Éjszaka a folyó partján

Egész nap rossz kedvem volt. Csak tettem – vettem, és magamban szídtam az egész világot, ha bárki is az utamba került. Azthiszem, a mai napon nem kedveltettem meg magam túlsággal senkivel sem. De ez nem bírt felizgatni. Ilyesmivel még jókedvu napjaimon sem törodöm, esetleg némely ember kivételével. Mint amilyen Ági is... dehát o tudomást sem vesz rólam. Mindegy, az ilyesmit már megszoktam. Munka után hazaértem, leültem megint a gép elé, ahogyan szoktam. De most valahogy nem bírtam sokáig, nem bírt lekötni még a mechwarrior sem. Inkább kikapcsoltam hamar – a szomszédok biztosan nem örültek volna, ha megint a falat ütöm, ahogy néha, amikor felidegesítem magam némelyik játékon. Csak ültem és bámultam egy ideig az ablak vak négyszögét – észre sem vettem, hogy közben besötétedett.
Elfogott az üresség érzése. A lakás töksötét, sehol senki... éreztem, most nem maradhatok itt, valamit muszáj tennem, valamit, akarmit... felpattantam, lehajítottam a szemüveget, és kiléptem a lakásból.
Úgy mezítláb, a hogy voltam a part felé vettem az irányt, a kertek alatt. Örültem, hogy már sötét van, hogy végre nem kell azt figyelni, ahogy a vízcseppek a hátamon csurognak. Enyhe szello lengedezett, az ösvény fuszonyeget terített a talpam alá. Lesétáltam a szabadstrandig, leültem a partra, és a vizet bámultam. Imádom a vizet. Mindig elképzelem, ahogyan egyszer vízben fogom végezni. Hosszú percekig – talán órákig is – ültem ott, a folyóval beszélgettem. Hirtelen ötlet volt, de nem gondolkodtam sokat. Felálltam, és folyásirányban beléptem a fák közé. Ott követtem a medret, egészen a víz mellett – néha a huvös hullámok a bokámat nyaldosták.
Törtettem egy ideig, amikor hirtelen megdermedtem. Hangokat hallottam. Néhány másodpercig nem tudtam mi az, aztán már nem akartam elhinni. Túlfutött, kéjtol remego sikolyokat hallottam. Nem tudom, mitol mozdultak meg a lábaim, én biztosan nem adtam tudatos parancsot nekik. Lassan, minden lépésre figyelve óvakodtam tovább. Aztán, egy mogyoróbokor mögül kilépve, hirtelen megláttam a hangok forrását. A másik parton egy fövenyes szakasz törte meg a fák vonalát. A háttérben sátrakon derengett a holdfény. Az egyik parti nyárfa alatt viszont... Szétdobált ruhákat láttam, széttúrt homokot, és... és egy párt. A lány a hátán feküdt, arcán végigcsorgott a holdfény, ahogyan hátradobta fejét, és a világba sikoltotta örömét. Combjai között egy srácot láttam elmerülni – már amennyi látszott belole. A lány vonaglott, karjai a homokot szórták kétoldalt.
Talán egy percig tarthatott még. Egy utolsó nyögés, már a légszomjjal küszködve – aztán csend. Mozdulatlanul feküdtek egy ideig, mintha minden erot kivettek volna belolük az eddigiek, vagy inkább mintha valaki hirtelen kikapcsolta volna oket. Én bénultan álltam ott. A shortom széthasadni készült, a bal kezemben pedig fájdalom lüktetett – észre sem vettem, hogy szegény facsemete kérgét szaggatom, ahova támaszkodtam. Sarkon pördültem, és elinaltam, nem vártam meg, hogy magukra eszméljenek. Mintha a hold megvonta volna tolem a fényét, nem láttam semmit visszafelé. Ilyen talán egy elefántcsorda sem rendezne. Kissé lihegtem, mikor kiértem a strandra, de kevéssé hiszem, hogy a megeroltetéstol – bár igenis megeroltetés volt, az érzékeimnek, a lelkemnek. Lehuppantam a homokba, tenyeremet az ágyékomra szorítottam. Aztán gyorsan elengedtem, még a végén elsülök itt egy érintéstol szégyenszemre. Ilyen még nem történt velem. Mint egy pók, feltámaszkodtam a kezeimre – lábaimra, es elorearaszoltam a vízhez. Nem kellett sokat erolködnöm, szinte azonnal combig elnyelte a lábamat a folyó. Továbbra sem láttam túl sokat, agyamban az elobb látottak kergették egymást. Persze ettol nem lett kisebb a nyomás a nadrágomban, hiába kapott folyékony hutést. Szerintem még folyékony nitrogénba is áztathattam volna, hiába. Ebben a pillanatban hallottam meg a lépteket. Natessék, itt ülök, égnek meredo farokkal, erre valaki pont most nem bírt aludni.
