Nina

1. rész

– Jó reggelt, Mr. Bonner. Bevihetem a kávéját?
Bob az íróasztalán álló órára pillantott. Az ég szerelmére, tíz percet késett!
– Reggel hatkor már behoztam magamnak a kávét. Megkérdezhetem, hogy hol a pokolban volt eddig? Nálunk hétkor kezdődik a munkaidő. Nem 7. 02-kor, nem 7. 03-kor és holtbiztos, hogy nem 7. 10-kor!
A kirohanás hatására Nina Moran arca szemmel láthatóan megrándult, és zavarában lassan elpirult.
– Elnézést, Mr. Bonner. Forgalmi dugóba kerültem. Sajnálom – dadogta, s úgy nézett Bobra, mintha éppen el akarna szaladni.
– Az biztos, hogy fenemód sajnálhatja is. Hol van a negyedéves jelentés vázlata? – förmedt rá.
Nina visszament az irodájába, s egy perc múlva megint a küszöbön állt.
– Nem tudom, Mr. Bonner. Nincs az iratgyűjtőmben. Nyitva találtam az aktát az íróasztalomon, s a jelentés hiányzik belőle.
– Tudom, Miss Moran. Mit gondolt, ki a csoda vette ki a szekrényből az aktát? Egy gonosz boszorkány? Mertem remélni, hogy volt annyi esze, hogy eldugjon valahová egy példányt, s gyorsan rendbe hozhatjuk ezt a katasztrofális helyzetet. Bár azt hiszem, ez a csodával lenne határos. – morgott Bob. – Pusztán kíváncsiságból, mi a büdös francra gondolt, miközben ezt a szemetet gépelte? Gondolkodott egyáltalán?
– Nem tudom, miről beszél. Semmiféle szemetet sem gépeltem le. Fogalmam sincs, mire gondol – mondta szomorúan Nina.
– Hát akkor hadd mutassam meg magának, mi hozott ki a béketűrésből ma reggel – mondta mogorván Bob, miközben kezében az összegyűrt papírokkal az ijedt lány felé közeledett. – olvassa el ezt a zagyvaságot – vágta Ninához a papírokat. A lány védekezően maga elé tartotta a kezét, mintha a férfi meg akarta volna ütni. – Miben hasonlít ez arra a vázlatra, amit én adtam magának?
Nina fogta a papírnyalábot, alaposan átnézte, s megpróbálta megfejteni azokat a jeleket és firkálmányokat, melyeket Bob írt alapokra.
– Igen, uram, ez az a jelentés, amit legépeltem. – mondta csendesen Nina, s Bobra tekintett.
– Az lehet, hogy ez az a szemét, amit legépelt, de az holt biztos, hogy nem az a jelentés, amit én írtam. – tört ki Bob. – Nézze a helyesírást, a hiányzó szavakat! Az ég szerelmére, teljes mondatokat hagyott ki. Egész adatcsoportokat rakott arrébb! Még olvasni sem tud?
Nina vonásai eltorzultak, s a tenyerébe temette az arcát. A férfi kirohanása teljesen megrémítette, s Bob szavainak ütemére össze-összerándult, mintha fizikailag vernék.
– Maga, hölgyem, újra le fogja gépelni, amit sikerült helyrehoznom. Még akkor is, ha az egész hétvégéje rámegy. Választhat, vagy ezt teszi, vagy eltűnik az irodából, én pedig szerzek magamnak egy igazi titkárnőt.
– Igen, értem. Meg fogom csinálni. Bármit megteszek, amit csak akar, Mr. Bonner. Kérem, ne haragudjon rám – szipogott Nina, miközben a szemét törölgette és egyik kezét Bob felé nyújtotta.
– Az biztos, hogy meg is fog tenni mindent. El kellene nadrágolnom, amíg csak úgy ki nem pirosítom a fenekét, hogy rá sem tud ülni! Pár perc múlva itt lesz a lista azokról az aktákról, amelyekre szükségem van. Aztán értük megy, behozza őket nekem ide, és nem tűnik el valahol fél úton a forgalmi dugóban – morogta Bob. – Közben hívja fel Angelót, Felicát és Wongot, és mondja meg nekik, hogy húsz perc múlva itt akarom látni őket.
