A Császár kertje 6. fejezet

Az udvari porcelánkészítő felesége, Tang Lin lett a császárné legjobb barátnője. Gyakran elment az erdei palotába is, és ilyenkor a két asszony hosszan beszélgetett a női dolgokról. Jü Sziangh – Liu csak ekkor döbbent rá, mennyire is hiányoztak neki ezek a meghitt órák, egy asszony társaságában.

Virágokat ültettek a szigetre, kipletykálták az udvari hölgyeket, és urakat, azon kívül, Tang Lin beszerezte a császárnénak a legújabb, és legszebb dolgokat. A legszebben bekötött kalendáriumot, könyveket, selymet, kézzel festett faliszőnyeget, apró hímzett papucsokat.

Egy reggel, egy kisebb szekérrel érkezett meg Tang Lin. A császárné érdeklődve kezdte el kicsomagolni a benne lévő ládákat, miután az őrség megvizsgálta, hogy nem bújtak-e el benne orvgyilkosok. Finom, szalma közé csomagolt porcelánok voltak bennük. Apró, fületlen csészék, tálak, kanalak, teás készletek, hústálaló tálak, vázák, melyekre kézzel gyönyörű tájakat, pagodákat, állatokat és embereket festettek.

– Ezek egyszerűen lélegzet elállítóak! – kiáltott fel a császárné, és boldogan ölelte át barátnőjét.

– Úgy gondoltuk a férjemmel, hogy nálad a helye. Mi nem használtuk, nem viszünk ekkora háztartást. Még a férjem dédnagyapja készítette őket, az előző dinasztia utolsó császárának, de valahogy nála maradt.

– Hát mégis létezik a Niu Csi készlet... – mondta félhangosan a császárné.

– Mit mondtál asszonyom? – kérdezte Tang Lin.

– Ó, semmi, semmi – felelt a császárné, és nem tudta eldönteni, hogy elmondja-e barátnőjének a készlet történetét. Aztán, mégis úgy döntött, hogy először a császárnak meséli el.

A készletet az ebédlőbe vitték, Kiürítettek egy üveges szekrényt, és abba rakták.

Gyorsan eltelt a délelőtt, és Tang Linnek mennie kellett. A császárné kikísérte a falig, hosszan, mély meghajlásokkal búcsúzott tőle, aztán mikor becsukódott utána a kapu, rohant vissza a palotába.

Teát főzött, és sűrű húslevest. Süttetett két fácánt, hozzá zöldségeket, meg rizst. Arcát pirosra festette az igyekezet, szeme izgatottan csillogott.

Kisietett a kertbe, és virágot szedett, aztán a vacsora asztalra csodálatos csokrot kötött a legnagyobb Niu Csi vázába. Megterített a gyönyörű porcelánnal, majd fürdőt vett, és felöltöztette magát a legszebb selymébe. A császárt, már így fogadta, a szigetre vezető hidacskánál.

– Milyen gyönyörű vagy ma – csókolta meg forrón a császár. – Láttam, barátnőd ismét ajándékot hozott neked.

– Igen, és milyet!

– Egészen kivirultál tőle – nevetett felesége lelkesedésén a férfi, azzal felkapta, és a hálóba vitte. Levette gyönyörű ruháját, és két kezébe fogta melleit. Csókolgatta, becézgette a két egyforma almácskát. Közéfúrta fejét és beszívta asszonya illatát. Lenyúlt, és simogatni kezdte a combjai, a szemérem ajkait, majd megkereste gyönyörrügyecskéjét, és gyöngéden becézgetni kezdte. Az asszony egyre szaggatottabban vette a levegőt, majd barlangjából pár csepp a férfi csuklójára cseppent. Az most nászágyukra feküdt, hanyatt, és a császárné jáderúdját vette kezelésbe. Kezével lágyan simogatta, aztán marokra fogva húzogatni kezdte a bőrt. Mikor megkeményedett, az asszony féloldalt beleült, és kellemes, lassú ringatózásba kezdett. A férfi gyönyörködött kedvese ringó melleiben. A szerelem gyöngyöző hullámai csaptak át fölöttük, aztán elindult testükben a kéj tüzes lávája. A férfi megfogta kedvese csípőjét, és remegő ujjakkal irányította mozgását. Egyre hevesebben, szenvedélyesebben kívánták egymást. Szerelmes szavakkal cirógatták egymás lelkét, aztán már csak az önfeledt nyögések, sikolyok hallatszottak ki a zárt ajtó mögül.

