A "tornaóra"

– No lássuk, hogy mi az amit ennyi pénzért kapok. – hallottam nemsokára egy nagyon ismeros hangot.
Megborzongtam, de mégsem mertem elfogadni, hogy valóban az az akit hallok, csak akkor amikor kimondta a nevemet:
– A kis Geordina Corwax!
Az iskolai tornatanárom volt az. Mindig így nevezett az órákon, és éppen tegnap volt vele órám. Megpróbáltam felugrani, de erosen fogtak, és ahogy küzdöttem hamarosan le is kötöztek az asztalra.
– Máskor nem vagy ilyen élénk, te kis szuka. – hallottam megint a tornatanárom hangját – Igaz? – és erosen belecsípett az egyik mellbimbómba.
– Igen, Uram! – válaszoltam, miközben a hirtelen fájdalomtól fel is kiáltottam.
– Tegnap sem akartál tornázni, és mindenfélét összehazudtál.
Valóban semmi kedvem nem volt a tegnapi tornaórán részt venni, és azt hazudtam, hogy megjött a . Ez most tiszta lebukás volt. A puncim ott volt elotte a szétrakott lábaim között frissen és üdén, természetesen semmi nyoma. Félrehúzta a bugyimat, ami amúgy sem takart semmit, és kihúzta a vibrátort. Helyette az egyik ujjával belenyúlt a puncimba. Nagyon kellemetlen volt, és fel kellett sóhajtanom.
– Finom? – kérdezte.
– Nem, Uram. – válaszoltam az igazságnak megfeleloen.
– Nekem finom kis punci vagy. – és tovább mozgatta az ujját bennem. – Használhatom a puncidat is amíg az enyém vagy?
– Igen, Uram.
– Bármire?
– Igen, Uram. Bármire. Bármit megteszek, amit parancsol. Így szólt az egyezség.
– Bármit beledughatok?
– Igen, Uram.
– És ha nem a farkamat, hanem egy baseballüto, vagy egy vastagabb végét akarom beledugni, akkor mi lesz?
– Mindent megteszek Uram, hogy megfeleljek az elvárásainak. – válaszoltam nyögések közepette, mert nem elégedett meg azzal, hogy a puncimba egy ujját dugja be, hanem két vagy három ujját is bedugta, és erovel próbálta meg tágítani. Pedig erre egészen más módszert kellett volna használni, de o nem azt akarta, hogy élvezzek.
– Remélem is, hogy mindent megteszel. Különben megkapod, amit megérdemelsz. Most pedig lássunk munkára.
Éreztem, ahogy lassan bekeni a puncimat habbal, a lábaim belso felét is, és a fenekem környékét is. Elég sokáig kavargatta a habot. Aztán lassan elkezdett megborotválni. Eloször csak a szeméremdombról vágta le a szoröket egyenletes hosszú borotvahúzásokkal, aztán a nagyajkakat is két-két ujjal elhúzva a lábaimtól, végül benyúlt a fenekemhez is, és ott is leborotvált.
– Így! – mondta a végén – Most már egészen úgy nézel ki, mint egy rendes szófogadó kis szuka. Most levesszük rólad a köteleket, és a szemedrol is a kötést, hogy láss, de ne próbálj meg megszökni. Amúgy sem tudsz.
Eloször a köteleket oldozták el, segítettek felállni, és csak az után vették le a szememrol a kötést. Eloször nem sokat láttam, mert reflektorok világítottak meg. Egy alacsony színpadon voltam egy teremben, és a fény mögött láttam, hogy emberek ülnek. Mellettem állt Zsuzsa, Hilda és még egy ember, akit jól ismertem, de nem ebbol az életembol, hanem a rendesbol, amelyet megpróbáltam elválasztani ettol. Ahogy már tudtam, a tornatanárom volt az, aki ott állt még mellettem, és bár eddig is hallottam a hangját, most hogy láttam még kellemetlenebb volt a dolog.
Ahogy pislogtam, és egyre többet láttam észrevettem, hogy nem csak az az asztal van a színpadon, amelyre az elobb még le voltam kötözve, hanem más eszközök is. A színpad egyébként meglehetosen durva és kopott deszkákból volt, és amennyire a falakat láttam azok sem voltak frissen festve, néhol még a téglák is látszottak.