Később, mikor Bob a jelentés vázlatát írta újra, folyton azon járt az esze, amit Ninának mondott. Tényleg azt mondta volna, hogy el kellene fenekelnie őt? Pedig időben figyelmeztette magát, hogy vigyázzon, mert ma elszabadulhatnak az indulatai. Hát most megtörtént. Ha a lány hallotta a szavait, márpedig ki van zárva, hogy ne hallotta volna, akkor Bob most elég ronda testi sértési perre számíthat, vagy legalábbis egy szexuális megfélemlítési beadványra. Módot kell találnia arra, hogy enyhítse a helyzetet Ninával. Lehet, hogy a lány megérti majd, miért viselkedett így, ha elmagyarázza neki a helyzet súlyát.

...

Nina elnézést kért, s elment az elülső kabinba, melyről Bob korábban azt mondta, a lány szálláshelye lesz. Néhány percig ott maradt, majd visszatért, s megállt Bob széke mellett.
– Kérdezhetek valamit?
– Huh, mi az, Nina? – kérdezte Bob, s felnézett a lányra. Észrevette, hogy Nina a kezében szorongatja maga előtt a kezeslábast.
Nina a fedélzet deszkáit bámulta a lábainál, arca elpirult.
– Azt mondta, úgy el fog náspángolni, hogy nem tudok majd a fenekemre ülni, s csak azt szeretném tudni, mikorra tervezi majd a verést?
Bob rámeredt az előtte álló lányra, fel sem tudta fogni, amit hallott.
– Mi? – mondta értetlenül.
– Tudja, ez volt az egyik feltétele annak, hogy a titkárnője maradhassak, s nem tudom, mikor akar megbüntetni. – mondta csendesen, szemében könnyek csillogtak.
– Ó, Nina, sajnálom, hogy ilyet mondtam. Nem gondoltam én azt olyan komolyan, ahogy hangzott. Én nem tennék... képtelen lennék... – hebegte Bob.
– Ó, nem, kérem, Mr. Bonner. Tudom, hogy rászolgáltam – mondta Nina szipogva. – és ez volt az egyik feltétele annak, hogy továbbra is megtarthassam az állásomat, s én értem is, hogy miért, s önnél szeretnék dolgozni.
Ahogy befejezte a mondatot, Nina az asztalhoz lépett, Bob elé. Elengedte a kezeslábast, s az a földre esett. Combját az asztal széléhez nyomta, s felemelte magán az inget, épp a melle aljáig. Ráfeküdt az asztalra, alsó karjára fektetve fejét.
Bob döbbenten ült, s a lányra bámult.
– Nina... mi az ördög folyik itt? – mondta levegőért kapva.
– Verjen meg alaposan és gyorsan, úgy, ahogy a nagybátyám szokta. Akkor tudom, hogy a fájdalommal elmúlik majd a vétkem is – mondta a lány halkan szipogva.
Abból, ahogyan beszélt, Bob biztosan érezte, hogy valaha sokszor mondhatták ezt Ninának. Most mi az ördögöt csináljon?
– Nem, Nina. Nem fogom elnáspángolni. Nem... Szó sem lehet róla! – sikerült végül összeszednie magát.

Bob megfordult, és körbejárt a szinte csupasz lány körül, aki az asztalon hasalt előtte.
– Kérem, meg kell tennie. Azt mondta, rászolgáltam, s meg kell tennie, hogy megmaradjon az állásom önnél. Kérem, kérem, Mr. Bonner, könyörgök!
– Nem, nem lenne helyes, Nina. Ez... ez egyszerűen nem való... – Maga a gondolat, hogy ez a fiatal lány levetkőzik előtte, s aztán felajánlja magát neki... hogy verje meg... a fenekét!
Tudatában volt az ágyékában feszülő, kényelmetlen érzésnek. A látvány és a lány közelsége megtette a hatását.
Nézte az asztalon fekvő, szipogó kis alakot, a lány bőre aranyszínben csillogott a kerozén lámpák fényében, s miközben arra gondolt, hogy sajnálnia kellene őt, s átéreznie a helyzetét, egyre erősödő késztetést érzett, hogy kinyújtsa a kezét, s megüsse a lány hátsó felét... majd megsimogassa... és ha ő is akarja...
Istenem, gyönyörű ez a lány! – gondolta, amint elnézte a és kiszolgáltatottan fekvő alakot. Fehér, sima bőrét, izmos fenek gömbölyűségét, mely combjai kecses oszlopaiban folytatódott.
