Ahol csak akarod

– Jössz már, Cica? – hallottam a türelmetlenkedő hangot. Utolsót vakargattam kutyusom füle tövén, és becsaptam a bejárati ajtót.
– Megyek, megyek. – szóltam vissza, miközben fél lábon ugrálva próbáltam magamra varázsolni nyári papucsom másik felét. A már oly sokszor jól bevált, esdeklő tekintettel igyekeztem jóvátenni késlekedésemet, mikor láttam, hogy kedvesem méltatlankodva néz rám. Kezével már jó ideje tarthatta kitámasztva a liftajtót. Sétálni indultunk, nem késünk el sehonnan. Nem értettem miért zabos ennyire a kis pepecselés miatt.
– Nah, nyomás befelé! – paskolt fenekemre megenyhülve, majd ő is utánam lépett a kicsiny kasztniba. Lassan süllyedni kezdtünk. Páromra néztem, cinkosan kacsintott rám.
– Mi az? – kérdeztem értetlenül.
– Semmi, semmi. – mosolygott rám. Na ettől felment az agyvizem, és ő ezzel tökéletesen tisztában is volt. Utálom azt a választ, hogy "semmi".

Az ember nyilván azért mond, vagy tesz dolgokat, mert annak valami oka van. Legalábbis az értelmesebbje. Erre ő meg itt semmizik nekem! Látta, hogy fortyogok... prímán szórakozott rajtam szemlátomást. Többet nem kacsintott, ellenben én ettől a pillanattól fogva képtelen voltam levenni róla a tekintetemet. Kíváncsi voltam mitől ilyen feldobott, mit tervelt ki már megint. És természetesen idegesített, hogy még csak ötletem sincs miben sántikál. Tökéletesen biztos voltam benne, hogy készül valamire: láttam a szája sarkában bujkáló mosolyt, ami ugyan nem született meg teljesen, mégis tudtam, hogy ott rejtőzik. Láttam, hogyan ráncolódik össze a finom bőr szemeinek külső zugában, ahogy a titkolni próbált mosoly mellé hunyorog. Mindezt csupán egy másodperc volt észrevenni, elég ideje ismertem már ahhoz, hogy azonnal érzékeljem az ilyen, és ehhez hasonló impulzusokat. A lift oldalának vetettem a hátamat, karjaimat összefontam magam előtt, és tüntetően durcáskodni kezdtem.

Ő azonban rám sem hederített. Mikor a második emelet környékén jártunk, váratlanul hozzám lépett. Azt hittem kapok végre egy engesztelő csókot, ehelyett enyhén odébb taszított, és a zsebében kezdett el matatni. Egy tekercs szigetelő szalagot vett elő. Most már aztán végképp nem értettem mi a frászkarika folyik itt! Letekert belőle egy rövid darabot, majd fogai segítségével letépte a gurigáról. A kapcsolótáblára nézett, majd rám. Szemei csillogtak, szájára pajzán vigyor ült ki. Hirtelen megvilágosodtam! Rájöttem mi volt ez a nagy titkolózás, a "semmi, semmi", a palástolni próbált mosolygás. A gondolattól libabőrös lettem azonnal. Sokszor beszélgettünk már arról, hogy melyikünk milyen perverziót tart elfogadhatónak a szexben. Perverzió?! Talán nem jó szó. Inkább mi az az extrém dolog, amit szívesen kipróbálnánk. Egy ilyen alkalommal említettem neki, hogy engem mágikusan vonzanak az olyan helyek, ahol nagy a lebukás veszélye. Igaz, még sosem volt merszem kipróbálni egyet sem! Így került szóba az is, hogy szívesen szeretkeznék egyszer liftben.

De nem gondoltam volna soha, hogy komolyan fogja venni. Erre tessék! Itt állunk a liftben, kezem-lábam remeg, ő pedig a világ legnagyobb természetességével nyomja le a STOP gombot, hogy aztán rögtön le is ragassza a kezében tartott ragacsos plasztik darabbal. Őrület ez az egész, nem akarok hinni a tulajdon szememnek! Pedig tényleg az történik, mint amit sejtek, még gondosan el is simítja a szalagot, nehogy véletlenül elengedjen. Aztán újra rám néz, egyenesen a szemembe.
– Akarod? – kérdezi lágyan. Feltételezem látszik rajtam, hogy végre leesett a tantusz.
– Azt hiszem igen. – válaszolom neki bizonytalanul, s úgy érzem még mindig reszketek minden ízemben. Ekkor egész közel lép hozzám, és jól ismert, lassú mozdulatokkal simogatni kezdi a hátamat. Nem kapkodja el, egyelőre inkább megnyugtatni akar, mint felizgatni. Jóleső érzéssel bújok hozzá; mindig is szerettem benne, hogy sohasem sürget, mindig kivárja, míg én is kívánom a dolgot.

