A szobor

A nyári hőség, mint valami forró dunyha terült a tájra. Adrienn a tanyaudvaron mosott. A házban ugyan volt automata mosógép, de szeretett a vízben pancsolni, amikor meleg volt. Élvezte, ahogy karja és pólója egyre vizesebb lett, hűtve felhevült testét. A legfontosabb szempont pedig az volt, hogy szemmel tudta tartani a három éves kislányát a homokozóban. Már megint nyakig koszos volt. Az asszony leszokott már arról, hogy folytonosan megmosdassa, és átöltöztesse. Egy ruhácska reggel, meg egy délután az alvás után. Kész.
– Ne edd meg a homokpogácsát! – szólt most rá a gyerekre, de már késő volt. A kislány már köpködte is ki a homokszemeket. Az asszony odaszaladt a diófa árnyékában lévő homokozóhoz, és a pólója sarkával kezdte el törölgetni a maszatos szájacskát.
– Hányszor mondjam még, hogy nem szabad megenni a homokot!
– Csak játszásiból? – csacsogta a kislány, miközben egyre jobban elhúzta a fejecskéjét. Göndör, szőke fürtjei, melyet anyja a lófarokba gumizott, kemények voltak már a homoktól.
– Igen, csak játszásiból. Látom, megint moshatunk hajat.
– Neee, csípi a szememet!

Ekkor kezdett morogni a . A hátsó kertbe volt zárva, nehogy megtámadja a kislányt. Mostanában sok ilyet hallani, nem árt az óvatosság. A földúton megjelent egy kocsi. Az asszony agyán átvillant, hogy be kéne szaladnia egy száraz pólóért, de már nem volt idő. A kocsi megállt a kapu előtt, és kiszállt belőle egy férfi. Adriennek valahogy ismerősnek tűnt.
– Nyitva van, jöjjön csak be! – kiáltott oda az asszony. A férfi elindult feléjük. A őrjöngeni kezdett. Az asszony rákiáltott, aztán megfordult. A férfi ott állt előtte. Magas volt, és jóképű. Kék szeme pedig úgy világított barna arcából, mint egy tiszta vizű tó. Adriennek beugrott, hogy honnan ismeri. A férje legjobb barátja volt. Zsoltnak hívták.
– Szerbusz Zsolt, messziről alig ismertelek meg.
– Bocs, nem akartalak zavarni, de erre jártam, és gondoltam beugrok – mondta, és közben le nem tudta venni a szemét a nő melleiről, melyek sejtelmesen látszottak a vizes póló alatt.
– Feri nincs itthon – közölte az asszony a száraz tényt, és belepirult a férfi tekintetébe.
– Merre csavarog már megint? – vigyorodott el a férfi.
– Kiállítást szervez magának Bécsben – mondta az asszony. Öt éve vették ezt a tanyát. Nyugalomra vágytak, ahol tudnak alkotni. Ferenc festő volt, Adrienn pedig szobrász.
– Miért csak magának? És a Te szobraid?
– Csak őt hívták most – szomorodott el az asszony. Eszébe jutott a vita. Amikor dolgozni kezdtek, megegyeztek, hogy egymás nélkül nem állítanak ki, és ezt most a férfi megszegte. Adrienn tudta, hogy ez nagy lehetőség a férfinak, de mégis bántotta a dolog.
– Gyere beljebb! Úgy is ki kell vakarnom a kisasszonyt a koszból.

