Részletek egy asszony naplójából

Ültem reggel az ablak előtt. Lassan hintáztam a hintaszékben, a radiátor mellettem, kellemes meleget ontott. A macska mély álomba merült az ölemben. Jó volt benn a meleg szobában. Kint zuhogott az eső. Reggel óta megállás nélkül esett. Úgy, mint azon az októberi napon. Sosem fogom elfelejteni.

Vásárolni voltunk Laci meg én. A kocsival csak két sarokkal odébb tudtunk parkolni, így futva tettük meg az utat a csomagokkal a zuhogó esőben. Teljesen eláztunk. Beálltunk a kapualjba, és Laci a kapukilincsre akasztotta az egyik szatyrot, hogy elő tudja kotorni a kulcsát. Hajából a víz arcára csöpögött. Idegesítette. Átkotorta a zsebeit.

– Nincs, a fene vigye el, már megint otthon hagytam! – dühöngött. Persze gondolhattam volna, hisz én zártam. Oda adtam neki a csomagjaimat, és a táskámba nyúltam a kulcsomért. Közben kabátom, amelyet a kocsinál csak magamra kaptam, és nem gomboltam be, szétnyílt. Fáztam, így melltartó nélküli melleim nekifeszültek a blúzomnak. Kedvesem beharapta az ajkát, láttam, hogy tetszik neki a látvány.

– Szép vagy – mondta, és közben csillogott a szeme.

Meg lett a kulcsom, bementünk, majd egytrappban föl a másodikra. A lakást kinyitva kellemes meleg csapott meg. Beléptünk az előszobába. Letettem a szatyrokat, és a kabátomat levéve, felakasztottam. Laci még mindig az ajtóban állt, és nézett. Nézte a vizes hajamat, a nedvességtől csípőmre, fenekemre tapadt nadrágomat, és a hidegtől meredező melleimet. Aztán odalépett hozzám, és hosszan megcsókolt. Nem ért hozzám, csak a szája. Tudtam, hogy mi következik. Két kezével megfogta blúzomat, és már reccsent is. A gombok szanaszét repültek, melleim pedig nekinyomódtak a mellkasának.

– Fázom – nyafogtam, pedig mindennél jobban kívántam, hogy folytassa. Lerángatta rólam blúzom maradványait, és simogatni kezdte a melleimet. Letérdelt és a hasamba fúrta arcát, miközben mellbimbóimat morzsolgatta kezével. A falnak dőltem, és vizes hajába túrtam. Felkapott, és bevitt a nappaliba. Lefektetett a kanapéra, és lerángatta rólam a nadrágot, a harisnyát, közben meztelenné váló lábaimat puszilgatta, nyalta. Aztán felállt, és remegő kézzel, gyorsan ő is levetkőzött. Fallosza zászlórúdként tört elő gatyája alól. Aztán lábaim közé fúrta vizes haját. Finom csókot lehelt a bugyimra, majd egy rántással letépte rólam. Tudta, imádom, ha ilyen. Egyik pillanatban hihetetlenül gyöngéd, aztán szenvedélyesen durva. Széttártam lábaimat. Láttam, hogy kikerekedik a szeme. Odanyúlt a csiklómhoz, és végighúzta tenyerét rajta. Beleremegtem. Aztán merev farkát megfogva, dörzsölni kezdte vele csiklómat, szeméremajkaimat. Csókolóztunk. Szenvedélyesen, egymás száját betöltve. Aztán kifulladva államba harapott. Szerszámával még mindig barlangom bejáratát dörzsölte, mely egyre nedvesebb lett. Makkját belém tolta, és úgy maradt. Tudta, hogy felizgat ez az állapot. Tenyerével végigsimított mellemen, hasamon, úgy, hogy szinte hozzám sem ért. Mintha finom, puha szőrmében feküdtem volna. Lábaim nyakába vette, és lassan, finoman belémtolta szerszámát. Felnyögtem, és láttam szerelmes pillantását. Bennem maradt, nem mozdult.

