Virtuális valóság 1. rész

A számítógépem előtt ülök, mindössze egy rövid fürdőköntös van rajtam, most jöttem ki a zuhanyzóból. A hajam vége még nedves, a bőröm puha és illatos. Imádom ezt az érzést. Ilyenkor a fantáziám is megélénkül, a testem minden mozdulatra azonnal reagál. Nem mintha amúgy nagyon kellene félteni...
Mindez persze nem gond, ha a vágyak kielégítéséhez van egy társunk is. Jelenleg senki sincs az életemben, és a legutóbbi kapcsolatom vége sem sikerült túl fényesre, így idestova három hónapja nem voltam férfival, ami érzékenységemet még inkább felfokozta.
A gép előtt ülve, kezemben a kedvenc bögrémmel, amit még az egyik exemtől kaptam, arra gondoltam, hogy ez a ma este sem lesz különb a többinél. Késő éjjelig chatelek, aztán bebújok az ágyba, nézem valamelyik szexcsatornát, s mikor már eléggé fel vagyok izgulva, előhalászom a párnám alól a vibrátorom, és kielégítem magam, mint hónapok óta szinte minden éjjel. De nem így történt...
Bár az este tényleg a chaten kezdődött. Szokásos ökörködések a virtuális haverokkal. Ezen az estén azonban valaki olyan is aktívan részt vett a társalgásban, akinek amúgy csak a neve szokott fent lenni, és csak ritkán szólal meg. Már régóta ismertem. Sőt chates bulikon személyesen is találkoztam vele már. Egész aranyos srác, de nagyon fiatalnak tűnt, így nem is foglalkoztam vele komolyabban.
Egyik pajzán poént követte a másik már hosszú ideje, amikor egy privit láttam villogni az ő nevével. Meglepődtem, hiába ismerjük egymást, privátban nem szoktunk beszélgetni. Kellemeset csalódtam, nagyon jól el lehetett vele beszélgetni, és mivel nem voltunk már vadidegenek egymás számára, egyre inkább személyesebb és intimebb témákra terelődött a szó. Rövid időn belül a szex lett a központi témánk. Kiderült, hogy nem is olyan fiatal, sőt egyidősek vagyunk; van valakije, de távkapcsolat lévén a mennyiség nála sem egészen fedi az igényeket. Éreztem, hogy már csak a szex szó emlegetésétől gyorsabban ver a szívem. Azt hittem, kettőnk közül csak rám van ilyen hatással a téma. De tévedtem.
Talán épp ezért ért annyira váratlanul, amikor azt írta: Találkozzunk! Először azt hittem, úgy gondolja, majd hétvégén elmegyünk közösen bulizni, vagy csak megiszunk egy kávét valahol a városban.
– Jó, majd még megbeszéljük – mondtam is rögtön.
– Nem, most találkozzunk.
– Most?! Megőrültél? Tudod, te hány óra?
– Tudom.