Ebédelj velünk. A férfi nagyot nyelt, és végre levette a szemét az asszonyról, aki most a homokozóból felemelte a kislányt.
– Tegyél le! – nyűgösködött a kis mazsola.
– Nem, mert mindent összetaposol a homokos cipőddel bent!
Beléptek a kellemesen hűvös házba. A régi konyha lett átalakítva előszobának. Balra nyílt az ebédlő, mögötte, a konyha. Az L alakú ház sarka volt a nappali, mellette a hálószoba, a gyerekszoba, és a fürdő.
– Ülj csak le a nappaliba – mondta az asszony, én bedugom a kádba ezt a kismalacot. A férfi leült, és már hallotta is a kislányt, ahogy sivalkodik a vízben. Adrienn pár pillanat múlva megjelent az ajtóban. Zsolt legnagyobb bánatára átvette a pólót, és egy sortot is húzott.
– Ugye velünk ebédelsz? – mosolygott az asszony.
– Nem vártál, nem eszem el előletek az ételt.
– Ugyan már, van mindenből elég, és rossz itt egyedül!
– Köszönöm a meghívást.
– Kérsz egy italt? , vagy whisky?
– Na, ha ilyenekkel , itt maradok éjszakára is – nevetett a férfi.
– Jó – bólintott az asszony – Feri úgy is holnap délelőtt itt lesz már.
– Végül is nem rohanok sehová – mondta a férfi, és látta az asszonyon, hogy őszintén örül.
– Anyúúú, anyuuuu, kész vagyok! – hallatszott a fürdőből.
– Azonnal jövök, töltenél nekem is? Ott vannak az italok a konyhában, a hűtőben. kérek – mondta Adrienn, és kiment a fürdőbe. Rövid közelharc után megmosta a szőke kis fürtöket, aztán az ölében a fürdőlepedőbe csavart kislánnyal kiment a nappaliba. Az italok ott pompáztak már az asztalon. Zsolt mosolyogva emelte az asszonyra a poharát.
– A hölgyekre! Jaj, de szép kislány vagy, előbb nem is láttam a kosztól – a kislány hangosan felkacagott.
– Mi a neved?
– Melinda – csillant meg büszkén a kislány szeme.
– Itt hagyhatlak benneteket, amíg az ebédet megmelegítem? – kérdezte az asszony a férfit, miközben a lányára ráadta a pizsamát.
– Hát persze, majd játszunk valamit. Adrienn kiment a konyhába.

Odatette az ételt, majd megterített. Be akart menni a nappaliba, hogy szóljon, hogy kész az ebéd. Zsolt és Melinda a kanapén ültek, és piros pacsiztak. Melinda hatalmasakat kacagott. Adrienn elszomorodott. Az apjával nem jött ki ilyen jól a gyerek. Feri nem tudta közel engedni magához a lányát, folyton parancsolgatott neki. Az ebéd alatt alig szóltak. A férfi lopva leste az asszonyt. Ahogy kivitte a leveses tányérokat a mosogatóhoz, ahogy hozta be a húst, és a köretet. Gyönyörködött karcsú termetében, vöröses szőke hajában, amit a nyári nap helyenként egész világosra fakított. Szerelmes volt belé, már évek óta. Az itt töltött órák, a közös vendégeskedések alatt lopott percek, amikor meg tudta nézni a nőt, meghozták gyümölcsüket. Azon kívül rettenetesen tehetségesnek tartotta. Egy születés napjára kapott a házaspártól egy festményt, és egy szobrocskát. Mindkettő a nappalija dísze lett, de, míg a képe alig néz rá, az asszony szobra folyton vonzza a szemét. Egy nőt ábrázol, amelyik úgy fekszik, hogy lelóg a feje az ágyról.
– Kávét? – zökkentette ki Adrienn a férfit a gondolataiból.
– Igen, köszönöm.

Megitták a forró, erős főzetet. Az asszony is jártatta lopva a szemét a férfin. Eszébe jutott, hogy szégyellte magát az esküvőn, mikor Feri bemutatta neki a jóképű barátját, és azt gondolta, hogy inkább hozzá kéne mennie, nem Ferihez.
– Lefektetem a gyereket, addig olvasgass, vannak ott magazinok – mondta a nő, és elkapta a kis örökmozgót, és kivonult vele. Mire visszaért, a férfi elmosogatott, és a nappaliba ülve olvasott.
– Elmosogattál, köszönöm – mondta Adrienn, és eszébe jutott, hogy egyszer elment az anyját meglátogatni, és ott ragadt, mert akkora hó esett. Három napig nem tudott hazajönni. Három napig nem volt mosogatva.
– Önző érdekből mosogattam ám! Mutasd meg, hogy min dolgozol most! – mosolygott a férfi, és letéve a kezében lévő újságot felállt. Adrienn bólintott, majd nyomában a férfival, elindultak kifelé a házból.

