A második lecke

Az első este az elélvezés után, amelyben aktívan részt vett Béla, Péter és Hilda is, és amelyet Zsuzsa engedélyezett a számomra, megengedték, hogy lefürödjek, mielőtt hazaindulok. Zsuzsa még indulás előtt ellátott néhány instrukcióval, vagy inkább paranccsal. Másnap már korán reggel ott kellett lennem náluk. Felmentem az emeletre, ahol a lakás volt. Régi téglaépület, széles, hosszú folyosókkal, amelyekről minden emeleten vagy húsz lakás nyílt. Megálltam az ajtó előtt. Minden csendes és kihalt volt, az emberek még mind aludtak vasárnap reggel nyolckor. Egy kicsit hezitáltam. A feladatot, amit Zsuzsa adott egy kicsit nehezemre esett megoldani. Pontosabban fogalmazva, nem technikailag volt nehéz, inkább féltem tőle. Zsuzsa ugyanis azt parancsolta, hogy még a folyosón, ahol bármikor bárki, akár idegen is megjelenthet vetkőzzem le. Tudtam azonban, hogy a parancsot mindenképpen végre kell hajtanom.

Gyorsan levettem az összes ruhámat. Ez persze nem volt sok, mivel Zsuzsa parancsának megfelelően azokat a ruhadarabokat vettem fel, amelyeket ő adott direkt erre a célra előző este. Egy agyonmosott, szakadt bugyi, miniszoknya és egy könnyű blúz, amelyik szintén agyonmosott és foltozott is volt. Ha enyémek lettek volna, már mindet régen kidobtam volna a szemétbe. Persze így sem várt a ruhadarabokra más sors. Nem maradt más rajtam, mint egy magas sarkú szandál, amelyet szintén Zsuzsa adott. A szandál sarka sokkal magasabb volt, mint bármely más cipő, amit addig viseltem, és elég sokáig tartott, amíg megtanultam benne rendesen járni, de mostanra már elég jól ment.

A ruhán kívül csak egy papírzacskó volt nálam, amelynek tartalmát kivettem, a levetett rongydarabokat pedig beleraktam a zacskóba, és ahogy Zsuzsa előírta ledobtam a szemétledobón.

Körülnéztem. A folyosó csendes volt, és én sem okoztam sok zajt, sőt próbáltam minél csendesebb lenni, mégis úgy éreztem, hogy minden egyes mozdulat nesze végigzeng az egész házon, és minden ajtó mögött már ott áll a lakó, kezével a kilincsen, hogy kinézzen: ki zajong ilyen korán reggel.

Ezután felcsatoltam a nyakörvet, amelyet Zsuzsa adott nekem. Az igazság az, hogy Zsuzsa parancsa ellenére otthon már felpróbáltam, hogy gyorsan fel tudjam csatolni. Persze tudtam, hogy meg fogja kérdezni, és nem fogom tudni letagadni, és büntetést is fogok kapni. Az öv széles volt, annyira, hogy alig tudtam mozgatni a nyakamat, és a felcsatolása sem volt egyszerű, mert három csat is volt rajta hátul, és mindegyiket duplán kellett csatolni és egyenként három bujtatón átbújtatni. Úgy éreztem, hogy már órák óta ott állok meztelenül és ügyetlenkedem a csattal.

Ezután jött az utolsó feladat, mielőtt becsöngethettem. Zsuzsa egy acél bilincset adott, amellyel össze kellett bilincselnem a kezeimet a hátam mögött. Kulcsot nem adott hozzá, így nem gyakorolhattam otthon. A bilincsek visszavonhatatlanul rácsattantak a csuklómra. Most már becsöngethettem. Ekkor azonban rádöbbentem arra, amire addig nem is gondoltam. Nem tudtam becsöngetni, hiszen a kezem hátra volt bilincselve. Nem is tudom, hogy egy hogyan nem jutott addig az eszembe. Az éjszaka során, még álmomban is hányszor elképzeltem, hogy levetkőzök a folyosón, ahol bárki megláthat, felrakom a nyakörvet, és hátrabilincselem a kezeimet, és becsöngetek.

Hát ez most nem ment. Egészen odaálltam a fel mellé, felágaskodtam és az orrommal próbáltam megnyomni a csengőt. Nagy nehezen sikerült. A csengő olyan erősen szólt, hogy úgy éreztem, mindjárt felébred az egész ház.

Gyorsan visszaálltam az ajtó elé, terpeszben, lehajtott fejjel. Vártam. Nem történt semmi. A szívem egyre gyorsabban vert. Kezdtem nagyon ideges lenni. Mi van, ha Zsuzsa így akar megbüntetni, hogy nem enged be? Itt állok anyaszült meztelenül, hátrabilincselt kézzel, nyakörvvel. És még a ruhám sincs meg, hogy valamennyire felöltözzek, ha egyáltalán nem engednek be. És akkor hogyan fogok hazamenni? Vagy hol fogok elbújni egész nap? Telt az idő. A folyosó még mindig csendes volt. Nagyon sok idő eltelhetett.
Nem tudom, hogy pontosan mennyi, mert eléggé elvesztettem az időérzékemet, de úgy éreztem, hogy tíz perc is.

Mi van, ha nem hallották meg a csengőt? Ha még alszanak és nem ébredtek fel? Zsuzsa pedig megparancsolta, hogy csak egyszer csengethetek. Nem mertem csengetni. Vártam, megadtam magam a sorsomnak, amelybe magamat kergettem. Lesz, ami lesz.

Egyszer csak kinyílt egy ajtó a folyosón. De nem az az ajtó, amelynek a nyitására vártam, hanem egy, a másik oldalon, úgy öt méterre tőlem. Odanéztem. Egy kopasz fickó nézett ki az ajtón, és hajolt le az ajtó elé helyezett tejesüvegekért. Amikor meglátott megváltozott az arckifejezése, mintha rosszalló lett volna, és morgott valamit, majd beemelte a tejesüvegeket, és eltűnt az ajtó mögött. Azt hittem ott halok meg szívrohamban. Odaléptem megint a csengőhöz és megnyomtam az orrommal. Most már sokkal hosszabban, mint az előbb, azután megint visszaálltam az ajtó elé.. Most már nem kellett sokáig várnom. Zsuzsa hamarosan megjelent az ajtóban, pongyolában, álmosan, ásítozva:

– Te vagy az? Mióta állsz itt?

– Nem tudom, Mistress. – válaszoltam – Azt hiszem hosszú percek óta.

– Csöngettél?

– Igen, Mistress. – azt nem tettem hozzá, hogy kétszer, de hiába.

– Hányszor? – jött a kérdés. Puff neki. Nem hazudhattam, biztos, hogy hallotta mid a két csöngetést.

– Kétszer, Mistress. – vallottam be.

– Nem azt mondtam, hogy csak egyszer csöngess? – kérdezte Zsuzsa olyan hangsúllyal, mint aki maga sem emlékszik.

– De igen, Mistress.

– Akkor ezt rögtön mondanod kellett volna, amikor azt kérdeztem, hogy csöngettél-e. Megpróbáltad eltitkolni, hogy szófogadatlan voltál. Korán reggel van még, ilyenkor nem kel még fel senki. Büntetésül itt maradsz kint még öt percig. Feküdj hanyatt itt az ajtó előtt, és rakd szét a lábaidat, amennyire csak tudod. És ha nem fogadsz szót, akkor nem engedlek be öt perc múlva sem, sőt semmikor. Ha nem tudsz szót fogadni, akkor nem vagy érdemes arra, hogy szolgálj engem.

A hideg végigfutott a hátamon. Az, hogy hideg, és piszkos volt a folyosó egyáltalán nem zavart. De hogy ilyen obszcén, pózban ott kell maradnom öt percig, ez miden képzeletemet felülmúlta. De nem volt más választásom. Egy "Igen, Mistress" után nagyot nyeltem, és megtettem, amit Zsuzsa parancsolt. A kezeim a hátam mögé kerültek, ami igen kényelmetlen volt, és homorítanom kellett. Amikor lefeküdtem Zsuzsa még széjjelebb rugdosta a lábaimat, majdnem vízszintesig, és egy krétával vonalat rajzolt a földre végig a lábam mellett.

– Tudod, hogy mire jó a vonal?

Tudtam. Arra kellett, hogy ellenőrizni tudja, hogy nem zártam összébb a lábamat.

– Igen, tudom, Mistress.

– Akkor jó. – mondta, és becsukta az ajtót.

Megint nagyon lassan teltek a percek, és nem csak a kezem nyomta kényelmetlenül a hátamat, és homorításra, de a lábamat sem volt könnyű ennyire szétnyitni. Hűvös is volt, nyári reggel, amikor a kertekben a virágok még nedvesek, és az épületek még őrzik az éjszaka hidegét. Hallottam, hogy a földszinten valaki kinyitja az ajtót, és elindul a lépcsőn. Reménykedtem benne, hogy nem erre az emeltre jön. Az ajtó nyitva maradhatott utána, mert enyhe huzat támadt, amely végigsöpört a folyosón. Éreztem, ahogy a hűvös levegő végigsimogatja az egész testemet, a melleimet, és a puncimat is. Ez egészen szokatlan érzés volt, hiszen ez a testrészem eddig mindig fedett volt, vagy ha nem, akkor sem volt ennyire nyitva szabadon a légáramlatoknak. Olyan volt, mintha valaki csiklandozta volna, és ha nem féltem volna attól, hogy egy idegen rám talál, talán még izgató is lett volna.

Hallottam, ahogy az a valaki, aki bejött az épületbe felfelé jön a lépcsőkön. Hallottam, amikor a lépcsőfordulóba ért, mert egészen másképp hangzottak a lépései. Megszámoltam, hogy tizenkét lépcsőfokot lépett a fordulóig. Azután felért az első emeletre. Aztán megint a lépcsőkön lépett a második emelet felé. Rimánkodtam magamban, hogy csak a másodikig menjen, és ne jöjjön fel a harmadikra. Rendben van, hogy gyalog megy az elsőre. Biztos sportos, és a másodikra is gyalog megy, de ha a harmadikra jönne, akkor már biztos lifttel jönne. Persze én is gyalog jöttem, mert nem akartam zajt csapni, Ez az ember azonban nem törődött a zajjal. Biztos csak a másodikig megy. Lépcsőforduló, és ismét lépcsők. Felért a második emeletre. Most nem hallottam a lépéseket, kezdtem reménykedni. Aztán valami sercenést hallottam, és utána ismét léptek, felfelé a harmadikra, ahol én feküdtem a folyosón.

Most már azért rimánkodtam magamban, hogy ne ide jöjjön, hanem a negyedikre. Biztos nagyon sportos, és akárhányadikra gyalog megy. A folyosón csak megfordul, nem néz ide és megy felfelé. Reménykedtem, és végtelen szerencsémre így is lett. Felért a második és a harmadik lépcsőfordulójába, jött fölfelé. Nem mertem odanézni a folyosó végére. Hallottam a lépéseit, és aztán azt, ahogy halkulnak el ismét a negyedik emelet felé. Az ötödikre már nem ment fel.

Ismét csend volt. Hamarosan pipaszagot éreztem, és most már tudtam, hogy miért állt meg a másodikon. Éreztem, hogy miközben az idegen lépéseit figyeltem a lábamra nem koncentráltam, és összébb csúszhattak. Hogy ne legyen belőle baj, megpróbáltam annyira széthúzni, amennyire csak bírtam, és vártam. Sokáig vártam. Biztos voltam benne, hogy nem öt percig, hanem legalább tízig. Hála Istennek azonban ezalatt az idő alatt nem történt semmi. Egyszer csak nyílt az ajtó, és Zsuzsa lépett ki rajta.

– Nem járt erre senki? – kérdezte.

