Anna

Sétáltam a vásárban. Akartam venni egy fehér hajgumit. Érdekes volt, mert teljesen kihalt volt az egész város, mintha csak pár osztálytársam meg én lettünk volna, de az osztálytársaim is elhúztak a legközelebbi kocsma felé. Egyetemista voltam. Szép lánynak tartottak, bomlottak utánam a fiúk. De nekem egy sem kellett, nem volt meg bennük az, amire szükségem volt.

Megláttam egy bódét, ami tulajdonképpen nem is volt más, csak egy asztal leterítve terítővel, meg a portékával. Mögötte egy pici, filigrán lány ült. Rövid szőkésbarna hajú, hatalmas szempillák, csillogó zöld szemek. Olyan volt, mint egy kisgyerek.

Nagyon elmerült egy vastag könyvben, amit bevont újságpapírral, hogy még csak véletlenül se lehessen tudni, mit olvas. Közben rágcsált egy almát, és tágranyitott szemeivel falta a sorokat. Tündéri látvány volt. Nem is akartam megzavarni. Késő. Felnézett, és kérdezte, mivel szolgálhat. Én álltam megbabonázva, és kellett egy fél perc, mire kijózanodtam. Rámosolyogtam – mi mást tehettem volna zavaromban –, és mondtam neki, hogy keresek egy fehér hajgumit. Lehetőleg valami puha anyagból.

Az asztalon jobbára kézimunkák, különböző anyagból összevarrt ruhák, egyéb tárgyak sorakoztak. Valahonnan előkeresett egy ilyesmi hajgumit, aminek a hátulja fehér volt. Hatalmas kérlelő szemekkel nézett rám, hogy vegyem meg. Megvettem hát, aztán beszédbe elegyedtünk.

– Akarsz sétálni egyet? – kérdezte mosolyogva.
– Persze, miért ne, de itt hagyod a cuccod?
– Jaj, jó hogy szólsz, összepakolok.
– És az üzletkötés? – kérdeztem megrökönyödve.
– Áh, ráér holnap. – kacsintott, és már pakolt is.

Sétáltunk hát, macskaköves utcákon, sikátorokon át. Nem is tudom, merre jártunk már, beszélgettünk, és nagyon jól éreztem magam. Helyes lány volt, és úgy tudott nézni, hogy beleőrültem. Megérkeztünk egy alacsony házikóhoz, aminek az ablakában muskátlik voltak. Annyira alacsony volt, hogy a tető ott kezdődött, ahol a fejem volt. Egy sikátorban volt a házikó, mellette magasodtak a bérházak. Nem tudom, hogy csöppent ide ez a pirinyó odú. Mindenesetre tetszett, hogy mindenütt zöldell a fű, és a házikó előtt van egy kb. 20 centis szakasz elkerítve, ahol virágok növekedtek.

– Itt lakom. Vigyázz a bejáratnál, lépcső van, és be ne verd a fejed. – mondta Anna. Így hívták. Sikerült bevernem a fejem, bármennyire vigyáztam. Lekóvályogtam a lépcsőn, és az első utamba akadó pirinyó kis székre leültem.