A műterem a hátsóudvarban volt, a pajtában. A lelkesen szaladt utánuk. Zsolt meg is simogatta.
– Miért tartjátok az udvartól külön a ?
– Feri fél, hogy megharapja Melindát – a férfi megdöbbent, de nem szólt semmit. Adrienn pedig megint csak apró diadalt élt át. Ki hallott már olyat, hogy egy megharapta volna a gyereket? Kitárta a pajta ajtaját, és beléptek a műterembe. A koradélutáni nap ömlött be az üvegtetőn, elviselhetetlen volt a meleg.
– Hogy bírsz itt dolgozni?
– Nem itt szoktam nyáron, hanem ott kint – mutatott a pajta előtti nagy fa alá. Közben egy izzadságcsöpp indult el a homlokáról. A férfi beleremegetett, olyan szép volt a pillanat varázsában az asszony. Egészen elé lépett, és a vágytól izzó szemekkel nézett rá. Egy pillanatig összeforrt a lelkük, a férfi már éppen megcsókolni készül az asszonyt, amikor az megborzongott, és hátat fordított.
– Na, ez a legújabb szüleményem – mutatott az asszony egy darab márványra, ahonnan kezdett kibontakozni a szobor. Egy asszony feje.
– Jé, ez Te vagy – örvendezett a férfi – csak Te leszel rajta?
– Nem. Két alakos lesz, csak még nem tudom, hogy ki lesz a másik.

Kimentek a pajtából, és leültek a fa alá, a fából készült asztal mellé, a durván ácsolt padokra. Beszélgetni kezdtek, először csak semleges témákról, aztán kibeszélték egy, két közös ismerősüket. A kútból mert friss vizet itták, és a nő keze hozzá, hozzá ért a férfiéhez, ahogy töltött a cserépkancsóból. Vibrált körülöttük a levegő, de a férfi nem mert közeledni. Hamarosan megjelent Melinda is. Közéjük ült és csacsogott. Addig kérlelte őket, míg le nem álltak vele társasjátékozni. Végig nevették a délutánt, a pedig ott ült a lábuknál, és esze ágában sem volt bántani senkit. Már szürkült, mikor az asszony felállt, hogy elmegy vacsorát készíteni.
– Miért nem főzünk itt kint? – kérdezte a férfi az asszonyt. Ott a tűzrakó hely. Az asszony örült az ötletnek. Előkerült a bogrács, kihordták a húst, hagymát és ott aprították fel őket. A kislány izgatottan figyelte a fejleményeket. Amíg főtt az étel, megint társasoztak, hagyták nyerni, a kipirult arcú gyereket. Leszállt az est, és ott nevetgéltek továbbra is a tűz körül. Tíz óra is elmúlt, mire a kislány el kezdett el, elbóbiskolni. Bevitték, aztán lefektették.
– Megmutatom a szobádat – mondta az asszony. Benyúlt a nappaliba a rakodós szekrénybe, és tiszta ágyneműt vett elő, a férfi kezébe nyomta, majd kimentek a tornácra. A vendégszoba a tornác végében volt. Külön bejárattal, pici fürdőszobával. A férfi szíve nagyot dobbant, de a nő csak kinyitotta neki az ajtót, jó éjt kívánt, és szinte elmenekült. Így hát a férfi egyedül vette birtokba a szobát. Felhúzta az ágyat, aztán kisétált ismét a tornácra. Megállt a hálószoba ablaka alatt, és nagyokat lélegzett, hátha a sötét helyiségből kiáramlik az asszony illata, ám hamarosan világosság gyúlt oda bent. Meglátta a meztelen asszonyt, és elakadt a lélegzete. Az a szekrény tükre előtt nézegette magát. Szomorú volt a szeme. Zsolt nem szerette a kukkollókat, ő sosem vett részt a kamaszkori zuhanyzós kalandokban, de most nem tudta elszakítani magát a látványtól. Aztán sötét lett, és hallotta a férfi, amint a nő nyögdécselve maszturbál. Tudta mit kell tenni.

