A kezdet lángja

Ring-ring, szólt a telefon hangszórója a fülembe. Laci beszél. Ez meg a Tamás, felétek visz az utam, beugorjak egy kávéra? Persze, nyugodtan, ahogy szoktuk.

Átvágtam a kis előkerten s beléptem a ház nyitott ajtaján. Egy idegen lány állt előttem. Hosszú másodpercekig, talán több mint egy percig is, néztünk egymás szemébe. Apró Mona Lisa mosoly ült ki ajkaira, egyik lába ritmikusan megingott, mintha csak kérte volna, no, mondj már valamit! Laszló felesége, Márti libbent ki a folyosón. Ahh, hello Tomi, bemutatkoztatok már egymásnak? Maria, Tamás, majd csak angolul értitek meg egymást, mert Olaszul nem beszélsz, ugyé Tomikám. S csípett bele pofazacskómba, azt megrázva, mint egy huncut .

Gyengéden kezet fogtunk Mariával és mégegyszer bemutatkoztunk zavarunkban. Laci is előkerült, s letelepedtünk az ebédlőben kávézni. Szemünket alig vettük le egymásról és szépen fel is mérte mindegyikünk, a másikát. Kiderült, hogy Maria már két hete itt nyaral, s alig tíz napja van hátra. És holnapra, vasárnap lévén mi a program? Kérdeztem. Semmi. Jött az üres válasz. Hát akkor elvihetném e vendégünket egy kis túrára? Maria rögtön megelevenedett, igen, az nagyon jó lenne, és hova fogunk menni? Így Laciéknak nem is nyílt alkalmuk tiltakozni de láttam, nekik nem kifejezetten tetszik az ötlet. Meglepetés lesz, mondottam, korán reggel kellene indulni. Mondjuk, ha reggel 7-re itt vagyok az Ok? Igen, igen, nagyon jó és izgalom égett szemeiben. Meleg nyári napok lévén, egy hűs barlangi túrára gondoltam, persze idegenvezetővel. Menetrend szerint meg is érkeztem, s Márti nyitott ajtót, álmos szemekkel, pizsamában. Maria angyalom a háttérben mosolyogva, miniszoknyában, könnyű, szinte átlátszó blúzban, melltartó nélkül, fél magassarkú cipőben. Húha, ebből baj lesz, gondoltam, így nem lehet barlangászni menni! Rábeszéltem egy tornacipőre s hogy egy kardigánt is hozzon magával, majd elindultunk.

A közel két órás autóút alatt Maria kinyílt, kivirágzott, jól kifaggattuk egymást. Vidáman élveztük a kilométereket. Nehéz lett volna combjaira nem pillantgatnom, fehér bugyikája is ki-kivillant a miniszoknya alól. Ő gyönyörű mosolyokkal nyugtázta egyértelmű tetszésnyilvánításomat, melyek a végén szavak formájában is kikívánkoztak belőlem. Forró volt a hangulat köztünk, mire leparkoltam az autót. A jegyiroda felé sétálva, kezünk valahogy összeért, ujjaink összefonódtak s úgy haladtunk a napfényen, mintha egy régi pár lennénk. A barlangba lépve, vagy huszadmagunkkal, a sor végére rendeződtünk, s a sötétség leple alatt, megesett az első szenvedélyes csók. Bizony hűvös volt, szemünk is csak lassan szokott hozzá a változáshoz. Ahol csak tudtunk, egymást átkarolva követtük a csoportot s a hideg huzatba néha egy meleg áramlat vegyült kettőnk közt. Jött az első keskeny vaslépcső és libasorba rendeződött a csapat, akaratlanul is magam a legvégén találva. Az a picike mesterséges világítás elegendő volt, hogy fehér bugyikája rikítóan szúrjon szemeimbe. Mire a következő sötét zughoz értünk, már egy másfajta heves csók, ölelés várt ott ránk. Éreztem apró mellein csúcsosodó bimbói találkoztak sajátommal s őket kéjesen dörzsöltük össze. Haladnunk kellett a sorral, sőt ki is léptünk, hogy felcsatlakozzunk. Következett a második vaslépcső, ugyanama felállásban, mint az első. Sok mindenre számítottam, de amit akkor láttam arra nem. Mármint amit nem láttam. Eltűnt a hófehér bugyika! Hirtelen hőhullám futott át rajtam, ugyan csak a hiányát láttam, mást nem. Pont ez a sejtelmes kis játék úgy felizgatott, mint addig talán semmi és senki más.

Csendben, lépteinket megnyújtva haladtunk az autó felé és jóleső érzés volt beülni felhevült járgányba. Mindenről megfeledkezve faltuk egymást, kezünk játéka sem fukarkodott. Hamarosan egy ismerős illat terjengett a kis légtérben s mentem volna lefelé, de csak combjait csókolgathattam, még úgy is, hogy csillagom behomorított, ahogy csak tudott. Igaz, rugalmas popsiját külön élmény volt tenyeremmel besegíteni a homorításban. Az autóparkoló egyébként sem tűnt a legjobb helyszínnek, így a motor beindult s remegő lábbal nyomtam le a kuplungot. Elég jól ismertem a környéket és fél óra múlva már egy erdei ösvényen jártunk, valami kis tisztást keresve. Azt meg is találva ott töltöttük el a délután hátralevő részét. Hazafelé indulva már az én lakhelyemet céloztuk meg. Onnan Lászlóékat még felhívtuk, ne aggódjanak, az elkövetkező néhány napot Maria velem tölti. Ismét egymás előtt álltunk s Maria csípője szinte táncot járt. Hívogatott, mosolygott, vágy égett szemeiben, szeretetre, szerelemre csalogatott, ellenállhatatlanul. Az éjszakát egyszemélyes ágyikómon élveztük, a puha csókokat vadabb vágtákkal színezve. Reggel munkahelyemet felhívtam, bejelenteni, nyolc napig nem leszek elérhető. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, testben és lélekben is. Sok-sok kilométert leautóztunk, úton útfélen azt is kidolgozva, hogyan okozhatunk minél több örömet egymásnak, aludtunk, ahogy jött, az idő fogalmát elfelejtve, bioritmusunkat felborítva. Sok minden járt a fejemben, talán nem szabadna elengednem, talán utána kellene majd mennem. Valahogy, egyik sem történ meg. Utolsó napunkat kissé kiszínezve, más perspektívából megjelenítve, olvashatod a "Rövid idő"-ben.