– De igen, Mistress. – válaszoltam – Egy ember ment fel a lépcsőn..

– Látott?

– Nem tudom, Mistress. Nem mertem odanézni.

– Nem csak nem mertél, hanem nem is volt engedélyezve a számodra! Pipázott?

– Igen, Mistress. – válaszoltam.

– Akkor mégiscsak láttad! Odanéztél! Kint maradsz még öt percet! Fekszel, nem forgolódsz, bármi is történjen. – és becsapta az ajtót.

Megint kint maradtam. Most már teljesen össze voltam zavarodva. Meddig kell még itt kint feküdnöm? Mi fog még történni? Minek kell még történni, hogy Zsuzsa beengedjen végre?

Ebben az öt, vagy ki tudja hány percben már nem történt semmi. Újra nyílt az ajtó, és Zsuzsa dugta ki a fejét.

– Nem járt erre senki? – kérdezte.

– Nem, Mistress.

– Akkor gyere be!

Nagy nehezen feltápászkodtam. Eléggé meggémberedtek a lábaim, és a magas sarkú szandál, meg a hátrabilincselt kezek nem könnyítették meg a dolgomat. Bementünk. Most is csak ők voltak ott, Zsuzsa, Péter, Béla és Hilda.

– Ma az egész nap rendelkezésünkre áll, hogy tanítsunk. – mondta Zsuzsa – Feltéve, ha te is úgy akarod, és megkérsz rá.

– Igen, Mistress. Szeretném. Kérem, Mistress, hogy tanítsanak.

– Mire tanítsunk?

– Hogy megfelelően tudjam szolgálni Önt, Mistress. – válaszoltam.

– Rendben van. Persze ne hidd, hogy ezzel minden el van intézve. Ez még nem elég. Nem fogjuk az energiánkat egy buta kis picsába ölni, aki nem tanítható, csak mazochista és élvezi ha verik. Az kell, hogy szót fogadj, bármit is parancsolunk. Hogy elfogadd a szolgaságodat. Azt, hogy alárendelt a szereped, azért vagy, hogy szolgálj. Neked az a célod, hogy nekem és nekünk jó legyen, és nem az, hogy te élvezz. Akkor élvezhetsz el, ha mi megengedjük, ez külön jutalom a jó szolgálatodért, de egyelőre ezt nem érdemelted ki. Sőt egy csomó büntetést érdemeltél ki. Hogy mi a büntetésed, az majd mi kitaláljuk, de hogy milyen bűnöket követtél el, az neked kell felsorolnod. Sőt, a továbbiakban, ha valami vétséget követsz el kötelességed mindek figyelmeztetni, és kérni, hogy a megfelelő büntetésedet megkaphassad. Megértetted?

– Igen, Mistress.

– A tegnapi vétkeidet elfelejtjük, bár volt elég, és nem érdemelted meg, hogy elélvezz, de látni akartuk, hogy mekkorát tudsz élvezni. Biztos lehetsz benne, hogy ha ma is úgy viselkedsz, mint tegnap, akkor nem fogsz elélvezni. Most pedig sorold el, hogy milyen bűnöket követtél el attól kezdve, hogy tegnap elmentél innen!

– Igenis, Mistress. – kezdtem neki – Felpróbáltam a nyakörvet, és a szandált is, még tegnap este, és megnéztem magam a tükörben, hogy hogyan nézek ki meztelenül a szandálban és a nyakörvben. Amikor megérkeztem és meztelenül álltam az ajtó előtt egy másik ajtó kinyílt, és én odanéztem, ahelyett, hogy álltam volna az ajtó felé fordulva. Azután még egyszer csöngettem, türelmetlen voltam. Amikor hanyatt kellett feküdnöm arra figyeltem, hogy valaki jön fel a lépcsőn, és nem figyeltem eléggé a lábaimra, és azok egy kicsit összébb záródtak, és utána húztam csak szét őket.

– Ez minden?

– Igen, Mistress. – válaszoltam.

– És az, hogy a pipás férfit megnézted?

– Nem néztem meg, Mistress, csak éreztem a pipa szagát, onnan tudom, hogy pipázott. – mondtam ijedten.

– Akkor kettős a bűnöd. Hagytad, hogy megbüntesselek olyasmiért, amit nem követtél el, és miattad hibáztam. Ez az egyik fele. A másik viszont az, hogy ezt most a fejemre olvasod, és ez nagyobb bűn minden eddiginél. Hallgatnod kellett volna, bevallani, hogy megnézted azt a férfit, akkor is, ha nem tetted! – mondta Zsuzsa szinte kiabálva.

– Igen, Mistress. Kérem, hogy rója ki rám a megfelelő büntetést..

– Nocsak. – mondta Zsuzsa egy kicsit higgadtabban – Valóban azt akarod, hogy megbüntessünk? És miért akarod ezt?

– Azért, Mistress, hogy ezzel segítse a tanulásomat, hogy minél hamarabb, és minél jobb szolga válhasson belőlem. – válaszoltam..

– Hát jó. Majd meglátjuk. Eddig nem produkáltál túl fényesen.

Kicsatolta a bilincseket, és intett, hogy menjek utána. Mindannyian átmentünk egy másik szobába. A szoba közepén egy speciális asztal állt, sokféle szerelékkel, amelyeknek akkor még nem tudtam a szerepét.

– Mássz fel az asztalra, négykézlábra, büntetés pozícióba! – parancsolta Zsuzsa.

Megtettem. Az asztal nem volt túl magas, így könnyen fel tudtam mászni. Felemeltem a fejemet és szétraktam a térdelő lábaimat majdnem az asztal széléig és homorítottam. Zsuzsa és Péter rögzítették a lábamat két-két szíjjal, majd a kezeimet az asztalon rögzített kalodába zárták. A derekamon átvetettek egy vastag, az asztal széleihez rögzített bőrszíjat keresztbe, amely lehúzott, és így megakadályozta, hogy akár a hasamat, akár a mellemet feljebb emeljem. Ezután valamit még behelyeztek alám, de nem tudtam, hogy mi az. Amikor elkészültek Zsuzsa távolabb lépett, és jól megnézett. Én moccanatlanul vártam, hogy mi lesz.

– Most megtanulod – kezdte Zsuzsa –, hogy hogyan kell a vesszőzést mozdulatlanul elviselni. Ahogy tegnap mondtam, a legkisebb rezdülésre is a lelógó mellek mozdulnak a legtöbbet. Most a melleid köré, a bőrödtől pár milliméterre apró tűket helyeztünk el. Mindenfelé a bimbóktól a tövéig. Ezekben nagyfeszültség van. Ne félj, nem ráz meg nagyon, csak csíp, ha hozzáérsz. De nagyon. És piros kis pontot hagy. Ezért azután ne érj hozzá! Ha nem mozdulsz, akkor nem érsz hozzá. Ez segíteni fog tanulni. Most pedig minden egyes ütést számolsz, amit a seggedre kapsz, és minden egyes ütést megköszönsz. Megértetted?

– Igen, Mistress. – válaszoltam, és tudtam, hogy minden figyelmemre és energiámra szükségem lesz, hogy úgy szerepeljek, ahogy elvárják tőlem.

A következő pillanatban egy hatalmas ütést kaptam a fenekemre egy vékony pálcával. Nem voltam még felkészülve rá, és felkiáltottam, sőt meg is mozdultam, és ez nagy hiba volt. A tűk abban a pillanatban elkezdték szurkálni a melleimet, de nem egyszerű kis szúrással, hanem úgy, mintha ezer méh támadt volna rám. Nem bírtam ki üvöltés nélkül, és időbe telt az is, amíg újra mozdulatlanná tudtam merevedni a megfelelő testhelyzetben, hogy ne érjek hozzá egyetlen tűhöz sem. Végre összeszedtem magamat.

– Egy. Köszönöm, Mistress. – mondtam lihegve.

– Hát ez nem valami jó. – mondta Zsuzsa, és ráhúzott ismét egy hatalmasat a fenekemre.

Most már sikerült megállnom, hogy ne sokat mozogjak, de a bal mellem így is hozzáért néhány tűhöz, és ezek ismét nagyon csípték a bőrömet. Most már nem kiáltottam.

– Kettő. Köszönöm, Mistress. – mondtam.

– Valamivel jobb. – jött a következő ütés. Ezt már sikerült megállnom annyira mozdulatlanul, hogy ne érjek a tűkhöz.

– Három. Köszönöm, Mistress.

– Jó. – mondta Zsuzsa – Halljam, hogy mit köszönsz.

– A verést köszönöm, Mistress, amivel segít engem, hogy minél hamarabb megfelelő szolga válhasson belőlem.

– Meglepően jó. – mondta Zsuzsa.

A következő ütések nem voltak olyan nagyok, mint az első három. Talán azért, hogy egy kicsit össze tudjam szedni magam, és kibírjam mozdulás nélkül. Így is hamarosan olyan volt a fenekem, mintha tüzet gyújtottak volna rajta. Az ütések egyre gyorsabban jöttek, most már Zsuzsa nem fűzött megjegyzést az egyes ütések után a viselkedésemre, csak ütött. Néha kivárt egy kicsit, néha azonnal. Az eredménye persze meg volt, és pontosan az, amit ő akart: soha nem tudtam, hogy mikor jön a következő ütés. Próbáltam kiszámolni, hogy hányszor üt azonnal, és hányszor vár, mikor mennyit, de valahányszor úgy gondoltam, hogy most érzem mikor fog jönni az ütés, tévedtem.

Az ütések eleinte mindig máshova érkeztek, és egyenletes fájdalommal borították be a bőrömet. Később azonban, a huszadik ütés után háromszor, négyszer is egymás után ugyanoda kaptam az ütést, és ezek a vesszőcsapások annak ellenére nagyon fájtak, hogy Zsuzsa nem adta bele minden erejét az ütésbe, csak vesszőzgette a fenekemet. Többnyire megálltam hangosabb nyögés nélkül a dolgot, de nem mindig sikerült. Volt olyan, hogy hangosabban felnyögtem, főleg olyankor, amikor minden igyekezetem ellenére hozzáértem a tűkhöz. Ez sokkal jobban fájt, mint a vesszőzés. De szerencsére ez nem fordult elő túl sokszor.

Az ötvenedik ütés után, már szinte nem is éreztem az egyes ütéseket, csak azt, hogy az egész fenekem egyenletesen lángol és azt, hogy a puncim egyre nedvesebb, és egyre tágabb. Nem azt mondom, hogy élveztem a verést. Egyáltalán nem élveztem. Talán, ha Zsuzsa nem üt olyan nagyokat, vagy olyan sokat. Ha nem vagyok megkötözve, talán. Így azonban nem volt élvezetes, csak izgató. Próbáltam mozdulatlan, és a számolást, és az egyes ütéseket megköszönő mondatokat kivéve hangtalan lenni. És ez kezdett egész jól menni. Aztán a hetvenedik ütés után Zsuzsa elkezdte verni a combom hátát, és amennyire ebben a testhelyzetben elérhető volt a belső felét. Ez megint nagyon fájt, de sikerült megállnom komolyabb vonaglás nélkül, és csak az első combomra érkező ütésnél ért hozzá a mellem a tűkhöz, akkor sem nagyon. Hamarosan a lábam is úgy égett, mint a fenekem. AZ ütések a térdhajlatom felett kezdődtek, és haladtak egyre feljebb.. A hetvenötödik ütés már egészen a puncim tövében csattant, és nagyon féltem, hogy a vessző esetleg eléri a nagyajkamat is, vagy ami még rosszabb a kisajkamat. Tudtam, hogy az nagyon fájt volna. De Zsuzsa sokkal ügyesebb volt. Összesen százkét ütést kaptam.

– Most nem kapsz többet. Ennyi elég lesz. – mondta Zsuzsa. – Köszönd meg.

