Zsolti

Sziasztok, Zsolti vagyok. Szeretném elmesélni egyik legizgalmasabban kialakult kapcsolatom kezdetének történetét. Robival több hónapos külföldi tanulmányutamról hazatérve a reptéren futottam össze, és mivel rég találkoztunk már, hívott estére, hogy tartsak vele és a haverjaival. Persze rögtön igent mondtam, hiányoztak már az igazi itthoni bulik, na meg a magyar szó füleimnek. Petyával itt ismerkedtem meg, Robi kollégája volt, vidám, barátkozó típus. Sok mindenről beszélgettünk, nőkről, kocsikról, sportról, melóról, zenéről. (Rólam nem tudják a barátaim, de a szüleim, testvéreim sem, hogy a fiúkhoz is vonzódom. ) Kiderült, hogy meg van neki az a Santana cd, amit már rég próbálok megszerezni, meg is adta a lakcímét, hogy alkalom adtán beugorhassak érte. Remekül telt az este, mindenki kellően magas tett szert hajnalra, de aztán mégis sikeresen hazatántorogtunk. Két nap múlva délután – ahogy megbeszéltük – felkerestem Petyát, de nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy megfeledkezett rólam, és Santanáról.

Nem reagált a csengetésre, hiába nyomtam a gombot szinte már ész nélkül. Csodálkozva álltam az ajtaja előtt, tanakodtam magamban, hogy most mit is csináljak, amikor meghallottam, hogy szól odabent a zene. Rugdosni kezdtem az ajtót, közben rátapadtam a csengőre, és talán még kiabáltam is egy kicsit. Nem is maradt el a kívánt hatás, kisvártatva felbukkant Petya az ajtóban, kissé rendezetlenül, csillogó szemekkel, kipirult arccal. Bő vászonnadrágján át is láttam, hogy merevedése van. Önkéntelenül is végigsimítottam a farkamon, és arra gondoltam, mekkora marha vagyok, biztosan nő van nála. Persze rögtön észrevette mozdulatomat, megnyalta a száját, és felhúzta kissé a szemöldökét. "Zavarok? " – kérdeztem én, mire ő elég lassan így felelt: "Először én is azt hittem, de már nem vagyok biztos benne. " Meglepve néztem a szemébe, ő állta tekintetemet, és lassan mindketten elmosolyodtunk, bár még mindig kis kétely volt bennem, hogy jól értelmezem-e amiket tesz és mond.