Szombat délelőtt 1. rész

Szívem a torkomban dobog. Lépteim koppanását elnyomja a fülemben Niagaraként dübörgő vér.

Megpillantom őt, az ablak mellett ül, reggelizik. Naná, hogy megbotlom...

Még csak az hiányzik, hogy elhasaljak.

Nézem őt, az ismerős vonásokat, a virtuális világból előlépett, immár kézzelfogható személyt. Újból rám törnek félelmeim. Mi van ha mást várt, ha csalódik bennem. Ismeretlenül is ismeri gondolataim, sok örömöm és bánatom megosztottam már vele leveleimben. Győzködöm magam: hisz tudja, kit kap, látott már...

De a fotó mégiscsak egy kiragadott pillanat, nem az ember maga. Tanácstalanul körbenézek, az emberek körülöttem mind saját útjukat járják, senki nem figyel rám.

Húzom az időt, sokadszor is megigazítom a ruhám, beletúrok hajamba. Még furcsa érzés az új fizura, említette, kedveli a rövid hajat, én pedig részben miatta szabadultam meg hosszú hajamtól.

Annyira vágyom rá, mégis félek ettől a találkozástól. Hónapokig beszélgettünk semleges témákról, amikor egy este kitárgyaltuk, mi lenne, ha egyszer, mi ketten...

Innentől kezdve leveleinkben mindvégig jelen volt az erotika. Szerettük egymást betűkkel izgatni, végletekig szítva a feszültséget. Helyszínek, lehetőségek, érintések kitárgyalása, elvi szinten. Sokszor gondoltam rá, tényleg olyan jó lenne vele az együttlét? Világ életemben az érzelmeim vezéreltek, sose bújtam ágyba szerelem nélkül. Meg tudom tenni? Meg akarom tenni? Most fogom megtenni?

Itt van hát a nagy pillanat. Ma kiderül, sok kérdésre megkapom a választ. Veszek egy mély levegőt, idegességem és kételyeim legyűrve belépek a McDonald's ajtaján.

Tekintete felém villan, szeme elkerekedik, teáját félrenyeli, diszkréten fuldoklik.

Úristen, ennyire rémisztő vagyok??? Agyamban az elsősegélynyújtás lehetőségei cikáznak... Noszogatom magam: én már döntöttem, megteremtettem a feltételeket, csak rajta áll, él-e a kapott lehetőséggel.

Határozottan megindulok asztala felé, a belsőmben a kavargó indulatok lecsendesednek, innen nincs visszaút, életem legnagyobb vakrepülése kezdetét vette.

Felállva fogad, szeme már mosolyog, látszik rajta: hezitál, mozdulata tétova, sután arcon puszil. Egy gondolatnyi idővel később húzódik el tőlem, mint az illem diktálná, s én tudom, az első kis csatám megnyertem. Tekintetünk összekapcsolódik, elszakadni képtelen, állunk ott, fogva tart és megbabonáz mindkettőnket a pillanat varázsa.