Újságíró-kaland 1. rész

Csak a jóég tudja, miért választotta a fél szerkesztőség ezt a lepukkant kávézót esti züllése helyszínéül. A pincérek akárha egy angol regény komornyikjai lennének, mindahány. Osztódik is a társaság rendesen. Zolika néha a nyakamba hajol, harmadszorra fel is fogom, mit suttog arról az erőteljes felépítésű, összenőtt szemöldökű pasasról, aki két bombázóval és két díjbirkózóval van körülvéve: két csaj és két testőr. "Ennek a pasasnak MINDENT lehet" – leheli a cinikus, mindent magasról letojó újságíró. Ilyen mondat egyszerűen nincs, röhögök vissza, lehet, hogy holnap őt rángatja ki valaki a mercijéből. A holnap messze van, tamáskodik, és belekezd valami mesébe cégekről, az ismerettségi köréről, a lekötelezettjeiről – leintem. De azért érdekelni kezd a téma, szeretem az ilyen alkalom szüli a cikket típusú eseteket.
Nem kell strapálnom magamat, ő hív oda magához. Üljek le. Mondjak valamit az újságról. Melyik is az? Jókislány vagyok, leülök, mondom, néha megeresztek egy tüskés megjegyzést. Egyszercsak stílust vált.
– Mondj egy összeget. Amennyiért szívesen ittmaradnál ma este.
Basszus, ez összetéveszti magát Robert Redforddal. Engem meg Demi Moore-ral, ami szintén nem egy semmi asszociáció. Vagy csak szimplán kurvának lettem nézve.
– Egészen pontosan miért is kellene itt maradnom?
– Hallottad már azt a szót, hogy szex?
Vihognék, ha nem hatna olyan furcsán, ahogy az egyik kretén megvakarja a derekát. Vagy inkább a csípőjét, ahol valami fegyvernek látszó tárgy rontja az összbenyomást.
– Várja meg, amíg elmennek a munkatársaim... – lehelem.

Egyre kevesebben vagyunk. Elhúzok a mosdóba, szerencsére nem tűnik fel senkinek, nekem meg úgyis kell pár perc, talán elmúlik a lábam remegése. Tévedtem, de a hideg víz ettől függetlenül jót tesz.
Mire visszamegyek, csak a három férfit találom ott. Kettő áll, fegyelmezetten, semmitmondó arccal. Néha-néha hozzáérnek a csípőjükhöz. Semmi szükség rá, járni alig bírok.
– Térdelj le.
Máris szopással kezdünk? Na persze. Kedvesnek, többéves szerelmemnek se szívesen, egy vadidegennek mért is ne. Elé térdelek. Magához rántja a fejem, csókol és várja a viszonzást. Jó, ez tényleg csók és nem is a rosszabbik fajtából, de azért tudom, hol a helyem, a hajamba markol, irányít, fáj.