Emlékszel?

Emlékszel? Mikor azon az estén ott álltunk a nyitott ablaknál, csendben bámultuk a fákat, az eget és nem mertünk egymásra nézni, mert jól tudtuk, az lesz a végzet. Szerettem volna megérinteni, megcsókolni a kezed de mozdulni is képtelen voltam, csak megbomlott gondolataim kavarogtak és mintha két szív, – mind a kettonké – vergodött volna a torkomban kétségbeesetten. Fejem lassan, észrevétlenül kissé feléd fordítottam, hogy lássam arcod lágy vonásait, bolondítóan hívogató ajkad finom ívelését. A gondolat is döbbenetes, hogy ez a gyönyöru tündér az enyém és titkon o is arra vár, hogy kezdodjön valami, amirol mindketten már oly régen álmodunk. Lassan, nagyon lassan, kicsit félszegen közelebb hajoltam és mintha mozdultál volna Te is, vagy csak a vér vad lüktetése az agyamban, a megbolondult képzelet látomása lehetett csupán? De mindegy már, ajkad az enyémhez ér és ez most nem álom! Érzem a szád forróan nedves érintését, nyelved édes ízét amint találkozik az enyémmel, ahogy életükben eloször, megilletodötten egymáshoz simulnak. Már testünk is összeér, karjaink átölel, szorít, akarjuk egymást, most már nincs visszaút. Simogatlak, ölellek, csókollak, az érzés leírhatatlan és úgy érzem életem nagy pillanata ez, mert Te most az enyém, én pedig a Tiéd leszek. Már ülünk az ágy szélén, oly pillanatok alatt zajlik minden, tudat alatt is összehangoltan, észrevétlenül haladunk mindketten a cél felé.
Kerek vállacskáidról lecsúszik a blúz, és a látvány új irányba húzza fantáziám. Megcsókolom illatos boröd, szinte beleharapnék oly kívánatos minden porcikád. Lassan eldolve szorítjuk egymást tovább, lefekszünk, hogy így összefonódva minél jobban érezzük egymás testét. Ajkam egyre lejjebb siklik karodon, hol egyik, hol másik után kapok, blúzod még útban van, hát kigombolom remego ujjaimmal, inkább tépem, nem megy, szakítom, na végre! Az ájulás határán járva már fedetlen kebleid érintését érzem, ujjaim csúsztatom a konok kis bimbók körül kik minduntalan utamba állnak, büszkén, peckesen, kihívóan. Vad, vonagló kis tested, oly eleven, tele nagy ígéretekkel és csodákkal. Simogatom bársonyos melleid, melyek formáit, keménységét leírni nem tudom. Megcsókolni hamar oket is, csókolni, csókolni, ezt akarom, így talán túlélem a gyönyört, amiben most részem lehet.