Az örömtanya rabszolgái 10. rész

Eközben a disznóólnál, Péter tetőtől talpig mocskosan, kezdett neki a munkának. Tudta, hogy nem fog tudni végezni a megadott időre. Puszta kézzel elkezdte az ólat takarítani, a közepére kotorni a csúszós trágyát. A kifutó deszka padlója a használattól simára kopott, így a hányingert leküzdve egészen könnyűnek tűnt a feladat. Viszont hova kerüljön a trágya? Ez a kisebbik problémája volt, a nagyobb, hogy hogyan? Egy órás térden csúszkálás után a kifutó közepén volt majdnem az egész mocsok, amikor megérkezett Edit.
– Hát Te meg mit csinálsz?
– Nem látod? Pucolom a szart!
– De látom, és hallottam, hogy Te sem lettél különb, mint én! Hiába aláztál meg! Te szemét!
– Büdös ribanc! Hogy mersz így beszélni velem?
– Mi van, meg akarsz ütni? Tessék!
– Ne hergelj!
– Köcsög!
– Vigyázz a szádra!
– Faszszopó!
Péter felpattant, de mérgében elhibázta a lépést, és megcsúszott. A síkos deszkán elvesztette egyensúlyát, és pont a kupacba huppant bele. A nagy csupasz test súlyától fröccsenve terült szét a felhalmozott ürülék. Edit nem bírta megállni nevetés nélkül, ahogy férje próbált felállni a csúszós mocskon, és harmadszorra is visszahuppant.
– Te szeherencsétlen! – mulatott a próbálkozásokon – Várj segítek!
Belépett az ólba, és kezét nyújtotta férjének. Péter elkapta a felé nyújtott jobbot, majd meghúzta, és így kibillentve a nőt maga mellé rántotta.
– Most elégedett vagy? Phű.
– Megérdemled te büdös ringyó!
– Miért hívsz engem ringyónak?
– Mert az vagy!
– Miért változott meg így a véleményed rólam?
– Miért Te hogy neveznéd azt, aki nyal, szopik, baszik, és még élvezi is!
– Tehettem mást?
– Igen!
– Mégis mit?
– Bármit!