A legjobb barátom barátnője

A lányt Emmának hívták és Adam legjobb barátai közé tartozott. Vállig érő természetes szőke haja volt, gyönyörű teste, feszesen álló mellei, hosszú szexi lábai és aranyos kecses kis lábfeje. Az egyetlen bökkenő a dologban, hogy volt már barátja – szintén Adam legjobb barátainak egyike. Egy lakást béreltek a városban ők, így hárman: Emma, Emma barátja Harry és Adam. A bérlemény két hálószobából, egy konyhából, nappaliból és fürdőszobából állt. Nem volt egy különleges hely, de hármójuknak éppen megfelelt, azonkívül az ösztöndíjukból csak ezt engedhették meg magunknak. Adam egy bárban dolgozott, Harry részidőben szakácsként, Emma pedig – félnapos munka keretében – recepciósként. Egyébként még mindhárman egyetemisták voltak. Minden prímán ment, Adam gyakran fantáziált Emmáról, bár tudta, – vagy csak azt hitte, hogy tudta – hogy úgysem fognak soha összejönni.

Adam a kanapén tévézett Emmával, miközben Harry a konyhában vacsorát készített. Emma a szokásos otthoni szerelésében volt: sortban, mely teljes fényükben látni engedte hosszú, karcsú lábait, és egy régi, szűk fehér pólóban. Ahogy a mellbimbói a póló anyagának feszültek, bárki számára nyilvánvaló lehetett, hogy nem visel melltartót. A kanapén keresztben feküdt, elnyújtott testhelyzetben, a feje a karfán, a lábai a rendesen ülő Adam combján, mezítelen lábfejei pedig a kanapé másik végén túl lógtak. Nem volt számukra szokatlan ilyen pozícióban ülni, elvégre nagyon jó barátok voltak és azelőtt soha nem történt közöttük semmi, (na jó, egyszer, de mindketten voltak) azonkívül Harryt sem zavarta, vagy ha mégis, sosem mutatta.
– Nagyon bírom ezt a műsort! – mondta kuncogva Emma – Te nem, Adam? – mosolygott rá.
– Nem, szerintem szar! – viccelt amaz és a távirányító után kapott, hogy csatornát váltson, Emma felkiáltott és ő is megragadta a kapcsolót, majd huzakodni kezdtek, persze nem komolyan. Egy ponton valahogy kicsúszott mindkettejük kezéből és a kanapéra esett a lány lábai közé. Adam gyorsan megfogta, ám a következő pillanatban Emma lábai összezárultak és foglyul ejtették a kezét.
– Engedd el a távirányítót! – nevetett, de Adam a fejét rázta. – Rendben, akkor a kezed marad, ahol van, nem érdekel, nem kapod vissza! – és kiöltötte rá a nyelvét, miközben a lábait még szorosabbra zárta. Adam figyelmét az sem kerülte el közben, hogy mióta Emma összezárta a lábait, egyben vissza is húzta őket a kanapé végéről s most a lábfejei az ő ölében nyugodtak. Ha még csak nyugodtak volna!