Adrienn Zsoltra gondolt, mikor ujjai a combja közé siklottak. Kívánta a férfit, minden porcikája égett utána. Felzaklatta az egész nap. A férfi átható tekintete, szépsége, szelídsége. Dühös volt magára, hogy nem engedte, hogy megcsókolja a pajtában. Már épp a csúcs felé haladt, amikor egy test mellécsusszant az ágyban.
– Te vagy az Feri? – kérdezte bizonytalanul, de azonnal megérezte, hogy nem a férje, tudniillik, a férfi keze becsúszott egyenesen a nedves puncijába. Adrienn nagyot nyögve elélvezett. Aztán megcsókolták. Ó, hogy kívánta. Zsolt nyelve azonnal betöltötte a száját. Kezei a mellén matattak, majd mikor már az asszony levegőért kapkodott, a szája is rátalált a bimbókra. Az asszony maradék ellenállása is feloldódott, és átadta magát az élvezetnek. Zsolt pedig egyre lejjebb, és lejjebb csókolta. "Ó, add Istenem, hogy ott is csókoljon! " cikázott át az agyán a gondolat. A férje soha nem érintette ott szájjal. Undorodott az erős illattól, és ízektől, így az életükből kimaradt a szex ezen változata. Adrienn hirtelen összerándult. Zsolt belenyalt a kitárulkozó ajkak közé, aztán szívni, nyalni kezdte a megduzzadt csiklót. Adrienn sírni kezdett a boldogságtól. Kezét, lábát szétvetve, remegve fogatta a gyönyört. Keze a lepedőt markolászta. Mielőtt ismét elélvezett volna, a férfi ráfeküdt, és bevezette a szerszámát. Lassan, minden centimétert bejárva kezdett mozogni.
– Szeretlek, évek óta szeretlek – lihegte, és egyre gyorsabban mozgott. Érezte, hogy sosem érzett gyönyört okoz az asszonynak.
– Hogy akarod még?
– Hátulról! – remegett bele az asszony, hogy megkérdezték. Férje már régen nem kérdezte. Csinálták a megszokott mozdulatokkal. Zsolt kihúzta a szerszámát, Adrienn négykézlábra állt, és várta, hogy a férfi ismét magáévá tegye. Érezte, hogy a hatalmassá duzzadt hímtag beléhatol, aztán ismét átadta magát a kéjnek. A férfi ujjai a szájába matattak, egyre jobban elöntötte őket az extázis hullámzása. A nő sírva, nyögdécselve élvezni kezdett. A férfi a rá, rászoruló izmok hatására remegni kezdett, majd egy hatalmas lökés után az asszonyba élvezett. Lihegve fordult hanyatt, mire az asszony a szájába vette a péniszét, és leszopta róla a fanyar ízű cseppeket. Hajnalban ébredtek fel. Az asszony rázta a férfi vállát:
– Át kéne menned a szobádba. Nem akarom, hogy Melinda bármit észrevegyen.
– Jó – csókolta meg a férfi, aztán, szétnyitotta az alvástól meleg combokat, és ismét megcsókolta az asszony szemérmét. Adrienn felnyögött.
– Most ne – tolta el aztán a férfit magától az asszony – jövő héten megyek tanítani a főiskolára. Akkor tudunk lopni magunknak pár órát.
– Alig várom! – csókolta meg szenvedélyesen az asszonyt a férfi, aztán fölkelt, kelletlenül felhúzta a nadrágját, megsimogatta az asszony arcát, és átment a vendégszobába.

A reggeli csendes volt. Melinda nem értette a hangulatot, de rá is rá szállt. A férfi tíz órakor készülődni kezdett.
– Várom a telefonodat. Repülök haza, ahogy hívsz. Csak apró puszit adtak egymásnak, nehogy a kislány kikotyogja, aztán Zsolt elment. Csöngött a telefon. Feri volt, hogy csak délután ér haza. Adrienn alig várta, hogy a gyereket lefektethesse, rohant a műterembe. Három óra alatt kifaragta a szobrot, aztán elrejtette. A következő héten, hétfőn beadta az anyjának a kislányt, majd leadott két órát művészettörténetből. Felhívta Zsoltot, majd leparkolt a lakás előtt. Zsolt negyed óra múlva ott volt. Újra érezte azt a mindent elborító, hullámzó érzést. Az egész teste remegett, aztán elöntötte a forróság. Ráborult Zsoltra, és pihegve élvezték egymás csillapodó testét. Mikor már mind a ketten visszanyerték a lélekjelenlétüket, Adrienn befészkelte magát a férfi mellé, és pajkosan kérdezte:
– Tetszik az ajándékom?
– Nagyon – csókolta meg a férfi, aztán ismét kalandozni kezdtek egymás testén. A hálószoba sublóton pedig ott állt Adrienn új szobra. A szobor egy szeretkező párt ábrázolt. Adriennt és Zsoltot.