Az ebéd

Elmegyünk tehát ebédelni. Tudtam, hogy meztelenül nem lehet kimenni az utcára, és arra gondoltam, hogy Zsuzsa vajon milyen ruhát ad nekem. Abban persze biztos voltam, hogy nem leszek túlöltözve. Nem is csalódtam. Zsuzsa elém dobott két darab rongyot. Mind a kettő vékony strech anyag volt, fehér, szinte átlátszó, egy-egy zárt szalag.
– Ezeket veszed fel! – mondta Zsuzsa.
Nem volt sok lehetőség, azzal, hogy hogyan kell felvenni őket. Mind a kettőt a testemre húztam, az egyik a mellmagasságban, a másik csípőnél. Amelyiknek a mellemet kellett takarnia, az még valahogy elment, mintegy húszcentis csíkban takarta a melleimet.
A másikkal, amelyik alig volt szélesebb, már komoly gondok adódtak. Amikor leültem, azonnal felcsúszott valamelyik oldalon, és minden kilátszott. Hogy hátul mi látszott ki, azt nem tudom, de ott sem takarhatott túl sokat. A nyakörvet levehettem, de a magas sarkú szandál maradt.
Hilda és Béla sem voltak túlöltözöttek, de azért sokkal decensebben néztek ki, mint én. Hildán egy miniszoknya volt, és könnyű blúz, Béla pedig nadrágot vett fel és inget. Elindultunk. A folyosón nem volt senki. Olyan volt az épület, mintha teljesen kihalt volna.
A lépcsőház is üres volt, és az utcán sem voltak sokan. Egy kicsit szorongtam, amikor az utcára kellett a kapuból kilépni, hiszen szinte meztelen voltam. Ehhez még hozzájárult az, hogy Zsuzsa gyors lépteihez kellett igazítanom magamat, mindezt magas sarkú szandálban, és közben rettenetesen kellett . Ez el is vonta a figyelmemet, és folyamatosan szorítanom kellett. Néha úgy éreztem, hogy egy csepp kicsordult, és azon rettegtem, hogy le ne csurogjon a lábamon.
Nem mentünk messzire. Zsuzsa autója egy közeli parkolóházban állt. A kapuban a parkoló őr, fiatal gyerek, nagyot nézett, de nem szólt semmit. Felmentünk a liften, már nem emlékszem hányadikra. A szinten nem volt senki, csak az autók.
– Vetkőzz! – parancsolt rám Zsuzsa, amikor már az autója mellett álltunk.
Nem volt sok ruhám, gyorsan végeztem. Már megint meztelen voltam egy olyan helyen, ahol bárki idegen megfordulhatott.
– A csomagtartóba! – jött a következő parancs. Meglepődtem, de nem ellenkeztem, bemásztam. Péter és Béla gyakorlott mozdulatokkal összekötötték hátul a kezemet, és a lábaimat, majd pedig ezeket egymáshoz. Gyakorlatilag gúzsba voltam kötve.
Lecsukták a csomagtartót, teljes sötétségbe kerültem. Egy ideig még szöszmötöltek, azután elindultunk. Nem tudtam, hogy hova megyünk, és el sem tudtam képzelni, hogy egy nyilvános helyen hogyan fogok kiszállni az autóból. Sokáig mentünk. Amikor megálltunk, sokáig nem történt semmi. Aztán kinyitották a csomagtartót egy ideig nem láttam a fénytől. Eloldozták a köteleimet, és kirángattak. Egy parkban voltunk, megint csak nyilvános helyen, de nem járt erre senki. Lehet, hogy erre vártak. Zsuzsa újra odaadta a "ruháimat".
– Ezt is vedd fel. – adott oda egy bőrzsákot. Elég hamar rájöttem, hogy ezt a fejemre kell húzni, de Hilda is segített. A zsák majdnem teljesen befedte a fejemet, felül szorosan rám simult, csak a hajam lógott ki hátul, és mint egy álarc eltakarta az arcomat, és az orromat is. A szám, és az állam szabadon maradt, az orromnak, fülemnek, és a két szememnek voltak nyílások. Az egész feltehetőleg arra kellett, hogy ne ismerjenek fel, ha véletlenül ismerőssel találkozunk.
Hamarosan egy vendéglőnél voltunk. A vendéglőbe Péter ment be elsőnek, utána Zsuzsa, Hilda, Béla és végül én. Pár lépcsőn kellett lemenni. A helységben csak helyi világítás volt az asztaloknál, és gyakorlatilag minden asztalnál ültek férfiak, nők vegyesen.
Tömve volt a helység. Nem tudtam, hogy hova fogunk ülni, de Zsuzsa határozott léptekkel haladt, most már Péter előtt. A terem hatalmas volt. Lehetett vagy tíz méter széles négy asztalsorral, fal melletti bokszokkal, és legalább húsz méter hosszú. A terem túlsó végébe mentünk egy olyan bokszba, amely majdnem teljesen takarta a bent ülőket.
A vendégek teljesen decensen, szokásos módon voltak öltözve, és kis csapatunk igen nagy feltűnést keltett. Főleg engem bámultak meg igen sokat, mivel gyakorlatilag majdnem meztelen voltam és fejemen ezt a furcsa maszkot kellett viselnem. Minden asztalnál rólunk kezdtek beszélni, de nem nagyon értettem, hogy miről beszélnek, csak szófoszlányokat értettem meg, de az is elég volt ahhoz, hogy nagyon kellemetlenül érezzem magam. Tisztán ki tudtam venni a "kurva", "pina" szavakat, és egy asztal mellett elhaladva egy egész mondatot is megértettem. Valaki azt mondta:
– Ma megint lesz bemutató.
Biztos voltam benne, hogy ez a mi megjelenésünkre vonatkozik, de elképzelni sem tudtam, hogy mire gondolhat.
A bokszban két asztal volt. Az egyik normális magasságú, a másik kisebb, és sokkal alacsonyabb. Péter és Zsuzsa leültek a normális magasságú asztalhoz, Hilda és Béla pedig Zsuzsa intésére a kisebb asztal mellé a földre. Nekem már nem jutott hely, és Zsuzsa nekem nem is intett, hogy hova üljek, így állva maradtam. Ez nem is volt baj, mert a hólyagom nagyon feszült, és lehet, hogy nem is bírtam volna visszatartani a ha leülök, azonkívül a földre ülve biztos, hogy mindenem kilátszott volna a kis darab anyag alól.
Hamarosan megjelent egy fiatal pincér fiú:
– Jó napot kívánok. Hány személyre lesz az ebéd? – kérdezte.
– Négyre. – válaszolta Zsuzsa – A szokásos, de most saját kiszolgálásunk lesz. Majd hozzám fordult:
– Vedd le a szandálodat, és vedd fel ezt. – azzal átnyújtott egy másik szandált, amelyet egy szatyorban hozott magával.
Nos, ha az a szandál, amely rajtam volt magas sarkúnak minősült, akkor nem tudom, hogy hogyan nevezzem azt, amelyet most kellett felvennem.