– Köszönöm, Mistress, a büntetést.

Kicsatolták a szíjakat, és a kalodát is. A melleim alól is elvették a tűket. Ahogy kivették az eszközt, és elvitték előttem, láttam, hogy két homorú, esztergált fadarabból sok száz apró tű állt ki, amelyek pont körülvették a mellemet, csak a magasságot kellett pontosan beállítani, és a vezetékeket a csatlakozókhoz rögzíteni. Nem szálltam le, mert nem kaptam rá parancsot, és tudtam, hogy csak akkor szállhatok le, ha megengedik. Nem is volt szabad leszállnom.

– Feküdj hanyatt! – parancsolta Zsuzsa.

Hanyatt feküdtem, és bár erre nem volt parancsom szétraktam a lábamat. Hilda és Péter rögtön oda is léptek, még jobban széthúzták, hogy a lábaim lelógtak az asztal két szélén, és térdél odakötözték őket az asztal széléhez széles szíjjakkal. A puncim most teljesen nyitva volt, majdnem vízszintesig szét volt húzva a lábam. Ezután a csuklóimat kötözték az asztal felső két sarkához, majd pedig a könyökeimet szorították le az asztalhoz szíjakkal. Amikor így rögzítve voltam valamit elkezdtek ügyködni az asztal alatt. Éreztem, hogy az asztal a fenekem alatt elkezd emelkedni. Úgy tizenöt, húsz centit emelkedett ki egy lap a fenekem alatt, és ezzel, ha lehetett, még jobban kitárult a puncim. Ezután egy pecket nyomtak a számba, de nem a szokásos módon a fejem mögött rögzítették, hanem az asztalhoz, így ezzel nem csak azt akadályozták meg, hogy beszéljek, hanem azt is, hogy a fejemet akár csak egy centire is mozdítsam. Nem is akartam mozdítani, megadtam magam a sorsnak, vártam, hogy mi történik, bármi is legyen az.

– A következő lépés – mondta Zsuzsa, amikor már teljesen rögzítve voltam –, amit meg kell tenned, hogy igazi szolga lehess, az az, hogy meg kell szabadulnod minden testszőrtől. Természetesen a hajad, szemöldököd és szempillád marad, de le kell borotválni a szőrt hónaljadról, a karodról, a vénuszdombról, a lábadról, mindenhonnan. A szőrtelenség is jelzi alávetett voltodat. Első alkalommal mi borotválunk meg, de mostantól kezdve a te feladatod, hogy gondoskodj a szőrtelenségedről. Bármikor egyetlen engedély nélküli szőrszál is komoly büntetést von maga után, amelynek csak az első lépcsője az, hogy a szőrszálat magadnak kitéped. Hogy tudd, hogy ez mit jelent... – azzal kitépett egy szőrszálat a punciszőrök közül.

Fájt. Ez a fájdalom egészen más volt, mint a verés. A fenekem még most is égett az elszenvedett verés miatt. A szőrszál kitépése apró, de nagyon fájdalmas szúró érzést okozott. És tudtam, hogy nem csak egy szőrszálat fog kitépni.

– Fájt? – kérdezte Zsuzsa.

Próbáltam a pecken keresztül nyögni, hogy "igen, Mistress", de nem nagyon ment. Intettem a szememmel, hogy igen.

– Tele szájjal nem beszélünk! – tépett ki ismét egy szálat. Megálltam nyögés nélkül. – Értetted?

Teljesen össze voltam zavarodva. Mondanom kellett volna, hogy igen, értettem, de tele szájjal nem volt szabad beszélnem.

– Nem hallom! – mondta Zsuzsa, és ismét kitépett egy szálat, közvetlenül az előzők mellől. Ez már nagyon fájt.

– Nos? – kérdezte a negyedik szőrszálnál. Megint nyögtem, hogy "igen, Mistress", amennyire lehetett.

– Látom, hogy próbálkozol. Hogy erőlködsz. – mondta Zsuzsa, miközben újabb és újabb szőrszálakat tépett ki – De nem megy, mert egy haszontalan, buta kis picsa vagy, aki semmire sem jó. Biztos vagyok benne, hogy még szőrtelenül sem fogod magadat tudni tartani, és képes leszel olyan mocskos, büdös és szőrös muffal beállítani ide, mint most. Nem tudod, hogy hogyan kellene viselkedned.

Közben minden egyes szőr kitépésénél belenyögtem a pecekbe. Nem is azért, mert annyira fájt, inkább a reménytelenség, és a kilátástalanság miatt, mert úgy kaptam büntetést, hogy nem tudtam ellene semmit tenni, nem tudtam se beszélni, se pedig nem beszélni egyszerre.

– Most is azon jár az eszed, hogy mit kellene tenned, hogy ne tépjek ki több szőrt. – folytatta Zsuzsa, már vagy tíz szőrszál után – Ahelyett, hogy azon gondolkodnál, hogy hogyan kellene viselkedned, hogy minél jobban szolgálj engem, hogy én jól érezzem magam. Vagy nem?

Integettem a szememmel, hogy igen. Megértettem, hogy a szőrök kitépése büntetés, amelyet megérdemlek, de nem azért, mert nem válaszoltam, vagy mert válaszoltam a pecekbe nyögve. Azért kaptam a büntetést, mert szót akartam fogadni, hogy ne kapjak büntetést, ahelyett, hogy szót akartam volna fogadni, mert ez a dolgom, függetlenül attól, hogy kapok-e büntetést, vagy sem. Tudtam, hogy nem tőlem függ, hogy Zsuzsa meddig tépkedi a szőrömet, és okoz fájdalmat, csak tőle. Akár megérdemlem, akár nem. Szót kell fogadni, és a büntetés csak segítség addig, amíg megtanulok magamtól szót fogadni, minden parancsot végrehajtani, és úgy viselkedni, ahogy Zsuzsa elvárja tőlem. És megértettem azt is, hogy őt szolgálva számomra csak az lehet a legnagyobb élvezet, ha őt megfelelően szolgálom. És ha engedélyezi, hogy elélvezzek, az csak külön jutalom, és annak is az elsődleges célja, hogy ő örüljön annak, hogy én elélvezek, akár azért, mert megérdemlem, akár csak azért, hogy láthassa közben a testemet, akár azért, hogy mások előtt az élvezésre ezzel is .

Most már szinte rezzenéstelenül tűrtem a szőrök kitépését.. Az arcom azért meg – megrezdülhetett közben. Egy idő után abbahagyta.

– Valamit azért kell hagyni az ollónak, és a borotvának is. – mondta.

Intett Hildának, aki nekilátott egy levágni a szőröket. Nem nagyon láttam, csak az olló szárainak a csattogását hallottam. A levágott szőrök lehullottak a lábam között, sok beleragadva, és rettenetesen csiklandozva a szétnyitott, és nedves puncimat. Nem bírtam ki mozdulatlanul.

– Jobb lesz, ha nem mozogsz, mert az olló szúr, a borotva vág. – mondta Zsuzsa.

Megpróbáltam nem mozogni. Amikor Hilda végzett, egy nedves szivaccsal végigtörölte a tüskésre vágott vénuszdombot, a puncimat, és a fenekem egy részét is. Ez nagyon jól esett, főleg a fenekemnél, ahol még mindig forrónak éreztem a bőrt. Ezután kétoldalt a hónom alatt vágta le a szőröket. Amikor ezzel is megvolt egy pamacsot vett elő, és bekente habbal a karom alatt, és a vénuszdombomnál fel egészen a köldökömig, majd a nagyajkaimat is, és a fenekemet is az anus mögötti a vágásban. Most jöttem rá, hogy azért kellett a fenekemet felemelni, hogy ez a rész is elérhető legyen.

– Mindenhol, alaposan kell leborotválni. – mondta közben Zsuzsa. – Nem csak elöl, ahol jól látható, hanem a gáton is, és a fenékvágásban is a nagyajkakról nem is beszélve. Könnyebb elektromos borotvával csinálni, de ezt nem engedélyezem számodra. Hagyományos borotvával kell levágnod a szőröket, mert ezt parancsolom. És ha megvágod magad, az persze a te bajod. Kétszeresen, mert meg is büntetlek érte. A nagyajkak nagyon érzékenyek, és elég nehéz lehet borotválni. Igaz, Hilda?

– Igen, igaz. – mondta Hilda, miközben végzett a két hónaljammal, és nekilátott a vénuszdombomnak.

– A lábaid és a karod nem túl szőrösek, de azért menj el egy kozmetikushoz és gyantáztassad le a maradék szőrt is. Majd adok egy címet.

Közben Hilda leborotvált az összes szőrt a vénuszdombról, és nekilátott borotválni a nagyajkakon levő apró szőröket. Ehhez a művelethez félrehúzta a nagyajkaimat, hogy azok minél jobban kisimuljanak, de ezt olyan erősen tette, hogy fájt.

– Nagyajkak nagyon érzékenyek. – mondta Zsuzsa – Képzeld csak el, kis picsa, hogy mennyire fáj, ha ott marad egy szőrszál, amit kitéphetek.

Hilda nagyon ügyes volt, mert nem vágott meg, és kiborotválta a nagyajkakat, a gátat és a fenékvágásomat is. Amikor készen volt ismét elővette a szivacsot, és tisztára törölte a borotvált területeket a habtól. Most már teljesen szőrtelen volt az egész testem. Eloldoztak, és Zsuzsa rám parancsolt, hogy másszak le az asztalról. Leszálltam, és megálltam a szokásos pózban: enyhe terpesz, kezek a hátam mögött.

Eddig is meztelen voltam, már a folyosón is, ahol bárki megláthatott volna, de most borotváltan még meztelenebbnek éreztem magamat. A vénuszdombot, annak ellenére, hogy nem nyúlhattam, és nem is nyúltam oda nagyon simának, és védtelennek éreztem, és nagyon furcsa volt az érzés a nagyajkaim és a fenekem tájékán is. Eddig nem is gondoltam rá, hogy ott is vannak szőrök, pedig vannak, és ezek hiánya egy újfajta érzést okozott, amely idegen volt minden eddigi érzéstől. Meztelenségnek éreztem, jobban, mint azt, hogy nincsen rajtam ruha, és nagyon kiszolgáltatottnak, és ez rettenetesen felizgatott.

– Mit kellene most tenned? – kérdezte Zsuzsa.

Egy pillanatra elgondolkoztam, és azután rájöttem:

– Köszönöm, Mistress, és Önnek is Mylady hogy segítenek engem, hogy minél jobb szolga lehessek, és hogy ezért megborotváltak.

– Na jó! – mondta Zsuzsa – Most már jobban nézel ki. Így már nincs szükség rá, hogy dugdosd a hónaljadat és a puncidat. Ezentúl, ha megállsz előttem a lábadat rendesen szét kell nyitni. Nem elég az enyhe terpesz. Eddig csak azért nem engedélyeztem, hogy rendes terpeszben állj, mert nem akartam látni a ronda szőrös pinádat. Legyen legalább egy méter a két lábfejed között!

– Igenis, Mistress. – mondtam lehajtott fejjel, és megpróbáltam akkora terpeszben állni, amekkorában csak bírtam. A magas sarkú szandál ezt eléggé megnehezítette.

– Igen, így jó lesz. – folytatta Zsuzsa – A kezeidet pedig ne a hátad mögé tedd. Ez csak azért kellett, hogy a mocskos, izzadt hónaljadat ne kelljen szagolnunk. Ezentúl a kezedet a tarkódra teszed.. Ezzel a testednek egyetlen centimétere sincs eldugva, és látható, hogy mindenhol rendesen le van borotválva a szőr. A lábfejedet pedig fordítsad egy kicsit befelé. Amennyire tudod, de el ne ess. Tudod-e, hogy miért.