– Szerelmem, napsugaram, csillagom. – súgta fülembe, és minden szó után lehelet finoman meg csókolta a fülemet. Aztán a melleimet kezdte el csókolgatni. Éreztem, ahogy nedvem lecsurran a combomon. Őrülten kívántam már, hogy mozogjon bennem. Megmozdítottam csípőmet, de ő mellemmel teli szájjal suttogta:

– Még ne, kérlek, még ne! – kezét remegve húzta végig csípőmön. Közben nyelvével nyakamon megtalálta azt a pontot, melyet, ha nyalogatott, teljesen megőrjített. Szememet becsukva élveztem tapintását. Nem mozdultam, csak hátát simogattam lassan, gyöngéden. Vizes haja néha – néha felhevül bőrömhöz ért, ilyenkor testemen átcikázott a gyönyör.

Aztán megmozdult bennem. Lassan, szinte alig észrevehetően, a gyönyörrel együtt. Szemem megtelt könnyel, és végigcsordult arcomon. Lecsókolta.

– Szeretsz? – suttogta, és választ sem várva: – Igen, tudom, érzem – mondta, és minden szónál újra és újra megmozdult. Lihegve mondtam:

– Igen! Igen...

Hosszan, mindent bejárva mozogott bennem. Megtalálva bensőm minden titkos porcikáját, és keménységével cirógatott bent úgy, mint kívül kezével és szájával. Akartam, kívántam, mint még soha. Beleringatott az extázis bölcsőjébe, és én ismét átéltem talán a születés csodáját? Nem tudom, de a halálét biztosan. Lihegve, sikoltva kapkodtam a levegő után, és éreztem, hogy Ő vigyáz rám. Arca átszellemült lett, szeme itta gyönyöröm rezdüléseit. Ujját kiszáradt számhoz érintette. Ajkaim szétnyíltak, és Ő közéjük nyúlt. Jólesett.

Már Ő is zihált. Fejét hátra vetette, és egyre gyorsabban járt bennem kőkemény szerszáma. Egy hatalmas lökés után éreztem, hogy vulkánja belém lövell.

Ó, Isteni boldogság! Mennyire szerettem ezt! Zihálva, szívdobogva rogyott rám. Átölelt, és én átöleltem. Arcomat vállába fúrtam, és csak szorítottam. Kint pedig kopogott az őszi eső.

Felriadtam ábrándozásomból. A macska felébredt ölemben, és nagyot nyújtózott. Leugrott, nyávogott. Éhes. Fölálltam, és kimentem a konyhába. Tálkába konzervet raktam, és letettem dörzsölődő cicának a kőre. A hűtő ajtajában vörösbor. Töltöttem egy pohárral, és leültem az asztal mellé. Csöndes minden. Hiányzol!



Éjjel esett a hó. Amikor a vekker, már hallottam. Ilyenkor a kocsik kereke tompábban zörgött. A frissen esett hó felfogta a hangokat. Fáradtan kászálódtam ki az ágyból, és az ablakhoz léptem. Minden csupa fehér volt. De itt a városban, még a fákra hullott pelyhek is szürkék voltak. Eszembe jutott a tavalyi sítúránk.

Az Alacsony Tátrába mentünk. Egésznap vezettél, és nagyon jókedvünk volt. A kocsi fűtése kellemes meleget varázsolt körénk. Amikor átléptük a Szlovák határt alig vártuk, hogy az első falunál megállhassunk egy kis pihenőre. Te kávét ittál, én pedig finom cseh . Hiába tiltakoztam, hogy nekem nem kell, mert te nem ihatsz, akkor is megrendelted. Az asztal alatt kezed vándorútra indult. Bolondos játékba kezdtünk.

– Az nem az én lábam, másokat fogdosol az asztal alatt? – évődtem.

– Remélem nincs az asztalnak férje, mert akkor bajban vagyok.

– Ha kifelé valamelyik asztal bokán rúg, akkor volt férje – nevettünk, alig bírtuk abbahagyni. Már mindenki minket nézett, de eluralkodott rajtunk a mindent elsöprő jókedv. Te most már az én térdemet simogattad. Rendeltünk ételt is, és valamivel csendesebben megebédeltünk.

A kocsiban közben hideg lett. Kezünket dörzsölve ültünk be. Járattad a motort, a fűtés melege párássá tette az ablakot. Áthajoltál hozzám, és hosszan, érzékien megcsókoltál.

– Már alig várom, hogy odaérjünk. Meglátod, hogy milyen szép.

Laci már járt ezen a helyen ősszel, valami konferencián. Én akkor nem tudtam menni, mert vizsgáim voltak. Lelkesen mesélt a gyönyörű tájról, és a barátságos kis szállodáról. Boldogan terveztük a hosszú hétvégét.