Lassan, tudatosan siklik a tenyere a hátamon, először a derekam környékén, aztán kúszik felfelé a gerincoszlopomon, egész a tarkómig, ahol ujjait hosszú hajamba fúrja. Megmarkolja a kezébe kerülő tincseket, gyengéden billenti hátra fejemet. Szemébe nézek, abba a kékségbe, amiben voltaképp nincs semmi különleges, számomra mégis a legszebb a világon. Kívánom, most már én is érzem, hogy őrülten kívánom. Első mozdulataim ugyan még suták, visszafogottak, hamarosan viszont már én is úgy simogatom, mintha körülöttünk minden megszűnt volna létezni. Szám közben engedelmesen nyílik csókra, ám hiába várok a nyelvére. Ajkaival először homlokomat érinti, majd szemöldököm vonalát, onnan az orromon keresztül szemhéjamra, arcomra vándorol. Úgy érzem már időtlen idők óta várok rá, hogy megízlelhessem, mikor végre számba furakszik nyelve. Mennyire vágytam már rá, pedig csak pár másodperce kezdett becézni. Megszállottként csókolom, szétzúzom azt a gyengédséget, amivel ő közelített felém.

Csókolózásunk immár heves, nyers.
– Atya ég Cica! – nevet fel rekedten egy lélegzetvételnyi szünet közben. – Én azt hittem elküldesz majd a fenébe az egész ötlettel együtt.
– Kívánlak! – sóhajtom a fülébe csaknem , figyelmen kívül hagyva előző mondatát.
– Én is téged. – válaszolja, de szája ekkor már a fülemnél jár. Egész testemben megborzongok, amint nyelvével végigsimít a kagyló belsején. Térdeim rogyadoznak, a vállát szorítom. Ajkai tovább vándorolnak, végigjárják az ismert utakat a nyakamon, kulcscsontomon. Közben a kezem válláról a fenekére siklik, farzsebébe dugva tenyeremet simogatom. Az ő ujjai a felsőmre kötött csomókkal bíbelődnek. Aztán a kis ruhadarab a földre hullik, nyelve mellem felé halad. Bimbóim már most kemények, mégis mikor megérzem körülöttük a finoman csiklandós, érzéki táncot, úgy érzem még inkább megmerevednek.

Ujjaim vékony utakat szántanak rövid hajába, miközben húzom magamhoz a fejét. Pillantásom a lift graffitikkel ékített falára téved, aztán szemem lezárul, torkomban tudattalan nyögések születnek, amint nyelve tovább kalandozik testemen. Érzem, ahogy kezei már gyűrik is felfelé a szoknya vékony anyagát, hogy jobban combjaimhoz férjen majd. Ez a pillanat viszont túl sokat várat magára, ágyékom már remeg a vágytól. Hiába várom ajkainak érintését, egyre csak elnyújtott mozdulataival. Aztán megérzem először forró leheletét, majd a légies érintést is, kezdetben a fehérneműn keresztül. Lassan, nagyon lassan kerül el az útból a csöpp pamutdarab, de én ekkor már eszemet vesztve zihálok, megfeledkezve arról, hogy nem kéne zajt csapnom. Jobb lábam úgy tűnik magától emelkedik, térdhajlatom épp a vállára kerül. Nyelve végigsimogatja egész szemérmem, kéjsikoly hallatszik mikor belém siklik. Saját melleimet markolom; illúzió csupán, hogy azokba kapaszkodom, valójában szorosan tartja csípőmet, tudja, hogy remegő térdem instabil támasz.

Nyelve szüntelen, mind gyorsabban mozog, rajta kívül már nem érzékelek semmit. Aztán már csak levegőért kapkodok, ölem összerándul, hasamon apró remegések futnak végig. Repülök... elérem a felhőket. Majd mintha álomból ébrednék, arca újból ott van szemben az enyémmel, szerelme sugárzik róla. Magamhoz húzom, és csókolni kezdem az ajkait. Érzem saját ízemet, még ott van a nyelvén. Mind hevesebben csókolom, egyszerre akarok visszaadni mindent, amit kaptam tőle. Kezeim most végre újra elérik, fel-le kirándulnak testén, lassan simogatják le róla a pólót. Ajkaim nyakán keresztül a vállára vándorolnak, beszívom meztelen illatát, majd a tüdőmben felmelegedett levegőt vállgödrébe lehelem. Nyelvem követi a légáram útját, belenyalok a csontok határolta mélyedésbe. Finom borzongás fut végig rajta, ujjbegyeim alatt érzem a libabőrt. Nyelvem tovább halad, végig a mellkason, mohón keresi a mellbimbókat. Mikor odaér, először lomhán, majd egyre gyorsabban körözni kezd.

