Lepel

Katona voltam és az egy hetes szabimat, a barátom barátjának esküvőjén töltöttük Dunaföldváron. Ami ugye jobb helyeken a legénybúcsúval kezdődik. Ez 4 napon keresztül folyt, nagy vidámságban, borospince a hegyoldalba fúrva, reggelire ébresztett a házigazda, mindenki annyit ivott, amennyit nem akart. Jóóó falusi szokás! (? ) Már örültem is, hogy jön a lagzi, végre nem a mi itatásunk löttyen az előtérbe. Jöttek a lányok is, szivárogtak szépen sorra, dagadt a násznépek száma. Senki fel nem csigázta érdeklődésemet, pedig szemekkel jártam s keltem az ünnepi társaságban. Egészen az utolsó pillanatig! Már az oltár előtt álltak a jegyesek, mikor Ő, nagy sietséggel, kissé késve betoppant. Ő az! Őrá vártam! Fekete haj, fekete szemek, keskeny ajkak, törékeny alkat. Apró mellek, de engem a méret nem annyira érdekelt, csak legyen. Szemeit szégyenlősen lesütötte mikor találkozott a tekintetünk. Ez még jobban felizgatott a hódítás vágya kerített hatalmába.

Többet nézelődtem hátrafelé, mintsem előre, az addigra már ifjú párra. Volt még két napunk és tudtam, ha azalatt nem, akkor sohasem. Így hát minden gátlásomat félretéve, szépen finoman, de egyenesen szemeibe nézve, megkörnyékeztem. Már az első dunaparti séta alkalmával kitalálhattam, hogy az ott nem fog menni. Pedig úgy leheveredtem volna a langyos nyári fűbe vele csókolni, ölelni. Nem adtam fel, valami nagyon különöset láttam gyönyörű szemeiben. Roppantul érdekelt mi is rejlik a sötét szemek legmélyén. Ott és akkor csak lélekben közeledtünk egymáshoz, a beteljesülés még nagyon messze volt. Levelezni kezdtünk, úgy éreztem, szerelmes vagyok. Hat hónap alatt háromszor találkoztunk és én egyre szerelmesebb lettem. Ő is erősen vonzódott felém, de valahogy nagyon lassan.

December volt, vagdostuk a "centit", 150 kilométerre a szerelmemtől, nagyon lassan múltak a napok. Autóápolás a fagyos hóban, (mert sofőr voltam a minisztériumhoz rendelve), forró vágyak a szívemben. Egy hatalmasat kockáztattam. Menetlevelemet meghamisítva, péntek este nyakamba vettem a havas utat, a négy kerék meghajtású orosz járgánnyal. Nem érdekelt hol fogok aludni, csak látni akartam Őt. Rádiótelefon is volt a verdában, s arról hívtam szerelmem, "rögtön ott vagyok ". Tizenegyre meg is érkeztem, szülei már aludtak, (még nem is ismertem Őket) s Ő pizsamában fogadott. Hamarosan egy ágyban aludtunk, azt inkább tettetve, egymáshoz simulva. Azt hittem szét durranok, éreztem bármelyik percben elélvezhetek, de nem engedte a játékot. Kezemet szépen csendre intette. Meg kellett kérdeznem, "talán még szűz vagy? " – "nem, de most aludjunk! " parancsolt rendre.

Szülőknek bemutatkozás reggeli közben, Apukával egész jól megértettük egymást, Anyja csak hallgatott. S jött a búcsúzkodás, mert tényleg mennem kell, mondottam. Az előszobában cipőmet felhúzva a fogasra tévedt tekintetem. Megingott alattam a talaj, mintha csak földrengést éreztem volna. Egy őrnagyi egyenruha! Szédültem, elfehéredtem, láttam magamat a katonai fogdában. Az ott, maga volt a . Néhány óra múlva, Pestre érkezve, már azt hittem megúszom, itt az utolsó kanyar és már benn is vagyok a telepen. A villamos síneket nem láttam a friss hó alatt és csúszott a gép, neki a villanyoszlopnak. Motor leállt, nem indult. Éppen leszenvedtem az autót a járdáról nem is tudom hogyan, mikor egy rendőrautó állt meg mellettem. Kész vége, ennyi – gondoltam.
– Segíthetünk?
– Meg kéne tolni.
Angyalok voltak Ők, inkognitóban, az első nekifutásra sikeredett. No de hogy ne szaporítsam a szót, csodával határos módon, megúsztam az egészet.

Farmernadrág! Civilben sétáltunk a Halászbástyán. Leszereltem. Csókok és csókok, égett bennem a vágy. Ő minden csók után lesütötte szemeit, szomorúnak látszott. Nem értettem, akárhogy is próbáltam, nem tudtam felfogni a dolgot. Végre felkerültünk az én otthonomba s lassan szavak nélkül hullott a ruha alább. Elővillantak szép kis mellei ama selyem melltartóban. Mondtam neki, úgy szeretnék melltartó lenni következő életemben. A tiéd, csakis a tiéd. Itt kaptam egy enyhe mosolyt. Gyönyörű szép teste volt, nem bírtam magammal. Simogattam, izgattam, cirógattam ahol s ahogy csak tudtam. Öleltem, melleivel játszottam, fülcimpáját puszilgattam, becézgettem, csodálatos punciját csókolgattam, nyalogattam, úgy kényeztettem mint addig még tán senkit. Test a testhez simult s gondoltam, lehet mégiscsak szűz a szerelmem, így nagyon óvatosan hatoltam belé.

Én a fellegekben jártam, de Ő a földön maradt. Mikor elélveztem, egy könny csordult le arcán de nem sírt. És szólt
– én semmit sem érzek. Bocsánat. Frigid vagyok.
Ápoltam, pátyolgattam ismét cirógattam, próbáltam jobb kedvre deríteni, de kicsúszott ölelésemből, és szólt a szó újfent azokból a keskeny ajkakból,
– Megkaptad azt, amit akartál.
S komótosan felöltözött, rideg arckifejezéssel, szemembe nem nézve távozott. Egy világ omlott össze bennem, akkor ott.