Tudtam, hogy nem ülhetek le, de tudtam azt is, hogyha lehajolok, akkor mindenem ki fog látszani hátul, ezért megpróbáltam úgy fordulni, hogy minél kevesebb embert részesítsek a különleges látványban. Lehajoltam, és kicsatoltam a szandált, kiléptem belőle, és lehajolva belebújtam a másikba. Először csak az egyik szandált vettem fel, és csatoltam be. A szandálnak végig vastag volt a talpa, így mezítláb tele talppal, a jobb lábammal a földön állva a bal térdem egy kicsit behajlott. A másik szandál felvétele már sokkal nehezebb volt. Amikor beleléptem meginogtam, és csak úgy sikerült megtartanom az egyensúlyomat, hogy megkapaszkodtam a bokszot határoló paraván szélébe. Aztán valahogy sikerült egyensúlyoznom, és becsatoltam a másik szandált is, de közben még egyszer meg kellett kapaszkodnom. Közben a pincérfiút láttam a két lábam között, amikor hátrapillantottam: mögém ment és gátlástalanul bámult mindent, amit a kis ruhadarab nem takart el.
Felálltam, és lehúztam a felcsúszott szoknyámat. A szandál rettenetesen magas volt, és alig bírtam benne megállni. Azt, hogy menni hogyan lehet benne, elképzelni sem tudtam. Pedig biztos voltam benne, hogy ezt kell majd tennem. A lábujjaim is vagy tíz centi magasan voltak a vastag talp miatt, de a sarkaim alatt még sokkal magasabb volt a szandál, így gyakorlatilag lábujjhegyen álltam.
– Indulhatunk? – kérdezte a pincérfiú.
– Igen. – válaszoltam. A fiú eleve sem volt magas, de ebben a cipőben sokkal magasabb voltam, mint ő.
– Neked, igen, uram. – mondta, és felnyúlva megpaskolta az arcomat. Meghűlt bennem a vér erre a bizalmaskodásra. Kérdőn Zsuzsára néztem.
– Rajta! – mondta Zsuzsa.
– Igen, Uram. – jött ki nagy nehezen a számon.
Elindult, és nem túl gyorsan, de ahhoz, hogy nekem ebben a cipőben gondot okozzon a követése elég gyorsan elindult keresztül a termen a bejárat felé. Persze nem az utcára ment, hanem a konyhába, amelyik egy másik ajtón keresztül volt elérhető, nem messze a bejárattól. Gyakorlatilag megint át kellett mennem az egész termen, és megint mindenki engem nézett. Lépni nem nagyon tudtam, azért gyorsan, szinte futó tempóban tipegtem utána. A kövön a szandál talpa hangosan kopogott, és ez a kopogás betöltötte az egész termet. Ha valaki netán elmélyedt volna az étkezésben ez a kopogás akkor is felhívta a figyelmét rám. A konyha ajtajában intett, hogy álljak meg. Nemsokára visszatért egy hatalmas tálcával. A kezembe nyomta:
– Vigyed.
A tálca nem volt túl nehéz, de négy tál leves volt rajta, és négy pohár víz, mindegyik pohár csurig. Már annyira kellett , hogy a poharak látványa is zavart. Elindultam, lassan óvatosan lépkedve, minden egyes apró lépést megfontolva. Bár nem néztem oda, hiszen a poharakra kellett figyelnem, mégis éreztem, hogy minden szem engem figyel. Sajnos akármennyire is vigyáztam, a poharak annyira csurig voltak, hogy nem tudtam kilötyögtetés nélkül végigvinni. A tálcának pedig nem volt széle, és a víz lecsorgott a földre. Amikor megérkeztem óvatosan letettem a tálcát, és kiraktam a leveseket és a poharakat Zsuzsa, Péter, Béla és Hilda elé.
– Minden rendben van? – kérdezte Zsuzsa.
– Igen, Mistress, csak a poharakból lötyögött ki a víz. – válaszoltam.
– Akkor nincs minden rendben. A földre is lement?
– Igen, Mistress.
– Akkor imádkozz, hogy hamar felszáradjon, mert a tulaj nem szereti, ha bemocskolják a vendéglő padlóját.
– Igen, Mistress.
Elkezdtek enni, én pedig csak néztem, állva. Lehet, hogy nem is tudtam volna leülni, annyira kellett . Egyik lábamról a másikra álltam. Nem voltam éhes, vagy ha igen, azt nem éreztem annyira kellett koncentrálnom, hogy el ne engedjem a vizeletemet. Zsuzsáék hamarosan befejezték a leves evését.
– Nem vagy éhes? – kérdezte Zsuzsa.
– Nem, Mistress. – válaszoltam.
– Nem baj. Akkor is enni fogsz. Fordulj meg és tedd hátra a kezed.
Megfordultam. Zsuzsa a csuklóimat egy pillanat alatt összebilincselte. Ez már egyértelmű volt. Eddig azt lehetett mondani, hogy rövid a szoknya, áttetsző a melltartó, kicsit kihívó. Na jó. Nagyon kihívó. Azt, hogy nincsen rajtam bugyi, csak nagyon kevesen látták, amikor becsatoltam a szandálomat. Egy hátrabilincselt kéz azonban egyértelműen, és letagadhatatlanul mutatta alárendelt szerepemet mindenki előtt. Egyelőre ugyan nem látták a bilincset, mert a hátam mögött volt, és takarta a paraván, de biztos voltam benne, hogy előbb utóbb meg fogják látni, Zsuzsa meg akar szégyeníteni ennyi idegen ember előtt.
Gondoltam erre. Tudtam, hogy előbb, vagy utóbb el fognak vinni valahova, ahol sok, számomra idegen ember előtt aláznak meg, disznóságokra. Azonban mindig úgy gondoltam, hogy ez valamilyen szex klub lesz, ahova azért jönnek az emberek, hogy szolgákat lássanak , kiszolgáltatottan, . Ezek az emberek azonban ebédelni jöttek ide. Ezeket megbotránkoztatja a jelenlétem, és az, ahogy viselkedem. Ettől pedig jobban szégyelltem magam, mintha egy klubban kellett volna teljesen meztelenül megjelennem. Legalábbis akkor így gondoltam.
Zsuzsa a fenekemen felhúzta az anyagot. Most teljesen szabadon volt a fenekem.
– Terpeszbe. – parancsolta.
– Igen, Mistress. – válaszoltam halkan, és terpeszbe álltam.
Benyúlt a lábaim közé, megtapogatta a puncimat. Ezt mindenki jól láthatta. Nem néztem oldalt az emberek felé. Magam elé bámultam, lehajtott fejjel a padlót néztem. Benyúlt a hüvelyembe, és bent tartotta az ujját.
– Fel vagy izgulva? – kérdezte fennhangon. Azt hittem ott süllyedek el szégyenemben. Be kell vallani őszintén, a puncim nedves volt. Nagyon nedves. Annak ellenére, hogy nagyon szégyelltem magam, vagy éppen azért egyre jobban fel voltam izgulva.
– Igen, Mistress. – válaszoltam halkan.
– Nem hallom. – mondta még hangosabban – Fel vagy izgulva? – szinte már kiabált.
– Igen, Mistress. – válaszoltam most már hangosabban.
– Nem baj. Most nem az elélvezésnek van itt az ideje. Hanem az evésnek. Virslit fogsz enni. Pincér!
A fiú jött, kezében egy tányér, rajta virslik, ketchup és mustár. Megállt előttem, odahúzott egy széket és leült rá. Kezében a tál. Megfogott egy virslit, és elkezdte a tányér fölött himbálni.
– Megetessem? – kérdezte félig tőlem, félig Zsuzsától, de mindenesetre jó hangosan. Valószínűleg mindenki minket nézett.
– Igen, Uram. – válaszoltam. Tudtam, hogy Zsuzsa ezt várja el tőlem.
– Talán, ha megkér rá. – mondta a srác.
– Kérem, Uram, etessen meg.
– Na jó! – sóhajtott, és felém nyújtotta a virslit. – Hajolj le szépen és kapd be a virslimet.