Mikor eszmélni kezdtek a kishalálból, a császár mosolyogva hajolt kedvese fölé.

– Milyen kellemes illatok lepik be a házat. A kedvemért, vagy az új ajándék kedvéért főztél ilyen finomat? – az asszony elpirult, és csöndesen válaszolt:

– Miattad, az ajándék miatt, és a hatodik mese miatt. Gyere hát, és együnk – nyomott pajkos kis csókot férje orrára. Selyem köntöst vettek, és átmentek az étkezőbe. A császár leült a párnákra, és megcsodálta a porcelánt.

– Gyönyörű, de túl drága. Lekötelezettje lettünk, a porcelánkészítőnek.

– Nem, kedvesem. Majd meglátod, hogy nincs igazad, ha meghallgatod a mesémet. Csak jogos tulajdonunkat kaptuk meg. Holnap elmesélem Tang Link mindenki előtt, és akkor helyre kerülnek a dolgok.

A császár megmosta a kezét a készlethez tartozó kis medencében, a császárné megrázta a kis porcelán csengettyűt, és a szolgálók behozták a levest.

Vu Ven – Sziung dicsérte a fogásokat, aztán a vacsora végeztével kivett egy virágot az asztalon álló csokorból, és elismerése jeléül a kontyába tűzte. Az asszony apró meghajlással köszönte meg a gesztust, aztán még egyszer megrázta a csengőt. Teát hozatott, meg édes , férje lábához kuporodott, és hozzá fogott a meséléshez:

Hatodik mese:

A porcelánkészítőről és a festőnőről

Niu Csi – Jüan még az előző dinasztia végén élt. Az akkori császárnak hiába volt fiatal felesége, és több tucat ágyasa, nem tudott utódot nemzeni. Ha nélkül marad, trónjára gyűlölt unokatestvére, Vu Hsziang – Hsziang került volna, aki saját tartományában rémuralmat tartott, közismert volt kegyetlenkedéseiről.

A jósok azt javasolták a császárnak, hogy kérjen az északi határon élő nomád tatároktól egy hercegnőt második feleségnek, az talán megajándékozza egészséges .

Követet küldtek hát az Északi tartományokba Kublaj kánhoz. Gazdagon ellátták ajándékokkal, arannyal, ékkövekkel, valamint egy szépmívű porcelántállal. Hamarosan megérkezett a válasz, hogy küldenek egy leányt, ha készítenek a nagy Kublajnak egy porcelánkészletet.

Lement hát egy követ Niu Csi – Jüanhoz, hogy készítse el a készletet:

– Készítsed a legfinomabb kaolinból. Festened nem neked kell, hanem a császár leküldte az egyik ágyasát, ő fogja díszíteni a munkádat.

– Köszönöm a megtiszteltetést – hajolt meg mélyen a követ előtt Niu Csi – Jüan.

– Mikorra küldhetem a leányt?

– Holnapután reggelre.

– Itt lesz – mondta a követ, és távozott. Niu Csi – Jüan pedig hozzáfogott a készlethez. Először a teáscsészéket készítette el. Folyékonnyá hevítette a kaolin alapú anyagot, fémöntőformákba folyatta, aztán a préssel milliméter vékonyságúra préselte. Amikor megmerevedett, óvatosan lefeszegette róla a formát, legömbölyítette a szélüket, majd a kemencébe rakta őket, és hatalmas tüzet rakott és kiégette a gömbölyű kis csészéket. Reggel aztán megnézte, hogy megfelelőek – e a kívánalmaknak. Gyöngyházszínű, fényes darabokat kapott. Elégedetten bólintott, aztán lakkozott dobozkába tette a porcelánokat, szalma közé, és felment vele a palotába.

Maga, a császár fogadta, és gyönyörködve forgatta a kezében a finom kis csészét.