– Még mindig fázom – mondtam, amikor az autópályára kanyarodtunk.

– Nyissad ki a kesztyűtartót, találsz ott valami kis melegítőt. – Kinyitottam. Unikum, meg pohár. Imádtam, amikor ilyesmivel lepett meg kedvesem. Töltöttem, és lehúztam a pohár italt. Szememet lehunyva élveztem, ahogy átjár, nem csak az ital, hanem a szerelem is.

Már szürkült, amikor a szálló elé kanyarodtunk. Tényleg gyönyörű a hegyoldalba simuló épület. Ablakai meleg fénnyel hívogatóak. Bent a hal puha szőnyegekkel bélelt. A recepciós pultnál egy idősebb házaspár. A férfi magas, őszes halántékú, még mindig jóképű. Az asszony finom, elegáns. Régi ismerősként üdvözlik a férjemet.

A formaságok rutinszerű gyorsasággal folynak. Most veszem csak észre, hogy a férfi magyarul beszél. Jól esik a gesztus.

A lift suhan velünk a harmadikra. A tulaj fia kísér fel minket. Tágas tiszta folyosó. Virág minden ablakban. A szoba tiszta, tágas és ízléses. Hozzá hatalmas erkély. A sarokban tv és egy hifi berendezés. Boldogan vesszük birtokba. Finom meleg van. Kipakolom a bőröndöket a gardróbba, aztán bekukkantok a pici fürdőszobába is. A szokásos berendezés. Kád, WC, mosdó tükörrel.

– Gyere ki az erkélyre! Nézd, milyen szép! – kilépek az ajtón, de nem nagyon látni már. A hegyek körvonalain, és sötét erdőfoltokon kívül semmi. Kedvesem látta csalódottságomat. Megsimogatta hajamat, és halkan, megértően mondta:

– Majd reggel, akkor majd meglátod.

Lementünk vacsorázni, aztán zuhany, majd a finom, kényelmes francia ágy. Laci fáradt. Ahogy lefekszik, már alszik is.

Én félálomban. Ha nem lennénk már 5 éve házasok, most biztos szeretkeznénk, bár milyen fáradtak vagyunk. Bánt, de aztán rájöttem, hogy igazán nem hiányzik nekem sem. Elaludtam.

Reggel, éppen, hogy szürkült, arra ébredtem, hogy Laci mellém bújt. Hátamnak feszült merev szerszáma. Nyakamat, vállamat csókolgatta.

– Csak nem akarsz valamit tőlem? – fordultam felé, és orrára adott puszival viszonzom csókjait. Keze hálóingem alatt kalandozott már. Szeretett ilyenkor szeretni. Amikor még az éjszakai ellazulástól meleg ölem, és a még ébredező izmok lágy melegsége hamar erotikus ringathatóak. Hálóingemet mellem fölé húzta, és mellbimbóimmal játszadozott. Jólesett a finom gyöngéd érintés. Gyors csók a köldökömre, aztán arca eltűnt kinyíló combjaim között. "Most! Most mindjárt nyelve csiklómhoz ér. " gondoltam, és behunyt szemmel vártam az érintést. Mikor valóban megtörtént, összerándultam a kéj első morzsájától. Lassan, leheletfinoman érintette kedvesem nyelvét csiklómhoz, aztán végignyalta nagyajkaimat, majd hüvelyembe dugva nyelvét orrával dörzsölte gyöngyöcskémet. Behunyt szemmel élveztem mozdulatait. Mikor már zihálva vettem a levegőt, szerelmem föltérdelt, és egy rántással belémhatolt kőkeményre duzzadt hímtagjával. Elélveztem tőle. Ő pedig nem mozdult. Orgazmusom rángásait élvezve hajolt fölém. Aztán mikor elcsitultam, két, három lökéssel élvezett el ő is, belémeresztve forró magját.

Mellém hengeredett, és én, mint már oly sokszor, befészkeltem magamat ölébe. A paplant magunkra húzva, ismét elaludtunk.

Arra ébredtem, hogy kint áll az erkélyen.

– Felébredtél?

– Igen – könyököltem fel az ágyban.