A férfi jobb keze szinte magától mozdult meg, s pihent meg Nina derekán, valamivel a lány bal csípője fölött. Ujjai érezték a hús simaságát, s a telt csípő kezdetét. Tenyerével érzékelte a lány melegét. Hüvelykujját lassan mozgatva a lány puha fenekének bal oldalát simogatta, s érezte, hogy a bársonyos bőr alatt, érintésére, az izmok játékba kezdenek.
Bob keze lassan lecsúszott a lány hátsó felén, majd fel, fenekének gömbjére. Ujjai gyengéden megmasszírozták az érett testrészt, hüvelykujja a dombocskák közötti vágatba tévedt. A melegséget, a selymes simaságot, a lány formáját és vonalait tapintotta és ízlelgette, amint keze a lány testén siklott.
Nina megmozdult Bob keze alatt, s ezzel megtört a varázs. A férfi elkapta a kezét, mintha forró szénhez ért volna. Úr Isten, mit csinálok? – gondolta.
A lány felsóhajtott, és mocorgott egy kicsit, hogy testsúlyát áthelyezze.
– Meg kell büntetnie azért a sok bajért, amit okoztam. Rászolgáltam arra a beígért alapos fenekelésre.
– Nina...
– Szépen kérem, annyira szükségem van rá – jött a panaszos válasz.
Egy hosszú percre mindketten mozdulatlanná váltak. Csak a tenger hangja hallatszott a hajótest mellől, meg a vitorlázat szüntelen nyikorgása, a kronométer tiktakolása a válaszfalon, s a két ember lélegzése.
Bob az előtte lévő dús alakra bámult. Keze megint lassan a lány felé nyúlt, majd megállt a bal fenék fölött, s egy villanásnyi idő alatt felemelkedett, s éles csattanással belecsapódott a párnás puhaságba.
– Ahhhhh... – kiáltott fel a lány, s mivel az ütéstől összerándult, most újra elhelyezkedett az asztalon.
Bob elragadtatással bámult a tejfehér húsra, mely sápadt fehérségével azonnal kiadta kezének körvonalait, hogy egy pillanat múlva sötét rózsaszínűvé piruljon, amint a vér visszaáramlott az érintett területre.
Csitt-csatt, CUPP, hallatszott, amint Bob keze a lány kitárt fenekét csapkodta, s az utolsó hangot az okozta, hogy a húsos halom koronáját érte az ütés.
Bob érezte, hogy emelkedik benne a szenvedélyes tűz, miközben a lányt fenekeli. Óriásira nőtt pénisze nyomta a nadrágját, sátorszerűen kitolva az anyagot. Annyi időre, míg kényelmesebb helyzetbe rakta ezt a keménységet, abbahagyta a ténykedését, majd újból felemelte a kezét.
A gömbölyű popó belső oldala volt a sorozatos paskolás célpontja, s Nina mocorogni kezdett a kellemetlen érzéstől, amit a célba ért csapások okoztak.
Bob szünetet tartott, s elhatározta, hogy áttér a fenék másik oldalára, mely jobban kezére esett. Rátette kezét Nina fenekének jobboldali félgömbjére, s ahogy a lány mögött mozgolódott, azon kapta magát, hogy a lány nemi szervének fügéjét nézi. Keze gyorsan lejjebb csúszott, és ujjai megsimogatták az alsó ajkakat. Meglepetten érezte, hogy az ajkak nedvesek voltak, s Bob ujjai végigsiklottak rajtuk, egészen a kiálló kis gombig, mely kidugta fejét az ajkak közül. Nina levegőért kapott, mikor a férfi ujjai klitoriszához értek, s a lány hátsó fele önkéntelenül felemelkedett.
– Kérem – nyögte halkan.
Bob összeszorította a fogait, bal kezét a lány hátuljára helyezte, s jobb kezét újra felemelte.
– Maga akarta – és már kezdte is az újabb sorozatot a lány fenekének jobb oldalára.
Váltogatni kezdte az ütések közötti szünetek hosszúságát, s a művelet célpontját úgy nézte ki, hogy a domborulat legfelső pontjától a felé eső húsos terület felé haladjon. Néhány perc múlva rájött, hogy megfájdult a keze és a karja az ütésektől és a megerőltetéstől.