Érzem, mint merevednek mozgása nyomán mind keményebbé. Finoman a fogaim közé veszem az egyiket, majd a másikat; sóhajtás hallatszik. Ujjaim tovább becézik, nyelvem távolodik. Halad a feszes has, a csábító köldökmélyedés felé. Már előtte térdelek. Érzem saját türelmetlenségem, szinte kapkodok. Kezeim a nadrágot gombolják, nyelvem így már utat talál magának könnyedén. Bokáig simogatom a farmert az alsóneművel együtt, a férfiizgalom illata. Áhítattal veszem a kezembe gyönyöreim forrását. Finoman húzom vissza rajta a bőrt, hogy aztán a következő pillanatban rögtön szám melegébe burkoljam. A válasz most sem marad el, fojtott nyögése eljut a fülemig. Tenyerem újra a fenekén, immár semmi nem választja el egymástól a két meztelen bőrfelületet. Fejem lassan mozogni kezd előre-hátra, szám belsejében nyelvem minden egyes mozdulatom alkalmával végigsimít lüktető férfiasságán.

Mikor már egyenletes a tempó, finoman szívni kezdem. A válasz ezúttal is "csak" egy nyögés, bár most jóval hangosabb. Hirtelen kiveszem a számból, úgy érzem látnom kell megint, most azonnal! Kívülről csókolom, nyalom végig, le egészen a herékig, hogy azokat is elkényeztethessem ajkaimmal. Majd újra a számba veszem, hogy folytassam, amit félbehagytam. Erősebben szívom, fejem egyre gyorsabban mozog. Ujjai hajamba túrnak.
– Hagyd abba Cica, végem lesz így azonnal – hallom rekedt hangját. Bár pillanatnyilag azt sem bánnám, ha itt rögtön a számba élvezne, mégis hagyom, hogy felhúzzon. Érzem, hogy ölem újra vágytól lüktet. Ismét a lift oldalának vetem a hátam, ajkai számra tapadnak. Kezével elkezdi húzni felfelé egyik combomat, míg el nem éri a térdhajlatomat. Alá teszi a karját, és emeli tovább a lábamat. A következő pillanatban pedig érzem, hogy elkezd belém hatolni. Lassan, mégis követelőzően. Aztán hirtelen dob rajtam egyet felfelé a csípőmnél fogva, a másik lábam is elszakad a talajtól.

Szorosan a falnak támaszt, én pedig feneke fölött összekulcsolom a lábaimat. Szokatlan a póz, aggódva kapaszkodom a vállaiba. Olyan érzés, mintha csak lógnék a levegőben, pedig érzem, hogy erősen tart.
– Nyugi Cica – suttogja a fülembe. – Lazíts! Lassan felülemelkedem a helyzet furcsaságán, simogatom a vállát, nyakát, tarkóját, közben összeszorítom hüvelyizmaimat. Fojtott nyögést hallat, szája csókol tovább. Aztán apró, lassú mozdulatokkal mozogni kezd bennem. Felsóhajtok én is. Türelmetlenebbül fokozza a tempót, mint máskor szokta, érzem, hogy mennyire közel van a csúcshoz. Egész hevesen mozog már, mikor észreveszem, hogy ezt ezt az éktelen, ütemes zajt bizony mi csináljuk. Minden egyes mozdulatunkkal rémes döngésre késztetjük a lift falát.
– Ne foglalkozz vele – hadarja már-már hörögve, nem változtatva a tempón. Nem esik nehezemre végleg kikapcsolni az agyamat, érzem én is, hogy megint elkapott az egyre gyorsabban száguldó mozgólépcső, ami nem áll meg, csak valahol az égben.

Ismerem a testét, ismerem a mozdulatait: érzem, hogy ezek az utolsó lökések. Aztán már csak azt érzem, hogyan lövelli belém édes magját. De ekkor már én sem ebben a világban járok, hanem valami egészen másikban. Izmaim most akaratomtól függetlenül rándulnak össze, jó párszor egymás után, egészen körbezárva őt. Csukott szemmel lihegek a nyakába, kezeim még mindig a vállát szorítják. Combjaim lassan kezdenek csúszni lefelé az ő combjain, még lábaim talajt nem érnek. Futó csókot lehel az ajkaimra, nyelve röptében érinti nyakamat, vállamat. Tisztul a fejem, elszórt ruháim után nézelődöm. Gyorsan bújok vissza a felsőbe. Míg ő megköti a hátamon, eligazítom a szoknyát, belelépek a papucsokba. Közben kifordítom az ő összegyűrt pólóját is.
– Mehetünk? – kérdezi, miután felvette.
– Ühümm – bólintok, s megcsókolom még egyszer. Nagy levegőt veszek, mielőtt kilépnénk a liftből.

Hihetetlen, de senki nincs a lépcsőházban a földszinten. Megkönnyebbülten sóhajtunk mindketten, és kisietünk a kapun. Késő délután érünk haza, mosolyogva nyúlunk mindketten a lift hívógombja felé. Hátunk mögött ketten lépnek a lépcsőházba. Postaládák nyílnak, majd csukódnak.
– Itthon volt napközben Klárika? – hallom aztán egyikőjük hangját. – Megint nem ment ma egy fél órát a lift. Pedig nem is volt áramszünet!