– Odakészítettem a kabátodat, gyere ki, és most nézz körül! – fölvettem a kabátomat, és kiléptem az erkélyre. Kezembe poharat nyomott kedvesem. Odakint szikrázóan sütött a nap. Szemközt a hegyoldalban apró kis hangyaemberek síeltek. Az erdőket friss, hófehér hó takarta, és minden olyan volt, mint egy mesevilágban. Megnyugtató. A szeretkezés, az erdők, és a csúcsok is. Talán ez a hegyek varázsa.

Hirtelen összerezzentem. "Elkések! " villant az agyamba. Gyors tusolás, magamra kapkodtam a ruhát, kezemben szendviccsel rohantam a buszhoz. A megállóban kismillióan. Nem tudom, hogy a BKV évről, évre miért nem tud megbirkózni az első hóval?! Lemondóan néztem végig a tömegen, és elindultam a metró felé. A csizmám csúszkált a letaposott hóban. Ilyenkor annakidején mindig elkísértél.



Leparkoltam az autóval. Mindig ide jöttünk hóviráglesőbe. Gyönyörű ilyenkor az erdő. Csöndes, fehér, és érintetlen. Lassan elindultam a völgy felé. Előttem egy pár lábnyom. Mindig találgattuk, hogy ki jár előttünk. Az erdész a , szerelmes pár, egy öttagú család. Néztük, pásztáztuk a hóvirág után a védett részeket, ahol már a hó olvadóban volt. Sosem szedtük le őket. Ott szépek, ahol vannak. Minek legyilkolni a jövőt. Ismerőseim is tudták már, hogy nemszeretem a vágott virágot.

Most nem éreztem itt magamat jól. Hiányzott hangod varázsa, mókázásunk. Talán kicsit féltem is egyedül, hát visszafordultam, beültem a kocsiba, és hazafelé indultam. Besoroltam az autópályára, és felvettem a közlekedés ritmusát. Közben agyam egyre csak rajtad járt. Eszembe jutott egy tavasz.

A vértesben sétáltunk. Körülöttünk tombolt a természet. A madárdal helyenként már harsogó koncerté bővült. A virágok ontották az illatukat. Piknikes kosarat lóbálva indultunk neki, egy tisztást keresni. Meg akartad csókolni az arcom, de én incselkedve minduntalan kitértem előled. Nevettünk. Kék szemed visszatükrözte az eget. A sima aszfaltút véget ért, és földút váltotta fel. A hatalmas tócsákat kerülgetve el – elengedtük egymás kezét. Kis forráshoz értünk. Gyönyörű zöld csíkos kövekre csorgott a víz.

– Itt jó lesz? – kérdezted. A víz keskeny árkot vájt magának, és piciny erecskeként futott tovább.

– Végre, egy forrás, amire nem tettek csapot – dohogott kedvesem, mint mindig, ha valami olyan dolog jutatott az eszébe, amivel kizsákmányolták, elrondították a természetet.

Lekanyarítottam vállamról a hátizsákot, élővettem a plédet, és leterítettem. Leültünk. A kosarat középre tettük, és előkerültek belőle a tányérok, poharak. ittunk, és csirkés, meg májas szendvicset ettünk. Kedvesem még agy – egy kupica is elővarázsolt a kosár mélyéről. Jóllaktunk, és Laci elöblítette a tányérokat a forrás vizénél. Leráztuk a morzsákat, majd lefeküdtünk a plédre. Levettem pólómat, és hanyatt dőlve napoztam. Egy kicsit elálmosodtam a , és a friss szabadlevegőtől. Kedvesem letépett egy fűszálat, és csiklandozni kezdte vele a fülem.

– Na, hagyjál már békén! – mondtam, és azért sem mozdultam. Laci hasra fordult, és megcirógatta az arcomat. Aludjál csak, ha akarsz – de nem jött álom a szememre. Éreztem, hogy néz. Aztán fölém hajolt, és hosszan, édesen megcsókolt. Kezét melltartómra tette, és azon keresztül simogatott.

– Meglátnak – toltam el kezét.