Lehajoltam, de a dolog meglehetősen nehézkes volt, mert a magas sarkú cipőben hátrabilincselt kézzel meglehetősen labilisan álltam. Lassan hajoltam le, és közben a virslire koncentráltam. Akkor észre sem vettem, csak később jutott eszembe, amikor fényképeket mutattak, amit ekkor készítettek, hogy folyamatosan nyitva volt a szám és rettenetesen obszcén volt a jelenet. Milyen lett volna.
Amikor már majdnem elértem a virslit a fiú lejjebb húzta, hogy éppen nem értem el:
– Bele ne harapj, te kis mohó. Azt ki kell érdemelni. Csak nyalogasd a nyelved hegyével, úgy, mintha egy fasz lenne. Hallottam, hogy nagyon klasszul szopsz. Mutasd meg, hogy micsoda kis kurva vagy.
Szót fogadtam. Kidugtam a nyelvemet, és elkezdtem nyalogatni a virsli végéről a mustárt. A mustár meglehetősen erős volt.
– Ne izgulj, kis szuka. – mondta közben a pincérgyerek – Ezek az emberek mind azért vannak itt, hogy téged lássanak. Minél jobban csinálod, annál jobban fog nekik tetszeni.
Jól csináltam, azt hiszem. Egy idő után rám parancsolt, hogy vegyem a virslit a számba, és szopjam. Természetesen megtettem. Közben, ahogy lehajoltam valaki a hátam mögött matatott, és teljesen felhúzta azt a ruhadarabot, amit valamennyire szoknyának lehetet nevezni, és elkezdte simogatni a fenekemet. Ez jól esett, ha közben nem vett volna körül ennyi ismeretlen ember, és nem kellett volna ennyire , akkor nagyon felizgultam volna. De így sem hagyott hidegen a dolog. Éreztem, hogy a puncim egyre jobban tágul, és egyre jobban felizgulok.
Közben persze szoptam a virslit. A pincérgyerek néha kivette a számból, és belemártotta a mustárba, amitől hamarosan szomjas lettem. Ez rettenetesen rossz érzés volt, mert ugyanakkor a hólyagom feszült. De senki nem kérdezte, hogy akarok-e inni, és ez volt a szerencsém, mert nem nagyon tudtam volna válaszolni rá. Szomjas is volta, meg nagyon nem akartam inni.
Egy idő után az a valaki, aki eddig a fenekemet simogatta benyúlt a lábam közé, és elkezdte simogatni a puncimat. Amikor hozzámért azt hittem ott esek össze. Egy pillanatra abba is hagytam a virsli szopását, és felsóhajtottam.
– Nagyon jól csinálod. Tényleg el tudom képzelni rólad, hogy ragyogóan tudsz faszt szopni. De a pinád sem lehet rossz. Most pedig fordulj egy kicsit, hogy mindenki láthassa a hátsó feledet is.
Aki a hátam mögött állt megfogta a fenekemet és arrább húzott, hogy most már mindenki teljes szögben láthatta a fenekemet, és a puncimat is.
– Terpeszbe! – csattant fel mögöttem Zsuzsa hangja. – Te meg csináld tovább! – mondta valaki másnak.
– Igen, Mistress. – hallottam Hilda hangját. Tehát ő az, aki simogat. Bélának jobban örültem volna, de leginkább Péternek. Persze ez a dolog nem az én kívánságaim szerint történt. A lábaimat teljes nagyterpeszbe rugdosták.
– Ezt a kis virslit már eleget szoptad! Most jön egy másik! – mondta a pincér, és egy másik virslit vett fel a tányérról, azt pedig, amit addig szopogattam, hátranyújtotta a lábaim között Hildának. Nem tudtam, hogy miért, de sejtettem, és hamarosan meg is bizonyosodhattam.
Hilda a virslit bedugta a puncimba olyan mélyre, amennyire csak lehetett. Jó érzés volt, izgató. Igaz, hogy ennivaló, és valahogy a lelkem tiltakozott az ellen, hogy valami ilyesmit csináljak, de ez csak apróság volt. Nem volt a virsli persze se kemény, se pedig vastag. Az állaga éppen olyan volt, hogy Hilda meg tudott vele dugni. Ki-be tudta húzogatni, de sem vastag, sem pedig kemény nem volt annyira hogy elélvezzek, vagy csak az elélvezés határára jussak. De rettenetesen izgatott. Most már a másik virsli szopása is izgatott. Egy idő után azt képzeltem, hogy két fiúval vagyok, az egyik hátulról dug meg, a másiknak pedig a farkát szopom, csak éppen mind a kettő olyan puhány legény volt, hogy sehogy nem sikerült egy bizonyos pontnál tovább jutnom.
Aztán eszembe jutott, hogy nem is szabad elélveznem, és nem csak nem szabad, hanem nem is fognak engedni, és jobban járnék, ha nem izgatnám fel magamat ilyen rettenetesen, főleg ennyi ember előtt nem. De valahogy mégis kellett, egy kicsit akartam is, hogy minél jobban felizguljak, és azt is tudtam, hogy Zsuzsa azt akarja, hogy nagyon izgatott legyek. És azt is tudtam, hogy minél jobban fel vagyok izgulva annál hajlamosabb leszek arra, hogy Zsuzsa parancsait teljesítsem, még akkor is, ha közben ennyi ember bámul.
A pincérgyerek, egy idő után már nem fogta a virslit, hanem a számba hagyta, és az ott lógott ki a számból. Közben ő kiszabadította a melleimet. Most már gyakorlatilag meztelen voltam, eltekintve a rettenetes cipőktől, és a két kis szövetdarabtól, amelyek a hasamon voltak összepöndörödve. Elkezdte masszírozni a melleimet. Ez nagyon jó volt. Még így is, hogy előre kellett hajolnom, és folyamatosan figyelnem arra, hogy el ne essek.
– Ne mozogj! – csattant fel egyszer csak Zsuzsa hangja. Tudtam, hogy nekem szól.
Ekkor vettem észre, hogy enyhén vonaglok. Megpróbáltam mozdulatlan maradni. Egy ideig még mozgatta Hilda a virslit a puncimban, aztán abbahagyta. Csak fogta, hogy ki ne csússzon. A pincér fiú is felállt, és arrébb ment valahova, nem láttam, hogy hova.
– Hölgyeim, és uraim. – hallottam Zsuzsa hangját – Itt van két virsli, amit ma elárverezünk. Igen speciális helyen vannak, ennek a kis kurvának a pinájában és a szájában. Ez a kis kurva felajánlja, hogy a licit győztese személyesen, vagy a szolgája által innen eheti ki a virslit. Igaz, kis picsa?
Nem tudtam válaszolni, mert a virsli még mindig a számban volt. Próbáltam valamit nyögni, hogy igen, Mistress, de nem nagyon ment. Zsuzsa ráhúzott egyet a fenekemre a tenyerével, aztán folytatta:
– Tíz dollár a kikiáltási ár, és természetesen nem csak urak, hanem hölgyek is licitálhatnak.
– Tartom. – hangzott valahonnan egy férfi hangja.
– Húsz. – hangzott máshonnan egy női hang. Folyt tovább a licit. Nem tudom, hogy meddig ment. Végül úgy hallottam, hogy egy nő nyerte meg.
– A szolgám fogja megenni a virslit. – mondta, amikor mellettem állt, félig talán nekem, de inkább Zsuzsának és a közönségnek. – De természetesen mustárral, és remélem, hogy van valami innivaló is.
