Az első szerelem

Pár bizonytalan lépés után a homályos szobában, halk kattanásra lettem figyelmes. Hátra néztem, és őszinte ártatlansággal, bár kissé megilletődve vettem tudomásul, hogy Kriszta elfordította a kulcsot a zárban. Aztán látva, hogy habozok elmosolyodott, majd lágyan kézen fogott és felvezetett az emeletre. Én meg csak ámultam a páratlan kincsek eme tárházán, mely telis tele volt szebbnél szebb antik tárgyakkal, faragott bútorokkal, festményekkel, sőt még egy bronz mellszobor is ékesítette az ódon villa második emeleti folyosóját, különös hangulatot kölcsönözve ez által az időtlen épületnek. Az a fajta valószínűleg század eleji villa volt ez, mely magában hordozta korának minden sajátját, zenét, identitást, egy letűnt kor atmoszféráját, melyről ma már csupán álmodik a szív, s azt is csak félve. A vörös bársony szőnyeg, amely az emeletre vitt szinte ünnep volt a szemnek, és a hangulata valami egészen ördögi, transzcendens állapotba juttatott, melyre talán ifjú lelkem még nem készült fel, vagy legalábbis akkor még azt hittem, hogy nem. S bár csupán korrepetálásra jöttem, mivel lett volna mit behoznom az angol nyelv terén, mégis attól a veszélytől, hogy ott ragadjak bámészkodni talán napokra is, egyedül az mentett meg, hogy sikerült felfedeznem még idejekorán, vannak a világon sokkal érdekesebb dolgok is ezeknél a minden bizonnyal párjukat ritkító tárgyaknál. Mert volt ott akkor, abban a házban bizony még egy tényező, egy személy, saját kis szótáramban tulajdonképpen fogalom, aki minden képzeletemet felülmúlta, jócskán átírva ezzel addigi értékrendemet. Az én gyönyörű tanárnőm Kriszta, életem első nagy szereleme. És ez nem holmi kamaszos rajongás vagy spontán felizgulás volt, nem hanem őszinte csodálat, tisztelet, és olthatatlan vágy édes ajka után, mely az első pillanattól rabul ejtett, s el többé nem is eresztett, még a mai napig sem, pedig már számtalan angyal illetett csókjával, mégis ez az egy, örök elsőbbséget élvezett, s fog is életem végéig, a halálon is túl. Bár nem erre számítottam, de tulajdonképpen leckét kaptam, az életből, egy leckét melyet nem feledek mert egyszerűen lehetetlen, s azért sem, mert nem szabad. Emlékszem annak idején nem nagyon figyeltem az óráin, a tananyagra, mert valahogy mindig máshol járt az eszem.