Mikor abbahagyta, hogy felmérje művét, látta, hogy Nina fenekének két oldala vörösen izzik, a legélénkebb színe a félgömbök koronájának volt. A lány mocorgott a fájdalmas ütésektől, de nem volt lehangolt. Ágyéka az asztal pereméhez dörgölődött, amit az is tanúsított, hogy fenekének izmai ritmikusan feszültek meg.
Bob lihegve nézte, mint aki hosszú futásból érkezett, s elfogta a vágy, szinte kéjsóváran, hogy lássa, amint Nina a fenekelés miatt úgy sír, mint egy kislány.
Tudta, hogy keze már nem engedelmeskedne, ezért valami jobb eszköz után nézett. Talált is egy háromlábnyi hosszú, félhüvelyknyi széles nejlon horgonykötelet. Tökéletes volt. Annak idején úgy választotta meg a kötél méreteit, és úgy csavarta össze a két véget, hogy a horgonyzat fékköteleként használhassa szükség esetén. Ez lesz az igazi.
Kettéhajtotta a kötelet, s a jobb keze köré csavarta, s körülbelül tizenkét hüvelyknyi kiálló hurkot hagyott. Bal kezét Nina hátára helyezte, hogy megtartsa a lányt, s nyújtott karral lecsapott az elé tárulkozó fenékre.
A hatás nem váratott magára, olyan volt, mintha áramütés érte volna a lányt. Nina boltívszerűen felemelkedett az asztaltól, levegő után kapott, lábai felcsapódtak, úgy, hogy teste hosszú másodpercekig az asztal szélén lebegett, míg a korbácsütés perzselő tüze át nem járta a testét.
– Aaaaaaaaaa... – hallatszott a sikoly, melyet a fájdalom szakított fel a lány torkából.
Karjai hátracsapódtak, kezei a megbüntetett húst keresték, hogy megvédhessék a további ütésektől, de sohasem érték el egészen. Nyilvánvalóan a gyerekkori neveltetése gátolta meg, hogy azt tegye, amit a vak ösztön követelt.
Nina feje visszahanyatlott az asztal tetejére, kezei a feje felett megkeresték, és megmarkolták az asztal szélét, térde körül a bőr fehér volt a ránehezedő nyomástól. Lába visszazuhant a fedélzet deszkáira, lábfeje, mely bokájánál a kezeslábasba gabalyodott, támaszt keresve küszködött. Combjai hullámzottak, ahogy az egyik lábáról a másikra nehezedett, hogy megpróbálja csillapítani az égő fájdalmat.
Bob nagyon meg volt elégedve az ütés hatásával, s újból rácsapott a lány gömbölyű fenekére, hasonló eredménnyel.
– Ennnnyyy... – nyögött fel Nina.
Bob egy kicsit balra húzódott, s rézsútosan sok kis ütést záporoztatott Nina popsijának alsó és combja felső részére.
– Óóó... Kérem, ne... ott ne... kérem – zihált Nina, fenekét dobálva. Bob ügyet sem vetett a könyörgésre, s áttért a lány hátsó felének másik oldalára, s visszakézből korbácsolni kezdte az előbbiekhez hasonló és az azokat keresztező átlós csapásokkal.
– Ujjujj – sikította megint az elgyötört lány, teste ívben megfeszült a fájdalomtól, s szinte hisztérikus zokogásban és sírásban tört ki. – Au... au... au... aa... aaa... au... – szipogta, levegő után kapkodva, szeméből patakzottak a könnyek. Erőtlenül feküdt az asztalon, arcát karjaiba temette, úgy szipogott.
Bob megdermedt a lány sikításától, kezéből lógott a zsinór, s elragadtatott rémülettel figyelte a síró lányt és a bántalmazás nyomait. Nina fenekét skarlátvörös csíkok barázdálták ott, ahol a nejlonkötél a lány húsába mart.
Bob gondolkodás nélkül eldobta a fékkötelet, s vállánál fogva felemelte a szipogó teremtést, átölelte, magához szorította. Nina karjai önkéntelenül Bob nyakára fonódtak, s ahogy a férfihoz simult, lábát és combját fájdalmában a másikéhoz dörgölte. Ziháló szipogása sírásba fordult, ahogy megszabadult a gyötrelemtől és a fájdalomtól. Miközben zokogott, felső teste a férfiéhoz ért.
