Kiskatonák

Csak olvasgattam eddig a történeteket, néha hozzászóltam, de úgy érzem, most már nekem is el kell mesélnem egyet. Nem lesz költői, és nehéz a múltat idézni, nem mostanában történt. Bár az ilyet nehéz feledni.

Fiatal voltam, 20 éves. A legszebb kor. Éltem a saját kis életem, barátok, munka, szórakozás. Nyár volt, nagyon meleg július.

A városnak egy olyan szegletében éltem, ahol szinte egy nagy család voltunk. Az iskolatársak, barátok mind közeliek. Szinte utcákra laktunk csak egymástól, mindig mindent tudtunk mindenkiről, jöttek a pletykák, infók, történetek.

Nagyon jól tudtam, hogy az iskolatársak egy része katonai szolgálatát tölti. Sok velem egykorú van az országban, így nem mindenki került sorra 18 évesen a "hazát szolgálni". Még 1, – szerintük nehéz – év volt az idő, amit barátok és szerelem nélkül kellett tölteniük. Néhánynak írtunk mi itthon maradottak, tartva bennük a lelket.

Egy napon a régi osztálytársak közül István és Gábor csengetett be hozzánk. Ők is honvédek voltak éppen, novemberben vonultak. Szombat délután volt, anyu nyitott ajtót, és örömmel üdvözölte őket, hiszen 6 éves korunk óta ismertük egymást és a családokat.

Egy "búfelejtő" partira hívtak, Istvánék kertes házába. Elsorolták, kik a meghívottak, és örömmel mondtam igent, hiszen ismert nevek hangzottak el. Feltételnek, vagy inkább belépő helyett azt kérték, segítsek a harapnivaló és a további szervezés terén.

Este 8 fele már 15 körüli volt a létszám. A tűz pattogott, körbeültük, felhőtlenül csevegtünk, nevettünk, ettünk, de legfőképp iszogattunk. Sose voltam még csak pityókás sem, most is inkább a lazaság és oldottság lett jellemző mindnyájunkra. Hajnal kettő körül kezdett oszlani a társaság, gyalogosan sétált mindenki hazafele, hiszen nem kellett senkinek messze menni. 3-an maradtunk... István, Gábor és én.

Nevetgéltünk egy darabig még, majd egy csendes pillanatban felálltam, és a tőlünk nem túl messze gyümölcseitől roskadó, öreg cseresznyefához siettem. Mezítláb a langyos fűben. Az ágak magasról lógtak lefelé, és ágaskodva, a pislákoló láng odajutó fényénél tapogatózva kerestem a hatalmas ropogós gyümölcsöket.

Halottam, hogy a fiúk még folytatják a beszélgetést, de a már férfiasan dörmögő hangból a szavakat kivenni nem tudtam.