– Nem jár erre senki. Még soha nem szeretkeztünk a természet lágy ölén – újra megcsókolt, és kiszabadította melleimet. Gyöngéden harapdálni kezdte bimbóimat, közben keze már a sortom gombjain matatott. Benyúlt a nadrágba, és ujjával megkereste csiklómat. Ahogy nyelve körözött, úgy simogatott alul is. Szégyelltem magamat, de ugyan akkor izgatott is a szabad ég. Szétnyíltak lábaim, és ő közéjük feküdt. Vállaim mellé könyökölt, és két kezébe vette arcomat. Két hüvelykujjával simogatta szám szélét, majd ismét csókolózni kezdtünk. Átkaroltam a nyakát, és fejét teljesen magamhoz vontam. Éreztem, ahogyan ágyéka nekem feszült, hogy férfiassága egyre jobban ágaskodik. Lehúzta sortomat, és bugyimat a bokámig, és arcát puha, dús fanszőrömhöz dörzsölte. Bebújt két lábam közé, és gyors mozdulattal kiszabadította szerszámát. Megfogtam, éreztem, ahogy az erek kidudorodnak, aztán nedves ölemhez illesztettem, és ő lassan tövig dugta, közben hajamat, arcomat simogatta. Mozogni kezdünk mind a ketten, az ősi összeszokottság kellemes biztonságával. Végre igazán megfogott a szabadan való lét. A fák, az illatok, a madárdal, mind, mind egyre hevítették véremet. Eltemetett atavisztikus érzések kerítettek hatalmukba. Bogár mászott a karomon, nem zavart, az odébb morzsákra madár szállt, majd kéjes nyögdécselésünkre elrebbent. Nem szóltunk semmit, csak a szél hullámaira szeretkezve beleolvadtunk a tájba.

Elaludtunk. Ő félig bennem. A boldogság morzsái még lelkünkben. Nedves bőrünket, a nap, jólesően melegítette. Egyszercsak gyerekhangra ébredtünk:

– Mit csinál a bácsi, meg a néni? – azt hittem ott süllyedek el. Az asszony, szúrós szemmel nézett ránk, és odébb terelte a gyereket, amíg rendbe szedjük magunkat. A férfi leplezetlenül nézett végig fedetlen mellemen, aztán a családja után lépkedett. Gyors mozdulatokkal öltöztünk. Összeraktuk a cuccunkat, és sietve távoztunk. Még hallottam, ahogyan az asszony mondja:

– Egyesek mit meg nem engednek maguknak! – a férje pedig:

– Kijöhetnénk kettesbe mi is. Addig anyád igazán vigyázhatna a gyerekre.

Nevettünk, és tudtuk, hogy ezt az órányi boldogságot senki el nem veheti tőlünk már.

Fölriadtam. Rutinból vezettem, pedig Te megtanítottál rá, hogy nem szabad. De milyen áron!



Alig léptünk be a nyárba. A korház falai ontották a meleget. A szobába még egy asszony feküdt. Én is az ágyon nyúltam el. Hatalmas pocakom hullámzott, aztán ismét elemi erővel tört rám a fájdalom. A derekamból indulva végig a gerincemen, mígnem, az agyamig nem ért. Sikoltozni, ordítozni szerettem volna, de helyette mélyeket lélegeztem. Fáradtan ernyedt el sajgó testem, amikor a görcs enyhült. Agyamba villan az a másik korház.

A Balatonról jöttünk hazafelé. Csodálatos hetet töltöttünk ott, a saját nyaralónkban, de vágytunk arra, hogy egy kicsit kiszolgáljanak, így Agárdon kibéreltünk egy szobát a hétvégére. Lekanyarodtunk az elágazásnál, és hamarosan meg is láttuk a hosszú lapos épületet. Régi vállalati üdülő lehetett. Nem túl szép, de tiszta. Bementünk a szobába, lepakoltunk, és gyerünk a partra. Csodálatos idő volt. A Velencei tó lágy vize finoman simogatta a bőrömet. Valahogy egészen más érzés benne úszni, mint a Balatonban. Nem jobb, nem rosszabb, más. Este a kiadós, és finom vacsora után felmentünk a szobánkba, és hatalmas kártyacsatát vívtunk. Egy óra körül oltottuk el a villanyt. Rövid, puha csókok után egymás karjában aludtunk el.

Másnap a kontinentális reggeli, aztán a part. Ebéd a strandon, végre nem nekem kellett főznöm. Négy órakór mentünk föl a szobába, csomagolni. Hamar elkerültek a dolgok.

– Nincs kedvem itt hagyni – mondtam, miközben szomorúan néztem az ablakból a fürdőzőket. Laci a hátam mögé lépett. Nyakamba csókolt.