– Geordina! Ezek szerint ismered az urat. – mondta Zsuzsa – Bemutatnád, ahogy illik?
– Igen, Mistress. O Schmedt úr, a tornatanárom az iskolában.
– Üdvözlöm, Mr. Schmedt. – köszöntötte Zsuzsa. – Azt hiszem szakmájából kifolyólag elég jól ismerheti a különbözo fortélyokat, amik egy ilyen kis kurvának a megregulázásához kellenek.
– Azt hiszem igen. Bár eddig csak felöltözve mozgattam meg ezt a kis szukát, van egy-két ötletem, hogy mit lehetne vele kezdeni ebben a helyzetben.
Megborzongtam. Zsuzsa folytatta:
– Mostantól az öné hétfo reggelig. Itt a színpadon, vagy ahova csak akarja, elviheti.
Zsuzsa és Mr. Schmedt is meglehetosen hangosan beszéltek, úgy, hogy mindenki jól hallhassa a nézotéren.
– Nos, Geordina – fordult hozzám a tornatanárom –, most megtanulod, hogy mi jár annak, aki hazudik. Mit hazudtál nekem, meséld el szépen a közönségnek! – azzal kitolt a színpad szélére. Így egy kicsit jobban láttam az embereket, de így sem lehetett sokat kivenni. Arcokat semmiképpen. Csak annyit tudtam megállapítani, hogy a terem nagy, és tele volt emberekkel.
– Azt hazudtam tegnap, hogy menstruálok. – mondtam.
– Hangosabban! – kiáltott rám Mr. Schmedt.
– Igen, Uram! – válaszoltam, és elismételtem hangosabban, most már szinte kiabálva, így mindenki hallhatta.
– Akkor most bepótoljuk a tegnapi órát. – jelentette be. – Vedd le a bugyidat, igaz nem sok. Én a helyedben szégyellenék egy ennyire szemérmetlen ruhadarabot felvenni, de a te dolgod. Most mindenesetre vedd le, így elejét vehetjük annak, hogy azt hazudd megint, hogy .
Engedelmesen levettem a bugyit. Ez persze nem volt egyszeru, mert a kezem még mindig hátra volt bilincselve. Azért valahogy le tudtam tolni a térdemig, onnan meg lecsúszott, és kiléptem belole. Ismét visszaálltam terpeszállásba, és elore toltam a melleimet.
– Most pedig guggolj le!
Leguggoltam, persze ehhez elobb egy kicsit összébb kellett zárnom a lábaimat, és meglehetosen nehéz volt az egyensúlyom megtartása is a magas sarkú cipoben.
– Mélyebben!
Megpróbáltam még mélyebbre leguggolni. Egy kicsit tudtam.
– Most állj fel! – jött az újabb parancs.
Felálltam.
– Hát, ez nem az igazi, de segítünk!
Betoltak a színpadra egy kerekeken guruló keretet. Beállítottak a közepére, és a kezeimet a bilincsbol kicsatolva a két széléhez kötözték Mr. Schmedt és Hilda körülbelül a derekam magasságában a lábaimat pedig terpeszben a kerethez alul.
Ekkor újra le kellett guggolnom, felállnom. Ellenorizték, hogy a kezem nem akadályoz egyik helyzet elérésében sem. Ezután Hilda a csiklómra csatolt egy csipeszt. Ez nagyon szoros volt, és fájt. De ilyesmiben már volt részem, és meg tudtam állni hosszasabb nyögések nélkül. Közben Mr. Schmedt nem törodve a puncimban éledo fájdalommal a két mellemre csatolt fel egy-egy csipeszt, amelyek hasonlóan fájtak. A melleimen levo csipeszre egy felülrol, a puncimon levo csipeszhez egy alulról jövo kötelet kötöztek. Az arcom elott az orrom magasságában egy mupénisz meredezett felém. Akkor még nem néztem le, de alattam is volt egy hasonló szerszám.
– Most pedig guggolni, és felállni fogsz! – jelentette be Mr. Schmedt. – Sokszor. Amíg bírod, és nem fogod elobb abbahagyni, azt garantálom. Ágaskodj fel egy kicsit, és vedd be a szádba a mufaszt.
