Doktor néni

Tulajdonképpen semmi bajom sem volt, csak a szokásos tél végi allergiám jött elő. Felső testem nagy részét piros pöttyök borították és mikor barátnőm meglátta én is észrevettem a szemében azt a gyanús csillogást, ami jelezte a közeledő veszekedést. Jöttek a szokásos szövegek, hogy megint félrekeféltem.
Bár általában nem tévedett ebben olyan nagyot, jelen esetben nem volt igaza, ezért nagy dérrel-durral bevágtam magam mögött az ajtót és elrohantam orvoshoz.
A közelben nemrégiben nyílt egy orvosi rendelő, valami magánpraxis. Mondom benézek, vesztenivalóm nincs.
A vároterem üres volt, így hát bekopogtam az orvoshoz.
– Szabad! – kiáltotta egy kellemes női hang.
Beléptem. És tátva maradt a szám.
Megszoktam már, hogy az orvosok érett, középkorú, enyhe kifejezéssel élve nem túl vonzó nők, vagy bagószagú pasik. Bár az is igaz, hogy tapasztalatom szinte kizárólag a fogorvosokra korlátozódik, más bajom nem nagyon volt eddig. De amit láttam a rendelőben, meghaladta túlfűtött fantáziám minden álomképét.
A doki szőke volt, és ahogy rám nézett, láttam hogy szemei hihetetlenül kékek, már-már ibolyaszínben pompáznak. A fehér köpenykéből csábosan villant ki blúza és a domborulatai alapján csodálatos mellei voltak. A lábait maga elé nyújtotta, ahogy ült és az izmos barnára sült combok látványától kezdett a vérnyomásom veszettül emelkedni.
– Mi a panasza? – kérdezte kacéran, mert látta, hogy szóhoz sem jutok.
– Pöttyös vagyok. – közöltem tömören.
– Hol? – vonta fel a szemöldökét.
– A mellkasomon.
– Vetkőzzön.

Nehéz lenne leírni azt a hangulatot, ami a rendelőben úrrá lett rajtunk. Izzott körülöttünk a levegő. Ahogy vetkőztem, többször mélyen a szemébe néztem és láttam, ahogy megnyalja száját, mikor kigomboltam az ingemet és előbukkant a rendszeres úszástól izmos mellkasom. A pupillái kitágultak, úgy nézett, mint gyerek a moziban.

– Vegye le a nadrágját is, megnézzük ott is foltos-e.