Eloregörnyedtem, hogy ne legyen olyannyira feltuno a dolog, és hátrapillantottam. Aztán megint megdermedtem. O lépkedett felém. Hogy hogyan került ide, arról fogalmam sincs. Hogy miért jött, miért pont most jött, amikor a leheto legnagyobb szükségem van rá... ki tudja. Talán megérzett valamit... vagy csak folytatni szeretné a gúnyolásomat, ahogy eddig is tette. Nem nézhettem túl szépen, mert megtorpant tolem két lépésre, arcán tanácstalanság váltotta fel az eddigi kedves mosolyt. – Zavarok? – kérdezte. – nem piszkálni akarlak, csak nem tudtam aludni. Nem messze lakom, gondoltam, biztosan segít egy kis úszás. Valamit morogtam, amit – szerencsére – invitálásnak értelmezett, úgyhogy – egek! – nekiállt vetkozni a szemem láttára. Ledobálta a kis topot, ami kihívóan domborodó melleit rejtette, aztán lerúgta a sarut és a vászonnadrágtól is megszabadult. Aztán ott állt elottem egy szál apró bikiniben, rámvillantott egy mosolyt – vajon tényleg kihívást láttam benne? Vagy csak folytatja, amit szokott? – aztán beszaladt a folyóba. Én meg itt ültem a parton, fenekemet nyaldosták az általa felvert hullámok, és alig gyoztem elorehajolni, nehogy lerepedjen rólam a nadrág. Mostmár nem egyszeruen kemény volt a farkam, de lüktetett is, és izzó – perzselo forróságot árasztott. Le is izzadtam, jócskán. Nem úszott messzire, néhány karcsapás után a hátára feküdt, és homorítva gerincét hagyta magát lebegtetni. Muszáj volt nyelnem egyet. Az a két kívánatos gyönyöru halom kiállt a vízbol, mint két sziget, mint hajótöröttek utolsó menedéke – azt kívántam, bárcsak most törne össze az összes hajóm, és ott vessen partra a víz...
Felemelte a fejét és rámnézett. – Nem jössz be te is? Isteni a víz! Szerintem rád is rádférne egy kis lubickolás, ellazulnál tole! Nem válaszoltam – nem bírtam megszólalni. Itt ez a lány, néha éjjel arra ébredek, hogy róla álmodtam valami izzasztót, nappal pedig egyfolytában ot nézem lopva, hiszen egy irodában dolgozunk, és most azt szeretné, ha bemennék a vízbe mellé, hozzá... azthiszem újra leizzadtam. Valamit észrevehetett. Elmosolyodott ugyanis, és közelebb úszott. Aztán, amikor már leértek a térdei, akkor négykézláb, lassan megközelített, mint egy vadászó hiúz a védtelen madárfiókát. Nedves haja az arcába hullt, mosolya elvette a maradék józanságomat is. Egyre közelebb ért, bal keze már a két térdem között ért talajt. – Miaz, elvitte a cica a nyelved? Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan, ami elveheti a hangodat. Nos, lenyelted a nyelved, vagy ellopták? Na erre már megjött a hangom – Találd ki! – suttogtam. Ha lehet, erre még érzékibben mosolyodott el. Én csak néztem, ahogy egyre közelebb hajol hozzám, aztán eléletlenedtek a részletek, ahogy az arcomhoz hajolt, és puha ajkait az enyémekhez érintette. Ez feloldotta az összes gátlásomat, mintha egy kalodából szabadultam volna. Elorelendültek a karjaim, átöleltem, és hanyattdoltem. Nem húzatta magát, hanem o is tolt hátra. Elterültem, rajtam ez a világszép no, egy szál semmiben, persze azonnal megérezte, hogy mit próbáltam takargatni. Letámaszkodott az arcom mellett, és felemelte a fejét.
Azthiszem, ha erre felhúznánk a zászlót, még kilométerekkel odébbról is látszana. Nem hagyta, hogy bármit válaszoljak. Lecsapott a számra, úgy éreztem, egyetlen csókkal be akar kebelezni mindenestül. Csókolt, harapott, nem is hittem volna errol a hideg norol, hogy így képes csókolni. Nyelveink összeölelkeztek, de harcoltak is, birtokba vették a másikat, és átadták magukat. Keze közben a combomat simogatta, míg a másikkal a hajamban turkált a tarkómnál. Én sem maradtam tétlen: minden egyes csigolyáját megérintettem az ujjaimmal, símogattam a gerinc mellett futó két feszes izomrostot, eljátszadoztam az oldalán, végül a fenekét sem hagytam ki. Azthittem, megorjít a simasága, a puhasága, de legfoképp az illata. Kezeim egyre lejjebb értek, már nem is én irányítottam oket, valami beépített robotpilótájuk volt, az vitte oket egyre közelebb az áhított ponthoz, már a bugyi alatt jártak, masszírozták a két halmot, és próbáltak egyre közelebb és közelebb jutni ahhoz a csodás bejárathoz. Hirtelen felemelkedett, és egyetlen mozdulattal letépte magáról a bikinifelsot. Aztán egy pillanatig ott ült az ölemen, és csak mosolygott, a holdfény körberajzolta gyönyöru melleit. Láttam, ahogyan a bimbók egyre jobban megkeményednek, gyuröttre húzzák maguk körül az udvarokat és a . Ezt muszáj volt megtapasztalnom az összes többi érzékszervemmel.
