Késik

Késik, és nem szól ide. Vajon mi történhetett? Fel-alá járkálok a szobában, ösvényt taposok a szőnyegbe, de akkor sem tudom a választ. Tekintetem a telefonon pihen, még csak ide sem szól, pedig fél órája itt kellene lennie. A telefonja , de nem veszi fel. Baleset? Fázni kezdek. Azt nem élném túl – sír a lelkem. Egyéb magyarázatot nem találok. Vagy megígérte, s becsapott.. Erre gondolni se merek, aztán korholom magam: inkább csapjon be, mintsem baja essen.
a telefonom, felrezzenek, a telefonra szállok:
– Tessék! – szólok bele elfúló hangon. Aztán csalódottan leroskadok: egy ismerősöm. Hamar lerázom, hátha most hív a kedves.
S valóban: a telefonom megszólal, Ő az. Sűrűn kéri a bocsánatom, de értekezlete volt, találkozzunk félúton, már nem ér rá kijönni hozzám.
Aggódásom haragba csap át.
Amíg mondja, hol mikor, addig én szandált húzok. Belevakkantok egy sziát a telefonba, és rohanok. Persze késik a busz, no meg a villamos is, de végre odaérek. Hozzá.
Haragom nem száll el, mikor meglátom, csak egyre dühösebb leszek jókedvű mosolyától. Lehajol, átölelne, mikor odaérek, de csak egy puszit engedek, elhúzódom.
Kérdi, mi a baj, én rázúdítom minden dühömet, minden félelmemet Vele kapcsolatban. Ő pedig kinevet. Elborul az agyam, rásziszegek, hogy nem lehet ilyen. Lehajol, megcsókol, s én visszamarok. Megérzem vérének fémes-sós ízét. Bele sem gondolva mit teszek, ilyen vadul folytatom az ölelést, azt remélvén, legalább így rájön, mennyire haragszom, és mennyire féltem őt. Magam is meglepődök, mikor visszacsókol, igaz ő nem harap belém, inkább hagyja, hogy kitomboljam magam. Újra beleharapok az ajkába, ekkor belemarkol a hajamba, próbál szabadulni, de nem hagyom. Lábfejére állok, nem engedem, hogy elhúzódjon, de Ő az erősebb. Lefejt magáról, csodálkozva néz rám.
A szemem villámokat szórhat, mert már nem mosolyog.
– Gyere – fog kézen.
Bemegyünk a munkahelyére, egyenesen a főnöke irodájába. A szoba üres. Végigfut a szemem a berendezésen: ízléses, mahagóni bútorok, sötét bordó bőrgarnitúra.
A kedves megáll velem szemben, kérdőn néz rám, én kitörök. A már elmondattakat vágom fejéhez, nem éppen halkan. Sírni kezdek, átölel, próbálom kitépni magam a karjaiból, de nem engedi. Lehajol, megcsókol, szomjasan csókolom vissza. Lehúzom róla a pólóját, csókkal, apró harapásokkal hintem tele a nyakát, a mellét, nyelvem élvezettel tapogatja végig forró, kicsit sós bőrét. Próbál felhúzni, de nem engedem. Szükségem van, rá, hogy érezzen, hogy tudja, belehalnék, ha baja történne. Elé térdelek, a hasát csókolom, köldökénél elidőzöm, már tudom mennyire érzékeny ott az apró csókokra, hevesen gombolom ki a nadrágját, nyelvem lejjebb siklik, egész le a farkáig. Hallom, ahogy felnyög, már nem akar felhúzni magához, engedi, hogy a számba vegyem amilyen mélyen csak tudom. A finom bőrt nyalogatom, markomba fogom, kicsit megszorítom, s ujjaim elindulnak rajta föl és le, föl és le, egyre gyorsabban. Nyelvemmel a makkját simogatom, gyors tempóban, majd szívni kezdem. A heréit masszírozom, időnként megnyomva a gátját is, amit apró hörgésekkel köszön meg. Egyre gyorsabban zihál, remegni kezd minden ízében, de nem engedem, hogy a számba élvezzen. Elhúzódom, csalódottan felhördül, Ő is elveszti a fejét. Felemel, egyetlen mozdulattal megszabadít a bugyimtól, az asztalra ültet, széttárja combjaim, végigcsókolja belső felüket izgató lassan, megfordul a fejemben, vajon honnan van ekkora