– Megfelel! – mondta aztán, és elbocsátotta a mestert, azzal, hogy folytassa a munkát. Ő pedig hazatért, és most a tizenkét rizsestálat készítette el.

Reggel aztán megérkezett Kao Jing, a császár ágyasa. A férfi kezében meg állt a munka, amikor belépett a műhely ajtaján. Apró volt, és vékony. A meghajlás után egyenesen nézett a férfi szemébe hatalmas, éjfekete szemeivel. Arcából okosság és nyíltság áradt. Apró, szépívű szája úgy ült álla fölött, mint az érett cseresznye.

– Hová ülhetek? – kérdezte mosolyogva a férfi zavarán.

– Oda, az ablakhoz. A Csészéket már odakészítettem – a lány pedig berendezkedett az ablaknál. Elővette a festékeket, amit magával hozott, meg az ecseteket, és az írókákat. Felvette az első csészét, és munkához látott. A férfi pedig figyelte. Az ablakon át besütő nap finom hálóvá varázsolták a lány hajszálait. Arcát átszellemülté tette a koncentráció. Finom, hosszú ujjú kezével ügyesen forgatta a szerszámait, és lassan előtűntek a kis képek. Kék pagodák, cseresznyefák, madarak.

A lány végül megérezte, hogy nézik. Mosolyogva sandított a férfi felé, aki azonnal újra a munkája után látott.

Délutánra elkészült az első festett alap. Berakták a kemencébe, és vártak. A férfi a lányt teával, és várták, hogy a csészék ismét előbukkanjanak a kemencéből. Az eredmény gyönyörű lett.

– Holnap reggel itt vagyok, és folytatom – mondta Kao Jing és visszatért a palotába.

A férfi pedig éjjel álmában ismét látta az ablaknál ülő lányt, és érezte, hogy az övé lesz. Felesége már három éve meghalt, és az óta, nem volt asszonnyal. Meg három szüksége is lett volna az asszonyi szeretetre. "Kár, hogy a császár ágyasa". Töprengett reggel, amikor az újabb edényeket szedte ki a kemencéből. A lány pedig hamarosan ismét elfoglalta a helyét az ablaknál. Arca kipirult az igyekezettől, és a fény aranyudvart vont alakja köré. Nu Csi – Jüan pedig érezte, hogy szívét egyre jobban hatalmába keríti a szerelem.

Az előző napi csészékre most felkerültek a sötétkék alakok, a rózsaszínű virágok, és a jókívánságok. Kao Jing odahívta a férfit, hogy nézze meg a munkáját, meg van-e elégedve vele. A férfi átvette a csodálatos munkát, és közben keze a kis finom kezecskéhez ért. Érezte, hogy a lányon is ugyan az a remegés fut át, mint rajta. Kao Jing lehajtotta a fejét, és elgondolkodott, aztán mélytüzű szemét bánatosan emelte a férfira:

– Nem lehet. A császár ágyasa vagyok. Bajt hozna rám, és rád is.

– Szoktál még együtt leni vele?

– Nem, de akkor is az övé vagyok – Nu Csi – Jüan letette a csészét, és visszament a munkájához. Egy darabig nem is figyelt a lányra, de aztán tekintete ismét csak odakalandozott. Fájt neki, hogy egy ilyen gyönyörű lányt ne szeresse egy férfi.

Harmadik nap mosolyogva érkezett meg Kao Jing. Köszönt, aztán munkához látott. A férfinek feltűnt a jókedv, és csendesen megkérdezte:

– Mitől vagy ilyen boldog? Csak nem a császár részesített a kegyeibe?

– Ó nem – emelte tekintetét rá, csodálkozva a merészségen, a lány – anyám érkezett meg az udvarhoz.

A férfi szíve nagyot dobbant örömébe. Megállt a lány fölött, és nézte, ahogy a csészékre felkerül az aranyozás a pagodák tetejére, és a csésze szélére. Az utolsónál nem bírta, lehajolt, és finom csókot lehelt a kis ujjak hegyére. A lány megrezzent, és elejtette a csészét, ami millió darabra tört.