Bob magához ölelte, bal keze lesiklott a lány hátán, a megsimogatta a popsiján a felsértett húst. Keze végigsiklott rajta, tenyerébe fogta, s közelebb nyomta magához a lányt.
Nina első reakciója az volt, hogy elhúzódott a kéztől, melynek érintése fájdalommal járt, s ahogy teste Bobéhoz közeledett, újból a kéz felé mozdult, mintha menekülne az érintések elől.
Bob ráébredt, hogy szorongó érzés fogja el, amikor a lány az ágyékához simul. Ráadásul már szinte elviselhetetlenné vált testében a nyomás, melyet a fiatal lány elfenekelésének élménye váltott ki belőle. Mikor a férfi megpróbálta elmozdítani alsótestét a lányétól, Nina ágyékával újból hozzásimult, mintha nem engedné, hogy kiszakítsák abból a biztonságból, melyet Bob közelsége jelentett számára.
Amint a lány abbahagyta a sírást, és testében feloldódott a feszültség, Bob finoman megfordította, és gyengéden a székre eresztette.
A lány megfeszítette a testét, és visszatartotta a lélegzetét, amint az ülés anyaga a bőréhez ért, majd lassan teljes súlyával ráereszkedett. Bob lágyan kezébe fogta a lány arcát, s Nina odafordította a fejét, megfogta a férfi kezét, nehogy Bob elvegye az arcáról.
– Nina... Nina, én... úgy... s... – kezdte Bob.
Nina megint elfordította az arcát a férfi kezében, és csókolgatni kezdte az ujjait és a tenyerét.
– Köszönöm, hogy megbüntetett, hogy megbocsát a hibákért – mondta lágyan, szinte szeretettel a férfinak, s közben tovább csókolgatta a tenyerét, s arcát a férfi tenyeréhez dörgölte.
Mikor Nina kinyitotta a szemét, azon kapta magát, hogy a férfi nadrágjának jól látható dudorodását bámulja.
– Ó, Mr. Bonner... bocsásson meg. Csak magamra gondoltam. Engedje, hogy... – mondta, s közben elengedte Bob kezét, és a férfi nadrágjának zipzárja felé nyúlt. Lassan lehúzta a zipzárt, s másik kezével megragadta a lüktető férfiasságot, gyengéden kiszabadította a ruha alól, és előhúzta.
– Megengedi? – kérdezte Nina, a lüktető, csillogó férfiasságra meredve.
Bob és megbabonázva nézte, ahogy Nina előrehajol, és ajkaival és nyelvével csókolgatni és mosdatni kezdte a péniszét. Teljes hosszában végigcsókolta, majd nyelvével körbeszaladt a merev testrészen, végül kinyitotta a száját, s olyan mélyen az ajkai közé vette, amennyire csak tudta.
Bob önkéntelenül megrázkódott a heves érzés hatására, melyet a lány nyelvének érintése keltett benne. Kéjes nyögés tört fel belőle. Egyik kezét a lány tarkójára helyezte, s finoman ki-be mozgott Nina szájában.
Érezte, hogyan mozgatja a lány a nyelvét a testén, hogyan nyalja és simogatja, hogyan öleli és dédelgeti a húsát, mikor szájával szívja... és érezte, hogy kitörni készül belőle a spermium, a megkönnyebbülést hozó robbanással.
– Nina... Nina, jobb lenne, ha... jobb lenne, ha már abbahagyná. Mindjárt... mindjárt... jön... engedjen...
Miközben Bob beszélt, Nina levette kezét a férfi nadrágja elejéről, és a lábaira fonta a karjait, hogy az ágaskodó dákóhoz szoríthassa magát. Bob csípője mozgatásával megpróbálta kihúzni magát a lány szájából, de Nina rátapadt, ajkai és nyelve szüntelenül dolgoztak.
– Ó, Istenem... jön... aaaa... – kiáltott fel Bob, s teste vad lökéseket diktált a lány meleg szájába, közben a lány hajába markolt, és magához szorította őt.
Amint ondója a lányba lövellt, érezte a magömlés szinte fájdalmas összerándulásait, egyszer... kétszer... újra meg újra, lábai remegtek a megerőltetéstől és a megkönnyebbülés tomboló , szaggatottan és zihálva lélegzett, fejét hátravetette, s szája hátrahúzódott a gyönyör grimaszával.