Megtettem.
– Most szopjad!
El kezdtem szívni, de valahol ki volt lukasztva, és szabadon áramlott be a levego.
– Vedd mélyebben a szádba, mert oldalt lukak vannak rajta.
Egész mélyen a számba kellett vennem, annyira, hogy torkomat nyomta, és hányingert okozott, hogy meg tudjam szívni, úgy, hogy közben ne áramoljon be a levego. Nem tudtam, hogy miért kell, de megtettem.
– Ha elég erosen szívod, akkor kikapcsol az a motor, amelyik a melledet húzza felfelé.
A következo pillanatban el kezdte húzni a melleimet a csipeszekhez erosített kötél. Pillanatokon belül már rettenetesen fájt. Szívtam a mupéniszt, amennyire csak bírtam, de kellett is, mert a motor csak nehezen kapcsolt ki. Abban a pillanatban viszont a másik kötél elkezdte tépni lassan lefelé a csiklómat.
– Ha leguggoltál, ülj rá a másik faszra, és szorítsd meg a hüvelyeddel. De elég mélyen. Akkor kikapcsol a másik motor, és enged felállni.
Ezt tettem. Ez sem volt könnyu, mert a fallosz, amit alattam elhelyeztek meglehetosen vastag volt a végénél, így nehéz volt ráengednem magam, viszont lejjebb vékonyodott, és ezért nehéz volt megszorítanom. Márpedig, ahogy tapasztalhattam, nem volt elég ha ráültem a hüvelyemmel szorítanom is kellett, hogy a csiklómat húzó kötél engedjen. Szerencsére a szerszámot bekenték valamilyen síkosító krémmel, különben elvesztem volna.
A következo pillanatban már a melleimet húzta a másik kötél. Gyorsan felálltam, és elkezdtem szopni a faszt, még mielott a kötél megint megtépi a melleimet. Aztán leguggoltam, és megdugtam magam a mufallosszal. Egy ido után rájöttem, hogy felesleges túl gyorsan csinálni. Felvettem a motorok ritmusát, ami nem volt túl gyors.
Leguggoltam, megdugtam magam a fallosszal, vártam amíg a kötél elkezdi húzni egy kicsit a csiklómat. Akkor megszorítottam a falloszt, majd gyorsan felálltam, lábujjhegyre állva a számba vettem a másik faszt, és amikor a kötél már felért és el kezdte volna húzni a melleimet erosen megszívtam.
Ezt csináltam elég sokáig. Talán harmincszor. Valamikor zenét is bekapcsoltak, talán, hogy a nézok számára ne legyen olyan unalmas. Aztán egy ido után, amikor kezdtem felállni a felálláshoz használtam a kezemet is. Izzadtam, és nemsokára már nem sikerült olyan gyorsan felállnom, hogy pihenhettem volna egy szusszanásnyit a melleimet húzó kötél megfeszülése elott. Innen kezdve már rohanás volt, és küzdelem minden felállás annak ellenére, hogy a ritmus nem nott. Egyre gyakrabban tépte meg a melleimet a kötél, és néha már az is elofordult, hogy nem tudtam a fáradtságtól megszorítani elég erosen a falloszt és a puncimat is megtépte a kötél. Elkezdtem könyörögni Mr. Schmedtnek, hogy hagyjuk abba.
– Nem tudom tovább csinálni, uram. – mondtam. – Kifáradtam.
Valóban nagyon fáradt voltam, izzadtam, az egész testem csillogott az izzadtságomtól annak ellenére, hogy a teremben nem volt meleg.
– Nem! Addig fogod csinálni, amíg össze nem esel. Sírni fogsz, üvölteni, de csinálni fogod. És ha már nem bírsz majd felállni, akkor a kötél felemel a melleidnél fogva. Elég eros a motor is, a kötél is, a csipeszek is. Csak az a kérdés, hogy a melleid elég erosek-e.
Guggoltam, és felálltam tovább. Egy ido után már tényleg úgy éreztem, hogy a melleimnél fogva húz fel a motor. Remegtek a lábaim, sírtam, a szemeim könnybe lábadtak. A szívem majd kiugrott a helyébol.
– Megígéred, hogy nem hazudsz többet? – kérdezte fennhangon Mr. Schmedt.