Az igazság az, hogy nem tudtam, de ahogy megtettem, amit kért, rögtön rájöttem:

– Azért, Mistress, hogy a fenekem is nyitva legyen. – közben a kezemet is a tarkómra tettem.

– Igen. És miért kell, hogy a feneked nyitva legyen?

– Azért, Mistress, hogy bárki láthassa.

– És, hogy használhassam. Igaz?

– Igen, Mistress.

– Mire lehet használni a seggedet?

– El lehet verni, Mistress.

– Igen? A vágatban? Erre nem is gondoltam, de jó ötlet, majd kipróbálom. Még mire?

– Meg lehet dugni, Mistress. – mondtam ki nagyon szégyenkezve.

– Ez sem rossz, de nem hiszem, hogy erre vágynék. Még mire?

Nem tudtam, hogy mire gondolhat. Lehet, hogy nem is gondolt semmire, csak tesztelt, hogy miket mondok. Hallgattam. Aztán eszembe jutott még valami:

– Csiklandozni lehet, Mistress.

– Csiklandozni! – nevetett Zsuzsa – Ez sem rossz! Hát még?

– Nem tudom, Mistress.

– Mit nem tudsz?

– Hogy még mire lehetne használni a fenekemet, Mistress.

A következő pillanatban Zsuzsa hatalmasat vágott a hátamra a vesszővel:

– A seggedet, ugye?

– A seggemet, Mistress. – mondtam szégyenkezve. Hiába voltam meztelen, borotvált, kiszolgáltatott, ezeknek a szavaknak a kimondását még jobban szégyelltem.

– A teljes mondatot. – csapott rám megint Zsuzsa.

– Nem tudom, hogy még mire lehetne használni a seggemet, Mistress. – mondtam.

– Mi jár a fejedben, mire gondolsz? – kérdezte most Zsuzsa.

Ez a kérdés meglepett, de megpróbáltam rá teljesen őszintén válaszolni:

– Hogy mit vár tőlem, Mistress, hogy mire gondol, hogy mire lehet még használni a seggemet.

– Hiba! – vágott megint rám Zsuzsa – Nem azzal kell törődnöd, hogy én mire gondolok. Nem azt az egy használatot kell kitalálnod, amire én gondolok. Hanem minél több használati módot kell felsorolnod, és kitalálnod, függetlenül attól, hogy én mire gondolok. Még mindig nem értetted meg, hogy mit jelent szolgálni!

Rájöttem, hogy igaza van.

– Most Hilda felírja egy papírlapra, hogy mire lehet használni a kis seggedet. Utána megmondom, hogy hány használati módot írt fel, és te felsorolod őket. Ha olyant mondasz, amit ő nem írt fel, azt felírjuk a papírra, és jó pont. De ha valamit kihagysz, azért büntetést kapsz. Minél többet hagysz ki, annál többet. Megértetted?

– Igen, Mistress.

Az agyam elkezdett száguldani. Vajon miket írhat fel Hilda? Beöntés?
Igen, azt biztos felírja. Hallottam, hogy ez is egy perverzió.
Tágítani, jutott eszembe, bár ez olyasmi volt, amire nagyon nem vágytam. Nem jutott eszembe más. Közben Hilda befejezte.

– Nos? – kérdezte Zsuzsa.

– Beöntést lehet adni, Mistress, és lehet tágítani.

– Oh, tágítani. A szűk kis szűzies seggecskédet? Nos igen! Erre persze Hilda nem gondolt! Ejnye, Hilda! – fordult Hildához, és megfenyegette az ujjával. – A beöntés szerepel. Más nincs? Sok lesz a büntetés!

– Nincs, Mistress. – vallottam be.

– Hát, pedig itt még szerepel az, hogy a seggedet használhatjuk gyertyatartónak, aztán ha vendégeket várunk, akkor beledughatunk egy rudat, amire a vendégek a kalapjukat tehetik. Aztán használható fegyelmezésre úgy, hogy elektródát dugunk be, de az sem megvetendő önfegyelmezési módszer, amikor egy három centis acélgolyót kell egész nap a seggedben hordanod. Mi a véleményed?

– Azt hiszem, hogy nem vagyok elég találékony, Mistress, és kérem, hogy büntessen meg ezért.

– Jól van, bár túl finoman fogalmazol. Nem találékony nem vagy, hanem általában vagy egy buta kis picsa. Igaz?

– Igen, Mistress, egy buta kis picsa vagyok. – ismételtem vissza.

– Nagyon jó, hogy tudtad, hogy ezt várom. Mármint, hogy elismétled, hogy mi vagy. De ne hidd azt, hogy ezzel megúszod a büntetést. Vagy nem reménykedtél ebben?

Tudtam, hogy mit kell válaszolnom:

– Nem reménykedtem ebben, Mistress. A büntetés segít nekem, hogy minél jobban tudjam szolgálni. Ha elmarad a büntetés, akkor az én dolgom lesz nehezebb. Ezért kérem, hogy a megfelelő módon büntessen meg.

– Nagyon jó! – mondta Zsuzsa – Már majdnem megértetted a dolgot, de azt hiszem, hogy a gondolataid azért még nem igazán eszerint keringenek. Most is azért válaszoltad ezt, mert tudod, hogy ezt kell mondanod. Igaz?

– Igen, Mistress. – vallottam be.

– De talán fejlődőképes vagy. Legalábbis erre utal, hogy bevallod a gyengeségeidet. Persze mindig mindent be kell vallani. A legapróbb gondolatodat sem szabad eltitkolnod. Most pedig magad fogod a büntetésedet végrehajtani. Ez nagy kegy, és egyben lehetőség, hogy bebizonyítsd, hogy érdemes vagy arra, hogy engem szolgálj. Ha nem bünteted meg magadat megfelelően, akkor mi fogunk megbüntetni. Itt van egy zsák tele csipeszekkel. Feküdj le az ágyra hanyatt, és csíptess fel annyi csipeszt, amennyit megérdemelsz, és oda, ahova megérdemled. Nem kell félned, nem fog elfogyni a csipesz.

Lefeküdtem az ágyra hanyatt, és elkezdtem felrakni a csipeszeket. Először csak egyet raktam fel a bal mellbimbóra. Szorított, nagyon, de tudtam, hogy nagyon sok csipeszt kell felraknom. Felraktam egyet a másikra is, azután körben a bimbóudvarra. A melleim egyébként is fájtak az áramcsípések miatt, és a tűk szurkálása miatt. Aztán rájöttem, hogy a puncimra is kell csipeszeket rakni, és ha melleimre túl sok csipeszt rakok, akkor azok leesnek, amikor a puncimra rakom a csipeszeket. Azt is tudtam, hogy nem ülhetek fel a művelethez, hiszen Zsuzsa azt parancsolta, hogy feküdjek. Lenyúltam egy csipesszel a lábaim közé, és lassan rácsíptettem az egyik nagyajkamra. Aztán még hármat ugyanarra.
Nagyon szorították, de kellett, sokat akartam rájuk rakni, hogy úgy nézzen ki, mint egy karácsonyfa. Utána a másik nagyajkam következett, oda is négy csipeszt raktam fel szorosan egymás mellé. A dolog fájdalmas, de nagyon izgató is volt. Amikor a kilencedik csipesszel nyúltam le a középső ujjammal végigsimítottam a kisajkak között a hüvelybemenetet.

– Ne élvezkedj, hanem dolgozz! – csattant fel azonnal Zsuzsa hangja.

Gyorsan felraktam a csipeszt a csiklómra. Ez sokkal rosszabb volt, mint az eddigi bármelyik csipesz. Azután csipeszeket raktam a combom belsejére, ameddig elértem, a hasamra végig három sorban, és a melleimre, hogy a végén úgy nézhetett ki, mint két sündisznó. Amikor már nem volt olyan hely, ahova elértem, és ne lett volna csipesz, jelentettem, hogy kész vagyok.

– Akkor most maradj fekve, és tedd a kezedet a tarkódra. Nem kötözünk meg, mert nem fogsz ellenállni, tudod, hogy fegyelmezetten kell fogadnod a büntetést. Ha mégsem, akkor érdemtelen vagy arra, hogy szolgálj, akkor így, ahogy vagy kidobunk az utcára, mehetsz, ahova akarsz. Hilda, hova kellett volna még csipeszt raknia? – fordult Hildához.

– Az arcára egyáltalán nem rakott csipeszeket, és a hónaljára sem, a nyakára sem.

– Akkor most te jössz, Hilda. Rakd fel a csipeszeket!

Hilda egyenként csipeszeket rakott fel az arcomra, az orromra, de nem úgy, hogy befogja az orromat, hanem egyet jobbra, egyet pedig balra, azután pedig végig az ajkaimra. Végül rám szólt, hogy dugjam ki a nyelvemet, és arra is rárakott két csipeszt, hogy már a számba sem tudtam visszahúzni. Ezután a hónaljamra is megpróbált csipeszeket rakni, de oda nem lehetett, mert túl feszes volt ebben a pózban a bőr. Végül még néhány csipesz következett a nyakamra.

– Béla! – fordult most Zsuzsa Bélához – Nézd meg, hogy rendben vannak-e a csipeszek.

Béla odajött, és elkezdte egyenként piszkálni a csipeszeket. A mellbimbóimon levő csipeszeket enyhén összenyomta. Ez már nem kellemetlen volt, hanem fájt.

– Ne maszatolj! – kiáltott rá Zsuzsa.

Erre Béla úgy összenyomta a mellemen a csipeszeket, hogy alig bírtam megállni, hogy fel ne kiáltsak. Utána a másik mellem következett, majd a hasam, és a csipesz a csiklómon. Itt már nem bírtam megállni, hogy fel ne sikoltsak. Nem sikítottam nagyot, vagy hangosat, összeszedtem magamat, amennyire tudtam, de így is minden izmom megfeszült, és minden akaraterőmre szükségem volt, hogy oda ne kapjak.

– Lehet, hogy az előbb tévedtem, és mégiscsak használhatatlan kis picsa vagy. Mindenesetre ezért, és a korábbiakért megkapod, amit megérdemelsz. Viselkedj rendesen, csendben, és ne mozogj! Hilda, a gyertyákat!

Megrémültem. Mit akarnak velem csinálni? Hamarosan megtudtam. Hilda és Béla megálltak mellettem két oldalt egy-egy égő gyertyával a kezükben, és lassanként olvadt viaszcseppeket kezdtek a csipeszektől még szabadon maradt testrészeimre ejteni.
Eleinte nem volt rossz. A viasz elég magasról esett, és mire a testemre ért már nem volt forró, csak annyira meleg, hogy szétterüljön. Később azonban, ahogy a gyertyák jobban leégtek, nagyobb lett a lángjuk, és gyorsabban olvadtak több viasz érkezett egyszerre, és ezek a cseppek már enyhén égettek. Tudtam, hogy nem szabad mozdulnom sem, mégis felszisszentem, amikor Hilda egy nagyobb adag viaszt csorgatott a megnyomorgatott mellbimbómra. A viasz kis toronyba magasodott a csipesz mellett, a csipesszel együtt, és a többi csipesz között zegzugos úton folyt le a hasam felé. Közben Béla hasonlóan tett a másik mellemmel is, mintha csak összebeszéltek volna.

Hilda várt egy kicsit, talán csak azért, hogy megint egy kis olvadt viasz gyűljön a gyertyáján, és amerre a viasz az előbb a mellemről folyt, ő is követte a viasz útját, és a következő adagot a hasamra öntötte. Ez már nagyon kellemetlen volt, mert belecsurgott a köldökömbe, és a vékony bőrt nagyon égette. Megfeszültek az izmaim, de megálltam szisszenés nélkül. Béla a köldököm alatt folytatta, és apró cseppeket ejtett a köldököm alatti frissen borotvált részre. Ezt könnyen elviseltem, nem voltak nagyok a cseppek, Béla takarékosan bánt az olvadt viasszal, és most Hilda sem csöpögtetett rám semmit, csak nézte Béla ténykedését. Aztán Béla is megállt. Botor fejjel azt hittem, hogy befejezték. De nem, csak vártak egy kicsit, hogy megfelelő mennyiségű viasz olvadjon meg testem legérzékenyebb pontjára.

