Keleti szerelem

Bátyám, Levente tárcájában találtam ezt a novellát egy éve. A tárcát a Kanadai Rendőrség postázta, a montreal-i Garden Palace nevű kaszinóból kihozott egyikének farzsebében volt. Az arc túlságosan megégett az azonosításhoz. Bátyám mindig is nagy utazó volt.

Németország fenyvesekkel és borókákkal tarkított középhegységeiben számtalan kis falu bújik meg a csúcsok takarásában, bájos bajor fagerendákkal, muskátli, vászoncseléd. A legelőkön kövér tehenek, a paraszt bácsi csillogó, piros traktoron ül a reggeli visszhangban. Bejártam az Alpok nagy részét, aludtam a Mont Blanc gleccserén, megmásztam Dachstein szikláit. Úgy döntöttem, még egy hét, és továbbutazom Kanadába, új kalandok, új élmények sodrában. Már egy órája álltam a főút egyik öblében, karom elfáradt a szüntelen stoppolástól, talpam égett az egész napos gyaloglástól. Ma végre szállodában akartam aludni, megmosakodni, körmöt vágni, majd az étteremben egy jót enni – aztán persze lemegyek a bárba, külföldiként lehetek közvetlenebb. Sosem voltam gondban a nőknél... Már majdnem föladtam terveim, amikor hangos zörgéssel egy mikrobusz állt meg mellettem. Szakállas, sötét alak nézett ki. Morgott valami falunevet, én meg nem törődve semmivel, beszálltam. Civilizációt akartam látni, mégpedig gyorsan.

Hamar kiderült, hogy mindketten külföldiek vagyunk. Én magyar, ő örmény. Fiatalon menekült el otthonról, azóta van saját gazdasága, autója, élete. Két lánya vele él, olasz anyjuk – Allah nyugosztalja – évekkel ezelőtt belehalt a szülésbe. Tisztelettel, érdeklődve hallgattam ezt a nagyszerű, vad embert. Amikor elértünk a leágazáshoz, ahol neki tovább kellett menni, kis szünet után kedves, keleti mosollyal az arcán meghívott a házába, mondván, egy szálloda sem lehet jobb az ő hajlékánál. Láttam, hogy megbántom, ha nem megyek vele, így halk sóhajjal lemondtam a napok óta álmodott hófehér német keblekről, és tovább zötyögtünk az autóján. Nemsokára megálltunk a tanyája előtt, hatalmas istálló, modern kocsik, gépek, élet mindenütt. Négy drága személygépkocsi állt a ház előtt. Mindenkinek egy autó? Álmélkodva néztem: ezt egy ember miképp bírhatja? Hány évesek lehetnek a lányai vajon?

Ágyékomon feszültség futott át, ahogy ismét eszembe jutott a mai, meg evvel együtt az összes eddigi szállodai bár, a magányos utazók klubja, ahol nem kell félni, hogy kiderül a félrelépés, és a leghűségesebb családanyák, fiatal szüzek hajlandóak odaadni testüket a gyönyör adószedőinek.