– Akkor maradjunk még – suttogta, és hónom alatt előrenyúlva megfogta melleimet. Fejemet vállára hajtva élveztem ölelését, aztán lassan megfordultam, és forrón megcsókoltam. Nem gondoltam, hogy ennyire beindulok ismét, hiszen rengeteget szeretkeztünk a nyaralás alatt. Levette rólam pólómat, majd a melltartót. Melleim közé fúrta a fejét, és csókolgatott. Aztán kézen fogva az ágyhoz vezetett. Egyik kezével hátul öszzefogta két kezemet, másikkal pedig melleimet, hasamat simogatta, miközben mélyen a szemembe nézve kutatta, hogy hogyan is esik érintése. Aztán elengedett, és vetkőzni kezdtünk. Hanyatt dőltem az ágyon, Ő féloldalt mellém. Simogatni kezdett. Úr isten, hogy szerettem a keze érintését! A hajamat, aztán az arcomat, nyakamat, mellemet, karomat, hasamat, combomat. Széttártam a lábaimat, hogy oda is elérjen, de gonoszul azért sem ért ott hozzám. Aztán csókolni kezdett. Apró, forró csókok voltak ezek. A lábujjaimmal kezdte. Az összeset bekapva sorban. Aztán a talpamat, majd a bokámat. Végül térdemet, majd combomat, aztán megfordított. Föltérdeltem, s Ő vállamat, nyakamat csókolta. Hátranyúltam és játszani kezdtem falloszával. Ő ismét melleim után nyúlt, és bimbóimat morzsolgatta kezemben. Aztán finoman, hátamnál fogva négykézlábra tolt. Elé tárult nedves ölem. Végig simított rajta, majd ujjaival megkereste csiklómat, és ingerelni kezdet. Arcomat a párnába fúrtam, és csípőmmel mozogva, egyre rohantam a nagyobb élvezet felé. Aztán, éreztem, ahogyan hátranyúl, és lassan belém igazította magát. Belémtolta reszkető szerszámát, a hátamra dőlt, és mozogni kezdünk. Fülembe súgta:

– Élvezd, élvezd Te drága! – és én élveztem, ahogyan Ő én vagyok, és én Ő. Férfiassága méhem kapuján dörömbölt, majd kettéhasad ég és Föld, és ismét elveszünk a gyönyör tengerében.

Az autópályán haladtunk Pest felé. Az úton kismillióan. Jólesően zsibongtam még a szeretkezés után. Beszélgettünk, vártuk most már, hogy hazaérjünk. Mi lehet a virágokkal? Anyám főzött-e valamit nekünk?

– Nézd a marhát! – Kiáltott föl Laci, és látom. A kamion kormányánál alszik a sofőr. Szembe jön. Egyesen nekünk. Kitámasztom magam. Csattanás. Lódul alattunk a kocsi. A föld, az ég összekavarodik. Fájdalom nyilall a karomba. A légzsáktól nem látok semmit. A fejemet beverem, ahogy a tetőn landol végül az autó. A lábam is beszorult. Fáj. Még utolsó erőmmel nyögöm:

– Laci... Laci... jól vagy? – de válasz nincs, elájulok.

A korházban térek magamhoz. Érzem, lábam, karom gipszben. Egy nővér hajol fölém.

– A férjem..., mi van a férjemmel? – a nővér egy idősebb orvos felé tekint. Háttal áll nekem. Aztán megfordul, kezében injekciós tű. Szemében rettegés, nem értem. Fölémhajol, és letisztítja vénámat vattával, aztán megszólal.

– Sajnálom asszonyom, a férje egy órája a műtőben meg halt. Részvétem – becsukom a szemet. Érzem, ahogy az orvos beadja a nyugtatót. Szememből patakzik a könny. Hallom a hangomat, de lehet, hogy más nem:

– Laci! Lacikám.

Ismét rámtör a fájdalom. Érzem, nemsokára szülök. Fáj mindenem. Elém tűnik anyám rémült arca, amikor megmondtam neki, hogy terhes vagyok a halott férjemtől.

A rá – és lebeszélések. Nehéz lesz egyedül, de majd segítünk. Én tudtam, mindvégig, hogy akarom ezt a piciny jövevényt. Talán így egy kicsit visszakaplak.

Ajánlom férjemnek: Ennyire félek, hogy elveszítelek!