A következő pillanatban egyszerre, szinte folyamatos sugárban öntötték az olvadt viaszt a csiklómra. Azt hittem ott halok meg. Fájt, égetett, és nem akart hűlni a viasz. Talán csak az volt a szerencsém, hogy fel voltam izgulva, és emiatt nedves volt a puncim. Nyögtem, sikítoztam, vonaglottam. Szerettem volna nem ezt tenni, de nem bírtam. Annyira azért uralkodtam magamon, hogy nem zártam egészen össze a lábamat, és a kezemet sem vettem ki a fejem alól. Péter lefogta a felső testemet. Közben még egy csipesz is leesett a nyelvemről.

Lassan hűlt a viasz, és lassan megnyugodtam. Újra tudtam uralkodni magamon, Péter is elengedett. Hilda és Béla pedig tovább csöpögtették a viaszt, amely most már csak olyan részekre hullott, amelyek amúgy is viasszal voltak fedve, és így csak néha éreztem a leeső cseppek melegét. Hamarosan az egész puncim vastagon volt borítva viasszal, és lassanként a gyertyák is elfogytak.

Béla és Hilda felegyenesedtek, és szertartásszerűen, egyszerre elfújták a gyertyákat, és a két csonkot az olvadt felével lefelé rányomták a vénuszdomb közepére. A mechanikai nyomáson kívül mást már nem éreztem, annyira vastag volt a viaszréteg, de a két csonk odaragadt, és obszcén módon meredezett a csipeszek között.

– Most köszönd meg a büntetést! – parancsolt rám Zsuzsa.

– Köszönöm a büntetést, Mistress, és köszönöm Önnek Master, hogy segített uralkodni magamon, és Mylady-nek és Mylord-nak, hogy segítettek nekem, hogy a büntetésemet megkapjam. – mondtam, még mindig hanyatt fekve.

– Jól van. Azért a sikoltozásért még számolunk. Most kelj fel. Mostantól az a dolgod, hogy figyelj.

– Igenis, Mistress. – keltem fel.

– Hilda és Béla! – fordult Zsuzsa Hildához és Bélához – Vetkőzni!

– Igen, Mistress! – hangzott legnagyobb meglepetésemre a szájukból. A következő pillanatban jutott eszembe a tény, aminek nem tulajdonítottam előző nap különösebb jelentőséget, és fel sem tűnt akkor: mind Hilda, mind pedig Béla összes nemi szőrzete le volt borotválva. Hildát ki kellett nyalnom előző nap, Bélát pedig szopogatnom, és fel sem tűnt.

Hát ők is szolgák, Zsuzsát szolgálják! Mind a ketten pillanatok alatt anyaszült meztelenek voltak. Hilda akkora terpeszben állt, hogy azon csodálkoztam, hogy a magas sarkú cipőjében hogy nem veszti el az egyensúlyát. A kezét nem a tarkójára tette, hanem maga mögé, egészen hátrahúzva.

– Gyere, nézd meg őket! – parancsolta Zsuzsa.

Körbejártam őket. A járás elég nehezemre esett, mert tele voltam viasszal a lábaim között, amely viasz most már egészen megkeményedett, és minden egyes lépés mozgatta a csipeszeket a nagyajkaimon, és a csiklómon. Csak nagyon groteszk módon, terpesztve tudtam menni, de azért körbejártam őket.

Hilda a kezeit annyira hátrahúzta, hogy a könyökei összeértek. Béla is terpeszben állt, kezei a tarkóján, borotvált farka most löttyedten lógott. Hilda feneke, ahogy a lábfejét befele fordította teljesen nyitva volt.

– Guggolj le elé, és nézd meg alulról. – parancsolta Zsuzsa. Megtettem.

Ekkor értettem meg, hogy miért nyílnak szét ennyire a farpofák. Hilda csiklójába egy egészen apró karika volt fűzve. Ebbe a karikába volt beakasztva egy vékony acélszálakból álló keret. A keret alakja leginkább csúcsokban végződő oválisnak nevezhető, az egyik csúcs a csiklónál, a másik a gát tájékon. Az ovális két oldala két-két rugó volt, amelyek becsípték a nagyajkakat, és széthúzva nyitva tartották Hilda punciját. A gát mögött, a csatlakozási pont után a két rugó egy-egy laposabb szárban folytatódott, amelyek a farpofákat húzták szét rugószerűen.

Ahogy leguggoltam egy csomó viasz leesett a puncimról és magával rántott csipeszeket is. Megijedtem, hogy Zsuzsa haragudni fog érte.

– Ne törődj vele. Sőt! Szedd le a többit is. – mondta, ami megnyugtatott.

Levakartam magamról a viaszt a csipeszekkel együtt, és ahogy Zsuzsa mutatta, leraktam az asztalra. Persze egy csomó helyen maradt rajtam viasz foltokban.

– Hilda! – fordult Zsuzsa újra rabnőjéhez – Merevre!

Hilda a következő pillanatban letérdelt Béla elé, széttett lábakkal, hátrahúzott kezekkel, és szájába vette Béla farkát. De nem tett mást. Csak tartotta egy rövid ideig a szájában, majd pár másodperc múlva, amikor kieresztette a szájából, Béla farka mereven ágaskodott. Hilda felállt, és felvette az előző pózt.

– Maradjon így! Te kis fütyi! – csapott rá Zsuzsa a vesszővel Béla farkára egy hatalmasat – Baszni sem tudsz rendesen, csak akkor, ha előtte valaki merevre szopja faszodat. Akkor sem igazán jól. Az lesz a vége, hogy odaadlak egy buzi ismerősömnek, hátha az még tud használni valamire.

Béla csak állt mozdulatlanul.

– Mikor fogod végre megtanulni – folytatta Zsuzsa –, hogy a farkadnak merevnek kell lenni, ha más parancsot nem adok? Talán nem izgatott fel ennek a kis puncinak a kezelése?

– De igen, Mistress. Illetve, nem, Mistress. – dadogott Béla.

Zsuzsa a vesszőt Béla makkján nyugtatta, amelyen az előző csapás hatására egy vörös csík maradt.

– Azt hiszem, megérdemled, hogy rojtosra verjem a farkad. Igaz?

– Igen, Mistress. – Béla nem mert ellenkezni.

– Akkor az asztalra. – jött a következő parancs.

Béla felmászott az asztalra, amelyen az előbb még én feküdtem. Hanyatt feküdt. Hilda átvetett egy szíjat Béla csípőjén, és leszorította vele az asztalra. A kezeit is az asztalhoz kötözte a feje felett. Ezután a lábaira a térd fölött egy-egy övet szíjazott..
Amikor ezzel is megvolt, átvetett egy kötelet Béla ágaskodó farka fölött, és a kötél két végét átbújtatva két lukon az asztal alatt megkötötte. Ezzel Béla farka le volt húzva az asztalhoz, és a kötél húzására most mereven felfelé ágaskodott, és a bőrt is hátrahúzta szabadon hagyva a makkot a büntetéshez. Azután Hilda egy rudat rögzített a térdek fölötti lábövekhez, amelyek Béla lábait széthúzták. De nem ez volt a rúd egyetlen feladata. Egy másik kötél a rúd közepéhez volt kötve, ezt a kötelet vezette Hilda a nyakon levő öv karikájához, és elkezdte összehúzni. Ennek hatására Béla felemelte a fejét, és nem tudta letenni, ha akarta sem, így jól látta a későbbiekben, hogy mi történik a saját farkával, ugyanakkor a lábait elkezdte felemelni. Ez viszont már magában is igen fájdalmas volt, mert Béla farka nem tudott feljebb emelkedni, és egyre jobban húzta le a tövénél a kötél.

Hilda teljes erejéből húzta a kötelet, Béla hangosan nyögött fájdalmában, de nem kiabált. Végül Hilda megkötötte a kötelet. Ekkor Béla feneke a farkát lehúzó kötél ellenére felemelkedett egy kicsit, és a lábai is fel voltak egészen húzva.

Zsuzsa odalépett a kötélhez, és mint egy húrt megpendítette:

– Ez szoros?

– Igen, Mistress. – válaszolta automatikusan Hilda. – Nem, Mistress. – helyesbített.

– Akkor most igen, vagy nem? Azt hiszem te is régen voltál már megbüntetve. Ugye?

– Igen, Mistress. – válaszolta Hilda.

– Nos, kis Geordina – fordult hozzám Zsuzsa –, mit érdemel ez a szuka?

Nem tudtam, hogy mit mondjak. Tudtam, hogy ha valami komoly büntetést mondok, akkor legközelebb Hilda keményen fog bánni velem. De tudtam azt is, hogy Hilda mindenképpen keményen bánik velem, valószínűleg féltékenységből, és azt is, hogy ha nem vagyok őszinte akkor Zsuzsa megbüntet.

– Nem tudom, Mistress. – válaszoltam – Talán fenékvesszőzést?

– Te nem kérdezhetsz! – kiáltott rám Zsuzsa.

– Igen, Mistress. – ijedtem meg.

– Legyen fenékvesszőzés! Harmincat versz Hilda fenekére. De erőseket. A te érdeked is. Ha ezalatt megmozdul, vagy csak egy halk nyögés elhagyja a száját, akkor Péter megvesszőzi a melleit. Ha nem, akkor ő fogja megvesszőzni a te melleidet. Béla meg addig vár. Megértetted?

– Igen, Mistress. – válaszoltam.

Közben Hilda, Zsuzsa parancsoló mozdulatára négykézláb állt, büntetési pózba. Zsuzsa a kezembe adta a pálcát:

– Akkorát üss, amekkorát bírsz, különben nincs esélyed. Hilda nagyon régen szolgál, és az a parancsom számára, hogy rezzenéstelenül tűrje a verést.

Közben Béla az asztalon feküdt, egyáltalán nem rezzenéstelenül, hanem próbált úgy helyezkedni, amennyire a kötelek és szíjak engedték, hogy valamennyire csökkentse a farkát szorító kötél húzását. Közben azt is észrevettem, hogy a makk végén egy átlátszó csepp jelent meg, ami azt jelentette, hogy a merevedés nem csak a kötélnek volt köszönhető. Odaálltam Hilda mögé a megfelelő helyre, hogy minél nagyobbat üthessek Zsuzsa elvárásainak megfelelően, és amikor Zsuzsa intett a fejével hatalmasat húztam Hilda fenekére.

– Egy. – mondta Hilda, szinte szenvtelenül – Köszönöm, Geordina..

Megijedtem. Hilda annyira nem reagált az ütésre, amelyik vörös csíkot hagyott a fenekén, mintha csak egy tollal simítottam volna végig. Ismét nagyot vertem rá, gondosan ugyanarra a helyre, mert tudtam, hogy ha ugyanoda ütök, az nagyon fáj.

– Kettő. Köszönöm, Geordina. – mondta Hilda. Az ütés helyén, egy kicsit az előző mellett egy újabb csík jelent meg.

Megint lecsaptam.

– Három. Köszönöm, Geordina. – Hilda hangja semmit sem változott.

