Erdei történet 1. rész

Kora nyári szombat délután volt. A verőfényes napsütésben hazafelé menet azon gondolkodtam, hogy ha hazaérek milyen ruhát vegyek fel estére a buliba, amelyre az évfolyamtársaim hívtak meg. Valami olyat kéne, amibe van esély fiukat felszedni, de mégsem túl kihívó. Ahogyan ezen morfondíroztam, épp egy elhagyatott erő széli rész mellett vitt az út. Bár nem siettem túlzottan, ezen a szakaszon mégis megszaporáztam lépteimet. Egyszer csak megzörrent a bokor mellettem. Először nem vetettem rá nagy figyelmet, de aztán, mikor két termetes férfi állta el az utamat, már igencsak megrémültem. Nem sok időm volt gondolkodásra, mert az egyikük igen erélyes hangon közölte:
– Nos kislány, most velünk jössz. Dönts el, hogy önként vagy akarod!
A félelemtől meg sem tudtam nyikkanni. Egy szó sem hagyta el az ajkaimat a rémülettől. Csak ott álltam sóbálvánnyá dermedve.. Menekülésre gondolni sem tudtam, biztos voltam benne, hogy másodperceken belül utolérnének, s akkor csak rosszabbul járhatnék. Összeszedtem minden erőmet, majd halkan és rémülten próbáltam kinyögni:
– Nem tudnánk másként elintézni, nincs sok pénzem, de odaadom, tessék.
– Látom nem érted, – mondta a másik – nekünk nem a pénzed kell, hanem te.
– Mit akartok velem? – Kérdeztem rémülten.
– Az meglepetés. – Mondták nevetve. Ezzel megragadta a karom és elkezdett az erdő felé húzni. Próbáltam ellenállni. Erre egyszerűen a vállára kapott és határozottan elindult befelé velem az erdőbe. Rugdostam kapálóztam, de mindhiába. Csak rosszabb lett a helyzet:
– Ha sokat tiltakozol rosszabbul is járhatsz, úgyhogy maradj nyugton! – Közölte.
– Miért, minél járhatok rosszabbul? De a válasz csak nagy röhögés volt. Kb. tíz perc után egy tisztásra értünk, ahol egy faház és néhány sátor állt. Középen egy tűzrakóhely, ahol égett a tűz. Nem melegítésre szolgált, hiszen jó idő volt, inkább főzhettek rajta korábban valamit. A ház előtt egy 35-40 év körüli férfi állt, s láthatóan számított érkezésünkre.
– Na, meghoztam az új rabszolgát. – Közölte az engem tartó férfi, majd letett a másik elé, de a karomat továbbra is szorította. Én ettől a kijelentéstől teljesen megrémültem, nem tudtam, hogy mi a szándékok velem. Segítségért kiáltoztam, de közölték:
– Hiába sipákolsz kicsikém, úgysem hallja itt senki. – Erre a férfi egy bilincset kapcsolt a karomra, majd intett, hogy menjek vele. Útközben még hátraszólt a másik kettőnek: