A nyaralás

Végre valahára megérkeztem. Hosszú, nagyon hosszú volt az út, elfáradtam, gémberedettek a tagjaim, megizzadtam, és az agyam is kimerült a vezetés figyelmétől. Még túlesek az üdülőhelyi bürokrácián, megszabadulok némi pénztől, kitöltök minden űrlapot, amit elémtesznek, megtalálom a szobámat, és ledobom a csomagjaimat. Megfürdök, majd egy törölközőbe burkolózva kilépek az erkélyre. Az estébe hajló délután meleg fényei borítják az öblöt, a nap heve még álmos pilledtségbe burkolja a tájat, a tengert körbeölelő zöld dombokat, a homokos part fövenyét. Kevesen vannak a parton, s ennek most örülök; pihenni jöttem, szándékosan most és ide, amíg nem lepik el emberek a partokat, amíg nincs nyüzsgés, zaj, tömeg, az embermassza később jön és népszerűbb helyekre. Nem akarok még lemenni, elmenni sehová, csak széket húzok magam alá, s nézem a tájat; lassan töltekezek fel a nyugalommal. Elmélázva bámulom a mélyülő sötétséget, szokom a még ismeretlen neszeket, illatokat, színeket. Apró gondolat sajdul meg bennem; ha ittlenne ő is... ha együtt érezhetnénk a nyugalmat, ha hozzábújva mélázhatnék a tájon, s ha a táj helyett, mellett belé merülhetnék, összebújhatnánk... a gondolat zavart okoz a harmóniában, amit érzek. Nem illik ide, hisz oly gyönyörű minden, és olyan tökéletesen éreztem magam még egy perce is. Egyedül vagyok. Ez a tény nem szokott zavarni; önáltatás nélkül képes vagyok jólérezni magam egyedül. Most mégis eszembejutott. Holnap... majd holnap... félreteszem a gondolatot, sikerül. Újra a tájat bámulom, a felgyúló fényeket, ahogy táncolnak a vízen, a dombok kontrasztos sötétjét, a csillagok sziporkázó tüzét elmerengve. És egy cigaretta parazsát, alig pár méterről... újrafókuszálom magam, a messzeségből visszatér figyelmem a közelbe, szórakozott gondolataim rendezik soraikat, kiegyenesedve, felülve nézek körül. Mi ez? A szomszédban, hozzám hasonlóan sötétbe burkolózva ül valaki, őt vettem észre, ő zökkentett ki merengésemből. Hirtelen tudatosul bennem a lenge törölköző, amelyben vagyok s csendben bemegyek a szobába. A merengős hangulat még velemvan, az ágyra dőlve elgondolkozom. Miért is jöttem be, miért zavart meg a tudatosuló társaság, egy ember közelsége? Régi reflexek mozdultak, régi érzések éledtek fel, hagyjanak békén, egyedül akarok lenni, ne zavarjanak... az emberek zavarba hoztak, kiszámíthatatlan reakcióik kizökkentettek, másságuk idegesített. Érzékeny vagyok arra, hogy a világ és az emberek mindig befolyásolni, irányítani, magukhoz hasonítani, uniformizálni akarnak; s megoldásként az elszigetelődést, és a kifelé kaméleonként való színjátszást, az indián szerepét választottam. Hosszú idő volt míg csigaházamból kibújtam, s képes lettem látni a világ szépségét, az emberek érdekességét, változatosságát, jóságát is. De a begyakorlott szerep néha még előbújik s irányít ma is. Megnyugodva a végiggondolt miértek sorával felkelek, újra kimegyek az erkélyre. Csendes minden... most már pici sajnálkozással veszem észre, hogy a titokzatos ismeretlen is eltűnt. Miért is, hisz egyedül akartam lenni... vagy talán mégsem?