önkontrollja? Nyelve kéjes lassúsággal talál rá puncimra. Először a gátat simogatja, majd a hüvelybemenet nyalogatja, elkerüli a csiklóm. Jajonga kérem, hogy ne . Majdnem felsírok, mikor ajkát a hasamon érzem meg. A köldökömet nyalogatja, tenyerébe veszi a melleimet, ujjbegyével a bimbóm izgatja. Testem ívbe feszül, kezemmel lesodrok valami az asztalról, nem bírok magammal. Szája lejjebb araszol, a csípőm felé, – – suttogom elfúló hangon. Ajka elér a szeméremdombomig, körbecsókolja, becézi olyan finoman, mintha pillangó simogatna szárnyaival. Vonaglok alatta, próbálom a fejét a puncimhoz tolni, de lefogja a kezem, csuklóm mintha bilincsben lenne, erősen tartja. A nyelvére koncentrálok, végre megérzem, ahogy végigsimítja a csiklóm, majd a kisajkaimat becézi, aztán egyre lejjebb, a hüvelyemen át egész a gátig, aztán vissza. Vergődöm, annyira szeretnék már elélvezni, de nem hagyja abba, újra és újra ezt az utat járja be a szája és a nyelve. Elengedi a kezem, simogatni kezd. A fenekem alá nyúl, belém temeti a fejét, ajkai közé veszi a csiklóm, s végre szopni kezdi. Felsikoltok, megkapaszkodom a vállaiba, s átengedem magam nyelve játékának, lenyelek egy kéjes nyögést, mikor ujjait megérzem magamban. Már-már elélveznék, mikor abbahagyja. Rám fekszik, arcán diadalmas mosoly fut át:
– Te sem csináltad végig – sugallja tekintete. Felemelem a fejem, belecsókolok a szájába, szenvedélyesen csókol vissza, majd egy mozdulattal keményen a farkára húz. Felsikoltok, mikor belém hatol, s mozogni kezd. Átveszem a ritmusát, egyre nő bennem a gyönyör, annyira kívánom. Minden lökésével egyre közelebb érzem magamhoz. A nyakamba tolja a pólóm, s a melltartón keresztül izgatja a melleimet, majd kiemeli őket a tartóból, lehajtja a fejét, s szopni kezdi a mellbimbómat, először az egyiket, majd felváltva mindkettőt. Áramütésnek érzem nyelvét a bimbómon. Belemarkolok a vállába, csípőmmel gyorsabb ritmust diktálok, elélvezek. Nem elégszem meg egyetlen orgazmussal, bármennyire kielégítő is volt: nyakához hajolok, belenyalok a fülébe, a hátát cirógatom, nem lassítunk a tempón. Kiengedi a szájából a mellem, hátrahajtja a fejét, szemét lehunyva adja át magát a gyönyörnek. Hüvelyizmaimat ritmikusan szorítom össze, hogy nagyobb legyen az élvezete. Magához szorít, hangosan nyög, arca még jobban felizgat engem is, szinte belesodródok a második orgazmusomba, s épphogy vége, újra kezdődik az egész. A vállába harapok, rázkódom az élvezettől. Összefolynak a csúcspontok, messziről hallom a kedves hangját, a saját zihálásomat, dübörög a vér a fülemben. Csak rá koncentrálok, ahogy ki-be siklik bennem, ahogy kitölt, kiegészít engem. Felültet, még jobban magára húz, lábammal átkulcsolom a derekát. Rázkódik, remeg, liheg, nyög, a hajamba kapaszkodik, hátrahúzza a fejem, melleim közé temeti az arcát. Megfeszül, felhördül, belém löveli nedvét, aztán rám borul. Még érzem, mennyire remeg lassan ernyedő teste. Cirógatom a hátát, le egész a fenekéig, hosszú percekig, míg egész megnyugszik.
– Mennünk kell – suttogom fülébe. Felemelkedik rólam, s nekem azon nyomban hiányérzetem támad.
Cinkos pillantásokat váltva öltözünk fel. Éppen kimennénk a szobából, mikor benyit rajta a főnöke. Ránk mered, aztán elmosolyodik. Mi is megdermedünk, hiszen ordít rólunk mit csináltunk. A kedves háta mögött kisomfordálok a szobából, Ő még pár szót vált a főnökével, aztán utánam jön. Kézen fog, megcsókol.
– Gyere – mosolyog rám.