– Talán akad. – mondta Zsuzsa – Bár én úgy gondoltam, hogy erre csak később kerül sor, ez egy nagyon jó fegyelmezési eszköz. Nem bánom.
Aztán éreztem, hogy kiveszik a virslit, valamit ügyködnek, és visszadugják. Nemsokára megtudtam, hogy mit csináltak: bekenték mustárral. A puncimat pár másodperc múlva elkezdte csípni a mustár, és hamarosan olyan volt, mintha meggyújtották volna. Aztán valaki elkezdte kienni a virslit a puncimból, lassan komótosan. Először csak a kilógó részeket harapta le, aztán engedte, hogy kicsússzon egy kicsit a virsli, és újabb, és újabb részeket harapott le, végül, amikor már egyáltalán nem maradt semmi a virsliből lenyalta a mustárt a puncimról, és a nyelvével benyúlt a hüvelyembe és onnan is kinyalta a mustárt. Ekkorra a fájdalom már lejjebb hagyott, és csak lüktetett az egész. Aztán otthagyták a puncimat, és a nedvesség a levegőn nagyon kellemesen hűsítetett.
– Most a szájából is edd ki! – hallottam a nőhangját.
Ekkor megláttam a szolgáját. Egy fiatal fiú volt, nálam alig idősebb, vagy éppen velem egykorú. Négykézláb ment, gyakorlatilag meztelen volt, a nyakában egy nyakörv. Később láttam azt is, hogy egy bőr erényöv, vagy nadrágféleség volt rajta, ami gyakorlatilag ott kezdődött, ahol a farka töve volt, és az egész farkát behúzta és leszorította hátra a két lába közé. Megsajnáltam, mert ez igen fájdalmas lehetett, ha merevedése volt. Gyakorlatilag nem is lehetett merevedése, mert a bőrnadrág nem engedte. Az összes szeméremszőrzete le volt borotválva. Kedves arca volt. Odajött egészen közel, egy kicsit felágaskodott, de vigyázott arra, hogy négykézláb maradjon, hiszen valószínűleg ezt parancsolták neki, és elkezdte kienni a virslit a számból. Először csak a végét harapta le, és megette, aztán egyre közelebb a számhoz. Engedtem ki a virslit a számból, és végül az egészet megette anélkül, hogy hozzám ért volna.
– Most jön az ivás. – mondta a nő.
A fiú hanyatt feküdt, a két kezével felnyomta a felsőtestét, és nagyra nyitotta a száját és várt. Nem tudtam, hogy mi következik.
– Egyenesedj fel, állj elé terpeszben, és a szájába! – mondta Zsuzsa.
Egy pillanatra elborzadtam, hogy valakit, de láttam, hogy ez a fiú pontosan tudja, hogy mi következik, és pontosan ezt várja. Felálltam. Most teljesen szembe volt a vendéglő közönségével. Odatipegtem valahogy a fiúhoz, és megpróbáltam a szájába . Nagyon kellett , mégsem bírtam. Ennyi ember előtt nem tudtam .
Zsuzsa rávágott egyet a fenekemre:
– Na, mi lesz?
– Nem megy, Mistress. – válaszoltam.
– Talán nem kell eléggé ?
– De igen, Mistress, de nem tudok. Zavar, hogy ennyi ember előtt kell.
– Az nem zavart, hogy ennyi ember előtt majdnem elélveztél? Az sokkal intimebb, mint a , nem.
– De igen, Mistress.
– Akkor rajta!
– Igen, Mistress.
Próbáltam. Nagyon próbáltam. Azt képzeltem, hogy egyedül vagyok, de nem ment. Néhány pillanatig már azt hittem, hogy menni fog, de mégsem sikerült. A nő, aki a fiú tulajdonosa volt ott állt előttem. Ötven év körüli lehetett, enyhe terpeszben állt utcai ruhában, csípőre tett kézzel kezében egy lovaglóostorral.
– Nos? – kérdezte – Lesz valami, vagy egy használhatatlan kis picsa vagy? – és egy aprót ütött a csiklómra a lovaglóostorral, de Zsuzsa intett, hogy ne bántson.
– Sajnálom, Mistress. Nem tudok . Tudom, hogy ezért büntetést érdemlek, de nem megy.
– Na jó, ebből elég. – mondta Zsuzsa – Valóban büntetést érdemelsz. Egyelőre a régi parancs marad érvényben újra: tilos .
Ebben a pillanatban újra nagyon kellett , mintha csak arra várt volna a hólyagom, hogy újra tilos legyen.
– Fordulj meg, és hajolj le! Elverem a seggedet. Ez a büntetésed. Itt mindenki szemeláttára. Annyit kapsz, amennyit el tudsz viselni. Addig verem a seggedet, amíg fájdalmadban fel nem kiáltasz. Persze tudod, hogy ez mit jelent.
– Igen, Mistress. – válaszoltam. Ez azt jelentette, hogy Zsuzsa egyben tesztelni is akart, hogy ennyi ember előtt mennyire tudom fegyelmezni magamat. Tudtam, hogy kis büntetéssel is megúszhatom, ha hamar felkiáltok a verés közben, de azt is tudtam, hogy ez pontosan ellentétes azzal, amit Zsuzsa akar. És azt is tudtam, hogy ha előbb kiáltok, mint ahogy már nem bírom tovább, ha
engedek, és nem húzom addig ameddig csak bírom, akkor azt Zsuzsa észre fogja venni, és akkor nagyon megbüntet. Sokkal jobban, mint egy közönséges fenékverés.
Megfordultam, terpeszbe álltam és lehajoltam. Most megint mindenki láthatta a puncimat. A tudat, hogy mindenki a puncimat nézi, és hogy mindenki szeme láttára Zsuzsa el fogja verni a fenekemet nagyon izgatott, és éreztem, hogy a puncim annyira nedves, hogy a bal combomon, belül elkezd lefele folyni a nedvesség. Ennyire nedves talán még soha nem voltam. És persze rettenetesen szégyelltem, hogy ennyire fel vagyok izgulva, és ez visszahatott arra, hogy még jobban felizguljak. Zsuzsa is észrevette a nedvességet a combomon. Odanyúlt a vesszővel, amelyet közben elővett a fenekem elveréséhez, és végighúzta a nedvesség mentén.
– Ez mi?
– Nedvesség, Mistress.
– Nedvesség? Milyen nedvesség? Talán esik az eső?
Rettenetesen szégyelltem magam.
– Nem, Mistress.
– Hát akkor honnan van ez a nedvesség? Honnan jön?
– A puncimból, Mistress.
– Innen? – kérdezte, és a vessző végét felhúzta egészen a puncimig, és félrehúzta a bal nagyajkat. Megremegtem.
– Igen, Mistress. – mondtam sóhajtva.
A következő pillanatban egy nagyot vágott a fenekemre a vesszővel. Még nem vártam az ütést, és ezért majdnem felkiáltottam, de sikerült megállnom, csak megremegtem egy kicsit.
– Egy, Mistress. – számoltam.
– Még mindig fel vagy izgulva? – kérdezte Zsuzsa.
A kérdés természetesen teljesen értelmetlen volt, hiszen a puncim jól látható volt, és mindent elárult, le se tagadhattam volna, hogy a helyzet mennyire izgatóan hatott rám. A nedvek tovább folytak belőlem.
– Igen, Mistress. – válaszoltam.
– És meddig kell verni téged, hogy már ne legyél felizgulva? – kérdezte, és újra nagyot húzott a fenekemre.