– Igen, uram. – sírtam, és közben alig jött ki hang a torkomon, mert teljesen kiszáradt a szám.
– És rendesen borotválod a puncidat?
– Igen, uram. – sóhajtottam, és reméltem, hogy végre kikapcsolja a motorokat.
– Jól van. Ezt már szeretem. Csináld csak tovább!
Folytatódott a tortúra. Ez rosszabb volt, mint egy verés, vagy mintha le kellett volna szopnom Mr. Schmedt-et, vagy kinyalnom Hildát, vagy hagyni, hogy megdugják a fenekemet vagy a puncimat.
Nem tudom, hogy hogyan lett vége, valószínuleg elájultam. Amikor magamhoz tértem csurom víz voltam, valószínuleg leöntöttek egy vödör vízzel, a kezem megint hátra volt bilincselve, és a földön, hanyatt feküdtem. A melltartómat levették, és a cipo sem volt rajtam. Viszont rajtam volt a nyakörv, és a lábaim között a távtartó, ami eddig a nyakörvhöz volt erosítve.
– Most pihenhetsz egy kicsit, amíg más lányokkal foglalkozunk. – mondta Mr. Schmedt. – Csak feküdj nyugodtan.
Persze a dolog nem volt ilyen egyszeru. Egy övet csatoltak a derekamra, ennek a hátsó részéhez egy damilt, amit elorevezettek az öv elején egy karikához, úgy, hogy a damil átment a lábam között. A damilt átbújtatták a karikán, és a végét felhúzták a keret tetejére. Belevágott a fenekembe és a puncimba, méghozzá nagyon erosen. Ha azt akartam, hogy ne vágjon, akkor fel kellett emelnem a csípomet. Ez pedig fárasztott. Nagyon. És egyébként is fáradt voltam. Persze nem mondták, hogy emeljem fel a csípomet, de nem is tiltották meg. Csak éppen ha nem emelem, akkor belevág a damil a puncimba. És közben nagyon vigyáztak arra, hogy a dolog úgy legyen elrendezve, hogy a láb távtartó miatt a nézok minden egyes részletét jól láthassák a puncimnak, és annak, ahogy a damil belevág, és ahogy izgek-mozgok, hogy a fájdalmat csökkentsem.
Hol megemeltem a derekamat, hol meg leengedtem. Nem volt sehogy sem jó. Közben alig tudtam arra figyelni, hogy mi történik a színpadon. Pedig volt mindenféle esemény.
Két meztelen lányt egymásnak engedtek. Az egyikük egy nagydarab barna lány volt, a másik egy fiatalabb, kisebb szoke. Verekedtek, vagy inkább birkóztak, de néha meg is ütötték egymást. Látszott, hogy van tétje a dolognak, mert mindent beleadtak. Addig ment a dolog, amíg a barna a fiatal szokét meg nem tudta valahogy kötözni. Persze az még eközben is küzdött, és amikor a keze már stabilan hátra volt kötve, még akkor is megpróbálta a másik lányt megrúgni. Aztán a lábát is megkötözte az erosebb lány, és elkezdte szadizni. Belecsípett az egyik mellébe, a másikba beleharapott, de úgy, hogy ott maradt a nyoma. Fogott az elokészített eszközök közül egy mufarkat, és megdugta vele a másik lányt. Az meg közben ordítozott, fenyegetozött, aztán sírt, és könyörgött. A másik azonban nem kímélte. Mr. Schmedt a kezébe adott minden eszközt amire csak szüksége volt. Csipeszt, vesszot, ostort, tuket, mellszorítót, köteleket. Mindent a lány fantáziájára, és képzeletére bízott. Lehetett is. Amikor a legyozött lány már alig volt , minden porcikája fájhatott, porig volt alázva és megbecstelenítve, akkor föléállt, és levizelte, végig az egész testét, majd belerúgott egyet. Végül megmarkolta a földön fekvo lány hosszú haját és kivonszolta a színpadról. Ezután Mr. Schmedt odajött hozzám.
– Most láthatod, hogy hogyan bánnak egymással a lányok. Én igazán kíméletes voltam hozzád. Most megtanulhatod, hogy hogyan kellene neked viselkedned.

Folyt. köv.