha nem teszed, amit mondtam, akkor a veséd gazdagabb lesz egy golyóval. Most pedig indíts és menj ki a kapun. Semmi hirtelenkedés, meg egyéb hasonló hülyeség. Ha nem tudnád, akkor elmagyarázom, hogy ennek a kis vacaknak, amit a kezemben tartok nincs hangja, csöndben végezhetek veled. Ha kint vagyunk a kapun, akkor természetesen jobbra.
– Értettem, csak... csak ne lőj le – mondta elhaló hangon.
Végre kapun kívül vagyunk. Szépen végighajtunk az utcán.
– Itt jobbra, majd az utca végén megint jobbra.
– Értettem.
– Idáig egész jó. Szóval itt jobbra. Most pedig egyenesen az Autóklubig, majd ott balra.
Csöndben van a tanárnő. Szinte széttöri a kormányt, annyira szorítja félelmében.
– Csak ne olyan idegesen Emmike. A végén még karambolozunk. És azt te sem akarhatod. Nem igaz?
– Jó. Csak ne mutogass felém azzal az izével.
– Csak a biztonság kedvéért fordítottam feléd, nehogy valami butaságot csinálj. Egyébként meg oda mutogatok vele, ahova akarok. Inkább vezess!
– Szóval itt balra?
– Igen. És most sokáig előre. Majd mondom, hogy mikor fordulj jobbra.
Megint hosszú csönd. Nem beszélek hozzá, ő pedig nem mer megszólalni a félelemtől. Végre az utcánkhoz érünk:
– Itt lassíts és jobbra! Megy ez neked. A harmadik háznál balra!
– Ide?
– Igen, most pedig le a garázsba!
Végre itthon vagyunk.
– Állítsd le a motort! Oké, most pedig ad ide a kulcsot.