– Kettő, Mistress. – számoltam – Nem tudom, Mistress. – válaszoltam közben a kérdésére.
– Talán a verés is izgat? – kérdezte és harmadszor is lecsapott.
Persze tudta a választ, hogy igen, hiszen már ismert ennyire, de azt akarta, hogy itt mindenki előtt hangosan mondjam ki. Kimondtam hangosan:
– Igen, Mistress, a verés is izgat.
– Nem kell számolnod! – újra lecsapott, én pedig csendben maradtam – Csak a kérdésekre válaszolj fennhangon, úgy, hogy mindenki hallja, hogy mindenki tudja, hogy milyen mocskos kis szuka vagy.
Közben többször is nagyokat csapott a fenekemre, és össze kellett szorítanom a számat, hogy fel ne nyögjek, vagy fel ne kiáltsak.
– Nos, mi az, ami még izgat?
– A , Mistress,... – mondtam, amit két ok miatt is nehéz volt kimondanom. Az egyik ok az volt, hogy rettenetesen szégyelltem magam, ezeket a dolgokat kimondani talán még jobban, mint meztelenül ott állni hátrabilincselt kézzel. A másik ok, hogy a mondat közben Zsuzsa rávágott a combom belső felére, oda, ahol nedves volt, és ez rettenetesen fájt. Úgy gondoltam, hogy talán nem is haragudott volna olyan nagyon, ha most felkiáltok, de megpróbáltam nem ezt tenni, és nem is tettem. Egy pillanatra a mondat közben elakadt a lélegzetem, de aztán befejeztem a mondatot. – ... és a kiszolgáltatottság.
Ekkor vettem észre, hogy a fiú, még mindig ott ül, most mögöttem, félig hanyatt fekve a kezeire támaszkodva, és nagyra nyitott szájjal. Persze nem kapott más parancsot, ezért még mindig ott volt.
Zsuzsa tovább verte a fenekemet, és én összeszorított szájjal álltam. Egyszer meginogtam, de sikerült összeszednem magamat, és nem estem el. Most már nem csak a fenekemet verte, hanem a combjaimat is, és néhányszor a pálcavége elérte a nagyajkaimat is. Ez már szinte kibírhatatlanul fájt, és éreztem, hogy minden erőfeszítésem ellenére ingok. Egy idő után, talán Zsuzsa kérésére valaki megfogta kétoldalt a csípőmet, hogy el ne essek, de nem nagyon, csak épp egy kicsit.
Tovább kaptam a verést, és hangosan sóhajtoztam. Tudtam, hogy ezt sem lenne szabad, de nem bírtam ki. Néha nyögtem is, de Zsuzsa nem tette szóvá. Nem tudom, hogy hányadik ütésnél jártunk, de valahol nagyon soknál lehetett. Aztán egyszer Zsuzsa megütötte a csiklómat. Ez valahogy annyira más, olyan erős fájdalom volt, hogy nem bírtam visszatartani, hangosan felordítottam, és vonagolva összeestem a földre.
Tulajdonképpen nem is jó szó, hogy nem bírtam megállni. Sokkal inkább azt volt a helyzet, hogy a kiáltás magától tört ki belőlem, és mire vissza tudtam volna tartani, vagy ráeszméltem volna arra, hogy mit is kellene tennem, már a földön voltam, és nyögtem. Hagytak. Ez a fájdalom már egyáltalán nem volt izgató. Egy idő után múlt egy kicsit, és megpróbáltam felállni, de hátrabilincselt kézzel nem sikerült rögtön. Aztán nagy nehezen feltornáztam a felső testemet egy székre, és így már sikerült felállni. Visszaálltam az előző pozícióba.
– Bocsánatot kérek, Mistress. – mondtam.
– Rendben van. – mondta Zsuzsa – Fel vagy még izgulva?
– Nem, Mistress. – válaszoltam – Nem annyira. – Ez igaz volt.
– Akkor jó. Akkor vége a büntetésnek. – mondta Zsuzsa – Állj fel.
Felálltam, és megköszöntem a büntetést.
– Most pedig enni fogsz. Itt mindenki előtt.
A pincérgyerek behozott egy műanyag tálat, olyasmit, amilyenből a szokták etetni, és lette elém a földre. A tálban valami barna lötty volt, és néhány gombóc úszkált benne. Lehasaltam a földre, ami már önmagában sem volt könnyű hátrabilincselt kezekkel. Először letérdeltem, és utána oldalvást feküdtem le a földre, és úgy próbáltam homorítva felemelni a fejemet, hogy enni tudjak a tányérból. Ez egyáltalán nem ment könnyen, mert a fejemre húzott szák eléggé gátolt, és a lötty büdös is volt, és semmi kedvem nem volt meginni. Azért valahogy legyűrtem.
– Nyald ki! – parancsolt rám Zsuzsa, amikor végeztem. Nem tehettem mást.
– Most pedig vidd ki a tányért a konyhába, és köszönd meg a pincéreknek, hogy enni adtak.
– Igen, Mistress. – válaszoltam. Felkelni még nehezebb volt, a tányért kivinni pedig meglehetősen fejtörést okozott. Amikor végre fejálltam a tányér még lent volt a földön. Amikor viszont megpróbáltam felvenni, leguggolni és a hátrabilincselt kezemmel megfogni, akkor a magas talpú cipő miatt elestem. Megint ott voltam a földön. Zsuzsa nem szólt semmit, bár tudtam, hogy nem tetszik neki, hogy ügyetlenkedem, és tudtam, hogy ha még sokáig nem sikerül valahogy kivinnem a tálat, akkor meg fog büntetni. Ezt pedig egyetlen porcikám sem kívánta.
Végül az jutott eszembe, hogy sokkal egyszerűbb lesz, ha a fogaimmal fogom meg a tányért. És ekkor valami olyasmit láttam meg, amitől meghűlt bennem a vér. A tál, amiből ettem, és amit most ki kellett vinnem meglehetősen magas peremű volt, és oldalt magas függőleges fala volt. Erre a falra nagy betűkkel rá volt nyomtatva, hogy GEORDINA C. Csupa nagybetűkkel. És ezt bárki, aki közelebbi asztalnál ült, jól láthatta. Elolvashatta a nevemet, és kétségem nem volt afelől, hogy tudják, nem véletlenül van ez a név a tálra nyomtatva. És még a vezetéknevem kezdőbetűje is.
Persze még mindig maradt egy apró reményem, hogy nem látták az arcomat, és ha van közöttük valaki, aki csak arcról ismer, az nem tud beazonosítani. És a keresztnév az csak egy keresztnév, ebből még lehet több is.
Felálltam fogaim között a tányérral.
– Jól van. Sokáig tartott a dolog, de rendben van. – kommentálta az eseményeket Zsuzsa – Most pedig irány a konyha! Lassan, nehogy eless.
Persze ezt nem kellett mondania, és mivel tele volt a szám a tányérral, nem tudtam válaszolni sem, ahogy illett volna. Elindultam a tányérral, lassan a konyhába. Amikor az ajtóhoz értem tapsot hallottam a hátam mögött. Megtapsoltak az emberek, és ez szégyenérzettel töltött el, mert újra tudatosította bennem, hogy egy bemutató része vagyok.