– Most nézze, hogy mit csinált! – suttogta elpirulva a lány, és lehajolt, hogy összeszedje a darabkákat, ám az első szilánk rögtön megszúrta, hogy kiserkent a vére. A férfi leguggolt mellé, és megcsókolta a ujjacskát aztán a lány haját, majd mikor az feléje fordul, a száját. A lány sem bírta tovább, és szenvedélyesen visszacsókolt.

– Szeretlek! – mondta a férfi – Az első pillanattól kezdve, szeretlek! – azzal felkapta az apró kis testet, és vitte az ölében, vitte föl a hálóba. Fél perc múlva, már egymásról fejtették le a ruhákat. Nu Csi – Jüan hatalmas, munkától eldurvult kezével hihetetlen gyengédséggel simogatta, becézgette Kao Jing bársonyos, puha bőrét. Közben hevesen, szenvedélyesen csókolóztak. A lány lábai szorosan ölelték át kedvese derekát. Haja szétterült a párnán, és a férfi őrült vággyal szívta be finom illatát. Aztán testük egybeolvadt, és a lány átadta magát a rég nem érzett gyönyörnek, ám ez egészen más érzés volt, mint amit a császárral bármikor is átélt, mert a gyönyör palotáját most bearanyozta a szerelem lehelete.

Szeme megtelt könnyel, keble hullámzott, és önkénytelenül tolultak ajkára a szavak:

– Még... még... Szeretlek!

Attól a naptól fogva, délelőttönként dolgoztak, délután pedig, amikor a kemencébe bekerültek a festett porcelánok, égetésre, felmentek a hálóba és szenvedélyesen szeretkeztek.

Egy hónap múlva becsomagolták már az egész készletet. Másnap kellett, hogy felvigyék a palotába. Szomorúság ült közéjük. Tudták, hogy nagyon sokáig nem fogják látni egymást. A császár talán egy pár év múlva kiházasítja megunt ágyasát, és akkor majd Nu Csi – Jüan jelentkezni fog érte, de addig csak társaságban, és csak rövid ideig találkozhatnak majd.

A délután letelt, és eljött a fájdalmas búcsú ideje. Kao Jing zokogva ölelte kedvesét magához, lábaival béklyóként fonva át derekát. Aztán gyönyörük elsöpörte a fájdalmat egy rövid időre. Testük hullámzása ismét eggyé vált, lélegzetük elakadt, majd egymásra rogyva eszméltek ismét.

– Várni foglak, örökké – csókolgatta a férfi a lányt, és kezével végigsimított még utoljára a lány gyönyörtől nedves szerelemfészkén. Az lassan fölkelt, felvette ruháját, még egyszer megcsókolta kedvesét, lement a lépcsőn, kilépett a műhely ajtaján, és eltűnt a koraesti szürkületben. A férfi még látta, ahogy a nap utolsó, piros sugaraiban, a lány haja szinte bíborként izzik. Rossz előérzete támadt.

A császár aznap éjjel meghalt. Unokaöccse, Vu Hsziang – Hsziang mérge végzett vele. Aztán a trónbitorló fattyú betört az ágyasházba, és lemészároltatta a császárnét, és az összes ágyast, köztük Kao Jinget is. A palota márványlapjain patakokba folyt a vér, és a sikongatások felverték az egész várost. Nu Csi – Jüan sietve gödröt ásott a kertjében, és a porcelános ládákat ide temette. Aztán várt. A tartományok nemes urai fellázadtak a zsarnok ellen, mert a lemészárolt hölgyek között mindegyiknek volt, lánya, unokahúga. Hamarosan a háború nyargalt keresztül a fővároson, és a legyilkolt nők halála meg lett bosszulva. Két hónap múlva a trónbitorló feje, a palota előtt száradt, egy karón. Új dinasztia lépett elő, a déli határokról, és ismét helyreállt a béke.

A készletről pedig mindenki megfeledkezett, csak Nu Csi – Jüan nem. Kiásta a ládákat, és háza pincéjébe rejtette őket. Szomszédai gyakran látták, amint éjjelenként égette lent, a gyertyát, és a finom kis csészéket simogatta. Vállát pedig rázza a hangtalan zokogás.