Másnap reggel a besütő napra ébredve, kipihenten, széles jókedvvel ébredek, s sietve indulok felfedezni magamnak a környéket, a strandot, a napsütést. Pontosan ahogyan elképzeltem... az arany homok oly hívogatóan csábít, a tenger olyan barátságos, kék és ölelő, a nap olyan forró és ... élvezkedek, minden percét kiélvezem mindennek, ami csak eszembejut. Kellemes fáradtsággal, jóleső éhséggel megyek ebédelni, tovább élvezem, immáron az ismeretlen ízeket, zamatokat. És akkor megint visszazökkenek... mintha a Holdról rángatna le valami, úgy térek vissza a szálloda éttermébe, veszem észre, ami körülöttem van... illetve pontosabban a szomszéd asztalnál. Ebédel ő is csak, nem tesz, nem mond semmit, ami felhívná a figyelmet rá; mégis ránézek, valami vonzza benne a tekintetemet. Tudom – hogy honnan, azt nem – de ő az az erkélyről. Szuggerálom, hogy forduljon meg, had lássam az arcát is. Nem teszi meg a szívességet... no majd amikor végzek, arrafelé megyek... csak egy pillantás, mondom magamnak, csak egyszerű kíváncsiság... előbb megy el, s én nem akarok csapot-papot otthagyni, hogy utánamenjek. Lesz még rá alkalom, vigasztalom magam. Megyek vissza fürödni, napozni, de már nem tudom olyan gondtalanul élvezni; befészkelte magát a gondolataimba, és már nem tudom olyan egyszerűen elküldeni az érzést, mint tegnap este. Már várom a vacsorát, hogy meglássam... az étterembe belépve már keresi a szemem. Ittvan... és szemben ült le most, láthatom. Összeakad a szemünk miközben leülök, csak két idegen közönyös pillantása, amint végigsiklik a környezetén, felméri... vagy mégsem? Akkor nem érezném magam enyhe zavarban, nem merednék bambán az étlapra. Erőt veszek magamon, felnézek. Mi az istentől lennék már zavarban? Semmi okom rá. Megint összenézünk, ez már nem véletlen. Apró, udvarias fejbiccentés, mosoly üdvözli az ismeretlent, akivel találkozott. Viszonzom, bár mosolyom mögött még mindig zavart rejtegetek. Mi van itt? Gyors vacsora, kifelé menet most én biccentek, halk mormogásom veheti akár köszönésnek is. Milyen náció lehet vajon, morfondírozok kifelé menet, kinézetre szinte bármi lehetséges. Úgy döntök, hogy este sétálni megyek, kíváncsi vagyok az erdőre, ami jószerivel a hotel mögött kezdődik és megy föl a domboldalba, karéjába zárva az öblöt. Az ajtón kilépve szinte belébotlok... mosolyogva elnézést kér, már tudom, angol lehet. Én is mosolygok, nem történt semmi mondom, majd szinte elmenekülök... az erdő akár csodálatos is lehetne, ha tudnék rá figyelni. De nem tudok, ezt jobb tudomásulvenni, így visszaindulok. Majd máskor, ez nem maradhat ki. Beülök a bárba, egy ital mellett elgondolkodom. Most keresem a helyzetet vagy futok előle? És melyiket miért? Mire félig végiggondolnám, belép, naná. Huhh, de elegáns ennek a csendes kisvárosnak a félig kihalt szállodájának az üres bárjához... de jól néz ki. Hogy mellémül a bárpultnál azon nem csodálkozok, üres a hely. Udvarias köszönés, érdeklődő szempillantás. A társalgást a folyosói incidens indítja, kézenfekvő ok. Óvatos ismerkedés, még távolságtartó, de már érdeklődő... még semmi nincs benne, csak lehetőségek nyitva hagyva. Egy ital, mégegy, lassan tart a téma az általánosságoktól a konkrétumokig. Szimpatikus, nem akar lerohanni, puhatolózva halad előre, mindig nyitvahagyva a visszavonulás lehetőségét. De most nem vonulok vissza, az elfogyasztott italok oldják a gátlásokat, már valóban beszélgetünk, nevetünk, eszmét cserélünk. Percről percre szimpatikusabb; én is, ő is élvezi, hogy társalgásunk immáron valódi beszélgetés; az idő előrehaladtával rengeteg mindent felölelünk a közelkeleti helyzettől az NHL állásig, véleményünk hasonlóságát örömmel fogadva, ellentéteit alaposan kivesézve. Sokáig ülünk ott s kezd késő lenni, a beszélgetés irama lassul, a logikus érvekbe halk célzások simulnak, a szemek összevillannak, mosoly fogad bókot, és nevetés pikáns vicceket; flörtölünk, mondja valahol hátul egy józan hang, flörtölsz, és ráadásul élvezed; shut up, mondom neki, és akkor mi van? Nem elemezni akarom, hanem élvezni. És élvezem, valóban. Érintése a kezemen áramütés. A csók váratlan, meglep, de belebonyolódunk... majd szótlanul nézünk egymásra. Kimondatlan kérdések szikráznak a levegőben. Válasz helyett újra megcsókol, mintha tudná, bátorítás kell. Életrekel a testem, erősödnek a vágyaim, egyre jobban elmossák a józan belátás rideg ellenérveit. Hagyom, megyek a pillanattal. Már nem kell kimondani a választ. Tudja ő is. A szobában ismét összeforrunk, a csókokat már ölelés, simogatás kíséri. A ruhák egyenként foszlanak le, keze már bőrömet simogatja, rejtett helyeken kalandozik, titkokat fedez fel. Borzongok, testem ívbe feszülve odatapad az övéhez, mellbimbóm szúrva cirógatja