Egy pillanatra megálltam. Tudtam, hogy ha így folytatom, akkor semmiképp nem kerülhetem el a mellem megvesszőzését, és ezt egyáltalán nem kívántam. Megpróbáltam az ütéseknek új helyet keresni. Tudtam, hogy a combok belseje sokkal érzékenyebb, és a büntetési pózban ehhez is hozzá lehetett férni. Egy pillanatig gondolkoztam, mert Zsuzsa azt parancsolta, hogy Hilda fenekét verjem el, és ez a terület nem a feneke. Ugyanakkor, Zsuzsa is elverte ezt a test tájékomat, amikor az én "fenékvesszőzésemről" volt szó. Egy kicsit arrébb léptem, és nagyot ütöttem Hilda bal combjának a belsejére. Ez hatott. Igaz, hogy nem sokat, mert Hilda nem moccant meg, és nem is nyögött, de egy kis szünet keletkezett az ütés és Hilda számolása között:

– Négy. Köszönöm, Geordina.

Vártam egy cseppet. Zsuzsa nem szólt semmit. Ismét oda csaptam az érzékeny helyre.

– Öt. Köszönöm, Geordina. – mondta Hilda. Lehet, hogy csak képzelődtem, de a hangjában, a hanglejtésében gúnyt véltem felfedezni.

A következő ütésbe minden erőmet beleadtam.

– Hat. – jött a válasz azonnal – Köszönöm, Geordina.

Most már nagyon féltem. A következő ütést feljebb helyeztem el. Tudom, hogy nagyon aljas dolog volt, de megpróbáltam úgy ütni, hogy a vessző vége megüsse Hilda nagyajkát. Nem sikerült elsőre..

– Hét. Köszönöm, Geordina.

Egy kicsit arrébb ütöttem, és sikerült úgy elhelyeznem a pálcát, hogy a vége pont rávert az acélpálcák által szorosan közrezárt, és egyébként is feltehetőleg fájdalmasan szorított ball nagyajakra. Ez nagyon fájdalmas lehetett, mert Hilda hosszan nem szólalt meg. Nem mozdult, nem is nyögött, de hallgatott legalább három hosszú másodpercig, mielőtt egy a félig sóhajtásnak értelmezhető "nyolcast" és a köszönést kimondta.

Ismét megpróbáltam a nagyajkát megütni, de most elhibáztam, csak a fenekét ütöttem meg, és nem is a leg érzékenyebb részen.

– Kilenc. Köszönöm, Geordina. – jött azonnal a válasz, és én azonnal újra ütöttem, most eltalálva a nagyajkat ugyanott, ahol az előbb. Megint csend előzte meg a választ:

– Tíz. Köszönöm, Geordina.

Most már erre a területre koncentráltam. Tudtam, hogy ha sikerül a következő ütéseket is mind ide ütnöm, akkor előbb utóbb Hilda felnyög, vagy legalább fájdalmában megrezeg. Jól gondoltam, mert Hilda egyre nagyobbakat hallgatott mielőtt kimondta az ütés sorszámát és a köszönést. A tizenhatodik ütés után már biztos voltam benne, hogy még a huszadik ütés előtt Hilda fel fog nyögni. Tévedtem. Mielőtt a tizenhetediket üthettem volna Péter rám parancsolt, hogy álljak át Hilda másik oldalára, mert takarom Béla elől a kilátást. Hilda jobb oldaláról jóval nehezebb volt ütni, és nem is üthettem meg a bal oldali nagyajkát, a jobbat kellett célba vennem. Nem sikerült, és hiába maradtak piros csíkok bal oldalon a fenekén, és a nagyajkán, és hiába borította egyre több vörös csík a feneke jobboldalát, Hilda rendre leszámolta, és megköszönte a hátralevő ütéseket mind a harmincig. Az utolsó ütést félelmemben, hogy Hilda nem nyög fel, és bírja a verést el is vétettem, és a pálca meg sem ütötte Hildát, csak végig csúszott a hátán. Hilda még azzal is , hogy megkért, hogy ismételjem meg az ütést.

A harmincadik ütés után Zsuzsa engedélyével felállt, és megköszönte a büntetést:

– Köszönöm, Mistress a büntetést, tanultam belőle, és ígérem, hogy ezentúl ha bármely rabszolga büntetésében segédkeznem kell, többet nem leszek kíméletes.

– Nagyon helyes. Ezt is várom tőled. És mond csak! Geordina csak a fenekedet verte el?

– Nem, Mistress.

– Hát még mit vert?

– A pinámat is megütötte, Mistress.

– Direkt, vagy véletlenül? – fordult hozzám Zsuzsa.

– Véletlenül, Mistress. – mondtam félelmemben.

– Kilencszer, egymás után? – kérdezte Zsuzsa – Azt hittem megölöd a rabszolgámat!

– Bocsásson meg, Mistress. – rebegtem, de tudtam, hogy olyan büntetésben lesz részem, amilyent azelőtt, de még akkor sem, elképzelni sem tudtam.

– Nos ezért meg fogunk büntetni, még ma este. Hilda megvesszőzi a melledet. Annyit ver rá, amennyit akar. Ezt azért kapod, mert nem tudtad úgy megverni, hogy nyögjön. Ahogy előre megmondtam. És utána megvesszőzi a pinádat is, büntetésül, mert a parancsom az volt, hogy a seggét verd el, te pedig a pináját is verted. Bizonyára nem tudod megkülönböztetni a kettőt. Most majd megtanulod. – egy kis szünetet tartott – Most pedig foglalkozzunk Bélával.

Bélának a farka végén az átlátszó csepp közben megnőtt, és le is folyt a vesszőjén a here felé. Arra gondolva, hogy mi vár rám, már nem is volt olyan érdekes a dolog. Csak azon járt az eszem, hogy hogyan kerülhetném el a büntetést, vagy hogy hogyan fogom kibírni. Az, hogy a menekülő szót kimondhatom, eszembe sem jutott, pedig ha ez a lehetőség eszembe jut, lehet, hogy kimondtam volna.

– Ilyen mocskosan nem lehet vele mit kezdeni. Takarítsd le! – fordult hozzám parancsával Zsuzsa.

– Igenis, Mistress. – válaszoltam, és nekiláttam a tisztításnak.. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy le kell nyalnom Béla farkáról a nedvet. Béla farka hatalmas volt, és most vastagon meredt felfelé. A kötél szorítására kidagadtak rajta az erek. A nemi szőrzete teljesen le volt borotválva, nem csak rövidre levágva, hanem olyan simára, mint a baba popsi. A herén sem volt szőr, és a here alatt sem. Ahogy odahajoltam megéreztem a jellegzetes férfi szagot, amit előző nap is éreztem, de most egy kicsit más volt. Ilyen nedvet, ami csak úgy magától jött ki még soha nem vettem a számba.

Megnyaltam a vessző végét. Nem volt semmilyen íze, de sűrű volt, és hozzáragadt a nyelvemhez. Ahogy egyre több került a számba egyre több nyál kellett hozzá, hogy feloldja és le tudjam nyelni ezt a nedvet, amit Zsuzsa, mint később megtanultam tőle makk izzadtságnak hívott. Egy idő után Béla farkán már csak nyál volt.

– Kész van? – kérdezte Zsuzsa.

– Igen, Mistress. – válaszoltam, de még nem teljesen tudtam artikulálni, mert bár nem volt sok a makk izzadtság a számban teljesen összeragasztotta a nyelvemet.

– Helyes, jó nedves, annál jobban csíp a verés.

Zsuzsa a kezébe vett egy másik pálcát, amelyik vékonyabb volt, mint amivel én vertem Hilda fenekét és a tilalom ellenére a punciját. Rátette a pálcát Béla makkjának a közepére a nyílásra:

– Nos, te kis buzi. Mennyit érdemelsz a makkodra azért, mert nem volt magától kemény ez a használhatatlan húsdarab?

– Tizet, Mistress.

– Tizet? – tettette a csodálkozást Zsuzsa – Csak?

– Húszat, Mistress. – próbálkozott Béla.

– Nem alkuszom. Magad fogod magadnak megállapítani, hogy mennyit érdemelsz, és méghozzá úgy, hogy a lehető legkegyetlenebb bíró leszel magad felett. A maximumot fogod kiszabni magadra, sokkal többet, mint amennyit megérdemelsz. – elhallgatott, várt, hogy Béla, Hilda és én is felfogjuk szavainak jelentését, de valószínűleg egyikünk sem értette, hogy mire gondol, én mindenesetre nem – Verni fogom a kis makkocskádat. Megengedem, hogy mozogj, üvölts, úgysem tudod megállni. Nem kell számolnod sem, Geordina majd számolja neked. Ha úgy gondolod, hogy már eleget kaptál, csak szólj. Hogy mennyit érdemelsz leírtam erre a papírra. – felmutatott egy összehajtott papírt – Hilda majd megnézi, és ha elértük az értéket, akkor megkaptad a büntetést, kész. Ha nem, akkor Geordina előröl kezdi a számolást, amíg ismét újra úgy nem érzed, hogy már elértük azt az értéket, amit megérdemelsz. És ez így fog menni, amíg a számolás el nem éri azt az értéket, amit a papírra írtam.

Megértettem, hogy ez a lehető legkegyetlenebb büntetés. Ha túl hamar mondja azt, hogy elég, akkor az addigi verést hiába kapta. Ha túl későn, akkor pedig csak azért kapja a verést, mert nem mer szólni.

– Megértetted?

– Igen, Mistress. – válaszolta Béla, és a hangjából egyértelműen rettegés hallatszott.

A következő pillanatban Zsuzsa hatalmasat vert a vesszővel Béla makkjának az oldalára. Béla ökölbe szorította a kezeit, az egész teste megfeszült, és felnyögött.

– Egy, Mistress. – számoltam.

A következő ütés a másik oldalra ment. Béla ismét felnyögött, a teste megfeszült, és zihált.

– Kettő, Mistress. – mondtam.

A harmadik ütést Béla a makk közepére kapta. Erre már nem csak felnyögött, hanem felkiáltott, és nem csak zihált, hanem hangosan hörgött. A teste annyira megfeszült, hogy azt hittem, letépi a saját lekötözött farkát. Mielőtt számolhattam volna, elkezdett Zsuzsának rimánkodni:

– Mistress, kérem bocsásson meg. Mindent megteszek, hogy ez máskor ne forduljon elő. Mindent megteszek, amit csak parancsol.

– Úgy gondolod, hogy három elég volt? – kérdezett vissza Zsuzsa.

– Nem, Mistress, nem. Tudom, hogy többet érdemlek, de nem bírok többet. Kérem, hogy engedje el a többit. Könyörgök.

– Sajnos nem tehetem, a te érdekedben. Ha nem tanulod meg a dogodat, akkor egy kis buzi maradsz, akinek használhatatlan kis kanóc lóg a fasza helyén. Ugye te sem akarod, hogy a segged legyen a fő attrakció?

– Nem, Mistress, nem akarom.

– Jó, akkor folytatjuk. Majd akkor beszélj, ha úgy gondold, hogy kaptál annyit, amennyit megérdemelsz. Most jön a harmadik. – fordult hozzám, és ismét rávágott egyet Béla makkjának a közepére.

– Három. – számoltam. Béla ismét ordított a fájdalomtól, és a makkja hegyén megjelent egy vércsepp.

– Mégiscsak van benne vér! – kommentálta Zsuzsa a dolgot, és a következő ütést oldalra mérte.

– Négy. – mondtam. Béla üvöltött és hörgött, nem bírt magán uralkodni. Artikulálatlan hangokat adott ki, és Zsuzsa várt, amíg lenyugszik.

– Nem értem, hogy mit mondasz. – fordult Bélához. – Úgy gondolod, hogy azon a papírdarabon az szerepel, hogy négy?

– Nem, Mistress. De kérem, hogy könyörüljön meg rajtam. Nagyon fáj.

– Tudom, hogy nagyon fáj. Azért kapod, hogy fájjon.