A konyhában a pincérek pontosan tudták, hogy mi a dolguk. Nem sokat teketóriáztak velem. A tányért elvették, és a bilincset is egy pillanat alatt kikapcsolták. Ezután két srác elvitt hátra egy fürdőszobába, ahol lehúzták rólam a ruhadarabokat és rutinos mozdulatokkal az egész testemet lemosták. A dolog, annak ellenére, hogy meglepő módon nem sok figyelmet szenteltek női mivoltomnak, kellemes és izgató volt. A két fiú szappanozta a testemet, végigdörzsöltek szivaccsal, majd meleg vízzel lemostak. Mindezt célratörő, gyors mozdulatokkal, mintha egy pillanatra sem érdekelné őket, hogy nem egy darab húst készítenek elő szeletelésre, hanem egy fiatal meztelen és kiszolgáltatott nőt. És, hogy mire? Ezt akkor magam sem tudtam, de pillanatnyilag nagyon élveztem a kényeztetést, amit a fürdetés jelentett, még akkor is, ha egyértelmű volt, hogy nem az én kedvemért történik. Az egyik srác benyújt a lábam közé, és szappannal megmosta még a puncimat is. Ettől majdnem elélveztem, de észrevette és kemény hangon rám szólt, és figyelmeztetett, hogy ezért büntetést is kaphatok. "Igen Uram" – mal válaszoltam, amire elmosolyodott. Ez volt az egyetlen emberi gesztus a fürdetés alatt, amennyire láttam még merevedésük sem volt.
A szárazra törlés után visszavezettek a konyhába, ahol már látszottak a jelei annak, hogy mi fog következni. Egy nagyobbfajta, speciálisan kiképzett zsúrkocsi állt a konyha közepén, e körül sürögtek a szakácsok. Nem mondtak semmit, hogy mit tegyek, nem parancsolgattak, hiszen nem ehhez szoktak. A csirkét sem kérik meg, hogy legyen szíves, másszon be a fazékba. Felkaptak, feldobtak a zsúrkocsira hanyatt fekve. A lábaimat széthúzták az asztallap két széléhez, és közvetlenül a térdem alatt egy-egy szíjjal lekötözték a laphoz. Az asztal ezen a részen olyan széles volt, hogy a lábaim szinte egy egyenesbe estek, és feszítette is a csípőmet. Ezután a nagylábujjaimra raktak egy bilincset, amely az asztal alatt összehúzta a lábaimat, így nem nagyon tudtam kalimpálni velük, nem mintha ez lett volna a szándékom.
A vállam magasságában az asztal keskenyebb volt, így itt a teljes karomat az asztal alá tudták húzni, és a kezeimre is hüvelykujj bilincset raktak, majd a két bilincset összehúzták egy rövid lánccal. Ez már nagyon kellemetlen volt. Homorítanom kellett erősen, és a melleimet is teljesen kidugni.
A fejem tulajdonképpen már lelógott az asztalról, de egy az asztalhoz rögzített lap megtartotta és felemelte a vízszintestől felfelé, úgy, hogy láthattam a testemet, és azt, ami történik velem. Most ezt a lapot pár másodpercre leengedték, és lenyomták a fejemet, amely most lelógott az asztalról, és most a konyha másik vége tárult a szemem elé fejjel lefele. Amikor látták, hogy működik a dolog, visszahajtották a lapot, és rögzítették.
A pincérek ugyanolyan rutinosan, és nőiségemmel nem törődve dolgoztak, mint a fürdőszobában, de most legalább hatan sürögtek körülöttem. Az egyikük elkezdett valami zselatinszerűt felkenni a melleimre. Egy másik egy nőgyógyászati szerszámmal a hüvelyemet húzta szét, ami kellemetlen volt, és hangosan felsóhajtottam. Erre egy másik, idősebb pincértől kaptam egy pofont.
Megpróbáltam csendben maradni, de nem volt könnyű. Közben befejezték a mellem bekenését, és tejszínhabot, meg díszítést raktak a hasamra, de erre most nem nagyon tudtam figyelni, mert a puncim tágítása még mindig folyt, annyira, hogy most már fájt is. A fiatal pincérgyerek pedig csak tekerte a csavart, ami egyre jobban széthúzta a szerszám két részét, egészen addig, amíg úgy éreztem, hogy szétreped a puncim és nem bírtam tovább felkiáltottam. Ekkor abbahagyta. Többen odajöttek, nézték, tanakodtak.
– Nem fog beleférni. – mondta az egyik. Nem tudom, hogy mire gondolt.
– Akkor sem tudunk mit csinálni. Ilyen szűk. Alig tíz centire tudtam széthúzni. – mondta a másik, aki a tágítót kezelte. – A tovább húzom, megsérül.
– Nem baj, akkor kevesebbet tesztek bele és kész. Mosd ki! – mondta egy idősebb szakács, aki csak egy pillanatra jött oda.
Az egész testem megfeszült a fájdalomtól, és lihegtem, hogy ne kiáltsak fel. A pincérgyerek vízsugárral kimosta a puncimat, majd hagyta, hogy kicsorogjon belőle a víz és feltörölte a környékét. Ezután egy nagy üvegből elkezdett valamit beletölteni. Éreztem, hogy az egész puncim megtelik valami enyhén folyós, sűrű valamivel. Amikor végzett egy hirtelen mozdulattal kirántotta a hüvelytágítót, és a nagyajkaimat összehúzta. Ettől az a valami, amit beletöltött hátrább áramlott, és beljebb kezdett el feszíteni, viszont elmúlt az a fájdalom, ha nem is egyszerre, amit a tágítás okozott. A nagyajkaim viszont fájtak, ahogy összecsípte őket, de ezt a fájdalmat jól elviseltem. Egy ideig fogta, majd két erős csipeszt rakott fel. Ezek már jobban szorítottak, és össze kellett szorítanom a fogaimat. Odajött, a számhoz tartozza a hüvelytágítót:
– Ezt lenyalhatod. – mondta, és bedugta a számba. Csokoládékrém volt rajta.
Amikor mindennel készen voltak, és minden elhelyeztek rajtam a desszerthez, kitoltak a konyhából. A puncim tele volt kaviárral, a vénuszdombra szeletelt sajtokat helyeztek el, a köldöklyukamban egy szem eper virított, körülötte tortaszeletek, hab. A melleimre vastagon vanília pudingot kentek. A számmal egy hatalmas almát kellett tartanom, de figyelmeztettek, hogy ne harapjak bele.
Zsuzsáék már nem a bokszban ültek, hanem a terem közepén. Zsuzsa és Péter egy-egy széken ültek egymással szemben, de nem volt előttük asztal, Hilda és Béla pedig anyaszült meztelenül, hátrabilincselt kézzel térdelt mellettük, nyakörvvel a nyakukban, és pórázon. Béla póráza Zsuzsánál, Hildáé pedig Péternél. Közéjük toltak be. Zsuzsa és Péter azonnal elkezdték leenni rólam a desszertet. A pudingot kanállal ették le, és rettenetesen izgató volt, ahogy aprólékosan kanalazták végig a mellemet. Amikor a tortaszeletekhez értek villát vettek fel az asztalról, és néhányszor falatozás közben meg is szúrtak vele. Végül eljutottak az ebéd végére: a csokikrémhez. Egy pincér jelent meg, és egy tálkát tett le a puncim alá. A csipeszeket levette, és ebben a pillanatban éreztem, hogy a krém kifolyik a puncimból. Először a tálról kanalazták fel a krémet, de ez nem volt elég, mert Péter többször a puncimba is benyúlt a kanállal. Amikor degeszre ették magukat intettek Bélának és Hildának, hogy nyaljanak tisztára, Zsuzsa pedig kivette a számból az almát, felállt és elkezdte falatozni.