Felültem, és lassan megérintettem a mellét. Eloször csak a ketto között levo mélyedést símogattam, körbesimítottam oket, aztán egyre kisebbre vettem a körök sugarát, tenyerem már néhányszor átborzongatta a bimbókat, amik valahogy minden egyes kör után egyre hegyesebbek lettek, végül nem bírtam már és meg kellett ízlelnem. Csókoltam, nyalogattam, csiklandoztam a nyelvem hegyével, míg a másik kezem továbbra sem állt meg a másik mellén. Egyre szaporábban vette a levegot, sóhajtozott mélyeket. Hátratámaszkodott a két lábam között, nekem az utolsó négyzetmillimétereket is a borébol. Éreztem, ahogy a másik keze a combomon játszik, aztán besiklik egészen a tövükhöz, és a nadrág feszülését kezdi el feltérképezni. Odahagytam a melleit, és elindultam lefelé. Az illat , már az sem érdekelt volna, ha az egész iroda ott áll körülöttünk. Már szinte hanyatt feküdt a lábaimra. A hasát cirógattam épp a nyelvemmel, amikor hirtelen felült, hanyatt lökött, és lemászott rólam. Megfogta a short két szárát, és lerántotta. A farkam, mint egy jól drillezett baka, vigyázzba vágta magát, o pedig egészen közel hajolt hozzá, hogy megcsodálja. A lélegzetével simogatta eloször, de követték a kezei is. Egyikkel a golyóimat ragadta meg, másikkal a zászlórúddal ismerkedett. Eloször csak símogatta – egy ujjal, kettovel, aztán megragadta, és egy lassú mozdulattal a töve felé haladva végighúzta. Még idom sem volt meglepodni, mikor megéreztem, hogy kezét a szája is követi – azt a részt, amit épp elhagyott a keze melegsége, a száj forrósága fogadta. Elakadt a lélegzetem. Aztán vissza sem jött, mert a nyelve is táncba kezdett. Innentol az idoérzékem elköszönt. Nem tudtam, mennyi ideig csinálta, nem tudom, meddig tartott, de majd' megfulladtam.
Egyszer csak felegyenesedett, és mosolyogva a szemembe nézett. – Na azthiszem ez mostmár egészen jól használható. Nem szabad hagyni, hogy kárbavesszen, nemigaz? Nem várt választ. Amúgy sem tudtam volna válaszolni. Feltérdelt, és lerángatta magáról a bugyit is. A puncija környéke teljesen elázott, a nedvesség csillogott a holdfényben. Átvetette lábát a másik oldalamra, megragadta a farkamat, és beigazította a bejárathoz. Aztán elengedte, és lassan ráereszkedett. Ilyet még sosem éreztem. Megállt lenn, és utána csak az izmok hullámzását éreztem, meg azt, hogy pillanatokon belül rossz vége lesz ennek. A látóterem teljesen beszukült, csak o létezett és semmi más, a két szemére tudtam csak fókuszálni, ahogy tágra nyílva bámulnak engem. Hátul letámaszkodott, és megmozdította a csípojét. Aztán újra. Aztán már meg sem állt, egyre vadabbul lovagolt. Láttam, ahogy hátraveti a fejét, szorosra zárja a szemhéját, és hallottam, ahogy nyögések szakadnak fel a mellébol – nyögések, amik egyre inkább apró sikolyok lettek – mint nem sokkal korábban ott a túlparton. Aztán már nem láttam semmit, csak azt hallottam, hogy hangosan felsikolt, és azt éreztem, hogy a legrejtettebb izmai rászorulnak a farkamra, aztán elkezdenek hullámozni, mintha fejnék. Itt vesztettem el végképp a fonalat, egy mindent elborító robbanásban, amiben minden izmom egyszerre feszült pattanásig, szemem elott fehér fény villant, hiába csuktam szorosra, mégis vakítóan, a gerincemen pedig mintha villám vágott volna végig. Azt mondják, az univerzum egy osrobbanással kezdodött, ami olyan hatalmas volt, hogy a galaxisok, csillagok, bolygól azóta is csak távolodnak egymástól. Nem tudom, de az bizonyos, hogy az a robbanás semmiség volt ehhez képest. Mikor kimerülten, zihálva rámborult, mintha egy szót hallottam volna elsuttogni. Nem merem remélni, hogy azt mondta, amit szerettem volna hallani.