A következő ütéseket Béla már alig tudta elviselni. A tizedik után közölte, hogy elég volt, hogy nem bírja tovább.

– Szóval, úgy gondolod, csak hogy félre ne értsük egymást, hogy ezen a papíron az áll, hogy tíz, vagy egy ennél kisebb szám?

– Igen, Mistress. – mondta Béla nagy nyögések között lihegve.

– Hilda? – fordult Zsuzsa a rabszolganőjéhez. Kisebb a szám?

– Igen, Mistress. – jött a válasz.

– Megmondjuk neki, hogy mennyi áll a papíron?

– Igen, Mistress. – válaszolta Hilda, és gonoszul mosolygott.

– Geordina! – fordult hozzám Zsuzsa – Nézd meg, és mondd meg, milyen számot írtam a papírra.

Megfogtam a papírt, ránéztem, és megfordult velem a világ:

– Ezen a papíron, egy egyes szám áll, Mistress.

– Igen, kis buzi. Csak egy ütést kellett volna kibírnod, de úgy látszik, te többet érdemeltél.

Leoldozták Bélát, aki alig bírt lábra állni. A makkja sebes volt, és ahogy eloldozták a kötelet a farka is azonnal lekókadt, és lifegve lógott.

– Nem kívánok lehetetlent. – mondta Zsuzsa – Tudom, hogy most nem lehet merev. De szexrabszolga vagy, szolgálnod kell. Mid maradt, ami még működik, kis buzi?

– Nem tudom, Mistress. – felelte Béla remegve.

– A segged? – kérdezte Zsuzsa.

– Igen, Mistress, a seggem. – mondta Béla.

– Lássuk, hogyan tudod ! Ide az asztalra! Lábakat szét, és előrehajolni.

Béla megtette, amit Zsuzsa kért.

– Fogd meg a segged és húzd szét!

Béla megtette. Zsuzsa fogott egy tégelyt, és bekente Béla fenéklyukát. Masszírozta egy ideig, beledugta az ujját.

– Jobb, ha nem szorítod össze, mert csak benned lesz nagyobb kár. Hozzunk neked ide egy igazi buzit, vagy Hilda dugjon meg egy műfasszal?

– Inkább a műfaszt választanám, Mistress. – mondta Béla.

– Bolond vagy! A műfasz sokkal nagyobb, mint amekkora fasza egy buzinak lehet! De ha te ilyen mazochista perverz disznó vagy! Hogy lásd milyen jó vagyok hozzád, megkapod amit akarsz.

Közben Hilda felcsatolta magának a műfarkat és Béla mögé állt. Zsuzsa intett neki, és egy erőteljes nyomással áttolta Béla záróizmán a műfarok fejét. A szerszám úgy volt kiképezve, hogy hasonlítson az igazira. Rózsaszínű volt, egy kicsit felfelé görbült, és még az egyes kidagadó ereket is kiformázták rajta. Az egyetlen különbség a mérete volt. Legalább öt centi vastag volt, és harminc, vagy negyven centi hosszú. Ha van is férfi ekkora szerszámmal, nagyon ritka lehet.

Béla felsóhajtott, erősen megmarkolta az asztalt, és lehajtotta a fejét. Zsuzsa azonban odalépett, és a hajánál fogva felemelte:

– Örülj neki, hogy bekrémeztem a fenekedet.

Közben Hilda egyre beljebb nyomta a szerszámot, és Béla egyre nagyobbakat sóhajtott, de egyáltalán nem úgy, mint aki élvez. Amikor Hilda tövig benyomta a farkat Béla fenekébe, elkezdte kihúzni, és azután ütemesen, hosszú mozdulatokkal tolta be és húzta ki teljes hosszában. Amennyire látszott Bélának nem az volt az igazán kellemetlen, hogy feszítette a fenekét a vastag farok, hanem inkább az, amikor Hilda teljes mélységében betolva megtöltötte vele a beleit. Nagyon sokáig dugta Bélát Hilda a műfasszal, talán öt percig is, egyenletesen fáradhatatlanul, és közben Béla, Zsuzsa parancsának megfelelően fogta a fenekét, és húzta szét, ugyanabban a pózban, ahogy elkezdték a műveletet. Amikor Zsuzsa ráparancsolt Hildára, hogy húzza ki a szerszámot Béla továbbra is széthúzva tartotta a fenekét, és látszott, hogy a művelet alaposan megviselte, a fenéklyuka nem záródott össze, hanem kerek nyílásként tátongott. Zsuzsa meg is jegyezte:

– A feneked szerette, hogy megkúrták, valószínűleg már korábban meg kellett volna ezt tenni, még most sem záródik össze. Remélem, élvezted.

– Nem, Mistress. – válaszolta Béla.

– No sebaj. Azt hiszem, ha így folytatod, akkor meg fogod szeretni ezt a fajta szerelmet, és a végén már nem is fogsz vágyni arra, hogy megdughass egy kis pinát, mindig csak a seggedet akarod majd használni. Így lesz?

– Ahogy parancsolja, Mistress.

– Pontosan. Ahogy parancsolom. Most pedig azt parancsolom, hogy merevítsd meg a löttyedt farkadat, vagy most már tényleg megbüntetlek, nem csak ígérem. Fordulj meg, és használd a kezed, a lábad, vagy amit akarsz, csak álljon már rendesen a farkad.

Béla megfordult, és elkezdte masszírozni a farkát. A mozdulatain azonban látszott, hogy minden egyes mozdulat a verés után fájdalmat okoz, és sehogy nem akart megmerevedni a farka. Próbálta húzogatni a fitymát, nyállal bekenni, és dörzsölni, de sehogy sem sikerült neki.

– Geordina, – fordult hozzám Zsuzsa – segítesz neki?

– Igenis, Mistress. – válaszoltam, és már készültem, hogy a számba veszem Béla szerszámát.

– Akkor hajolj előre az asztalra, és Péter majd ellát. Megengedem, sőt megparancsolom, hogy sikoltozz, és nyögjél, ha bánt. Élvezheted is amit csinál, de elélvezned tilos! Béla a sikoltozásra indul be. A többit Hilda elintézi.

Előrehajoltam az asztalra szétrakott lábakkal hátsó fertályom minden egyes porcikáját Péter kénye kedvének. Közben láttam, hogy Hilda letérdel Béla elé, és kezeit nem használva szopja Béla farkát. Péter odajött, és tenyérrel rácsapott a fenekemre. Könnyen meg tudtam volna állni, hogy fel ne kiáltsak, de mivel Zsuzsa azt parancsolta, hogy kiabálnom, sikoltoznom kell felsikoltottam. Egy kicsit mesterkéltnek tűnt magamnak is a dolog. Valószínűleg Péter is így gondolta, mert nem folytatta tovább a dolgot, részéről az egész csak, mint egy bevezető köszönés szerepelt a műsorban.

Az egyik ujját bedugta a fenekembe, egy ideig mozgatta, hogy elég mélyen ment legyen, a másikkal pedig elkezdte masszírozni gátat és a hüvelybemenet hátsó részét. Mind a két dolog kellemes volt, és hagytam, hogy az élvezet úrrá legyen rajtam, és nyögtem.

– Élvezed, bébi? – kérdezte Péter.

– Igen, Master. – válaszoltam.

– Akkor jó.

Tovább masszírozta a puncimat, a nagyajkakat, egyre lejjebb, egyre előbbre, egyre érzékenyebb részeken járt. Közben az ujját kihúzta a fenekemből, és valami mást dugott bele, ami nem volt sokkal vastagabb, mint az ujja, és nagyon jól esett, ahogy egy kicsit feszített. Most már két kézzel masszírozott, és egyre jobban élveztem, és egyre hangosabban nyögtem. A hüvelyk és mutatóujjait tolta előre a csiklómig, de nem simította meg a hegyét, hanem lassan visszahúzta a kisajkak és a nagyajkak között, majd újra előre, és újra vissza. Azt hittem megőrülök. Egyre jobban felizgultam, és egyre hosszabb ideig tartotta két ujját a csiklómnál. Aztán egyszer csak megsimogatta a csiklóm hegyét, de csak egy pillanatra. Most már szinte nem is nyögtem, hanem kiabáltam. A következő pillanatban két ujja közé fogta a csiklómat, és enyhén megszorította. Nem nagyon, nem volt még csak kellemetlen sem, de az előző napi kezelése eszembe jutott.

– Oh, oh, oh. – kiáltottam, inkább csak ijedtemben.

– Félsz, bébi? – kérdezte, gúnyosan.

– Igen, Master. – válaszoltam megrettenve.

– Félhetsz is. Ez fájdalmas. De az elején nem tudtál rendesen sikoltozni, amikor a fenekedre vertem. Csendben maradni sem tudsz, és sikoltozni sem. Uralkodni sem tudsz magadon, hogy el ne élvezz, de elélvezni sem tudsz rendesen. Igaz?

– Igen, Master. – válaszoltam, bár úgy gondoltam, hogy az elélvezés minőségével nem nagyon volt gond előző nap, akkorát élveztem, mint addig még soha.

– Akkor most megtanulod befogni a pofád. Maradj csendben, mozdulatlanul! – mondta, azzal elkezdte lassan megszorítani a csiklómat a két ujja között.

Először csak kellemetlen volt. Aztán már fájt egy kicsit. Aztán egyre jobban fájt, és én egyre jobban markoltam az asztal szélét. Magamban nyögtem, remegtem, de nem szólaltam meg. Lehajtottam a fejemet, nem bírtam tartani, visszafojtottam a lélegzetemet, de kibírtam nyögés és kiabálás nélkül. Lassan engedett a szorítás.

– Most már sokkal jobb, mint tegnap volt, bébi. – hajolt oda a fülemhez suttogva Péter.

– Köszönöm, Master. – válaszoltam. A csiklóm nagyon fájt még most is, és lüktetett, ahogy a vérkeringés újra megindult. Az izgalom, amit a simogatás okozott teljesen elmúlt. A puncim ugyan nedves volt és tág, de nem voltam izgatott. Péter matatott valamit a fenekem mögött, és éreztem, hogy azon a valamin keresztül, amit a fenekembe dugott betölt valamit a fenekembe. Aztán kihúzta az eszközt, és közben folyamatosan jött ki belőle az a valami, ami krém lehetett, és bőven jutott belőle a fenekemre kívül is. Aztán szétkente a luk körül, és bemasszírozta a lukba is. Amikor ezzel megvolt éreztem, hogy a farkát a fenekemhez illeszti. Nem kellett, hogy a számba vegyem, éreztem, hogy már kemény volt a farka.

– Megdugjam a segged, kis Geordina? – kérdezte.

– Igen, Master. – válaszoltam. A következő pillanatban betolta a farkát tövig, és megállt. Előrehajolt, és megmarkolta a melleimet.

– Mond csak bébi, dugta már meg más a fenekedet? – kérdezte, halkan.

– Nem, Master. – válaszoltam.

– Akkor most elvettem a segged szüzességét? – kérdezte, tulajdonképpen ugyanazt másként.

– Igen, Master. – válaszoltam.

– És milyen, hogy bent van a farkam?

– Kellemes, Master. Feszít.

A dolog szokatlan volt, de kellemes. Már korábban is volt, hogy maszturbálás közben bedugtam valamit a fenekembe, de soha senkinek nem engedtem meg, hogy oda dugja be a farkát. Ahogy feszített, izgató volt, főleg azzal együtt, hogy Péter a melleimet is masszírozta. Elkezdte mozgatni a farkát. A melleimet sajnos elengedte, és felegyenesedett. Ez azzal is járt, hogy a farka kevésbé volt egyvonalban velem, és egy kicsit felfelé feszítette a fenekemet, ami kellemetlen volt, de még így is izgató volt a dolog. Markolászta a fenekemet, rátámaszkodott. Hamarosan újra felizgultam, ahhoz viszont korántsem volt elegendő a dolog, hogy elélvezzek. Nyögtem, és előre hátra vonaglottam az asztalon, ahogy Péter lökdösött. Egyre gyorsabban mozgatta a farkát, rövidebbek lettek a mozdulatok, és végül hangos nyögésekkel belém élvezett. A végén akkorákat lökött rajtam, hogy azt hittem átrepülök az asztalon. Tövig belém nyomta a farkát, és még próbálta tovább nyomni, mintha teljesen bele akart volna bújni a fenekembe. Egy ideig benne hagyta, aztán amikor kezdett kisebbedni kihúzta.