Hilda a melleimet és a hasamat nyalta tisztára, Béla pedig a csokikrémre koncentrált. Nagyon oda kellett figyelnem, hogy el ne élvezzek. Azt kívántam, hogy bárcsak egyedül lennék és maszturbálhatnék, vagy kettesben mondjuk Péterrel, és jól megdugna. De nem. Nem voltam egyedül, egyáltalán nem. Közben Zsuzsa megette az almát, és hallottam, ahogy a vendégekhez szól:
– Tisztelt uraim. Azt hiszem, hogy ez a kis kurva megérdemel egy kis desszertet. Jöjjenek, és élvezzenek a szájába. Ha bárkinek kétsége lenne, Corwax kisasszony maga fogja Önöket erre megkérni, sőt ha kívánják azt is eléárulja Önöknek, hogy ez minden vágya.
Közben Péter a fejemet tartó lapot leengedte, és így fejjel lefelé készen álltam arra, hogy megdugják a számat. A férfiak sorban jöttek egyesével. A kocsival eldugtak egy bokszba, amely teljesen el volt zárva a terem többi részétől, és csak Hilda maradt velem.
Mindegyiket meg kellett kérnem, hogy dugja meg a számat, és Hilda vigyázott rá, hogy az eredményt lenyeljem, még akkor is, ha az aktuális úr ehhez nem ragaszkodott volna.
Az első férfi kövér volt, és egy kicsit alacsony volt, és nem érte fel a számat, ahogy a zsúrkocsin feküdtem. Most derült ki, hogy mi mindenre gondoltak, akik ezt a szerkezetet összeállították. Az asztal lapját Hilda pillanatok alatt megdöntötte, a fejem lejjebb került pontosan a megfelelő magasságba. A nadrágját addigra letolta, és a farka ott meredezett a szemem előtt. Alig volt időm kinyitni a számat, máris beledugta egy erőteljes mozdulattal, és elkezdte ütemesen mozgatni. Minden egyes mozdulatára a farka vége nekinyomódott a nyelvemnek, és a heréi előrelendültek, és az orromat csapkodták. Egyáltalán nem volt semmi élvezetes a dologban.
Egy idő után elégedetlen lehetett velem – pedig még kötelességtudóan, és persze azért is, hogy minél hamarabb vége legyen, szívtam is minden egyes ütemre a farkán – mert elkapta a mellbimbóimat, és úgy megcsavarta, hogy azt hittem ott helyben leszakadnak.
– Szopjál bébi! – kiáltott közben rám, én pedig a nem várt fájdalomtól felkiáltottam. Úgy látszik erre volt szüksége, mert a következő pillanatban belelövellt a számba a spermája. Még egy ideig mozgatta a farkát és csavargatta a mellbimbóimat. Amikor teljesen kész volt, kihúzta a farkát eltette és szó nélkül elment.
Hilda, mielőtt beengedte volna a következő vendégemet rám parancsolt, hogy a szám körül nyaljam le a maradékot. Amit elértem lenyaltam, a többit Hilda egy nedves szivaccsal letörölte.
A következő férfi sokkal magasabb volt, mint az előző, és sokkal izmosabb is. Hilda megint beállította a megfelelő magasságra az asztalt. A férfi odalépett elém, a farka még nem volt egészen kemény, de nem lógott. Egy kicsit már fel volt izgulva.
– Meg fogod merevíteni, kispicsa? – kérdezte tőlem.
– Igen, Uram. A száma veszem, és megmerevítem.
Oda tartotta a száma elé, én kinyitottam a számat, hogy bele tudta dugni, de inkább elhúzta.
– Ne olyan hevesen. Nem kapod meg olyan gyorsan, bármennyire is áhítozol rá. Először csak nyalogassad!
Kidugtam a nyelvem, de így fejjel lefele egyáltalán nem volt jó a pozíció. Azért valamennyire tudtam nyalogatni, egészen addig, amíg meg keményedett. Akkor beledöfte a számba, és gyorsan addig mozgatta, amíg nagy nyögések között el nem élvezett. Ő sem vette ki rögtön a farkát, hanem egy ideig még kisebbeket nyögött, és várt. A farka lassan kezdett zsugorodni. Megszívtam, hátha erre van szüksége.
– Nem, kispicsa, nem! Ne csinálj semmit, csak várj.
Vártam. Egy ideig nem történt semmi. Aztán egyszer csak ismét el kezdett merevedni a farka és megint el kezdte mozgatni. Most már sokkal tovább mozgatta, azt hittem soha nem lesz vége.
– Nyald a pináját! – hallottam, és egy pillanatig nem értettem, aztán rájöttem, hogy ez Hildának szól. Ő pedig szót fogadott, és nekilátott nyalogatni. Azt hittem megőrülök. Már kezdtem egy kicsit lenyugodni az előző felizgultság óta, bár a kielégítetlenség rossz érzése most is ott volt bennem apró hasi görcsök, és lelki vágyakozás formájában, és erre most Hilda ismét felizgat. Nem bírtam ki, hogy ne nyögjek. Nagyon élveztem, amit csinált, és az sem zavart, hogy a szám tele volt ennek az ismeretlen, egyébként elég jóképű pasinak a farkával.
Hamarosan ismét elélvezett a pasi, és szinte azonnal kihúzta a farkát. Utána leguggolt elém és a saját nedvét, amit az arcomra fröcskölt lenyalta. Ezt elég gusztustalannak tartottam, de úgy gondoltam, hogy az ő dolga. Hilda közben folyamatosan nyalta a puncimat, és én már a megőrülés határán voltam. Tudtam, hogy ha nem élvezek el megőrülök. Amikor a pasi kiment megkértem Hildát, hogy segítsen rajtam:
– Hilda, kérlek, dugjál meg valamivel, had élvezzek el! – súgtam halkan.
– Nem lehet, te kurva, mert megbüntetnek. – válaszolta Hilda egy pillanatra abbahagyva a nyalást, de közben is masszírozta a puncimat.
– Hilda, kérlek, bármit megteszek, csak csináld. Megőrülök!
– Bármit?
– Bármit. – mondtam. Tudtam, hogy ez nagyon sok mindent jelenthet, de akkor ezzel nem gondoltam.
– Hajlandó vagy bárkivel dugni, akit megnevezek?
– Igen, Hilda, mindent megteszek, kérlek.
– Sajnálom. Pedig ez nagy lehetőség lett volna nekem. De inkább nézem, ahogy szenvedsz. Ez nekem sokkal nagyobb élvezet. És az is nagy élvezet lesz, amikor kikapsz azért, amit most csináltál. Úgyhogy jobb lesz, ha befogod a pofádat, és szopod a következő vendégedet. Még nagyon sok van, jó lesz, ha igyekszel. És elfelejtettél Mylady-nek szólítani. Ezért is büntetés jár.
Igaza volt, de a felizgultság teljesen elvette az eszemet. Behívta a következő vendégemet. Fejjel lefelé nem nagyon láttam az arcát, de nagyon ismerősnek tűnt. Nem tudom, hogy hol láttam, de biztos voltam benne, hogy már láttam valahol. Nem szólt semmit csak kigombolta a sliccét, és elkezdte megdugni a számat. Nem is élvezett bele. Egy ideig mozgatta, aztán kihúzta, elrakta és szó nélkül elment. Nem is nyögött közben, nem is lihegett.
– Beleélvezett a szádba? – kérdezte Hilda.
– Nem, Mylady. – mondtam, most már úgy, ahogy illett.
– Akkor rosszul végezted a feladatodat. Ha itt végeztünk Zsuzsának beszámolsz minden egyes hibádról részletesen, és kéred, hogy büntessen meg. Megértetted?