bőrét, kezem az ismeretlen férfitestet kóstolgatja. Kemény fenekét, szőrös mellkasát, izmos combjait... és feszülő nadrágját. Körbecirógatom, nevetve mondom, ki akar szabadulni. Engedjük meg neki... megtesszük, s én is megszabadulok az utolsó darabtól, mi már annyira feszélyezett, mintha itt is ki akarna szabadulni valami. A csókok már testemen haladnak végig, ébresztgetik, lángragyújtják az idegvégződéseket, amerre csak elhaladnak, felnyögve, sóhajtva érzem, ahogy megérkeznek lábam közé... s ott eltanyáznak, hogy teljesen felizgatva borítson el a kéj... szorítom, kezem belemarkol vállába, hajába, zihálásom crescendóba emelkedik, s egy csendes robbanással elélvezek... visszahanyatló testem újra felfelé érzi haladni a csókokat, míg összetalálkozik szánk, és újra öszeforr. Éledek újra, lábam között érzem férfiasságát, combomat széttárva invitálom beljebb; s él a meghívással, lassan belémsiklik. Felnyögök újra, ahogy magamban érzem. Mozdulok s mozdul ő is. Lassan vesszük fel a ritmust, a kéj ritmusát, ezt az harmóniát, szám harapásszerű, apró csókokat lop tőle s kóstolgat ő is, együtt mozgunk, gyorsulva, zihálva, pörgetve fel magunkat a spirálkeringőben, mozdulva, fordulva, a ritmust meg-, megtörve néha, majd továbbvive, míg azt hiszem, gyorsabban már nem lehet; s akkor lassulunk, a mozdulatok mélyebbek lesznek, görcsösebbek, lassabbak, a kihagyó lélegzet kisimul, szívünk vadul dobol... és megint gyorsulunk újra. Érzem, felfelé haladunk, egyre magasabbra, már a csillagokba, testünk már alig bírja... mígnem megérkezünk, és kirobbanó lélegzettel kiáltok én is, ahogy érzem, elmegy... a forróságot belül megtetézve kirobban, mint tenném én is... de nincs hova, hát belül robbanok, s az elszálló visszahanyatlok... szorítom, mintha az életem múlna rajta... szorít ő is, gyengéd erővel, összefonódott testünk egyként hever. Apró rebbenés, a kéz mint madár szárnya érint, a száj forró, testemet veríték borzongatja, idegeimben áramütésszerű, apró impulzusok szaladnak, felnyíló szemem eszmélve fogadja be arcát, csókja lassú, mély és alapos, mint a tenger... már a hajnal szökik be a szobába, s félálomba szelídülő borzongással fészkelem magam karjába...
Hamar ébreszt a kíváncsian benéző napsugár, előbb ő becézi végig forrón testünk, majd én folytatom, s kezemmel, számmal ébresztgetem tagjait, a dúlt ágynemű között, mint impresszionista festmény heverünk összegabalyodva, összefonódva, lustán mozdulva... mély az álma, lassan szabadul tőle, de nem sajnálom az időt; csókjaim egy centit ki nem hagynának, mígnem éledezik benne megint a vágy... az álmát felszakító sóhaj az enyém párja, ahogy szám rátalál céljára... alig érintve nyaldosom, körbejárva s felfelé, formáját a legérzékenyebb érzékszervemmel kitapintva, megkóstolva, kényeztetve... számbaveszem, s nyelvem már bent simogatja, kezem ráfonva csúszik lassan fel s újra; óvatosan, majd felbátorodva szorítom ajkammal, érzem ahogy mozdul s mozdulok én is, csúsztatva ajkamat rajta, érezve lüktető, forró, nedves tagját... szívom és nyaldosom felváltva, lüktetése ritmussá pulzál, gyorsulva, duzzadva, magától mozogva; jobban érzem így, mikor fog elmenni, most ő egyedül mászik fel a kéj hegyére, én csak segítek neki, szívom és nyelvemmel izgatom, míg kirobban belőle a mag... mint egy forró, nedves vulkán kitörése lövell és folyik a számba... néhány rángás, görcsös összehúzódás, majd mintha elzárták volna a csapot elpihen s vele én is... fejem combjára hajtom és félresöpröm rakoncátlan hajam, hogy lássam, amint valahonnan messziről eszmélve rámnéz... mosollyal ébredezve néz, suttog kedves szavakat, keze már simogat... naná, hogy megkérdezi ő is, milyen volt az íze... ez egy furcsa férfiperverzió lehet, nekem soha eszembe nem jutna megkérdezni a páromat, milyen volt az íze ott lent... enyhén édeskés, mondom, mert azt szeretik hallani, persze fogalmam nincs, de mivel rossz nem volt, miért ne... valami hihetetlenül nem ez a lényeg... összenevetünk, ő is látta a szememben ezt. Felejtsük el, javaslom, van miről beszélgessünk bőven. A felkelő nap ragyogásában heverünk tovább kéjesen elfáradva, leizzadva, összekavarodva, boldogan...

Felkapom a fejem, kiegyenesedek. Előttem a monitoron a képernyővédő képei peregnek. Apró mozdulattal meglököm az egeret, a sziklás hegyből szobafoglalás, térkép, félig megírt levélpiszkozat képe merül fel. Még nem tudom hogyan s mikor, de elmegyek. El kell mennem, mégha az álom csak vágyaim vetülete volt is, hisz a jövőbe nem láthatok. A tenger biztosan ottlesz, a part homokja is, a szálloda bárja talán üres, az erkélyen talán valaki cigarettázik. Nem tudhatom. De elmegyek. A foglalást leokézom, a levelet megírom s elküldöm. Kilépve csendesen mosolygok.