– Tisztítsd meg! – parancsolta. Amit nem kellett az elején tennem, azt most nem kerülhettem el, de nem is akartam igazán. Letérdeltem elé, ahogy Hildától láttam, tarkóra tett kézzel, hiszen nekem így parancsolta Zsuzsa, és elkezdtem lenyalogatni Péter félmerev farkát. A farka most nem volt olyan kemény, mint a múltkor, fényes volt, a kenőcstől, és illatként is csak a kenőcs szagát éreztem. Mielőtt nekiláttam a dolognak féltem egy kicsit, hogy egészen másmilyen szaga lesz, hiszen a fenekemet látogatta meg, de a kenőcs illata szerencsére minden más szagot elnyomott.

Hamarosan tiszta volt a farka, de mindaddig, amíg azt nem parancsolta, hogy hagyjam abba tovább nyalogattam, és szopogattam. Péter pedig nem szólt. Nyögött egy kicsit, és közben a farka újra megmerevedett. Most, hogy felfelé ágaskodott egy kis problémám is volt azzal, hogy nem értem el térdelve a hegyét, így csak az oldalát nyalogattam, és harapdáltam. Péter nagyon sokáig hagyta, és állt előttem. Amikor a farkát a számba vettem oldalról, és a nyelvemet nekinyomtam éreztem, hogy másodpercenkénti lüktetéssel áramlik a vér a farkába.

– Elég lesz te kis szopós malac! – parancsolt rám Zsuzsa. – Egyre jobban csinálod, de persze ez a minimum. Most menj ki a mosdóba, és törölközz meg! Mindenféle disznóság csorog ki a fenekedből. Üríts ki, és pucold le.

Ami igaz, az igaz. A kenőcs, és Péter nedvei csorogtak ki a fenekemből, és le a combomon. A záróizmom valószínűleg nekem sem záródott össze azonnal. Kimentem a mosdóba, és megpróbáltam könnyítettem magamon, és meg is mosakodtam. Amikor visszamentem Hilda még mindig azzal próbálkozott, hogy életet leheljen Béla farkába, de nem nagyon ment. Egy kicsit ugyan nagyobb volt, mint előtte, de merevnek egyáltalán nem volt nevezhető.

– Mit csináltál? – kérdezte tőlem Zsuzsa.

A kérdés meglepett, hiszen ő küldött ki tisztálkodni.

– Megtisztítottam magamat, Mistress. – válaszoltam.

– WC-n voltál?

– Igen, Mistress. – mondtam az igazat.

– Helyes. is? – kérdezte.

– Igen, Mistress. – válaszoltam teljes természetességgel, hiszen ez volt az igazság, és miért ne volna, amikor kellett. Aztán rájöttem, hogy miért ne.

– Kaptál rá engedélyt?

Meghűlt bennem a vér. Valóban, erre nem gondoltam. Csak arra kaptam engedélyt, hogy a fenekemet tisztítsam meg, a nem.

– Nem kaptam, Mistress. – mondtam.

– És? – kérdezte Zsuzsa.

– És mégis , Mistress. – mondtam.

– És? – kérdezte újra. Nem tudtam, hogy mire kérdez. Vártam, nem tudtam mit mondani.

– És nem kérsz meg – mondta helyettem Zsuzsa –, hogy büntesselek meg a rendetlenségedért?

– De igen, Mistress, kérem, hogy büntessen meg azért, mert engedély nélkül .

– Olyan vagy, mint egy kis . Az sem tudja, hogy mikor kell . Ennyi idős korodra már igazán szobatiszta lehetnél. Legalább megtörölted a puncidat?

– Igen, Mistress.

– Hilda, szagold meg! – parancsolta Zsuzsa.

Hilda odajött, lehajolt előttem, és megszagolta a puncimat:

– , Mistress. – összegezte vizsgálatainak eredményét.

– Na szép! – mondta Zsuzsa – Engedély nélkül vizelsz, aztán bejössz pinával. Hilda, hozd be neki amit erre az alkalomra készítettünk!

Hilda kiment, és pár pillanat múlva visszajött egy nagy üveggel, és egy pohárral. Zsuzsa elvette tőle a poharat, Hilda megtöltötte. Odanyújtotta nekem:

– Idd meg!

Elvettem, megköszöntem, és megittam. Az ital színtelen volt, mint a víz, enyhén opálos. Az íze édes és egy kicsit savanyú. Mivel szomjas voltam hamar kiittam a poharat. Visszaadtam Zsuzsának, ahogy nyújtotta érte a kezét. Ismét megtöltötte, és átadta. Ezt is megittam bár már nem voltam olyan szomjas. A harmadik és a negyedik pohár is lement. AZ ötödik pohár már nehezen ment le, és a víz fele még visszavolt. Tudtam, hogy az egészet meg kell innom, és tudtam, hogy hamarosan újra kell. Valahogy megittam az összes pohárral. A végén már nagyon nehezen ment, és feszítette a gyomromat.

– Hamar felszívódik. – mondta Zsuzsa – Szőlőcukor volt benne, némi koffein. Így hamarosan megint kell, és meg fogod tanulni, hogy hogyan kell visszatartani. Figyelmeztetlek, hogy ha iderondítasz, nem csak elverünk, de neked kell majd feltisztítanod is. A nyelveddel.

– Igenis, Mistress, nem fogok iderondítani. – válaszoltam.

– Remélem is. Addig is azonban, fel az asztalra, és fel a pinádat Péternek.

Felültem az asztal szélére szétrakott, és felhúzott lábakkal. Félig hátradőltem a kezeimre támaszkodva. Péter odajött:

– Annyira ügyesen szoptál, kis malac – mondta –, hogy úgy gondoltam megjutalmazlak. Megengeded, hogy nyalogassam a pinádat?

– Igen, Master, megengedem.

– Rendben. Persze a pinád egy kicsit , meg kell tisztítani. Hilda! Nyald tisztára!

Hilda odalépett elém, és elkezdte lenyalni a puncimat. Jól esett, nagyon jól. Nem nyalogatta, hogy felizgasson, hanem módszeresen mindenhol lenyalta. Először végignyálazta a széleken a nagyajkaimat, aztán a nagyajkak és a kisajkak között, a csiklómat, és végül végignyalta a kisajkak között is. Azt hiszem nem volt nehéz dolga, meglehetősen kitágult volt a puncim. Amikor kész volt, felállt, és jelentette Péternek, hogy kész van.

– Megismerkedtél vele? – kérdezte tőle Péter.

– Igen, Master. – hangozott a válasz.

– Akkor jó. Akkor tudod, hogy hol érzékeny, és hol még érzékenyebb. Erre a tudásodra szükség lesz, amikor megvesszőzöd.

A rám váró büntetés hallására végigfutott a hátamon a hideg, de felizgultságomat egyáltalán nem csökkentette, sőt inkább növelte. Péter letérdelt elém, és elkezdte nyalogatni a nagyajkaimat. Egészen másképp csinálta, mint Hilda. Lassan, sokkal lassabban. A nyelve enyhén csiklandozott, és amikor a nyál már folyt a bőrömön az egyik nagyajkamat a fogai közé vette, és enyhén megszorította. Nem harapott meg, de megharaphatott volna, és a korábbi szadista emlékezve egy pillanatra felkiáltottam. Zsuzsa rögtön odalépett hozzám, és belecsípett a bal mellbimbómba:

– Kussolsz, és nem élvezel. Péter azért csinálja, mert jó neki, te pedig kiszolgálod.

– Igenis, Mistress. – válaszoltam, de nem hiszem, hogy ez a válasz teljesen nyugodtra sikerült. Fel voltam izgulva, és Péter még csak a nagyajkaimnál járt.

Amikor a kisajkaimat és a csiklómat is el kezdte nyalogatni minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne sóhajtozzak, vagy nyögjek, és lassanként éreztem azt is, hogy hat a rettenetes mennyiségű folyadék: kellett. azonban szó sem lehetett. Próbáltam másra gondolni, nem arra ami éppen történik velem, hanem valami közömbös dologra. Arra, hogy visszatartsam a , meg mit tudom, hogy még mire. Valahogy telt az idő. Persze nem volt százszázalékos a dolog, próbáljon meg valaki másra gondolni, miközben totál fel van izgatva, és egy fiú előtte térdel és nyalogatja a punciját. Mire abbahagyta a nyalást már úgy fel voltam izgulva, hogy ha engedélyt kapok rá, már attól is elélveztem volna, ha egy tollal végigsimítják a puncimat.

– Szeretnél elélvezni, kismalac? – kérdezte Péter.

– Igen, Master, szeretnék. – válaszoltam.

– Szerintem megérdemled. – mondta Péter – Puncid igazán finom, és nagyon rendesen viselkedtél eddig.

Reménykedtem, hogy megengedi, hogy elélvezzek, és megdug. Azt akartam, hogy élvezzen belém, de most már ne a fenekembe, hanem a puncimba, hogy én is vele együtt élvezhessek abban a pillanatban, amikor belém ömlik a magja.

– Szeretnéd, ha beléd élvezne? – kérdezte Zsuzsa is. Egyre jobban reménykedtem.

– Igen, Mistress, nagyon szeretném. – válaszoltam sietve.

– Elég egy "Igen, Mistress. " Nem kell lelkesedni, bár méltányolom, hogy ennyire oda vagy azért, hogy szolgálhatsz minket. Nos ebben az esetben legyen, ahogy te akarod. – várt egy kicsit, és én már ezektől a szavaktól, és attól a gondolattól is majdnem elélveztem, hogy Péter mindjárt belém dugja ágaskodó farkát – Szállj le onnan, és szopjál! Ahhoz nagyon értesz. Főleg amikor ilyen fenemód fel vagy izgulva. Tiszta lucsok a lukad!

Teljesen összetörtem. Azt hittem, mert azt akartam hinni, hogy elélvezhetek. És ők is azt akarták, hogy ezt higgyem. Le kellett szállnom az asztalról, letérdelni, kezeket a tarkóra, és hagyni, hogy Péter megbassza a számat, sőt aktívan részt venni a dologban, szopni. Bedugta a farkát a számba, megmarkolta a hajamat, és ha nem tettem volna semmit, akkor is hamarosan bele élvezett volna számba. Szabályosan megdugta a számat. A végén akkorákat lökött, hogy elérte a torkomat a farka végével, és öklendeztem. Ez azonban őt egyáltalán nem zavarta, és ha nem akartam megfulladni, márpedig nem akartam, akkor kénytelen voltam lenyelni az összes nedűt, amit kieresztett. Utána még meg is kellett tisztítanom, és lenyelnem a maradék spermát és nyálat, ami még jobban növelte a . Most már azt hittem, hogy szétszakad a hólyagom.

– Na mi lesz? – szólt rám Zsuzsa, ahogy ott térdeltem. – Nem köszönöd meg a Mesterednek, amit tett?

– De igen, Mistress. Köszönöm Mester, hogy a számba élvezett.

– Rendben van kismalac. – válaszolta Péter – Erre máskor is számíthatsz. Most viszont itt az ebédidő, így ha Zsuzsa is egyetért, elmehetnék valahova ebédelni.