– Igen, Mylady. – válaszoltam, és tudtam, hogy még nagyon messze vagyunk attól, hogy a vendéglőből elmenjünk.
Még jó néhány férfi jött. Volt egy olyan is, aki feltérdelt az asztalra a nyakam fölé, a fenekét kellett nyalnom, és közben ő összefogta a két mellemet, és azok közé élvezett. Persze a hasamról nem takarította le senki a disznóságot, és hamarosan rá is száradt.
Amikor elfogytak, úgy tízen lehettek, egy pincér a termen keresztül visszatolt a konyhába. Azt hittem, hogy végre eloldoznak, és szerettem volna, ha letakaríthatom a hasamról a ráragadt spermát is, mert nagyon szégyelltem, hogy a hasamra élvezett az a férfi. A dolog maga annyira nem izgatott, mint inkább az, hogy nyoma maradt, amely árulkodott a dologról. Az igazság az, hogy elkezdtek leszedni a kocsiról, amikor az egyik pincér megszólított:
– Mi van, kis kurva. – mutatott a rám száradt sperma foltra – Rádélveztek? Nem volt elég jó a szopós szád?
Nem szóltam semmit, mire ő előkapta a farkát, és elkezdte mozgatni, és hamarosan ő is a hasamra ürítette a nedvét. A többi pincér egy ideig nézte, de aztán hamar csatlakoztak, és beterítettek teljesen. Mindenhova jutott sperma, az arcomra, a melleimre, a hasamra, a puncimra és a lábaimra is. A legkellemetlenebb az volt, hogy a hajamra is jócskán jutott, és alaposan beleragadt. Mikor mindannyian elélveztek egyszerűen otthagytak a konyha közepén, még mindig megkötözve.
Nemsokára megjelent Zsuzsa, utánanézni, hogy mi történhetett ilyen hosszú idő alatt. Amikor meglátott sejthette, hogy mi történt, de megkérdezte a pincérektől. Azok meg elmondták.
– Mondd csak! – fordult hozzám Zsuzsa – Nem kellett volna válaszolnod a kérdésre?
– De igen, Mistress. – válaszoltam.
– És, miért nem válaszoltál?
– Mert nagyon szégyellem, hogy piszkos vagyok, Mistress.
– Nem kellett volna felajánlanod a szolgálataidat? A szádat, a puncidat és a seggedet. Szegény fiúknak saját kezűleg kellett kiverniük a farkukat?
– De igen, Mistress.
– Ez minden?
– Igen, Mistress. Illetve nem, Mistress. Bocsánatot kérek, és kérem, hogy büntessen meg.
– Mást nem követtél el, amíg a közvetlen felügyeletemen kívül voltál?
– De igen, Mistress. Kértem Hildát, hogy segítsen elélvezni, és elfelejtettem Mylady-nek szólítani.
– Más nem volt?
– Nem, Mistress. – mondtam teljesen őszintén.
– Minden vendéged rendesen elélvezett?
– Nem, Mistress. – jutott eszembe, hogy valóban ezt is be kell vallani, mint bűnt – Az egyik vendégem nem élvezett el.
– Nos igen. A te hibád miatt őt most Hildának kell kárpótolnia, mégpedig a vendég kívánságának megfelelően a seggecskéjét kellett rendelkezésre bocsátania. Azt pedig Hilda nagyon utálja. Nem hiszem, hogy nagyon megszeret téged ezért. A büntetésedet majd később kapod meg. Most hazamegyünk.
Intett a pincéreknek, akik kiszabadítottak, és segítettek lábra állni. A sperma egy része már megszáradt, de néhány csepp, ahogy felálltam elkezdett lefelé folyni.
– Menj, és keresd meg a ruhádat.
Emlékeztem, hogy a fürdőszobában lehetnek, mert ott vették le rólam. Meg is találtam mind a két darabot, piszkosan, csurom vizesen. Belenéztem a teljesalakos tükörbe. Egy megviselt lány állt velem szemben, álarcban, vastagon rászáradt spermával, csatakos hajjal, és két apró, vizes és mocskos rongydarabbal, amelyek eredetileg sem takartak túl sokat, de így vizesen szinte teljesen átlátszóak voltak.
Nemsokára elindultunk vissza Zsuzsa lakására. Megint a csomagtartóban kaptam helyet, de most nem kötöztek meg, és a "ruhát" sem kellett levennem, csak az álarcot. Sokáig mentünk, és amikor megálltunk azt hittem, hogy a parkolóházban vagyunk. Nem ott voltunk. Az autó egy park parkolójában állt. A parkban szétszórtan emberek sétáltak, de nem túl sűrűn.
– Hilda, vidd, és meg! – parancsolta Zsuzsa Hildának.
– Na gyere, kutyus! – szólt hozzám Hilda, és elindult be a parkba.
Indultam utána. Az emberek megbámultak, de sokan elég távol voltak ahhoz, hogy ha éppen nem arra néztek, akkor nem vettek észre minket. Hilda egy bokrosabb részhez ment, és megállt a bokrok között.
– Most itt leguggolsz és meglocsolod a bokrot. De ha nem sietsz, akkor addig verem a pinádat, amíg majd a fájdalomtól össze magadat.
– Igen, Mylady. – mondtam. Leguggoltam.
– Szétrakod a lábad, és két ujjaddal széthúzod a nagyajkaidat, hogy ne csepegjen minden a ! – irányított Hilda.
Próbáltam úgy tenni, ahogy mondta. Most nem okozott gondot a . Egyrészt már rettenetesen kellett csinálni, másrész most nem volt itt senki, csak Hilda, és a fenyegetésétől sem ijedtem meg túlzottan, mert nem volt nála a lovaglóostor. , és nagyon boldog voltam, hogy . Még az is csak egy kicsit zavart, amikor egy középkorú nő jelent meg, és egy pillanatig ledermedve nézte, hogy mit csinálunk. Aztán nagyon gyorsan elhúzta a csíkot. Pár pillanattal később két srác jött arra, és ők is megláttak, és leplezetlen érdeklődéssel nézték ahogy . Hilda szólt rájuk:
– Nem láttatok még puncit?
A srácok nevettek, de nem válaszoltak. Én nem néztem rájuk, és amikor befejeztem már nem voltak ott. Visszamentünk a kocsihoz. Most már nem kellett a csomagtartóba feküdnöm, különben is tudtam, hogy hol vagyunk, ismertem a parkot, és már nem voltunk messze Zsuzsa lakásától.
A visszaúton már csak egy említésre méltó dolog történt. Bélának volt valami papír a kezében, azt forgatta. Péter megkérdezte, hogy mi az.
– Nyomtatott meghívó. – mondta Béla – A mai ebédre, ilyent kapott minden vendég. Talán Geordinát is érdekli. Odaadhatom neki?
Eszembe jutott, hogy tényleg sok asztalon láttam ekkora, összehajtott meghívó feliratú papírlapot.
– Persze, add csak oda neki. – mondta Zsuzsa.
Béla hátrafordult, és a kezembe nyomta a meghívót. Meghűlt bennem a vér. A meghívón a következő szöveg állt:
Mistress Zs meghívja Önt és baráti társaságát új szolgájának, Geordina Corwax-nak a bemutatkozó előadására ide meg ide (itt pontos cím szerepelt).
Alatta pedig egy fotó, amelyet valószínűleg előző alkalommal készítettek rólam, és amelyen teljesen meztelen vagyok, és az arcom is nagyon jól látható.